Mit jelent a mennyek királysága a kegyelem korszakában?
„Jézusnál, akárcsak a rabbiknál, a mennyek királysága bár Isten tejhatalmából érkezik el, de az emberek közt valósul meg a földön, és máris vannak egyesek, akik Isten királyságában élnek. Az ember cselekedhet, tehát cselekedjen is a megvalósulásáért… A mennyek királysága Jézusnál nem csupán Isten végidőbeli uralma, amely már most megjelenik, hanem Isten által akart mozgalom is, amely terjed a földön, az emberek között.”[1] David Flusser
Ez a magyarázat nem kifejezetten egy szakaszhoz kapcsolódik Máté evangéliumából, hanem több szakaszt érint (Mt 13,44-46; 25,31-46, Mt 22,11-13 stb.). Egy szemléletet szeretne átadni általában az Újszövetség olvasásához. Jesua példabeszédeit vesszük sorra a mennyek országáról megvizsgálva azt, hogy mit hangsúlyoznak más-más oldalról Isten országával kapcsolatban?
A fókuszban most nem a következő korszak, az ezeréves birodalom áll, hanem a kegyelem korszaka. Mit jelent Jesua számára a mennyek királysága a kegyelem korszakában? Hiszen arra a korszakra nézve is meghirdeti a királyságot, amiben élünk. Színre lépésétől fogva azt üzeni, hogy a mennyek királysága elérkezett, elérhetővé vált, rendelkezésünkre áll már itt és most![2]
Kiindulópontunk az, hogy Isten országának első képe az édenkerttel jelenik meg a Biblia első lapjain.[3] Az édenkertben minden Isten uralma alatt állt: a teremtett világ az állatokkal, növényekkel. Ebbe a közegbe teremti bele a hatodik napon az embert, aki ugyancsak Isten uralma alatt áll.
Ám mi arra a garancia, hogy az ember Isten uralma alatt is marad? Hogy nem lesz engedetlen vagy nem lázad fel Isten ellen?
Megteremtette Isten az embert a maga képmására. (1Móz 1,27 RÚF 2014)
„A maga képmására” mindez elsősorban azt jelenti, hogy Isten a maga tulajdonságaival teremtette meg az embert. Az édenkertben tehát egy olyan embert helyezett el, aki jellemvonásaiban visszatükrözte Istent.[4]
Isten képmása jelentheti fizikai felépítését is. Ha így fogjuk fel Isten képmását, akkor ezt a verset érthetjük úgy, hogy itt Jesua teremtésbeli szerepére utal az Írás, amit az Újszövetség többször hangsúlyoz (1Kor 8,6; Kol 1,15-19; 2,9; Zsid 1,3). Jézus „a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt” (Kol 1,15, RÚF 2014). Mivel benne teremtett minden, és Ő Isten és egyúttal Isten képmása, a fenti vers felfogható úgy is, hogy az Úr „Jézus mintájára, fizikai képére” teremtette az embert.
Számunkra azonban fontosabb az, hogy Ádám Isten természetét hordozta. Olyan tulajdonságai voltak, mint Istennek: irgalmas, hosszútűrő, szeretetteljes volt, hordozta magában Isten békességét, szelídségét, hűségét, jóságát… Isten ezért bízott meg Ádámban, ezért merte rábízni az édenkertet. Ezt visszaigazolja az általános emberi tapasztalat is: mi is arra az ismerősünkre, barátunkra bízunk egy fontos dolgot, akit megbízhatónak tartunk, mert ismerjük a jellemét. A barátainkat elősorban a jellemük szerint választjuk meg, mert így számíthatunk, építhetünk rájuk. Ha van egy régi barátunk, aki látszólag becsap minket, és elárul, hűtlen lesz hozzánk, akkor valószínűleg védelmünkbe vesszük mások előtt a látszólag elítélhető cselekedeteiért. Egyszerűen azért, mert ismerjük a természetét, és a látszólag méltatlan viselkedés nem rá vall. Sokszor számíthattunk rá, sokszor tanúsított irántunk figyelmet, türelmet, szeretetet…
Isten hasonlóképpen járt el az ember teremtésekor. Nem parancsolatokkal akarta körülbástyázni, hogy engedelmes legyen, hanem olyannak teremti meg, mint amilyen Ő.
Ez igaz Jézusra is. Isten az üdvtörténet legnagyobb feladatát, a megváltást Jézusra bízta. Azért építhetett Fia engedelmességére, mert Jézus természete, minden törekvése pontosan megegyezett az Atyáéval. Jesua az utolsó széder vacsorán[5] Fülöp kérdésére így felel:
Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? (Jn 14,9 vö. 2Kor 4,4)
Jézus ugyanazokkal a jellemvonásokkal bír, mint az Atya. Aki Őt látja, az Atyát látja. Emiatt hasonlíthatja össze Pál apostol Jézust Ádámmal, és mondhatja, hogy Jézus az utolsó Ádám. Hisz Jézus az üdvtörténetben a második olyan ember, aki úgy jött világra, hogy Isten saját természetét plántálta bele (vö. 1Kor 15,45). Jézus tiszta lappal indult, akárcsak Ádám, de nem esett bűnbe, élt azzal a lehetőséggel, hogy eleve az isteni természet részese volt (Róm 5,12-19).
Ádám így harmonikusan beleillett az édenkertbe, mert minden teremtett dologgal együtt ő is Isten uralma alatt állt. Ugyanazokkal a jellemvonásokkal bírt, mint Isten. Ugyanazt akarta, mint Isten, ugyanúgy tekintett a teremtett világra, mint Isten. Amikor Isten felhatalmazásával nevet adott az állatoknak, akkor akaratlanul is Isten szándékai szerint járt el (1Móz 2,19-20). Isten országában, az édenkertben ebben az egységben és harmóniában teszi meg Ádám az első lépéseket.
A bűnbeesés után azonban Ádám jelleme is megváltozott. Már nem volt az édenkertbe való, ki kellett űzni onnan, mert más lett a természete, már nem állt Isten királyi uralma alatt. Isten ezt követően egy nagyon hosszú útra lép az emberrel, amin ismét el akarja juttatni oda, hogy jelleme nagyon hasonlítson az Övére.
Ádám bűnbeesésével az addig magától értetődő közösség, harmonikus kapcsolat elveszett az Úrral, Isten királyságával együtt. Ám a királyság ígérete nem halványul el teljesen. A próféták többször jövendölnek Isten uralmának újbóli eljöveteléről, de egészen Jesua színre lépéséig ez csak ígéret marad. Jézus életével és szolgálatával kezdettől fogva arra mutat rá, hogy ez az ország eljött és eljön, de ahhoz, hogy ott éljen egy ember, vissza kell szereznie az isteni tulajdonságokat. Azaz Isten országába csak úgy juthat be az ember, ha harmonikusan beilleszkedik, ha újra „Isten képére teremtetik”, mint Ádám. Az újjászületett embernek azokat a tulajdonságokat kell megszereznie, amiket Isten beleplántált Ádámba. Isten ehhez adja a kegyelmét, Szellemét, és ülteti el az új természet, gondolkodás magját az emberben, hogy jellemét át tudja formálni.[6] Így jön el majd Isten beteljesült országa, és azok, akik ezt megharcolják, részesei lesznek. Ádám nem állta ki a kísértést, de a megformálódott, új ember kipróbált lesz (vö. 2Tim 2,15).
Istennek nem kerülne nagy fáradságába egy újabb édenkert teremtése, de ebben egy olyan ember, aki az óemberi tulajdonságai szerint él, idegen lenne. Nem tudna közösségben élni Istennel, nem tudna uralma alatt maradni. Ezért vállalta Jesua a halált, hogy váltságot szerezzen, és ezzel olyan helyzetbe hozza az embert, hogy szívét, természetét Isten iránti hálából, szeretetből valóban át tudja formálni. Majd ezáltal ismét beléphessen Isten országába itt és most, de az eljövendő korban is.
Vizsgáljunk meg a fentiek fényében néhány szakaszt az Újszövetségből:
De ha a Szellem hajt, nem vagytok törvény alatt. A hús tettei pedig nyilvánvalóak, ilyenfélék: paráznaság, tisztátalanság, kicsapongás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, civakodás, féltékenység, indulatoskodás, veszekedések, meghasonlás, versengések, irigykedés, részegeskedés, lakmározás és az ezekhez hasonlók. Akik ilyesmiket tesznek – előre megmondom nektek, mint ahogy már előre meg is mondtam –, Isten királyságát nem fogják örökrészül kapni. (Gal 5,18-21, Csia vö.; Ef 5,3-5)
Jól kitűnik e versekből, hogy a megkötözöttségektől, bűnöktől való szabadulást Pál feltételül szabja ahhoz, hogy valaki örökrészül kapja Isten királyságát. Ezt máshol is megismétli:
Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok Isten királyságát nem fogják örökölni? Ne tévelyegjetek! Sem paráznák, sem bálványimádók, sem puhányok, sem férfifertőzők, sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosok, sem szitkozódók, sem ragadozók Isten királyságát örökölni nem fogják. Ezek voltatok néhányan, de lemosakodtatok, de megszentelődtetek, de megigazultatok a Krisztus Úrnak neve és Istenünknek Szelleme által. (1Kor 6,9-11, Csia)
Jesua a megváltással elhozott egy szabadságot, amibe nem lépnek be azok, akik ilyen bűnökben maradnak. Az ő életükben Isten nem tudja elvégezni a jellem megformálását, mert nem zárják be az ajtókat komoly megkötözöttségek előtt. Így nem mehetnek be Isten királyságába, mert idegenek lennének benne.
Ezt sugallja Jézus egyik példabeszéde is a király fiának menyegzőjéről: „Hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának” (Mt 22,2, RÚF 2014). Mivel a hivatalosak nem jönnek el erre a menyegzőre, a helyeket feltöltik olyanokkal, akiket a keresztutakról hívnak be. Majd elkezdődik az ünnepség:
Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve, és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott. Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. (Mt 22,11-13)
A Jelenések 19,7-8 már nem példabeszédként, hanem valóságos eseményként írja le a Bárány menyegzőjét:
Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba: ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti.
Ha valakinek nincs menyegzői ruhája, az a Jelenések könyve szerint azt jelenti, hiányoznak az igazságos cselekedetei. Azokról az igazságos cselekedetekről van szó, amiket egy hívő belső indíttatásból, újjászületett jelleméből fakadóan tesz. A Biblia ugyan itt az igazságos cselekedeteket emeli ki, de ahhoz, hogy egy hívő állhatatosan ezeket teremje gyümölcsként, természetének meg kell újulnia. Az igazságos cselekedetek és a megformálódott jellem egymás mellett állnak. Ez Jesua következő példázatából még jobban kiviláglik:
Mikor pedig az embernek Fia eljön majd dicsőségével, és vele jön valamennyi angyal, akkor ott fog ülni dicsőséges trónusán és eléje gyűjtik a nemzeteket mind. Akkor ő különválasztja majd őket egymástól, mint a pásztor különválasztja a juhokat a bakoktól. A juhokat jobbfelől fogja állítani, a gödölyéket pedig balfelől. Azután ezt fogja mondani a király a jobbfelől állóknak: Jertek Atyámnak áldottai, vegyétek örök birtokul azt a királyságot… Mert megéheztem s ti ennem adtatok, megszomjaztam s innom adtatok, jövevény voltam… Erre az igazságosak ezt fogják neki felelni: Uram, mikor láttunk éhezni téged… Ám a király ezt fogja mondani nekik: Bizony azt mondom nektek, mindazt, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel tettetek, velem tettétek. (Mt 25,31-40)
Ezeknél a hívőknél megvolt az a lelkület, amivel meglátták az emberek nyomorúságát. Isten kimunkálta azt az irgalmas, együttérző jellemet bennük, ami az övé. Nekik egy volt a szívük az Atyáéval. A példabeszédben Jézus konkrét cselekedeteket sorol fel, de nem pusztán e cselekedetekről van szó, hanem a megformált életről, jellemről, amiből fakadóan ezeket a jócselekedeteket az ember megteszi.
Azután így fog szólni a balfelől állókhoz: Átkozottak, menjetek előlem az örök tűzre… Akkor azok is felelni fognak. Uram – fogják mondani –, mikor láttuk, hogy éheztél, szomjaztál, jövevény, meztelen, vagy elerőtlenült, vagy tömlöcben lettél volna…? Erre ezt fogja felelni nekik: Bizony azt mondom nektek, amit e legkisebbek közül eggyel nem tettetek, azt velem nem tettétek. Akkor ezek el fognak menni örök büntetésre, az igazságosak pedig az örök életre.” (Mt 25,41-46)
Ezzel ezt mondja Jézus: nem értettek meg semmit abból, amiről a megváltói művem szól. Nem pusztán az elvárt cselekedetek hiányáról van szó, hanem a belülről motivált, hitből fakadó cselekedetek hiányáról. Miért nem voltak meg ezek? Mert nem formálódott ki a krisztusi jellem és az isteni tulajdonságok. A balfelől állóknak földi életük során fel se tűnt, hogy mindvégig ezt kellett volna tenniük.
Isten Szelleme vezeti, formálja az embereket azért, hogy azonosuljanak Istennel és a céljaival. A Szellem vezetése nélkül az ember megmarad óemberi elképzeléseinél és gondolkozásmódjánál. Szükségszerű, hogy Isten Szelleme betöltsön, átjárjon bennünket. Erre figyelmeztet Jesua a tíz szűz példázatában. „Akkor a mennyek királysága tíz olyan szűzhöz lesz hasonló, kik fogták fáklyáikat és kimentek a vőlegény elé” (Mt 25,1, Csia). A Szellemet jelképező olaj nélkül azonban a fáklyák nem égnek.
Jesua példázataiban, amiket Isten országáról mond, újra és újra előkerül a megformált jellem és az abból fakadó cselekedetek szükségessége. A zsidó felfogásban a tanítás nem maradhat pusztán gondolat, egy dolog megértését cselekvésnek követnie. A judaizmus (pl. a Talmudban) rengeteget foglalkozik azzal, hogy hogyan valósítsa meg Isten parancsolatait. Az nem is kérdés, hogy a parancsolatnak, útmutatásnak, szellemi iránymutatásnak meg kell valósulnia.
Így a zsidó apostoloknál a hitet értelemszerűen cselekedetek követik, nem maradhat meg gyümölcstelenül.[7] A protestáns gondolkodás a törvény cselekedetei miatt időnként szembeállítja a hitet a cselekedetekkel, figyelmeztetve arra, hogy nem cselekedetek szerint van üdvösségünk. Ez a törvény cselekedeteire maradéktalanul igaz, de a hitből, szeretetből, Isten iránti hálából fakadó tettekre nem.[8] Amikor a fenti példabeszédekben Jézus vagy a levelekben az apostolok a cselekedetekről beszélnek (nyilvánvalóan nem a törvény cselekedeteiről), akkor megkívánják, elvárják azokat, és örvendeznek miattuk (Mt 5,16; 16,27). Pál például nem győzi dicsérni a Tesszalonikában élő testvéreket azért, hogy cselekszik Isten akaratát.
Hálát adunk Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban, mert szüntelenül emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat. (1Tesz 1,2-3)
A hitnek a cselekedetekkel együtt kell járnia, ahogy Jakab is értésünkre adja (Jak 5,17-18). Egy állhatatosan Istenért cselekvő élet azonban megújult jellemet feltételez, abból táplálkozik. Ezt a jellemet pedig ki kell munkálni: „Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, a tudomány mellé pedig mértékletességet…” (2Pt 1,5-6, Károli). A levelekben ez a tanítás sokszor kifejezésre jut.
Jézus nem rejti véka alá azt az elvárását, hogy erre oda kell adnia magát követőjének. Aki valóban felismerte Isten nagyságát és ajándékát, komoly áldozathozatalra képes:
A mennyek királysága hasonló a szántóföldben elrejtett kincshez, melyet megtalált egy ember, aztán elrejtette, majd örömében elment, eladta mindenét, amije volt és megvásárolta azt a szántóföldet. Ismét csak hasonló a mennyek királysága egy kereskedőhöz, aki szép gyöngyöket keresett és mikor talált egy nagy értékű gyöngyöt, elment, eladta mindenét, amije volt és megvette azt. (Mt 13,44-46, Csia)
Ez a megfelelő hozzáállás akkor, ha az ember magáévá teszi az örömhírt: „eladta mindenét.” Feladni mindent, minden erőfeszítést megtenni, hogy megnyerjük a kincset, ami a kimunkált új ember Jesuában, az isteni tulajdonságokkal rendelkező ember.
Mindebből az következik, hogy ebben a korban, a kegyelem korszakában az Isten királysága átformálódó emberekben van jelen, és az olyan gyülekezetekben, ahol ilyen hívők jönnek össze. Isten királyi uralma itt valósul meg – részlegesen, nem hibátlanul, de mégis megvalósul. Ők a várományosai annak, hogy egyszer Isten kiteljesedett királyságának részei legyenek. Jézus visszajön, és elhozza Isten királyságát a földre a következő korszakban. Feltámasztja azokat, akik meghaltak, és elragadja az akkor élőket, hogy belépjenek a földön felállított királyságba. Ezek a hívők jellemvonásaik tekintetében mindannyian olyanok lesznek, mint Ő.
Ez a jellembeli azonosság jut kifejezésre az Újszövetség Vőlegény-Menyasszony képében. Ádám a teremtéskor társat keresett, és végül annak örvendezett, hogy olyan társat talált Évában, aki olyan, mint ő: „Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté.” (1Móz 2,23-24, RÚF 2014).
Pál apostol ezt a képet használja fel arra, hogy a Vőlegény és a Mennyasszony végső találkozását leírja: „minthogy tagjai vagyunk az ő testének. »Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.« Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom” (Ef 5,30-32, RÚF 2014).
Végjegyzetek:
[1] David Flusser: Jézus, Az ókori zsidó történelem és irodalom tükrében, Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1995, 98., 101. o.
[2] Lásd részletesebben az „elközelített a mennyek királysága” (Mt 3,2M) című magyarázatot.
[3] Lásd részletesebben A mennyek királyságának meghirdetése (Mt 4,12-25M) című magyarázatot, ahol Benjamin Berger így fogalmaz: „Bizonyos értelemben Isten királysága alfaként és ómegaként áll a Bibliában…”
[4] „[Ádám] Isten természetét hordozta. Ez jelenti azt, hogy Isten képére teremtetett, azaz Isten képe Isten természete”, írja Benjamin Berger; lásd bővebben A mennyek királyságának meghirdetése (Mt 4,12-25M) című magyarázatban. „Isten a maga képére teremtette az embert, (1Móz 1, 27), ez nem csupán testileg értendő. Az ember isteni tulajdonságokat kapott: tökéletes volt, mivel mentes volt a vétektől és a bűntől, halhatatlan volt, és a szabad akarattal rendelkezett, saját döntési lehetőséggel bírt” (Shlomo Drori és Jurek Schulz: Az Édentől a Paradicsomig, Az üdvtörténet felfedezése a múltban, a jelenben és a jövőben, I. rész, internet: http://www.izrael-immanuel.net/?p=790).
[5] Lásd erről Az utolsó (széder) vacsora (Mt 26,17-30M) c. magyarázatot.
[6] Péter apostol ezt így fejezi ki: „Az ő isteni hatalma megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. Ezek által drága és hatalmas ígéreteket kaptunk, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek” (2Pt 1,3-4, RÚF 2014). Az apostolok különböző összefüggésekben említik azokat az isteni tulajdonságokat, amiket a Szent Szellem által magunkévá kell tennünk (pl. 2Pt 5-8; Gal 5,22-23).
[7] Jézus útja mindig hittel indul, de a hit magával hozza a cselekedeteket és a jellemfejlődést is. A Biblia Isten (vagy Jézus) és népének kapcsolatát szerelmi kapcsolatként is ábrázolja – férj és feleségként vagy vőlegény és menyasszonyként. Egy jegyeség vagy házasság kizárólag szeretetből, szerelemből épül fel, mégis elképzelhetetlen, hogy a pár ne cselekedne egymásért, és ne alkalmazkodna egymáshoz nagymértékben. A szeretetet követik a tettek és az egymás képére formálódás is. A hitet hasonlóképpen. A lényeges az, hogy hitből, szeretetből fakadjon minden további előrelépés.
[8] Az Újszövetség tanítása az is, hogy a cselekedetek nem előzhetik meg a hitet. Az üdvösséget nem lehet megvásárolni cselekedetekkel, ez Isten tanításának félreértése.
