Nem eltörölni, hanem betölteni
.
Ne gondoljátok, hogy a törvényt, vagy a prófétákat eltörölni jöttem. Nem eltörölni, hanem betölteni jöttem őket. (Mt 5,17, Csia)

.
Gyakori az a vélekedés keresztények között, hogy Jézus egy egészen új, forradalmi szemléletmóddal jött népéhez, amivel lesöpörte az asztalról a törvényt, és mindazt, amit a judaizmus addig felépített. Ezzel jelezte az ószövetségi rend végét és alapított egy teljesen új vallást. A hegyi beszéd értelmezésére e látásmód különösen rányomja a bélyegét. Sok testvér úgy olvassa a hegyi beszédet, mintha Jézus lényegében azt mondta volna: „Itt van egy teljesen új út, ami a régi, elavult helyére kerül. Most már ezen járjatok.”
Emiatt sok testvér nem is érzi szükségét annak, hogy kapcsolódási pontokat keressen ahhoz a zsidó közeghez, ahol a hegyi beszéd elhangzott. Így elő sem kerül a hegyi beszéd eredeti zsidó kontextusa, és sok hívőben fel sem merül, hogy egy zsidóságon belüli vitáról olvas a Tóra (Mózes öt könyve) értelmezéséről, amiben Jesua isteni tekintéllyel foglal állást. Ha azonban alaposan megvizsgáljuk, mi állt Jesua tanításának hátterében, egészen új dimenziók tárulnak fel.
Máté eleve zsidóknak szánta evangéliumát.[1] A zsidó hit középpontjában pedig a Tóra állt, a Tóra szerint alakították ki egész életformájukat, társadalmi berendezkedésüket, kultúrájukat. A zsidó nép a Könyv népe (azaz a Szentírás népe), aminek a leglényegesebb, legtöbbet értelmezett része akkoriban a Tóra volt. A Tóra egy zsidó számára elsősorban tanítást, útmutatást, útba igazítást jelent és csak másodsorban szabályokat és törvényeket. A zsidók tehát Isten tanítására, Tanjára, Tórájára építették az életüket.[2]
A Tóra természetesen a várva várt Messiástól sem lehetett idegen. „…zsidó felfogás szerint a Messiás mindenekelőtt a Tóra tanítója. Ezt például a szamáriai asszony kijelentése teszi nyilvánvalóvá: »Tudom, hogy Messiás jön, akit Krisztusnak mondanak. Ha az eljön, mindent tudtunkra fog adni« (Jn 4,25). A mindent tudtunkra fog adni, illetve az igazságot tanítani szavak zsidó kontextusban azt jelentik: Isten Igéjét, a Tórát helyesen magyarázni. Ezért helyezte Máté Jézus tanítására a hangsúlyt.”[3]
Máténak tehát az volt a szándéka, hogy a lehető legteljesebben népe elé tárja azt az egyedülálló tanítást, amit Izrael Messiása elhozott. Ez a szándék a hegyi beszédben ölt leginkább testet, ami Máté evangéliumában három fejezetet tesz ki, és ami így Jesua leghosszabb egybefüggő tanítása az Újszövetségben. Itt fejti ki legrészletesebben „programját”, és egyúttal azt, hogy hogyan értelmezi a Tórát.
Ám nemcsak a beszéd témája felelt meg a zsidó várakozásoknak, hanem a stílusa is hasonlított a zsidó bölcsekéhez. Jézus itt úgy beszél, mint egy korabeli rabbi. Kifejezésmódja, értelmezési módszerei miatt a hegyi beszéd sok tekintetben párhuzamba állítható a rabbinikus forrásokkal.[4]
A rabbinikus iratok ismeretében nyer új értelmet a hegyi beszéd alábbi, sokszor félreértett mondata is:
Ne gondoljátok, hogy a törvényt [Tórát], vagy a prófétákat [Neviim] eltörölni jöttem. Nem eltörölni, hanem betölteni jöttem őket. (Mt 5,17, Csia)
E kulcsfontosságú mondatban elhangzó eltörölni és betölteni szavak nem a megszokott értelmükben használatosak a rabbinikus irodalomban. A betölteni szónak ugyan van a Bibliában egy beteljesíteni, megvalósítani értelme, amivel Jesua is él a Lukács 4,21-ben, miután felolvasta Ézsaiás tekercséből a róla szóló próféciákat (Ézs 61,1-2): „Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára (RÚF 2014).”[5]
Eszerint a betöltött dolgok már elvégződtek Isten tervében. Például, ha Jesuának Betlehemben kellett megszületnie, és betöltötte ezt a próféciát, akkor már nincs dolgunk ezzel az ígérettel. Senkinek sem kell már megszületnie Betlehemben. Számon tarthatjuk ezt, mint beteljesedett, Isten dicsőségét hirdető próféciát, de az életünkre nézve már nincs jelentősége.
Valahogy így áll sok hagyományos értelmezés ehhez a vershez: Jesua ugyan nem törölte el a törvényt, hanem betöltötte. Mivel Ő betöltötte, nekünk már nem kell. Számunkra nincs igazán jelentősége. Számon tarthatjuk ugyan, de ránk nézve nem érvényes.
Ez az értelmezés azonban nem felel meg annak, amit Jesua tanít. Nem illeszkedik a hegyi beszéd egészébe és nem is logikus. Ha ezt akarja mondani, akkor a következő versben miért beszél a Tóra örök érvényéről? Majd miért folytatja azzal, hogy a legkisebb parancsolatnak is nagy jelentősége van és meg kell tartani? Ezt követően pedig miért kezdi el hat példán keresztül fejtegetni, hogyan valósítandó meg egy-egy tórai parancsolat (Mt 5,20-48)?
A válasz azokban a rabbinikus forrásokban keresendő, amik Jesua korszakában születtek. Rabbinikus szóhasználatban a Tórát betölteni-eltörölni kifejezések más jelentéssel bírnak. „A tanítók órák hosszat vitatkoztak tanítványaikkal arról, hogy mit jelent egy bizonyos szakasz átültetése a gyakorlati életbe. Ha egy tanítvány hamis értelmezést adott, akkor a rabbi így szólt: »Te érvénytelenítetted (eltörölted) a törvényt.« Ez alatt azt értette, hogy az értelmezés egészen eltávolodott attól, amit Isten akart. Ha pedig a tanítvány értelmezése fején találta a szöget, akkor így szólt a rabbi: »Betöltötted a törvényt.«”[6]
Eltörölni a Tórát (levatel haTorah) tehát azt jelenti: rosszul értelmezni, aláásni, aláaknázni, megszüntetni. Betölteni, megvalósítani (lekajem haTorah) pedig azt: megfelelően értelmezni; úgy, hogy a parancsolat valódi értelme napvilágra jöjjön. Jesua betölteni jött a törvényt, azaz olyan értelmezést akar adni a hegyi beszédben, ami a parancsolat valódi értelmét napvilágra hozza.[7] Arra készült, hogy értelmezze a Tórát, és ezzel a mondattal vezeti fel a következő kijelentéseit és főként a hat tórai példáját.
Azok, akik a zsidó hallgatósága körében hitték vagy feltételezték, hogy Ő a Messiás, ezzel pontosan azt kapták, amit vártak: a Messiást, a Tóra magyarázóját. Ez a várakozás – többek között – onnan ered, hogy Jákob patriarcha fiai megáldásakor Júdára nézve ezt jelentette ki: „Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Síló, akinek engednek a népek” (1Móz 49,10, RÚF 2014). Ezt a próféciát a judaizmus is egyértelműen a Messiásra vonatkoztatta.[8] Héberül a kormánypálca (mehoqeq) olvasható törvényadónak is. A judaizmus ezt úgy értette, hogy az eljövendő Messiás új Tórát ad majd a népének.[9] Máté a hegyi beszéd hosszú változatával visszaigazolhatta azt, hogy Jesua elégíti ki ezt a várakozást.[10]
„A zsidó nép hitt abban, hogy ha a Messiás eljön, fel fogja tárni a Tóra legigazabb értelmét, és Jézus közvetlenül ezt a felfogást említi és erősíti meg. Ebben az értelemben éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit közülünk sokan hisznek és tanultak – a Tóra központi jelentőségét alapozza meg!
Jézus tehát azt mondja: »Ne értsétek félre – azért jöttem, hogy megadjam nektek Isten Igéjének helyes értelmezését, hogy helyesen értsétek és alkalmazzátok, és úgy éljétek meg, ahogyan az Atya valóban akarta, nem pedig úgy, ahogyan azt a legtöbb mai vallási vezető mutatja.«
Ezután folytatja, de nem új értékrendet ad, hanem Isten tanításának megújított, tiszta értelmezését.”[11]
A zsidó felfogásban „ez nem azt jelenti, hogy Isten akaratának a folyamata megváltozik, hanem inkább azt, hogy a kérdés a törvény új alapjáról szól. Ezek »a Tóra alapelvei«, a teamei Torah, amelyek megtanítják az embereket arra, hogy értékeljék és értsék meg a dolgok közti okozati kapcsolatokat.”[12]
A törvény betöltése tehát azt jelenti, hogy Jesua az igazi célját, lényegét, esszenciáját tárja fel. A Tóra egyes parancsolatainak értelmezése azért nagyon lényeges[13], mert egy rossz magyarázat rossz elméleti megközelítéshez és gyakorlathoz vezet. Olyan értelemben, ahogy a Példabeszédek 13,14 megfogalmazza: „A bölcs tanítás az élet forrása a halál csapdáinak kikerülésére.”
Ha valamire vágytak a zsidók, az ez volt. Erről szólt számtalan keresés, beszélgetés, vita, amiben a rabbinikus irodalmakban találkozunk. Jézus egy ilyen szellemi légkörben mondja el a hegyi beszédet.
Jesua tehát a hegyi beszédben a Tóra felkent tanítójaként jelenik meg. Mózest, aki a Sínai hegyen kapta meg a Tórát, a zsidóság így nevezi: Moses Rabbenu, Mózes a tanítónk. Jézus pedig – második Mózesként – a megújított értelmezését adta át. A Tóra igazi értelmét nyilatkoztatta ki, azt, ami eredetileg Isten szándéka volt. Ezzel tehát nem arra szólítja fel a tanítványokat, hogy tegyék félre a Tórát, mert azt már „beteljesítette”, hanem arra, hogy vegyék komolyan a parancsolatokat – a legkisebbet is beleértve (vö. Mt 5,19).
A parancsolatok értelmezése a rabbinikus hagyomány félretolásával
Jesua hat parancsolatot, tórai útmutatást értelmez. A parancsolatokat azonban rendszerint nem a Tórából idézi, hanem szándékosan úgy, ahogy a hagyományban éltek. A hatszor megismételt „hallottátok, hogy megmondatott a régieknek” (RÚF 2014) fordulat minden egyes esetben erre utal. Ha Jesua vagy az evangélisták magára az Írásra utalnak, akkor így fogalmaznak: „meg van írva”[14] vagy „amit a prófétán keresztül szólt az Úr.”[15] Itt azonban nem az Írásról van szó, hanem a hagyományról – Jesua ezt helyteleníti és tolja félre.
Magát a Tórát egyáltalán nem kritizálja, nem helyezkedik a Tóra fölé, hanem értelmezi. Az Írás egyértelmű fundamentum és tekintély Jesua életében, de a szóbeli Tórát, a hagyományt, azokat az értelmezéseket, amik más rabbiktól származtak, szabadon kritizálja, tolja félre e szavakkal: „én pedig azt mondom.”
E mondata azért is különleges, mert nem érzi szükségét, hogy bármilyen bölcsre hivatkozzon. Más rabbik előszeretettel tették ezt. A Talmud szerint a bölcsek sokszor más rabbik tekintélyére hivatkozva tettek kijelentéseket, például: „Dosztáj ben Jánáj rabbi szokta mondani Méir rabbi nevében…” (Ávot 3,8)[16]. Vagy: „Hilléltől és Sámájtól Rábán Johánán ben Zákáj vette át a hagyományt” (Ávot 2,8).[17] Egy rabbi hitelességét, tekintélyét az is megalapozta, hogy a hagyományt kik közvetítették számára.
Jesua azonban semmilyen emberi tekintélyre nem alapoz, amikor a Tórát értelmezi. Saját tekintélyével szól: „én pedig azt mondom nektek…” (Mt 5,22.28.32.34.39.44). Ez a mondat az első század rabbinikus gondolatvilágában olyan radikálisan hangzott, amire az emberek felkapták a fejüket.
Sosem szabad eltekinteni attól, hogy Jesua Isten Fia. Bár viseli a rabbi címet, és alkalmaz rabbinikus értelmezési módszereket[18], mindenekelőtt Isten Fia. Bensőséges közösségben él Istennel és nem korának rabbinikus tanításaiból merít, hanem egyedüli forrása az Atya: „Mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek” (Jn 15,15b, RÚF 2014 vö. Jn 8,26-27).
Jesua a Mindenható vezetésére meghaladja a rabbik tanítását és a parancsolat mélyebb értelmét mutatja meg annál, mint amit a szóbeli Tan felismert. Amit a bölcsek kifejtettek, az számára nem elégséges magyarázat. Ezért kitágítja az egyes parancsolatok értelmét, például a ne ölj értelmezésénél sokkal többet láttat meg a fizikai ölésnél.
Jesua üzenete tehát valahogy így hangzik: a rabbik ezt és ezt mondva túlságosan leszűkítve értelmezték a Tórát, de én szeretném, ha az értelmetek befogadná egy-egy parancsolat valódi, jóval tágabb értelmét. Félretolom a korábbi értelmezést, hogy az igazit felmutassam nektek.
Miért adott Jézus egy megújult értelmezést? Egyszerűen szembe akart szállni kora bölcseivel? Szükségét érezte annak, hogy háttérbe szorítson minden rabbinikus tanítást? Mi állt valójában radikálisnak tűnő kijelentései mögött? Az a program, amit a mennyek országának meghirdetése, az újjászületés és a Szent Szellem kiárasztása fémjelez. Jesua már annak fényében értelmezi a Tórát, hogy halálával és feltámadásával majd egy új erő és világosság árad szét – a Szent Szellem egyetemes kiáradásával. Ez az új erő ad lehetőséget arra, hogy a Tórát új világosságában tárja Izrael elé. Amikor például azt mondja és teszi főszabállyá, hogy már az házasságot tör, aki kívánsággal tekint asszonyra, akkor tudja, hogy ez majd azzal az erővel lesz megvalósítható, amit feltámadása után minden követője megkap. A parancsolatok mélységének megmutatása és megszigorítása ezért lehetséges. Jesua itt már az újjászületett szellemhez szól, hisz küszöbön áll a korszakváltás, ami halálával és feltámadásával történik majd. Az új korszak megkívánja a Tóra új értelmezését és alkalmazását. A Tóra betöltése (azaz megfelelő értelmezése) annak megfelelően módosul, amit Jesua a hegyi beszéd következő részében elénk tár.
A hegyi beszéd tóraértelmezése tehát nagy jelentőséggel bír, és a Messiás szolgálatának egyik kulcsfontosságú területét jelenti. Jesuának ez is feladata volt, hisz ezt is előre megprófétálták róla. Egész élete folyamán az évszázados próféciák mentén haladt, és sokkal jelentéktelenebb eseményeket is ezeknek megfelelően teljesített be. Nem tett mást csak azt, ami előre meg volt jövendölve róla. Hol találjuk a Messiás tóramagyarázatáról szóló jövendöléseket? Tekinthetünk a 40. zsoltár verseire úgy, hogy ezek már beharangozták a hegyi beszédet. A Zsidókhoz írt levél Jézus szájába adja a 40. zsoltár verseit:
Ezért, amikor [Jesua] eljön a világba, így szól: … Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem.” (Zsid 10,5.7, RÚF 2014)
A zsoltár így folytatódik:
Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem, hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed [Tórád] keblem közepette van. Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, te tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy gyülekezetben. (Zsolt 40,8-11, Károli)
A hegyi beszéd megjövendölése voltaképpen már a 40. zsoltárban megtörtént. Jesua szívében a zsoltáros szavai rejlenek, amikor nekikezd a leghosszabb tanításának. Szereti Isten Tóráját és bensőjében hordozza tanítását. Értelmezve a Tórát meg akarja mutatni azt a jobb igazságosságot (vö. Mt 5,20), amivel be lehet menni a mennyek országába. Nem tartja vissza ajkát, Isten igazságosságát nem rejti el. E versek világosan beszélnek a Messiásnak arról a küldetéséről, miszerint a Tórát értelmezve Ő az igazságosság hirdetője.
A hegyi beszéd azért mérföldkő, mert Jesua e tanításával kezdi el felépíteni azt, amit az Újszövetség a Jeremiás 31,31-34-ra figyelemmel a Tóra szívbe írásának nevez (vö. Zsid 8,8-12). „Azt az igazságosságot, amiről Jézus beszél, nem lehet elérni anélkül, hogy a Szent Szellem ne munkálkodna bennünk és ne elevenítené meg a Tóra parancsolatainak szellemét. Ezt jelenti az az új szövetség, amiről Jeremiás prófétált, amikor azt mondta: „Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be” (Jer 31,33).”[19]
Végjegyzetek:
[1] Lásd a Máté evangéliuma eredetileg héberül született? c. összegzést.
[2] Lásd a Tóra fogalma és szeretete c. magyarázatot.
[3] Anatoli Uschomirski: A hegyi beszéd zsidó szemszögből, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2022, 11 o.
[4] Ugyanis Jesua Izraelben nőtt fel, természetszerűleg hallotta kora vitáit, a különböző tanítók értelmezéseit. Abban a szóhasználatban hallott példázatokat, amiket a rabbik használtak. Hogyan szólt tehát saját tanítványaihoz? Ugyanazokat az elveket, technikákat alkalmazta, amik belevésődtek az évek folyamán. Lásd a Jesua kijelentéseihez hasonló idézetek rabbinikus forrásokból c. gyűjteményt A hegyi beszéd kurzusban.
[5] A Mt 5,17-ben (aoristos aktív) és a Lk 4,21-ben (perfect passzív) ugyanaz az ige (πληρόω pléroó) fordul elő a görög szövegben. Lásd még bővebben: Dwight Pryor: „Is Yeshua Superior to the Law?” https://www.youtube.com/watch?v=XFeiQvjit1I&t=1133s
[6] Anatoli Uschomirski: A hegyi beszéd zsidó szemszögből, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2022, 51. o.
[7] Vö. Dwight Pryor: Behold The Man, 9. tanítás és a hozzá tartozó jegyzet; Hermann L. Strack, Paul Billerbeck: Das Evangelium nach Matthäus, C.H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München, 1922, 241. o.
[8] Lásd a magyar Freshman Károly rabbi (1819-1875) töprengéseit erről, akit többek között ez a vers vezetett el oda, hogy felismerje Jézusban Izrael Messiását. (A Mester nyomdokában, Freshman Károly rabbi önéletrajza, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2021, 57-58 o.)
[9] Risto Santala: A Messiás az Ószövetségben a rabbinikus iratok fényében, Bridge Mission Society, Budapest, 1999, 68. o.
[10] „Máté, aki zsidó-keresztyén közönségnek ír, úgy ábrázolja a beszédet, mint ami először is a törvény bizonyos fajta magyarázata. Lukács, aki elsősorban nem-zsidó megtértek közt szolgált, általánosságban a felebarát iránti szeretetet hangsúlyozta.” (Risto Santala: A Messiás az Újszövetségben a rabbinikus iratok fényében, Bridge Mission Society, Budapest, 2001, 155. o.)
[11] David Hoffbrand: A zsidó Jézus, The David House Organization, Egyesült Királyság, 2025, 43. o.
[12] Risto Santala: A Messiás az Újszövetségben a rabbinikus iratok fényében, Bridge Mission Society, Budapest, 2001, 154. o.
[13] Tehát a hegyi beszédben a ne ölj, ne paráználkodj, ne törj házasságot stb. parancsolatok értelmezése.
[14] Vö. Jn 10,34;
[15] Mt 1,22; 2,5.15.23; 24,15 stb.
[16] Idézve Talmud, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség-Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány, Budapest, 2017, 613. oldaláról.
[17] Idézve uo. 613. o.
[18] Lásd részletesen Jesua rabbi és tanítványai c. magyarázatot.
[19] David Hoffbrand: A zsidó Jézus, The David House Organization, Egyesült Királyság, 2025, 44. o.


