A tanítványok kiküldése
.
A Máté 10. fejezetében Jesua elküldi tanítványait, hogy evangélizáljanak Izraelben. Abban, ahogy Jesua kiküldi őket kettesével[1], egy nagyon átgondolt, eltökélt, Istenre összpontosító szolgálatra felkészítést figyelhetünk meg.
A Tanakh-ban (Ószövetségben) is találkozunk azzal, hogy Isten egy-egy szolgája nagyon pontos utasításokat kap egy küldetésre. Nézzük meg ezeket elöljáróban. A súnémi asszony Elizeus prófétán keresztül kapott ígéretet fia megszületésére. Miután e fiú megszületett és felcseperedett, egy nap váratlanul rosszul lett, majd meg is halt, amit az anyja nem tudott elfogadni. Azonnal felkereste Elizeus prófétát, aki elküldte szolgáját, hogy botját tegye a fiú arcára, hogy ettől feléledjen.
Akkor Elizeus így szólt Géhazihoz: Övezd fel a derekadat, vedd kezedbe a botomat, és indulj! Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és ha neked köszönnek, ne válaszolj! Tedd a botomat a fiú arcára! (2Kir 4,29, RÚF 2014)
A szolga kapott egy indíttatást Elizeustól, amit nem „veszíthetett el” útközben; Elizeus utasításai miatt nem engedhette meg magának, hogy ebből bármi kizökkentse. Nem köszönhetett senkit, és nem is fogadhatta más köszönését. Az erőt, a hitet, bizonyos értelemben a boton lévő kenetet meg kellett őriznie, és emiatt semmilyen külső hatásra, körülményre nem reagálhatott. Ez egy jó példa arra, hogy Isten különös eltökéltséget és összpontosítást kívánhat meg egy szolgálatban.
A másik hasonló üzenet annak a prófétának szólt, akit Isten Jeroboámhoz küldött. Sikeresen elvégezte a szolgálatát, de amikor Jeroboám, a király marasztalni akarta, így szólt hozzá:
Ha a palotád felét nekem adnád, akkor sem megyek el veled; én ezen a helyen nem eszem és nem iszom semmit. Mert ezt parancsolta nekem igéje által az ÚR: Ne egyél és ne igyál semmit, és ne azon az úton térj vissza, amelyen mentél! (1Kir 13,8-9, RÚF 2014)
Ez a Júdából érkező próféta nem vállalhatott közösséget, nem kerülhetett asztalközösségbe Jeroboámmal vagy Bétel lakóival, ahol bálványoknak áldoztak. Jeroboámnak nemet tudott mondani, de egy másik Bételben élő öreg prófétának engedett, és mégiscsak betért hozzá, evett és ivott nála. Ezért hamar utolérte Isten büntetése, és hazafelé tartva egy oroszlán megölte (1Kir 13,11-29). Ebben a történetben ugyancsak szükség lett volna arra, hogy a próféta eltökélten tartsa magát Isten útmutatásához. Meg kellett volna őriznie a tisztaságát és szem előtt tartania azt, hogy a sötétség ezekkel a meghívásokkal, „figyelemelterelésekkel” az Isten által adott szolgálatot el akarja erőtleníteni, és amennyire csak lehet, meghiúsítani. Ez a két példa párhuzamba állítható a tizenkét tanítvány felkészítésével.
Jézus aztán ezt a tizenkettőt küldte el a következő paranccsal: „A nemzetekhez vivő úton el ne induljatok, és szamaritánus városba be ne térjetek. Menjetek el inkább Izráel házának elveszett juhaihoz! Mikor hozzájuk mentek, ezt hirdessétek nekik: Közel jött a mennyek királysága! Erőtleneket gyógyítsatok, halottakat életre keltsetek, poklosokat megtisztítsatok, ördögi szellemeket kiűzzetek! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok. Övetekben aranyat, ezüstöt, rézpénzt ne szerezzetek, se táskát az útra, se két köntöst, se sarut, se botot, hiszen méltó a munkás a táplálékára. Abban a városban, vagy faluban, melybe bementek, kutassátok ki, hogy ki méltó ott és annál maradjatok, amíg onnan el nem távoztok. Mikor egy házba beléptek, köszöntsétek azt. Ha méltó az a ház, békességetek szálljon rá, ha nem méltó, rátok térjen vissza. Ha valaki nem fogad be titeket s igéiteket nem hallgatja meg, távozzatok abból a házból, vagy városból és még a port is rázzátok le lábatokról. Bizony, azt mondom nektek, Szodomának és Gomorrának az ítélet napján elviselhetőbb lesz a sorsa, mint annak a városnak. (Mt 10,5-15, Csia)
„A nemzetekhez vivő úton el ne induljatok…” A nemzetekhez vivő út kifejezésként a zsidó hagyomány szerint olyan utat jelentett, ami kizárólag a nemzetek városaiba vezet:
Amikor egy városban bálványimádó ünnepet tartanak, megengedett a városon kívül nemzsidókkal az üzletkötés. Ha a bálványimádó (ünnep) a városon kívül kerül megrendezésre, megengedett (üzletet kötni) a városon belül. Szabad-e oda menni? Ha az út csak arra a helyre vezet, akkor tilos; de ha az ember elmehet azon más helyre, akkor az megengedett.[2]
Jesua azt szeretné, hogy a tanítványai még rá se lépjenek ilyen utakra. Itt is hasonlóan szigorú útmutatást látunk, mint a Jeroboámhoz küldött júdeai prófétánál vagy Elizeus szolgájánál. Jézus a legfontosabbal kezdi: az eltökéltséggel és mindazzal, amihez a tanítványoknak szigorúan tartani kell magukat.
Így megjelöli azt a célcsoportot is, amit a küldetés során el kell kerülni, de ezt megalkuvás nélkül kell megtenni. Még arra az útra sem lehet lépni, ami csak a nemzetek városaiba visz, még abba az irányba sem lehet elindulni. Azaz minden, ami elvonná az erőt vagy elhomályosítaná a Jesua által kitűzött célokat, elkerülendő, sőt tilos. A figyelemnek és az odaadásnak kell központban állnia és maradnia a küldetés során.
„…szamaritánus városba be ne térjetek.” A szamaritánusok nem voltak egyértelműen bálványimádók, mint a pogányok, azaz a nemzetek. Egy keverékvallást hoztak létre, amiben Izrael Istene is helyet kapott. A fenti okokból az ő felkeresésük sem időszerű, nem része a küldetésnek.
Ezek után Jesua pontosan megjelöli azokat, akik felé viszont irányulnia kell a küldetésnek: „Menjetek el inkább Izráel házának elveszett juhaihoz!”
„Mikor hozzájuk mentek, ezt hirdessétek nekik: Közel jött a mennyek királysága! Erőtleneket gyógyítsatok, halottakat életre keltsetek, poklosokat megtisztítsatok, ördögi szellemeket kiűzzetek!”
A szolgálatban két nagyon fontos dolog kapcsolódik össze: a mennyek országának hirdetése és azok a jelek, amik a helyreállításhoz, a mennyek országának valóságához kapcsolódnak. A mennyek országában Isten uralkodik és uralma alatt erőtlenné válik a halál és a betegség: a betegek meggyógyulnak, a halottak és a szellemi halottak kikerülnek a halál fogságából. Ezzel a szolgálattal is betört, benyomult a mennyek királysága Izraelbe.[3]
Övetekbe aranyat, ezüstöt, rézpénzt ne szerezzetek, se táskát az útra, se két köntöst, se sarut, se botot, hiszen méltó a munkás a táplálékára. (Mt 10,9-10)
Majd Jesua előhozza azt, hogy a szolgálat során teljesen ki kell szakadni az anyagias gondolkodás és a testi szükségletek világából. „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” A szellemi felhatalmazás, a kapott ajándékok és maga az üzenet is ingyen adatott. Sokkal feljebb valóak annál, hogy a tanítványok kérjenek értük bármit is. Az anyagi világ szükségleteiből egyszerűen ki kell szakadni, mert ha a küldetés során a Mindenható az isteni erőről gondoskodik és azt szeretné, hogy a mennyek országát tükrözze a szolgálat, akkor méltatlan lenne a földi szükségletekre összpontosítani.
Isten országáról van szó, nem a földiről, ami az ember bűne miatt megromlott, anyagiassá lett. Hogyan lehetne hirdetni Isten országát, ha a tanítványoknak közben le kell ragadniuk a földi törvényekhez és szükségletekhez? Ez erőtlenné, hiteltelenné tenné e dicsőséges szolgálatot.
Abban a városban vagy faluban, melybe bementek, kutassátok ki, hogy ki méltó ott és annál maradjatok, amíg onnan el nem távoztok. (Mt 10,11)
A szolgálatban olyanokkal kell összekapcsolódni, olyanoknál kell megszállni, akik méltóak. Ez is a szolgálat tisztaságát és eltökéltségét segíti. Ez az utasítás is párhuzamba állítható azzal, amit a Jeroboámhoz érkező júdeai próféta kapott.
A fentiek szellemében nem szabad vitába kerülni, hosszasan időzni azokon a helyeken, ahol nem méltóak az üzenet fogadására:
Mikor egy házba beléptek, köszöntsétek azt. Ha méltó az a ház, békességetek szálljon rá, ha nem méltó, rátok térjen vissza. (Mt 10,12-13)
Jesua ad egy eszközt, egy „szűrőt”, amivel meg lehet szűrni azt, hogy kinek érdemes elmondani az üzenetet és kinek nem. Ez a szűrő a köszöntés. Ebből egyértelműen lehet következtetni arra, hogy milyen erő volt ebben a szolgálatban, és hogy miért adott Isten Fia ennyi útmutatást ahhoz, hogy ez az erő meg is maradjon közben. A köszöntés egy vagy néhány szóból áll, tágabb értelemben esetleg még néhány mondat hangozhat el a küldetés céljáról, de egy köszöntés fogalmába több nem fér bele. Egy ilyen tömör, de Isten erejét mégis kifejező megnyilvánulást követő reakcióból dől el az, hogy elhangzik-e az üzenet, és megtörténnek-e az Isten országát hirdető jelek.
A köszöntésnek tehát vízválasztó szerepe van. Ezeknek olyan szavaknak kellett lenniük, amik hasonlíthatók a teremtés napjaihoz. Isten kimondott Szava (Igéje) a teremtés első napján elválasztotta a sötétséget a világosságtól (1Móz 1,4). Itt a tanítványok szájából hasonló erejű szavak hangzanak el: Izrael népében elválasztják azokat, akik világosságban vannak, és nekik hirdetik az Isten országát.
Ez a köszöntés minden bizonnyal a békesség jelentéssel bíró salom volt. A tanítványok kimondták köszöntésképpen: salom (békesség) vagy salom alekhem (békesség nektek). „Ha méltó az a ház, [a köszöntésben kívánt] békességetek szálljon rá, ha nem méltó, rátok térjen vissza.”
Ha valaki nem fogad be titeket s igéiteket nem hallgatja meg, távozzatok abból a házból, vagy városból és még a port is rázzátok le lábatokról. (Mt 10,14)
A „por lerázásában” az ítélet nyilvánvaló kifejezése mellett Jesua talán egyfajta lelki védelmet is akar nyújtani a tanítványoknak. A tanítványok tisztán lépnek be e küldetésbe, de kikerülhetetlen, hogy az út pora rájuk tapadjon. Ez lehet egyfajta lelki „por”, piszok, keserűség is, ami elveszi a szolgálat erejét. Előfordulhat, hogy az ember találkozik panaszkodó testvérekkel, akik egy-egy balul elsült, sikertelen bizonyságtétel miatt elkedvetlenedtek. Nem hallgatták meg őket, csúnyán vagy közömbösen reagáltak szavaikra. Jesua nem ígéri azt, hogy nem érnek majd kudarcok bennünket, de tanácsolja, hogy az ember rázza le a port, hogy ezek a rossz élmények ne mérgezzék a további szolgálatát, ne keserítsék el.
Bizony azt mondom nektek, Szodomának és Gomorrának az ítélet napján elviselhetőbb lesz a sorsa, mint annak a városnak. (Mt 10,15)
A tanítványok küldetésében hasonló isteni erő jelenik meg, mint Jézus szolgálatában és hasonló ítélet is követi. Ilyen ítéletet hirdet a Messiás egy-egy város felett saját szolgálata közben is (Mt 11,20-24).[4] A tanítványok szolgálata olyan tiszta és megszentelt, hogy Isten ez alapján teszi mérlegre saját népét.
.
Végjegyzetek:
[1] „Akkoriban általános zsidó szokás volt, hogy egy megbízást nem egy, hanem két férfiúval hajtattak végre. Jézus is kettesével küldte ki tanítványait (Mk 6,7; Lk 10,1).” (David Flusser: Jézus, Az ókori zsidó történelem és irodalom tükrében, Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1995, 34. o.).
[2] Misna, Avoda Zara 1,4. (Lásd Anatoli Uschomirski: Máté evangéliuma zsidó szemszögből, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2025, 185-186 o.).
[3] Lásd még A mennyek országa erővel tör előre c. magyarázatot.
[4] A Lukács 10,12-15-ben ezek össze is kapcsolódnak.
