„Aki meg nem gyűlöli”
„Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám” (Mt 10,37, RÚF 2014)
Tanulságos párhuzamba állítani azt, ahogy Máté és Lukács rögzíti Jesua e kijelentését. Lukács úgy fogalmaz: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom” (Lk 14,26). Sok testvér fennakad a gyűlölni szón, ami látszólag a család szeretetével és a szülők iránti tisztelettel szemben áll, amik a Biblia fundamentumai. Máté a „jobban szereti” fordulatával mintha értelmezné azt, amit Lukács gyűlöletnek ír: jobban szereti, mert apját, anyát választja.
„Ha Jézus gyűlöletre szólít fel saját szüleinkkel, feleségünkkel, gyermekeinkkel, testvérünkkel, és saját magunk életével szemben (Lk 14,26), akkor nem arról van szó, »hogy őket kevésbé szeressük, mint az Urat, hanem összeütközések esetén teljesen elutasítjuk őket vagy ellenükre cselekedünk, mintha pozitív értelemben gyűlölnénk őket, miközben a szeretet egy magas foka nyilvánulhat meg velük szemben, ami azonban alacsonyabb, mint az Úr iránt érzett szeretet« (Philippi, 432). 1135-ben született Rabbi Mose ben Maimon a spanyol Cordobában. A Rambam vagy Maimonides néven ismertté vált orvos és filozófus később az egyiptomi szultán udvarában működött Kairóban és máig nagy hatást gyakorol az egész szefárdi zsidóságra. Ő a következőképpen foglalta össze a »szeretetből gyűlölni« elvet misné torá művében, a Királyokról és háborúkról c. könyvben (7,15): »Annak az embernek, aki háborúba megy … tisztában kell lennie azzal, hogy az Egy Isten nevéért harcol… Sem a feleségére, sem a gyerekeire nem szabad gondolnia… Épp ellenkezőleg, ki kell törölnie az emléküket a szívéből« – ez a legközelebbi családtagokkal szembeni hozzáállás az, amit a zsidó-héber gondolkodásban csak »gyűlöletként« foglalnak össze.[1] Épp a családja miatt nem szabad, hogy a küzdelem döntő pillanatában hátráltassa, sőt megbénítsa a szeretet. Így kellene krízishelyzetekben ennek a gyűlöletnek a megfelelő (spontán) reakciókat biztosítania azokkal szemben, akiket egyébként szeretnie kell az embernek a Szentírás egyértelmű kijelentései szerint – és talán nagyobb odaadást és szeretetet kifejezésre juttatnia épp azok felé, akikkel szemben az ember olyan magatartást tanúsít, mintha gyűlölné őket. Pál így foglalja össze ezt a 2Timóteus 2,4: »Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta.«[2]”
.
Végjegyzetek:
[1] Ilyen gyűlölet megjelenik a Tórában is: „Látta pedig az Örökkévaló, hogy Léát nem szereti [szó szerint „gyűlölt (szenua) volt Lea”] és megnyitotta méhét; de Ráhel magtalan volt… Újra viselős lett, fiút szült és mondta: »Bizony meghallotta az Örökkévaló, hogy gyűlölt [szenua] vagyok és adta nekem ezt is«; és elnevezte Simeónnak” (1Móz 29,31.33, IMIT). „Nem szereti – szó szerint, hogy gyűlölt volt Léa – valójában nem gyűlölte, csak jobban szerette nála Ráhelt”, írja az ortodox zsidó Hertz kommentár (Dr. Hertz J.H.: Mózes Öt Könyve és a Haftárák, I. Genezis, Reprint: Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984, 251. o.).
[2] Johannes Gerloff: Átok alatt és Krisztustól elszakítva, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2014, 41 o.
Kedves Atyámfiai!
Ezzel az írással – miközben teljesen elfogadható, sőt hasznos azoknak, akik az Úrral vannak (http://www.izrael-immanuel.net/?p=7078) – kapcsolatban magyar anyanyelvű olvasóknak és hallgatóknak, még azt is hozzátenném, hogy a “gyűlölet” szót ma már minden kutyafülére is használja a köznyelv, és ha tehetném, szívesen rácsapnék a kis kezére a magyar nyelvre dolgozó bibliafordítóknak is.
Ugyanezzel a témával kapcsolatban – nem ismerve persze a zsidó kommentárokat, pl. Maimonidészét (ezért a hivatkozást külön köszönöm) – Ezt írtam, nem olyan régen:
“Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom.”
Lk 14:25-33
MELYIK FORDÍTÁS JOBB? A “GYŰLÖLI” VAGY A “KEVÉSBÉ SZERETI”?
A válasz abban (is) áll, hogy a magyar fülek nem tesznek különbséget utálat és gyűlölet között. (Ez nem okoskodás, hanem nyelvtörténeti és nyelvfilozófiai kérdés: magyar, latin, görög, héber /és ezek fordításai keresztbe-kasul/ + a holywoodi filmek által (is) hiszterizált közgondolkodás.) A szó (μισεῖ, miszei, alapszó: μισέω, miszeó) végeredményben valóban fordítható magyarra többféleképpen: utál, gyűlöl, megvet, kevésbé szeret, kevésbé becsül (Strong’s Greek 3404). Zsidók írták le így, Lukács evangéliumában, tehát az eredete az ószövetségi héber שָׂנֵא (szabé’): utál, gyűlöl, gyűlölettel a szívében üldöz, megvet; passzív: utáltnak, gyűlöltnek, megvetettnek lenni, és igenis: kevésbé szeretettnek/megbecsültnek lenni. (Tehát a görög és a héber új- és ószövetségi szavak értelme tkp., ritka, de így van, egybeesik.) Vagyis az elsőre eufemizáló (szépítgető) “kevésbé szeret” fordítás is jogos.
Én azonban az európai kultúrtörténeti (görög-latin-minden európi nyelvi vonalban mutatkozó) bajosságra hívnám fel itt a figyelmet: irtó nagy a különbség utálat és gyűlölet között, és ennek méginkább jelentős a szerepe a szövegértésünkben, sokkal jobban, mint a nyelvelemzésnek. Utálni a tökfőzeléket (ízlésbeli dolgokat) lehet, vagy olyan dolgokat, amitől “elhányom magam” (kinek mi), a gyűlölet viszont az, amit Hamlett mondott nevelőapja háta megett: “Most nem ölöm meg, mert (a térdeplőn térdelve) imádkozik, és még a végén üdvözül.”
Szóval, én pártolnék minden fordítást, de méginkább az olvasók olyan értelmezését, ami a “gyűlötetnek” ebbe (az eredeti) jelentésébe nem tartozik. Bár ha azt veszem, hogy a pacalt ma “imádják” (ami Istennek jár ki), meg, zum Beispiel, a tökfőzeléket “gyűlölik”, ami az ördögnek jár ki… ez már egy történetileg leegyszerűsödő, hiszterizált nyelvi és érzelmi korszak világa.
Akinek füle van, hallja meg!”
De valóban köszönet a leírtakért. Miközben úgy érzem, magyar nyelvű hallgatóságnak ez a megjegyzés is jár a jobb érthetőség kedvéért.
Vale!
SzGyuri
Pár gondolatot engedjetek meg a témához..
Jézus nem a családtagok gyűlöletére szólít fel, hanem arra, hogy kizárólagos uralmat akar venni az életünk felett. A házastárs, a szülő, a gyerekek, a jólét, a munka, a hobbi, mind-mind Isten ajándékai. A kérdés az, kinek adjuk a szívünket? Az előbbieknek, vagy Istennek.
Az osztott szív kétfelé szakad. Nem lehet egyszerre Istent és a világot is szeretni. „Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból csörgedeztet-e édest és keserűt?” (Jak 3:11) Nem lehet a jót és a rosszat egy szívvel szeretni, csak úgy, ha osztott a szív. „És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt neki a nép csak egy szót sem.” (1Kir 18:21)
Isten a teljes szívünket akarja.
„Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.” (5Móz 6:5)
A magunkat és a legbensőségesebb kapcsolatainkat is igazítsuk Jézushoz. Mindent fel kell adni Jézusért.
Ha teljes szívemből képes vagyok Istent szeretni, akkor senkinek és semminek nem vagyok hajlandó megengedni, hogy Isten és közém álljon. Erről szól a meggyűlölni. Aki és ami megpróbál eltéríteni az útról, azzal határozottan leszámolok, nem engedek neki.
Még ezzel kiegészíteném az előbbieket.. Ez a szakasz tükrözi, amiről írtam. Jób elhatárolódik felesége javaslatától..
„És kiméne a Sátán az Úr elől, és megveré Jóbot undok fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig. 8 És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu közepett. 9 Monda pedig ő neki az ő felesége: Erősen állasz-e még mindig a te feddhetetlenségedben? (= osztatlanság) Átkozd meg az Istent, és halj meg! 10 Ő pedig monda neki: Úgy szólsz, mint szól egy a bolondok* közül. Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-e el? Mindezekben sem vétkezék Jób az ő ajkaival.” (Jób 2:7-10)