A héber név Mattitja alakban is előfordul, így találkozunk vele többször a Tanakh-ban (Ószövetségben) (pl. Ezsd 10,43, Neh 8,4, 1Krón 9,31 stb.). Mátét a Márk és a Lukács evangéliuma Léviként is említi (Mk 2,14, Lk 5,27).

A Jahve név rövidítve sok bibliai személynévben előfordul szóösszetételben. A név végén ja, jahu alakban pl.: Jesaja/Jesajahu (Ézsaiás), Jirm^eja/Jirm^ejahu (Jeremiás), Matitja/Matitjahu (Máté) nevekben vagy a név elején Jehó alakjában pl.: J^ehóram (Jórám), J^ehójákim. Viselőik a JHVH-kultuszt hirdették. Más korszakokban az El használata volt az uralkodó a nevekben pl. J^echezkiél (Ezékiel), Eliezer. Az El általában istent jelent, a pogány istenekre is ezt a szót használja a Biblia. (Magyar Zsidó Lexikon, szerk.: Újvári Péter, Budapest, 1929, 10. o. Az 1929-ben Ujvári Péter szerkesztésében megjelent Magyar Zsidó Lexikon internetes változata, mely készült az NKFP és a Hanadiv Alapítvány támogatásával, a WJLF-en folyó kutatómunka keretében, 2006-ban. Projektvezető, szerkesztő: Nagy Péter Tibor. Internet: https://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0018.html [2024.06.12.]).

Sokan hiszik, hogy bizonyos kifejezések csak az Újszövetségben jelennek meg, és elő se fordulnak az Ószövetségben (Tanakh-ban). Ilyen a görög evangélium szó is, amit kizárólag az Újszövetségben szoktunk olvasni, és ebből arra gondolhatunk, hogy semmi köze nincs a Tanakh-hoz (Ószövetséghez).

Pedig az evangélium kifejezés több helyen szerepel a Tanakh görög fordításában is, és kifejezetten a Messiás örömhírére és Rá, mint „örömhírhozóra” vonatkozik. A hagyomány szerint Jesua Messiás születése előtt jó kétszázötven évvel hetven zsidó tudós nekifogott az egész Tanakh (Ószövetség) lefordításának. A hetven fordító nevéről kapta a „görög Tanakh” a Septuaginta nevet. Ők már használták az evangélium szót több helyen.

Az Ószövetségben az evangélium szó négy legfontosabb előfordulása:

1. Magas hegyre menj föl, hírhozója (מְבַשֶּׂרֶת) (בשׂר a gyök) Cziónnak, emeld föl erővel hangodat, hírhozója Jeruzsálemnek: emeld fel, ne félj, mondd meg Jehúda városainak: itt az Istenetek! (Jes/Ézs 40,9, IMIT)

(hírhozója ~ örömhírhozó, evangélium hozója, vö. RÚF 2014)

2. Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! (Jes/Ézs 52,7, RÚF 2014)

3. Uramnak, az ÚRnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. (Jes/Ézs 61,1, RÚF 2014)

Jesua ezt a verset idézi a názáreti zsinagógában, amikor megkezdi szolgálatát Izraelben: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek…” (Lk 4,18, RÚF 2014)

4. Jön már a hegyeken az örömhírhozó, aki békességet hirdet! Ünnepeld, Júda, ünnepeidet, teljesítsd fogadalmaidat, mert nem gázol át rajtad többé a pusztító, teljesen megsemmisült!  (Náhum 2,1, RÚF 2014)

Jesua édesanyját ugyanúgy hívták, mint Mózes nővérét: Mirjámnak (2Móz 2,4-8; 15,20). Ez a név emiatt közel áll a zsidó szívekhez.

A csillag a messiásvárás jeleként már jelen volt a judaizmusban. Akiva rabbi, a 2. század elejének egyik kiemelkedő alakja Messiásnak kiáltotta ki a rómaiak elleni felkelést vezető Simon ben Koszibát.

Rabbi Simon ben Jochai (150 körül) tanította: Tanítóm, Akiva (megh. 135 körül) ezt adta elő: Kiemelkedett a csillag Jákobból (4Móz 24,17), kiemelkedett Kosziba Jákobból. Amikor Rabbi Akiva meglátta Bar Koszibát, így kiáltott fel: Ő a Király, a Messiás. (Hermann L. Strack, Paul Billerbeck: Das Evangelium nach Markus, Lukas und Johannes und die Apostelgeschichte, I. kötet, C.H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München, 1961, 76. o.)

Nevét a 4Mózes 24,17-ben szereplő próféciára figyelemmel változtatta Simon bar Kochbára, ami annyit jelent: Simon, a Csillag fia (arámiul). Bar Kochba később elesett a rómaiak elleni harcban, és ezzel hamis messiásnak bizonyult.

A messiási zsidó tudós Arnold Fruchtenbaum egy elgondolkoztató felvetéssel él a csillaggal kapcsolatban: A csillag Máté szerint egy különös utat járt be. Keletről nyugatig, Jeruzsálemig vezette a bölcseket. Majd a Jeruzsálemtől délre fekvő Betlehemig ugyancsak a bölcsek előtt járt. Végül megállt egy lakóhely felett, aminek ez alapján beazonosíthatónak kellett lennie, hisz ebben találták meg a Messiást. A bölcsek ezt a Messiás csillagának tartották, hisz így fogalmaztak: láttuk csillagát. Mai tudományos ismereteink szerint a csillag egy olyan égitest, ami nukleáris energiát termel, és ezért saját fényével világít. Nem valószínű, hogy egy égitest ilyen mozgást képes leírni, és főként, hogy meg tudott volna állni egy betlehemi lakóhely felett. Joggal feltételezhetjük, hogy a csillag szót nem ebben az értelemben használta Matitjahu. A görög csillag szónak van olyan jelentése is, ami ragyogást vagy fényességet jelent. Hasonló fényesség jelent meg a szabad ég alatt legeltető pásztoroknak is (Lk 2,9). Ez Isten s^ekhina dicsősége lehetett, amit az Írás csillagnak nevez. Ez jelezhette a Messiáshoz vezető utat a bölcseknek és a pásztoroknak. (Dr. Arnold G. Fruchtenbaum: Yeshua, The Life of the Messiah from a messianic Jewish perspective, The Abridged Version, Ariel Ministries, San Antonio, 2018, 66-69. o.)  

A papokat, Áron leszármazottjait héberül kohéneknek nevezi az Írás. A pap feladata, hogy közvetítőként szolgáljon Isten és az emberek között. Az Újszövetségben rendszerint megjelenő főpapok fordítás nem túl szerencsés, hisz a judaizmus a Tóra alapján csak egy főpapot (kohen gadolt) ismer.

„Dávid fiait szintén »kóhanim«-nak nevezi II. Sám. VIII,18., ahol csak azt jelenti, hogy előkelők, vagy tisztek” (Dr. Hertz J.H.: Mózes Öt Könyve és a Haftárák, II. Exodus, Reprint: Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984, 20. o.).

Heródes személyéről és a betlehemi gyermekgyilkosságokról a korabeli forrásokat elemezve ír Risto Santala A Messiás az Újszövetségben a rabbinikus iratok fényében c. könyvének 85-87. oldalain (Bridge Mission Society, Budapest, 2001).

E névvel sokszor találkozunk a Tanakh-ban (Ószövetségben) (pl. 1Krón 3,15; Neh 6,18; 12,13.22-23 stb.), a magyar bibliafordításokban is.

Rendszerint azokon a helyeken, ahol a görög szövegben a Küriosz kifejezés áll, a fordításokban az Úr szót olvashatjuk. Az, hogy ezt bizonyos helyeken az Örökkévaló szóval adjuk vissza, a következők miatt lehetséges:

Az Ószövetség görög fordításában, a Septuagintában legtöbbször a Küriosz szóval adják vissza a négybetűs Istennevet, a JHVH-t (Jahvét יהוה). Ennek gyökerei természetesen oda nyúlnak vissza, hogy a zsidók kerülték a JHVH név használatát, így a fordítás során ezt teljesen kiküszöbölték.

Ugyanis, ha a héber Bibliában a JHVH jelenik meg, akkor máig sem mondják ki Isten e titokzatos Nevét, hanem Adonajt vagy Elohimot olvasnak helyette. Az Adonaj szó szerint Uraimot jelent, és a felséges Isten nyelvtani többes számának tekintik. Értelme szerint Uramnak fordítható.

Ez már jóval Jesua születése előtt meggyökerezett a judaizmusban: tiszteletből az Adonaj vagy Elohim szóval helyettesítették beszédben és hangos felolvasásban Isten szent nevét, a JHVH-t (jod-hé-vav-hé-t), amelyet Jahveként is leírnak. Ezzel akarták elejét venni annak, hogy a mindennapi felolvasáskor, használatban hiába és feleslegesen kimondják JHVH nevet. Adonajt mondanak és írnak az imakönyvek héber imáiban is. (A két jod betű felel meg az Adonaj szónak, ezek olvasandók Adonajnak.)

A magyar zsidóság gyakorlata követi az általános felfogást, ha héberül imádkoznak. Magyarul pedig JHVH helyett rendszerint Örökkévalót fordítanak és mondanak (lásd pl. az IMIT fordítást, imakönyveket). A JHVH szóban benne rejlik héberül a lenni létige (hvh/hjh), ami Isten állandó, örök létére utal. Így választották a magyar zsidók – Moses Mendelssohn hatására – a JHVH visszaadására az Örökkévaló nevet.   

A fennmaradt görög újszövetségi kéziratokban sem található meg a JHVH név. Ahol olyan verset idéz az Újszövetség a Tanakh-ból, amelyben a Tetragrammaton (JHVH) szerepel, ott a Küriosz (Úr) vagy a Teosz (Isten) szavakat használja.

A fentiek értelmében az evangélium szövegében ott írunk Örökkévalót, ahol az Újszövetség a Tanakh-ból (Ószövetségből) idéz, és az idézett héber versben JHVH áll.

Tágabban ide kapcsolódik a Jehova név használata a nemzsidók körében. Az Adonáj szó magánhangzóival (^a-o-a) képezték a JHVH-nak a „JEHOVA” olvasatát. (David H. Stern: Jewish New Testament Commentary, Jewish New Testament Publications, Inc., Clarksville, Maryland, 1992, 4. o.; Magyar Zsidó Lexikon, szerk.: Újvári Péter, Budapest, 1929, 10. o.; internet: https://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0018.html [2024.06.12.]).

Az Ige és a Szó kifejezés zsidó kontextusú használatát is meg lehet támogatni érvekkel. Egyrészt ma a judaizmus és így az izraeli messiáshívő gyülekezetek is a davart (jelentése: szó) használják. Ugyanakkor Magyarországon pedig egyértelműen az Ige kifejezés használata honosodott meg. Talán ennek köszönhető, hogy a rabbinikus zsidóság a magyar bibliafordításában (IMIT-ben) ugyancsak használja az ige szót (pl. 2Móz 20,1). A magyar bibliafordítások rendszerint az Ige kifejezést használják, az Újszövetség görög logosz szavából kiindulva (Jn 1,1-3). A teremtésben és a történelem folyamán Isten Szava cselekszik, tehát emiatt felfogható cselekvő Szóként, Igeként (vö. pl. Zsolt 147,15.18 is).

A Jézus előtti időkben a Tanakh (Ószövetség) arámi fordításánál, a targumokban gyakran használták a memra szót, ami lényegében a görög logosznak felel meg. A Memra (arámiul szó vagy ige, gyöke: ʼmr) sokszor az isteni tekintéllyel cselekvő Úr Angyalára vonatkozott. A Memra jóllehet 596-szor szerepel a targumokban, „nem jelenik meg egyszer sem a Talmudban. A Mimra [Memra] szó pontos megfelelője a Logosz szónak. Amikor a keresztyén Logosz magyarázata kezdett terjedni, a rabbik kerülték a Mimra szó használatát és kiiktatták saját írásaikból”, írja Risto Santala (Risto Santala: A Messiás az Újszövetségben a rabbinikus iratok fényében, Bridge Mission Society, Budapest, 2001, 65. o.).

A rabbik azért folyamodtak ehhez a megoldáshoz, mert a Memra fogalma és ószövetségi megjelenése sok tekintetben alátámasztotta a keresztény tanításokat vagy párhuzamba állítható volt velük (lásd még az IV.4. Izrael messiási értelmezésének elrejtett tanúi: a targumok c. magyarázatot).

„A »boldog« a Bibliában Isten áldását és jóváhagyását jelzi. Az ashrei, az »áldott« szó ugyanabban az alapformában jelenik meg mind egyes számban, mind többes számban. Az Ószövetség zsoltárai gyakran ismétlik ezt a felkiáltást: »Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett… és nincs lelkében álnokság.« »Boldog az az ember, akinek te vagy ereje…« »Boldog ember az, aki az Urat féli« (Zsoltárok 32:1, 84:5, 112:1 stb.) A boldogságban benne van az, hogy elfogadja Isten. Ez csaknem azonos a »megigazult«-tal. Ez megfelel a görög makariosz szónak, aminek a jelentése »boldog« és »elismerésre méltó«. A »boldog« ellentéte a Bibliában nem a boldogtalan, hanem az, akit »elutasít Isten«. Ennek fényében jobban érthetjük a Lukács által közölt »jajszavak«-at” (Risto Santala: A Messiás az Újszövetségben a rabbinikus iratok fényében, Bridge Mission Society, Budapest, 2001, 157. o. vö. Anatoli Uschomirski: A hegyi beszéd zsidó szemszögből, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2022, 20. o.).

Miért beszél Jézus úgy a Hinnóm völgyéről, azaz egy Jeruzsálemmel határos területről, mint a pokolról? Mert ez a hely korábban okkult, sátáni kultuszok helyszíne volt, majd később szemétégető hellyé vált, ahol állandóan, éjjel-nappal égett a tűz (Vö. 2Kir 16,3; 21,6-13; Jer 7,31; 2Kir 23,10; Jes/Ézs 66,24. Jeremiás az ítélet helyeként próféltált róla és az öldöklés völgyének nevezte (Jer 7,32; 19,6). Vö. Énokh 27,1-3.).

„A géenna (magyarul gyehenna) a görög formája a ge-hinnomnak, ami a Jeruzsálem délnyugati részében levő Hinnóm völgyének héber neve. Olvassuk el ezzel kapcsolatban a Krónikák második könyvét:

Húszéves volt Áház, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. De nem azt tette, amit ősatyja, Dávid, amit helyesnek lát az Úr, hanem Izráel királyainak az útján járt, sőt istenszobrokat is csináltatott a Baaloknak. Tömjénezett a Ben-Hinnóm-völgyben [Hinnóm fia völgyben], és még a fiait is elégette áldozatul azoknak a népeknek az utálatos szokása szerint, amelyeket kiűzött az Úr Izráel fiai elől. Áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon, a dombokon és minden zöldellő fa alatt. (2Krón 28,1-4)

A Hinnóm völgye a Molok imádat központja volt. A legrosszabb időkben ott mutatták be Molok bálványának az emberáldozatokat. Később szemétdomb lett belőle, ahol mindig égett a tűz. Egy olyan hely volt, ahol úgyszólván minden haszontalant és rosszat megsemmisítettek.

Alapjában véve a gyehenna a pokol képe volt” (Anatoli Uschomirski: A hegyi beszéd zsidó szemszögből, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2022, 68-69. o.).

Az első századokban a zsidók így tekintettek a Hinnóm völgyére. Ezért fogalmazott így Jochanan ben Zakkáj (Kr.u. 1. század) megrendülve a halálos ágyán: „Két út van előttem is, az egyik a Gan Edenbe vezet [az Éden kertbe, a mennybe vezető út], a másik a Ge Hinnomba [a Hinnóm völgyébe, tehát a pokolba vezető út]” (Berakhot 28b; Hermann L. Strack, Paul Billerbeck: Das Evangelium nach Markus, Lukas und Johannes und die Apostelgeschichte, IV. kötet, C.H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München, 1961, 1031-1032., 1034. o.).

A Misna legismertebb traktátusában, az Atyák mondásaiban pedig ezt találjuk: az, „akiben pedig ez a három [tulajdonság]: irigység, kevélység és telhetetlenség van meg, az a gonosz Bileám tanítványa… [ők] pedig a gyehennát kapják örökbe és az enyészetbe szállnak alá…” (Avot 5,22 (vagy 5,19); az idézet A ​Talmud könyvei, Molnár Ernő (szerk.), Korvin testvérek nyomdája, Budapest, 1921–1923, reprint: IKVA Könyvkiadó, 1989, 444-445. oldaláról származik.).

„A görög téleiosz szónak, amit itt tökéletesnek fordítanak, sajátos jelentése van. Ez nem valami elvont, filozófiai vagy metafizikai jelentés, hanem először is azt jelenti: hibátlan, szeplő nélküli áldozat. A második jelentése: olyan felnőtt, aki teljesen kifejlődött, ellentétben a tinédzserrel.

Egy hallgató, aki egyetemi szakon érett tudásra tett szert, ugyancsak egy téleiosz, ellentétben egy kezdővel, aki a szaktudományában még nem annyira jártas. Más szavakkal a tökéletességről alkotott felfogás a görögöknél kizárólag a funkcionalitás, a működőképesség szempontjával áll kapcsolatban. Minden tárgyat tökéletesnek tartottak, amely tökéletesen betöltötte azt a funkciót, amire tervezték és előállították…

Az ember tökéletes (téleiosz), ha megvalósítja vagy betölti azt a célját, amire teremtetett, és amiért a világra jött” (Anatoli Uschomirski: A hegyi beszéd zsidó szemszögből, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2022, 104-105. o. Lásd még a könyvben lévő teljes fejtegetést.)