A Tóra fogalma és szeretete
Mi a Tóra szó jelentése?
Ha egy zsidó kimondja a Tóra szót, akkor mindenekelőtt Mózes öt könyvére gondol. Ám a szónak vannak ennél tágabb jelentései is a judaizmusban.
Először vizsgáljuk meg a héber szó pontos értelmét. A Tóra/tóra az a héber kifejezés, amely az eredeti héber szövegben megjelenik a héber Bibliában (az ószövetségi könyveiben). A judaizmusban a Tóra elsősorban tant, tanítást jelent.
Nézzük meg ezt a szót egy hitelt érdemlő magyar bibliafordításban. A 19. század közepétől a második világháborúig jelentős zsidó közösség élt Magyarországon, amely gazdag szellemi örökséget hagyott hátra. Ennek része a TaNaKh (Ószövetség) magyar fordítása, amelyet a 20. század elején rabbik és zsidó tudósok adtak ki. Ez az IMIT fordítás[1], ami megkérdőjelezhetetlenül tükrözi a zsidó gondolkozást.
Ha e fordításban megnézzük azokat a verseket, amelyekben a keresztény Bibliák rendszerint törvényt fordítanak, akkor számtalan esetben a tan, tanítás szóval találkozunk.
Például az első zsoltár híres kezdőmondatai a keresztény fordításokban rendszerint így szerepelnek:
Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. (Zsolt 1,1-2, Károli)
Az IMIT fordítás pedig így adja vissza ezt a két verset:
Boldog a férfi, aki nem járt gonoszok tanácsán, sem vétkesek útján nem állt, sem csúfolók ülésében nem ült; hanem az Örökkévaló tanában telik kedve és az ő tanáról elmélkedik nappal és éjjel. (Zsolt 1,1-2, IMIT)
A tanítás a judaizmusban és a kereszténységben is egyértelműen pozitív fogalom. Tanítást hallgatni, Istentől útmutatást, vezetést kapni, ezáltal bölcsességre jutni – mind-mind áldást jelent. A törvény szó azonban Pál nehezen értelmezhető levelei miatt (2Pt 3,15-16) a kereszténységben nem feltétlenül pozitív töltetű, sokszor inkább zűrzavaros. Arra, hogy Isten tanításáról kellene gondolkozni éjjel-nappal és abban gyönyörködni, a keresztények nagy része szívből igent tud mondani. Viszont Isten törvényével kapcsolatban a páli tanítás miatt a fenti versekkel kapcsolatban sokaknak ellentmondásos érzései vannak. A Tóra szó tan, tanítás jelentése azonban feloldja ezt.
Mint említettük, a judaizmusban a Tóra alapvetően és elsődlegesen Mózes öt könyvét jelenti. A bibliai könyveket a judaizmus három csoportra osztotta.[2] Az első a Tóra, a Tan, azaz Mózes öt könyve. Ha Mózes könyvéről van szó, akkor az IMIT fordításban a következő szavak szerepelnek: a egész tan, a tan könyve.
Például ez olvasható Józsué színre lépésénél, Mózes halála után. A Mindenható Józsué szívére helyezte a Tóra pontos megtartását:
Csak erős és bátor légy nagyon, vigyázva arra, hogy cselekedjél az egész tan szerint, melyet neked parancsolt Mózes szolgám; ne térj el attól sem jobbra, sem balra, azért hogy boldogulj, bármerre jársz. Ne mozduljon el szádból a tannak e könyve, s elmélkedjél róla nappal s éjjel, azért, hogy vigyázz arra, hogy cselekedjél mind a szerint, ami írva van benne, mert akkor szerencsés lész utjaidon és akkor boldogulni fogsz. (Józs 1,7-8, IMIT)
Józsuénak ugyanazt mondja az Úr, mint amit az első zsoltárban olvasunk: elmélkedjél róla nappal s éjjel. Ez a tanítás legyen előtted, hogy boldogulni tudj, ettől ne térj el.
A zsidó fordítás tehát nem törvénykönyvet ír, mint a keresztény bibliafordítások. A törvénykönyv kifejezés miatt sok keresztény akaratlanul is egy jogszabálygyűjteményre asszociál. Ám a Tóra nem parancsolatok, jogszabályok összessége, nemcsak Mózes Sínai szövetsége és annak törvényei szerepelnek benne. Legalább annyira lehetne tartalma alapján történelemkönyvnek nevezni, mint törvénykönyvnek. Első könyvében például alig találni törvényeket. A teremtés leírása, a pátriárkák élete vagy József története mind a történelmi eseményeken keresztül tanítanak minket. De a pusztai vándorlást leíró további négy könyvben a sok rendelkezés ellenére is végig jelen vannak a beszámolók és a történetek Izrael életéről. A Tóra lényeges vonása, hogy a történetek elsősorban nem dokumentálni akarják az eseményeket, hanem tanítani, alapokat adni.
Hisz a Tóra írja le az ember teremtését, bűnbeesését, ami az emberiség közös öröksége. Bemutatja az egyetemes emberi természetet, a bűn romboló erejét azokban az időkben, amikor még nem volt törvény, sem választott nép (1Móz 1-11).
Ha csak a szövetségek szempontjából nézzük a Tórát, leírja
- az Édenben kötött szövetséget Ádámmal (Hós 6,7),
- a Noéval kötött szövetséget,
- az Ábrahámmal kötött szövetséget,
- és a Sínai hegyen kötött szövetséget, amely terjedelmében a leghosszabb.[3]
A Tóra nem azonosítható pusztán a Sínai szövetséggel és a parancsolataival. Például az Ábrahámmal kötött szövetség néhány nagyon fontos ígérete a Messiásról és a nemzetekről épp az új szövetségben teljesedik be (1Móz 12,3 vö. Lk 1,69.72-74). Az öt könyv sokkal gazdagabb annál, hogy csak szabályokra asszociáljunk.
Ennek megfelelően, ha a Mózes öt könyvéről van szó az IMIT fordítás végig következetesen tant, a tan könyvét fordít.
- Így amikor Jósiás idejében újra megtalálják a Tórát, akkor az IMIT szerint „a tannak könyvére” lelnek rá (vö. 2Kir 22,8; 2Krón 34,14-15).
- Nehémiás idején pedig a babiloni fogságból visszatért népnek „Mózes tanának könyvét” olvassák fel (Neh 8,1-2.8).
Megjegyzendő, hogy a keresztény bibliafordítások sem teljesen egységesek a fenti kérdésben. Kecskeméthy István (1864-1938) református bibliafordító például a Tórát ugyancsak a tan vagy a tanítás szóval adja vissza.[4]
Mit jelent még a Tóra szó héberül?
A Tóra még fordítható útmutatásnak, útbaigazításnak, utasításnak is. Tulajdonképpen Isten útmutatása az ember számára. A szót navigáció értelemben is használják: a Tóra olyan segítség, mint a régi időkben a tenger hajósainak a csillagok. Elirányítja, navigálja a végtelen vizeken hajózókat, biztos tájékozódási pontokat ad. Keretet ad az életnek, hogy a bűn ne vigye parttalan csapongásba az embert, és generációk alatt ne eméssze fel. Másodlagos értelmében a Tóra természetesen szabályt és törvényt is jelent.
De a tóra szó a héber nyelv tágabb összefüggésében is tanítást jelent. A szó gyöke a lehorot igével kapcsolódik össze, ami azt jelenti: tanítani, útmutatást adni, útba igazítani. A tóra gyöke kapcsolatba hozható a tanárt jelentő more szóval és a szülőket jelentő horim szóval is (hora a szülő nőnemben). Ha e kapcsolódó szavakra asszociálunk, akkor egyáltalán nem a törvény jut eszünkbe. Egy szülő neveli, az életre tanítja a gyermekét; a tanár oktatja, tanítja, neveli a rábízott diákokat. Ugyanakkor időnként egy szülő vagy egy tanár parancsolhat is, szabályokat szabhat meg, tilthat, korlátozhat, de elsősorban nem így jár el, nem ez jellemzi a viszonyát egy gyerekhez.
Másrészről egy gyermek legnagyobb pedagógusai a saját szülei. Egy apa előírhat szabályokat a gyermekének, ami hasznos lehet a nevelés szempontjából. De az igazán fontos egy gyerek számára az, hogy az apja hogyan él. Az életéből, a példájából, a temperamentumából többet tanul, mint abból, amit előír számára. Ha egy apa életében hitelesen, gyümölcsözően megjelennek a gyermekétől megkövetelt előírások, a gyermek követni fogja a példát.
Így a Tóra sem csak szabályokat, hanem „apákat”, atyákat, követendő példákat, jellemeket is állít elénk. Ábrahám, Mózes vagy József „jó atyák” voltak, és életük példáival, egy-egy helyzetben hozott döntéseikkel, reakcióikkal sokszor többet mondanak a Tóra törvényeinél. Ám a legerősebb jellemrajz, amely megjelenik a Tóra lapjain magát Istent ábrázolja, aki fiának nevezi Izraelt, és Atyaként, „szülőként” visel rá gondot.
Pál is úgy fejezi ki magát, hogy a Tóra gyermekvezetőnkké, nevelőnkké, pedagógusunkká[5] lett a Messiáshoz (Gal 3,24).
Milyen könyvek értendők a Tóra alatt?
Mint említettük, a Tóra alatt a zsidóság elsősorban Mózes öt könyvét érti, de használják tágabb értelemben is. A Tóra jelentheti az egész Ószövetséget, a TaNaKhot is.[6] Utóbbi értelemben Jézus is használja e szót.
Jesua így említi a Tórát és mondja például a János 10,34-ben: „Nincsen megírva Tórátokban: »Én mondtam: Istenek vagytok«?” Az idézett vers a Zsoltárok könyvéből (82,6) származik, de Jézus mondhatta, hogy ezt a Tórából idézi, mert hallgatóinak tágabb jelentése is egyértelmű volt.
A mai hívők számára azonban a fenti jelentések már sokszor nem világosak. Pedig mindenekelőtt ezek fényében lehet a Tórára tekinteni, ami általában Mózes könyveire utal, de néhol a TaNaKh-ra (Ószövetségre).
Az újszövetségi Írások csak görögül maradtak ránk, bár Máté evangéliuma az egyházatyák tanúsága szerint eredetileg héberül született. Az evangéliumok görögül a nomosz szóval adták vissza a Tóra kifejezést, ami szó szerint valóban törvényt jelent. A Messiás eljövetele előtt jó kétszázötven évvel készült egy görög fordítás a héber Bibliából (az Ószövetségből), amit a hagyomány szerint hetven zsidó tudós készített azért, hogy a görögök és a görögül beszélő, szétszóratásban lévő zsidók számára is érthetővé váljon Isten Igéje. A nomosz szót ők választották és alkalmazták végig a fordítás során. Ez a fordítás lett a Septuaginta, ami a hetven fordítóról kapta a nevét. Az evangélisták erre a kitaposott útra léptek az újszövetségi Írások megszületésekor, amikor a nomosz szót használták.
A különböző népek bibliafordításai így a törvény kifejezéssel adják vissza az összes olyan újszövetségi részt, ahol a nomosz szó áll. Bár szó szerint a fordítások pontosak, nem szabadna figyelmen kívül hagyni a szó héber kontextusát, hiszen az Izraelben élő, TaNaKh-on (Ószövetségen) nevelkedett evangélisták és tanítványok az eredeti héber értelmében használták, értették.
Valószínűleg nekik és akkori olvasóiknak a nomosz szó használta nem volt problematikus, nem okozott zavart. Hisz az első században az Újszövetséget nemcsak görögül olvasták, hanem birtokukban volt az újszövetségi könyvek eredeti héber szövege vagy héberre fordított változatai is.[7] Ez nyilván segített eligazodni ebben a kérdésben. Később azonban a héber szöveg elveszett, csak a görög maradt fenn.
A következő évszázadok folyamán a teológiai látásmód a törvényt szinte csak negatívan közelítette meg. Ezért a görög Újszövetség, amely leszűkítette a Tóra jelentését törvényre, vetült vissza az Ószövetség könyveire és határozta meg a keresztény felfogást. A törvénnyel szembeni engedelmesség ellenérveként általában a Páltól idézett „már nem vagyunk a törvény alatt” kijelentés hangzik el. Pálnak ez a tanítása természetesen maradéktalanul igaz, de a hozzá fűződő leegyszerűsítő, negatív értelmezés már nem feltétlenül.[8]
A Tóra szeretete
A zsidóságban az évezredek folyamán töretlenül megmaradt a Tóra szeretete. A zsidók szeretik a Tórát. Sokkal meghittebb kapcsolatban vannak a Tórával annál, hogy csak a törvényeket és a parancsolatokat lássák benne. A mindennap elmondott reggeli imádságban a vallásos zsidók elsők között a Tóráért adnak hálát a következő szavakkal:
Hadd élvezzük hát, örök Istenünk, Tórád szavait ajkunkon és néped, Izrael ajkán, hogy magunk, utódaink és néped, Izrael házának ivadékai ismerjük a Neved, és tanulmányozzuk tanodat önmaga kedvéért! Áldott vagy Te, Örökkévaló, ki a Tórára tanítja népét, Izraelt!
Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, aki kiválasztottál bennünket a népek közül, és nekünk adtad a Tórát! Áldott vagy Te, Örökkévaló, Tóra-adó![9]
A zsidó hagyomány úgy tartja, hogy Izraelt a Tóra tette néppé, Isten népévé. A Tóra adta meg azokat a kereteket, amivel képessé váltak Isten követésére.[10] Más népeknél, törzseknél az együttélés szabályai, szokásai több száz év alatt alakultak ki, így lettek egy közösséggé. Izraelben ezzel szemben a Tórából vezettek le mindent, ami néppé tette őket. Így vált Mózes öt könyve fundamentummá. Emellett a Tóra a történelem, az identitás és főként az istenismeret forrása.
Az ortodox zsidók a mai napig hisznek a Tóra örök érvényűségében, és a vallásgyakorlásukban, teológiájukban első helyre teszik a Tórát. Bár ma az ortodoxok csak 15-20%-át teszik ki Izrael lakosságának, mégis sok világi zsidó is úgy tekint rájuk, mint a zsidó nép „megtartóira”. Ez a szemlélet az ortodoxok istenfélő, tórahű életmódjára vezethető vissza.
Ha ma egy zsidó átadja az életét Jesuának a világ bármely részén, és a saját kulturális öröksége tükrében közelít az Újszövetséghez, akkor meglepő módon ugyanezt a Tóra iránti szeretetet és örömet fedezi fel az első tanítványok életében.
Ha erősek zsidó gyökerei, akkor a saját messiási identitását sokszor e tóraszeretet fényében határozza meg.[11] A korábbi évszázadokban ez egyáltalán nem így történt. Nem létezett a messiási mozgalom, ami az Újszövetség értelmében az egyházon belül a körülmetéltek gyülekezetét jeleníti meg (vö. Róm 4,12; Gal 2,9). A korábbi évszázadokban a megtérő zsidók döntő többsége feladta zsidó életformáját és identitását is. A kivételek fehér hollónak számítottak. Tagadhatatlan tény, hogy az egyház a zsidó életformát a Tóra szeretetével együtt a 2-3. századtól kezdve eltemette, és évszázadokon keresztül ez nem jutott, juthatott kifejezésre.[12] Ma azonban a messiási zsidó mozgalom az első századi jézushívők zsidó életét tanulmányozza, amiből próbál példát meríteni. A Tóra a messiáshívők számára ugyanúgy szellemi eledel, „szellemi kenyér”, mint az Újszövetség. Ne felejtsük, hogy Jézus háromszor is a Tórából védekezik a sátán kísértésekor a pusztában, amikor kijelenti: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4).
A messiási mozgalom így nemcsak a törvény alá kerülés veszélyét látja (vö. Róm 7,4-6; Gal 2,16; 4,21), hanem azt a szeretetet is, ami az intő újszövetségi tanítások ellenére is megvolt, és megmaradt az apostolokban a Tóra iránt. Hisz ugyanazok az apostolok mondták ki azt, hogy nem vagyunk a törvény alatt, mint akiknek a szeretete megkérdőjelezhetetlenül megmaradt a Tóra iránt.[13] De hol jelenik meg mindez az Újszövetség lapjain?
Az első apostoli tanácskozás
Az Apostolok cselekedetei 15. fejezetében tudósít az első apostoli gyűlésről, ahol arról a kérdésről döntöttek, hogy a nemzetek hívői milyen szabályok betartása mellett csatlakozzanak a Jézusban hívő Izrael közösségéhez? E kérdés nagy hordereje miatt az apostolok és az első tanítványok szükségesnek látták, hogy egy akarattal hozzanak döntést.[14] Többek között azok az apostolok gyűltek össze – Péter, Pál és Jakab –, akiknek a leveleiből az egyház számtalan parancsolatot és útmutatást tart kötelezőnek magára nézve. Az ő egyéni tekintélyük bizonyos értelemben „összeadódik” ebben a nagy jelentőségű döntéshozatalban. Fogalmazhatunk úgy is, hogy Jézus szavait leszámítva az apostoli zsinat határozata tekinthető a leginkább hiteles és megalapozott rendelkezésnek az Újszövetségben.
Közismert, hogy a zsinati döntés értelmében a nemzetek hívőitől csak négy parancsolat betartását várták el: a bálványimádás és a paráznaság tilalmát, és hogy tartózkodjanak a vér evésétől és a fúlva holt állatok fogyasztásától. A bálványimádás tilalma a leginkább magától értetődő, hiszen ez útjában áll annak, hogy bárki valóban elkötelezze magát Isten követése mellett.
A másik három tilalom viszont már a Tórában is úgy jelenik meg, mint amik minden ember számára vagy a jövevények számára is tilosak.[15] Amikor az apostolok ezt a három parancsolatot az új szövetségre nézve is kiterjesztették, valószínűleg egyszerűen a 3Mózes 17-18 fejezete lebegett a szemük előtt.
A vér evésének tilalma már a Noéval kötött szövetségben megjelenik (1Móz 9,4) minden emberre nézve. Így nem csoda, hogy Mózes harmadik könyvének 17. fejezete a vérevés és a fúlva holt állat elfogyasztása tilalmát kiterjesztette vagy fenntartotta az Izrael körében élő jövevényekre is:
10Ha Izráel házából vagy a köztük tartózkodó jövevények közül valaki bármilyen vért eszik, ellene fordulok annak az embernek, aki vért evett, és kiirtom népe közül. 11Mert a test lelke a vérben van, és én az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelést szerezzen értetek. Mert a vér a benne levő lélek által szerez engesztelést. 12Ezért mondtam Izráel fiainak: Senki se egyék vért közületek, a köztetek tartózkodó jövevény se egyék vért. 13Ha valaki Izráel fiai közül vagy a köztük tartózkodó jövevények közül vadászat közben vadat vagy madarat zsákmányol, amelyet meg szabad enni, folyassa ki a vérét, és takarja be azt porral. 14Mert minden test lelke a vére a lélekkel együtt. Ezért mondtam Izráel fiainak: Semmiféle testnek a vérét ne egyétek meg, mert minden testnek a lelke a vére. Ki kell irtani mindenkit, aki megeszi. 15Ha pedig valaki elhullott vagy széttépett állatot eszik, akár közületek való, akár jövevény, mossa ki ruháját, mosakodjék meg vízben, de legyen tisztátalan estig, azután tiszta lesz. 16De ha nem mossa ki, és nem mosakodik meg, akkor bűnhődnie kell. (3Móz 17,10-16, RÚF 2014)
Az Izrael földjén élő jövevényekre tehát a Tóra a zsidóktól megkövetelt szigorral mondja ki ezeket a parancsolatokat. Az apostolok nem tettek mást, minthogy az Izrael közösségéhez csatlakozó hívőkre is ezt a szabályt alkalmazták. Az első zsinat rendelkezése egyáltalán nem volt idegen a Tórától, hanem inkább abból következett. Ha ezt a mózesi szövetség értelmében megkövetelte Isten a jövevényektől, akkor mennyivel inkább meg kell tartaniuk ezt a nemzetek hívőinek, akik sokkal többek a jövevényeknél, hisz valóban Isten fiaivá váltak.
A 3Mózes 18. fejezete pedig felsorolja mindazt, amit Isten paráznaságnak vagy a paráznaság minősített eseteinek tart. A 3Mózes 18,5 vezeti fel a felsorolást:
Őrizzétek meg törvényeimet és rendeleteimet, melyeket ha megtesz az ember, él általuk; én vagyok az Örökkévaló.
A hangsúly ezeken a szavakon van: „melyeket ha megtesz az ember, él általuk”. A Tóra nem izraelitát ír, hanem embert. A felsorolt szexuális erkölcstelenségektől való tartózkodás minden ember számára életet jelent, nemcsak a zsidó nép számára. Ezt az igazságot a judaizmus is hangsúlyozza. „Rabbi Meir szokta mondani: »Honnan tudjuk, hogy még egy pogány is, ha Isten törvényeinek engedelmeskedik, azáltal ugyanazt a lelki közösséget nyeri el Istennel, mint a főpap? Mert azt mondja az Írás, ’melyeket ha megtesz az ember, él általuk’ – nem pap, levita vagy izraelita, hanem ’ember’«” (Baba Qamma 38a).[16]
Továbbá e fejezet végén az Örökkévaló hangsúlyozza, hogy ezeket a bűnöket azokon a népeken is számonkérte, akik Kánaán földjén éltek, és akikkel egyébként nem volt szövetsége (3Móz 18,24-28). A paráznaság tilalma tehát egyetemes. Ezért az újszövetségi tilalom megfogalmazása teljesen megfelel a Tóra szellemének. Sőt, ha a kánaáni népekre ezért lesújtott a Mindenható, mennyivel inkább meg kell tartani ezt azoknak, akiket Isten egyszülött Fián keresztül gyermekeivé fogad.
Az apostolok ezeket a minimum elvárásokat írták elő, hogy közösség lehessen egy zsidó és egy nemzsidó között. Ezek a szabályok arra szolgáltak, hogy azok, akik a Messiás útjára lépnek pogányként, fejlődni, növekedni tudjanak. Nyilvánvaló, hogy más ókori társadalmak is világosan előírtak olyan törvényeket, amiket a Tóra is megfogalmaz. Például a ne ölj, ne lopj minden kultúrának alapját képezte, hiszen semmilyen társadalom nem maradhat fenn e szabályok nélkül. Ezeket a szabályokat, törvényeket nem volt szükséges hangsúlyozni a pogány hátterű megtérők számára, mivel ismerték és általában megtartották őket. A mélyebb bibliai értelmük pedig idővel feltárult előttük is.
Az apostolok azonban nem arra gondoltak, hogy egy pogány hátterű hívőnek kizárólag ennyit kell megtartani.[17] Ez ellentmondana magának az Újszövetségnek. Az Újszövetség könyveiben Jézus és az apostolok nagyon sok tórai parancsolatot és Tórából fakadó előírást, útmutatást fogalmaztak meg. Ezek ugyan Jézus és az Újszövetség parancsolatai, mégis értelmetlen lenne őket függetleníteni a Tórától – még akkor is, ha időnként más szellemben hangzanak el, és az Újszövetség keretein belül. Ez a látásmód felel meg a Jeremiás 31,31-34 próféciájának, ami szerint a Tóra szerves része az új szövetségnek: „törvényemet [Tórámat] beléjük helyezem, szívükbe írom be.”
Harmadrészt tekintsünk azokra a zsidókra, akik az egyház oszlopai és alapítói voltak, akiknek a szellemi tekintélye egyenként is megkérdőjelezhetetlen és így e közösségi döntésük végképp. Ők a maguk számára nem állapítottak meg olyan minimum szabályokat, aminek a betartása elég lett volna az újszövetségi élethez. Ők tóratartó zsidók voltak, és az Újszövetségben is azok maradtak. Elvetették a parancsolatok betű szerinti megtartását és azt, hogy az üdvösséget ettől tegyék függővé, de ettől függetlenül a szeretetük, a buzgóságok töretlen maradt a Tóra iránt. Az életük kereteit továbbra is a Tóra adta meg. Fontos hangsúlyozni, hogy ők az egyház alapítói, ők rakták le Isten akaratából az egyház fundamentumát. Azok az egyházatyák és későbbi egyházi vezetők, akik egy törvényellenes vagy a Tórával szemben közömbösséget tanúsító teológiát dolgoztak ki, viszont nem kaptak Istentől felhatalmazást arra, hogy az egyház alapjait megvessék vagy megváltoztassák.
Jesua első zsidó tanítványai szerették a Tórát, örömmel olvasták, keresték a mélységeit és igazságait a Szent Szellem vezetésével, a kegyelem szellemében, az új szövetség megújult látásában. Egyáltalán nem érezték szükségét annak, hogy távolságot tartsanak a Tórától. Sőt, annak sem érezték szükségét, hogy a nemzetek hívőit távol tartsák. Nekik egyszerűen ezt tanácsolták a négy tilalom mellett:
Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák. (Apcsel 15,21)
Minden sabbatkor a zsinagógákban olvasták a Tórát, Mózes könyveit és olvassák ma is. Ez nem pusztán egy tóraszakasz felolvasását jelentette, hanem annak értelmezését is, tehát egy tanítást a tóraszakaszról. A tóraszakaszhoz kapcsolódott egy rész a Próféták könyveiből (haftara), amit ugyancsak magyarázhattak (vö. Lk 4,16-30; Apcsel 13,14-43).
A megfogalmazott négy tilalom mellett az apostolok tulajdonképpen elküldik a nemzetek épphogy megtért hívőit, hogy ismerjék meg, hallgassák a Tórát. Ez bármekkora kihívást is jelent ma számunkra, nem értelmezhető másképpen. Ugyanakkor lehet, hogy akkoriban a judaizmus és a kereszténység között még nem keletkezett akkora űr, mint később a történelem folyamán. Az apostolok útmutatását biztos, hogy az is motiválta, hogy az embereknek akkoriban nem volt otthon Bibliájuk, az Írást a zsinagógákban olvasták tekercsekről, és közösen tanulmányozták. Az apostoli iránymutatás azonban egy mai hívő számára napjainkban sem jelenthet kevesebbet, minthogy olvassa, tanulmányozza a Tórát, mélyedjen el benne, és mindazt, amit a Szellem megelevenít számára, töltse be hittel, Jézus Szellemében.[18] Ez komoly kihívást jelenthet ma az egyház számára, mert az évszázadok alatt e téren annyira eltért az apostoli értelemzéstől.[19]
Az apostolok és az első zsidó tanítványok szerették a Tórát, és erre tanították a nemzetek hívőit is. Az Apostolok cselekedetei az első jeruzsálemi hívők életébe is ad némi betekintést. A jeruzsálemi gyülekezet vezetői Jakabbal egyszerűen így írták le a távolról hazatérő Pál számára az állapotokat: „Látod testvérem, hány tízezer hívő van már a zsidók között, és valamennyi buzgón megőrzi a törvényt [a Tórát]” (Apcsel 21,20, Csia).
Ezek az első zsidó hívők ismerték és követték a Szent Szellem vezetését, nem a törvény cselekedetei szerint akartak üdvözülni (vö. Kol 2,14), mégis egészen nyilvánvalóan egy olyan úton jártak, ahol a Tórát megőrizték, ragaszkodtak hozzá.[20]
Ezért a kérdések inkább ezek: lehetséges-e a Tórára negatívan tekinteni annak ellenére, amit Jézus és a zsidó apostolok tanítottak róla? Lehetséges-e másként tekinteni az egyházat alapító zsidó apostolokra, mint tóratartó zsidókra? Meglepő-e, hogy ma, amikor a messiáshívő zsidók az Újszövetséget olvassák, visszatalálnak a Tóra iránti szeretethez?
Jeremiás próféciái
Az apostolok megingathatatlan szeretete és ragaszkodása a Tóra iránt egyebek mellett azzal magyarázható, hogy Jeremiás próféciái alapján úgy fogták fel a Tórát, mint aminek az Újszövetségben is központi jelentősége van. Nem azért, mert a tórai parancsolatok megtartása által üdvözülünk, hanem azért, mert Isten a szívünkbe akarja írni.
Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyet őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről; mert ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az Úr. Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Törvényemet [Tórámat] beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. (Jer 31,31-33, RÚF 2014 vö. Zsid 8,8-12)
Ahogy a messiáshívő zsidó David H. Stern megjegyzi ezzel kapcsolatban: „Elfogadhatatlan teológiai könnyelműség arra a következtetésre jutni, hogy amikor Isten a Tórát a szívekre írja, valami mást ír oda, mint a Tórát!”[21]
Emiatt az apostolok nem féltek elküldeni a zsinagógákba a nemzetek hívőit, hogy ismerjék meg a Tórát. Így amellett, hogy Jézus apostolai óvtak a parancsolatok betű szerinti megtartásától, egyáltalán nem vetették el a Tórát. A Tóra szerint éltek[22], értették Jeremiás próféciáját a Tóra szívbe írásáról, és Isten Szellemének iránymutatásaira találtak egy olyan utat, amin a Tóra megmaradt számukra az újszövetségi élet lényeges pilléreként.
Minden ma élő keresztény szívének kedves olvasmány, életére irányadó erkölcsi kódex az Újszövetség. Jézus élete, tanítása innen ismerhető meg, ezért aki életét arra teszi fel, hogy követi Jézust, alaposan meg akarja vizsgálni, hogy ki az, akit követ, és mit kell tennie, hogy az Ő iránymutatása szerint élhessen.
A Tóra szeretete sem jelentett mást az apostoloknak, mint a mostani keresztényeknek az Újszövetség.[23] Ám Jesua tanítása nem egy önmagában álló, semmiből elénk táruló tanrendszer, hanem közvetlen folytatása a Tórának, ami miatt Jézus nem szakítható el a Tórától és Tanakh-tól (az Ószövetségtől) – „a teljes Írás Istentől ihletett“ (2Tim 3,16, RÚF 2014). Nekünk, mai keresztényeknek tehát, ha eddig nem tettük volna, utat kell találnunk a Tórához, és ebben tanácsadóink lehetnek azok a messiási zsidó testvéreink, akik eleve az Újszövetség és a Tóra ismeretével szólnak hozzánk arról, amit a Mindenható szívünkbe akar írni.
Ajánljuk tanulmányozásra David H. Stern: Az evangélium zsidóságának helyreállítása, Bridge Mission Society, Budapest, 2005, 49-64 oldalát.
Végjegyzetek:
[1] Az IMIT, azaz az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat adta ki e bibliafordítást. A teljes fordítás olvasható a www.zsido.com és a https://szentiras.hu/ honlapon. Egy másik zsidó fordítás, amely a Szentírás a család és az iskola részére címet viseli, ugyancsak tant ír, vagy nem fordítja le a szót, hanem egyszerűen Tóra könyvét ír (Józs 1,7-8).
[2] Lásd a TaNaKh fogalma c. magyarázatot.
[3] E sor folytatni lehetne a sabbat szövetséggel (2Móz 31,12-17), a Fineással kötött szövetséggel (4Móz 25,10-13) és a földre vonatkozó szövetséggel (1Móz 13,14-16) is.
[4] Az itt idézett valamennyi igehelyen Kecskeméthy is ebben a szellemben fordít.
[5] Ebben a versben a paidagōgos, pedagógus szó áll a görög szövegben.
[6] A zsidóság még ennél tágabb értelemben is használja a Tóra kifejezést. Harmadszor beleértik a TaNaKh (Ószövetség) mellett a szóbeli Tant is, ami lényegében a Talmud és más fontosabb források. Legtágabb értelemben pedig a Tóra alatt az összes rabbinikus iránymutatás is értendő, amit valaha megfogalmaztak. Utóbbi tágabb értelmezések számunkra most kevésbé fontosak. (Naftali Kraus: A Talmud bölcsei, Az ősi forrás 3., Ulpius-ház kiadó, Budapest, 2000, 11.o.; David H. Stern: Jewish New Testament Commentary, Jewish New Testament Publications, Inc., Clarksville, Maryland, 1992, 25.o.; Richard Harvey: Mapping Messianic Jewish Theology, A constructive approach, Authentic Media, 2009, 140. o.)
[7] Keresztény és messiási zsidó bibliatudósok is valószínűsítik, hogy a fennmaradt újszövetségi görög kéziratok mögött héber vagy arámi szóbeli vagy írásbeli hagyomány állt. Lásd bővebben a Héber nyelvezet és gondolkodásmód az evangéliumokban c. írást.
[8] Tanulmányozásra ajánljuk még Anatoli Uschomirski gondolatait. (Anatoli Uschomirski: A hegyi beszéd zsidó szemszögből, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2022, 47-50 o.)
[9] Sámuel imája, Zsidó imakönyv, Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, Budapest, 1996, 9. o. E hála a Tóra örömünnepén (Szimchat Tóra) is megnyilvánul, ahol körülhordozzák a tekercseket kifejezésre juttatva örömüket.
[10] Ahogy a zsidó hagyomány tartja: „Az Egyiptomból csodálatos módon kiszabadult gyülevész rabszolgahad néppé-nemzetté válásának legfontosabb tényezője nem a fizikai szabadulás volt. Ha így lett volna, akkor igen rövid időn belül elindult volna, hogy elfoglalják az őseinek ígért Kánaánt, az Ígéret Földjét, és ott nemzeti életet éljenek, a környező népek mintájára. Ez nem történt meg, ezzel szemben a Szináj hegyén látványos külsőségek között átvették Ábrahám, Izsák és Jákob ivadékai a Tórát, azt a Tant, amely azóta is jellemzi, meghatározza – ha akarjátok: kényszeríti – a zsidókat arra, hogy zsidók legyenek, zsidók maradjanak.” (Naftali Kraus: Az ősi forrás, Fórum Rt. Könyvkiadó, 1990, 540. o.)
[11] Nem minden Jézus felé forduló zsidó gondolkozik így, vannak olyanok, akik továbbra sem tartják fontosnak identitásukat. Sokszor az a kérdés, hogy megtérésük előtt éltek-e zsidó életet, volt-e kapcsolatuk népükhöz, országukhoz, kultúrájukhoz.
[12] Lásd A becsatlakozás (Mt 8,10-12M) és A gyökér szent című magyarázatot.
[13] Sokkal hosszabb tanulmányozást igényelne az a kérdés, hogy az apostolok mit értettek a „törvény cselekedetei” alatt. Hasonlóképpen az sem fejthető ki e könyv keretei között, hogy az első zsinat és a levelek alapján az apostolok hogyan gondolkodtak a Tóráról.
[14] Lásd a Kötés és oldás (Mt 18,18-20M) című magyarázatot.
[15] Jövevény (gér) – a Tóra részletesen tanít arról, hogyan bánjanak velük az izraeliták. Az ókori társadalmak nem ismerték azt a befogadást, szolidáris bánásmódot, amit a Tóra előír. A tórai szemlélet alapja: „Szeressétek hát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban!” (5Móz 10,19). Természetesen a jövevények jogai nem voltak partalanok Izraelben.
[16] Dr. Hertz J.H.: Mózes Öt Könyve és a Haftárák, III. Leviticus, Reprint: Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984, 174-175 o.
[17] A tízparancsolat minden keresztény felekezet tanításának alapját képezi, ami már önmagában sokkal többet mond az apostoli zsinat négy előírásánál.
[18] A kérdés megközelíthető az „iga felől” is. Péter így érvel az első apostoli tanácskozáson: „Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát akartok a tanítványok nyakába tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?” (Apcsel 15,10 RÚF 2014). Jézus azonban beszél az ő igájáról, amit minden követőjének magára kell vennie. Itt az iga ugyancsak Isten tantására, parancsolataira vonatkozik. Lásd bővebben a Vegyétek magatokra az én igámat (Mt 11,28-30M) c. magyarázatot.
[19] Nyilvánvaló, hogy a keresztény felekezetek olyan Bibliát olvasnak és tanítanak, aminek szerves része az Ószövetség és így a Tóra. A teremtés története, az özönvíz, a Bábel tornya, a patriarchák élete, a tízparancsolat és több epizód Mózes öt könyvéből sokszor helyet kap a keresztény bibliamagyarázatokban. A Tóra egészét mégsem úgy olvassuk, mint például az evangéliumokat. Sok szakasza egészen háttérbe szorul, jelentéktelenné válik. Sajnos igaz a messiáshívő David Stern megállapítása: „A keresztyén egyházak és gyülekezetek alig-alig tudják, hogy mit kezdjenek a Tórával, és hogyan illesszék azt az Újszövetséghez.” (David H. Stern: Az evangélium zsidóságának helyreállítása, Bridge Mission Society, Budapest, 2005, 49. o.)
[20] A Tórát hitből megtartani (vö. Róm 3,31) úgy, ahogy Jézus tanította számukra – ez értelemszerűen magukénak tekintették. Jesua a hegyi beszédben és számos más helyen is nyilvánvalóvá teszi, hogy nem az egyes parancsolatokkal van problémája, hanem azok értelmezésével. A hegyi beszédben el is mondja azt a magyarázatot, amit Ő helyesnek gondol, ami a parancsolat igazi értelme. (Lásd bővebben a Nem eltörölni, hanem betölteni (Mt 5,17-20M) c. magyarázatot).
[21] David H. Stern: Az evangélium zsidóságának helyreállítása, Bridge Mission Society, Budapest, 2005, 57. o.
[22] Pál maga is így él, cselekszik (vö. Apcsel 16,3; 17,2; 18,18; 20,16; 21,23-27; 23,7; 25,8; 28,17).
[23] A jeruzsálemi messiáshívő tanító, Benjamin Berger az Újszövetséget is Tórának nevezi annak tágabb értelmére utalva, ami szerint az egész ószövetségi Szentírás a zsidóság számára Tóra. „Számunkra, hívők számára a Tóra az Újszövetség összes kanonizált könyve is. Az egész Biblia annak tekintendő”, fogalmazta meg egyik szerzőnek szóló levelében. A messiáshívők sokszor beszélnek úgy Jézusról, hogy Ő a megtestesült Tóra.
