Utószó helyett – A gyökér szent (Róma 11,16)
A behelyettesítési teológiáról röviden
.
Ha a keresztény körökben az Újszövetség zsidóságának témája szóba kerül, gyakran utalnak azokra a káros következményekre, amiket a teológiai felfogás okozott. Tudniillik a behelyettesítő teológia azt hirdeti, hogy az egyház lépett Izrael helyére, hogy Isten az egyházzal helyettesítette Izraelt. Minden ígéretet a keresztények kaptak meg, míg Izrael Jesua elutasítása miatt magára vonta a Biblia minden átkát és Isten minden csapását. Többnyire ezen a szemüvegen keresztül tekintettek a zsidóságra a második világháborúig.
Sokszor előfordult az is, hogy alkalom nyílt négyszemközt beszélgetni erről valakivel. Nem egyszer megjegyzik: „igen, ez így volt a múltban, de ezt a tanítást már nem követjük a gyülekezetünkben. Nem hiszünk benne, és nem is hirdetjük, hogy a felekezetünk Izrael helyére lépett volna.”
Kétség sem fér hozzá, hogy ez igaz és ezt a véleményt őszintén fogalmazzák meg a testvérek. Ezzel egyúttal úgy gondolják, hogy a probléma megoldódott. Ezt azonban inkább a megoldás felé vezető első lépésnek kellene tekinteni.
Ugyanis a behelyettesítő teológia hatásai ennél sokkal szerte ágazóbbak. Mivel már az első-második században felütötte a fejét az egyházban, az egyház egész tanítását behálózta – olyan, mint egy polip. Majdnem egy idős az egyházzal, és ha az Újszövetség nem állna rendelkezésünkre, akkor valószínűleg nem is lehetne kigyomlálni, mert már az első századok egyházatyáinak tanítását is annyira áthatotta.
A behelyettesítő teológia tulajdonképpen a mai napig „blokkolja gondolkozásunkat”, és akadályozza azt, hogy a Bibliát és főleg az Újszövetséget előítéletektől mentesen olvassuk. Rendszerint az történik, hogy ahol a „zsidó téma” előkerül, ott a megértésünk egyszerűen más utakat keres, mert lehetetlennek tartja az adott szakasz szó szerinti értelmét.
Ez egy beidegződés, ami egy olyan szemléleten alapul, aminek a keresztény tanításban nagyon nagy múltja van. Ezt a szemléletet az egyik egyházatya, Órigenész kezdte el gyakorolni az Írások értelmezésekor a második században. Ha a Biblia Izraelről valami pozitívat írt, vagy áldást fogalmazott meg Izraelre, akkor azt egyszerűen átértelmezte: allegorikus kijelentéseknek tartva, elszellemiesítve az egyházra vonatkoztatta. Órigenész és a többi egyházatya gondolkodását nagyrészt az „blokkolta”, hogy saját korszakukban látták Izrael elutasítását a Messiással kapcsolatban, majd azokat a csapásokat, amiket emiatt kapott. Nevezetesen az ország feldúlását, Jeruzsálem és a Szentély lerombolását. Ez megdöbbentő volt számukra, és arra következtettek, hogy Izraelt elvetette Isten.
Számukra a látható események sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak, mint az Írás kijelentései, így ennek fényében kezdték el értelmezni és átértelmezni a Bibliát. Így lett a behelyettesítő teológia polippá, aminek csápjai mindenhova elértek.
Az embertől sajnos egyáltalán nem idegen az, hogy a saját elgondolásai, érzései miatt egyszerűen nem tudja felfogni Isten üzenetét. Jó példa erre Lázár feltámasztása.
Mária és Márta napok óta várták Jézust. Üzentek is neki fivérük betegsége miatt, de Jesua csak négy nappal Lázár halála után érkezik meg. A betegség, a halál, ami talán elkerülhető lett volna, a gyász, a Jesua késlekedése miatti csalódás mind ott kavarog Mária és Márta fejében és szívében. Nehéz napokon vannak túl, megviselték őket az események, és össze is vannak zavarodva.
Ekkor végre megjelenik Jesua. „Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten” (Jn 11,20-22, RÚF 2014). Márta első mondatában érződik a frusztráltság, de második mondatából kiviláglik, hogy nem vált hitehagyottá.
„Jézus ezt mondta neki: Feltámad a testvéred! Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon” (Jn 11,23-24, RÚF 2014). Jézus egyszerűen, világosan tudtára adja Mártának, mit akar tenni. Márta szíve azonban nincs nyitva, „blokkolja gondolkodását” az, ami történt, és nem tudja befogadni Jesua szavait.
Jesua nem vigasztalja Mártát, hanem másodszor is nekifut annak, hogy közölje vele, mit szándékozik tenni. „Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba” (Jn 11,23-24, RUF).
Majd Márta titokban szól Máriának, hogy itt van Jesua. Nyilvánvaló, hogy nem közli vele, mire készül, hisz ő sem fogta fel. „Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem” (Jn 11,32, RUF). Máriából ugyanazok az átélt fájdalmak beszélnek, mint Mártából. Sír, nem tud Jesua szavaira összpontosítani. A nővérek szeretik és várták Jesuát, de egyáltalán nem tudnak megnyílni arra, amit mondana nekik, amit tenni akar. A két testvér csak akkor értette meg Jézust, amikor feltámasztotta Lázárt.
Ez a szakasz is mutatja, hogy lehetnek olyan előítéleteink vagy elgondolásaink, amik egyszerűen megkötözik a gondolkodásunkat, és a legvilágosabb beszédet is átértelmezzük, mert számunkra elképzelhetetlennek, lehetetlennek tűnik. Hasonló hatást gyakorolt az egyházra a behelyettesítő teológia, mint Máriára és Mártára testvérük halála.
Ezért kell mélyebben foglalkozni vele. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy ilyen örökséggel élünk. Izrael szétszóratása érthető módon megrázta az egyházatyákat. Hoztak egy nagyon rossz döntést, amikor az Izraellel kapcsolatos valamennyi áldást egyszerűen az egyházra vonatkoztatták, mert lehetetlennek tűnt számunkra az eredeti értelmük. Ezt a látásmódot adták tovább a következő nemzedékeknek, így az ilyen kijelentések egyfajta vakfoltokká váltak. A Bibliát többnyire helyesen magyarázták, de ezeknél a szakaszoknál vakká és egyre szélsőségesebbé vált az értelmezés. Így kialakult egy Izraelt teljesen mellőző és elutasító látásmód az egyházban, ami annyira természetes, hogy észre sem vesszük.
Az első századok egyházatyáiról még feltételezhető valamennyi jóhiszeműség. Szilárdan kitartottak Jesua mellett, többen közülük mártírhalált haltak abban az egyházban, ami ki volt téve az üldözésnek és a megvetésnek. Nekik valóban Jesua volt a reménységük. A behelyettesítő teológia alapjainak lerakásával nem az államhatalmat vagy más hatalmasságot akartak kiszolgálni. A vetésük azonban később nagyon rossz gyümölcsöt termett.
A behelyettesítési teológia legmérgezőbb következménye az lett, hogy kioltotta a szeretetet a zsidók iránt. Sok más újszövetségi tanítással szemben ez nem vált általánosan az evangélium üzenetének részévé. Ha például a keresztény körökben a világon bárhol az elesettek és hajléktalanok ügyének támogatására szólítanak fel, akkor erre mindenhol egyértelmű igen a válasz, mert ez hagyományosan is mindig része volt az evangélium üzenetének. A zsidósággal kapcsolatban nem ennyire egyértelmű a helyzet. A keresztény országokban nyíltan szólíthattak fel a korábbi századokban megvetésükre, gyűlöletükre, amire időnként tömegek mozdultak meg, és aminek nagyon csekély számban álltak ellen. A behelyettesítő teológián keresztül a sötétség elrabolta az keresztények szívét.
Így e magyarázatok egyrészt igyekeznek feltárni azokat a vakfoltokat, amik a behelyettesítő teológia miatt keletkeztek, hogy ne maradjon homályban Isten újszövetségi üzenetének egy része sem. A „polip csápjai” miatt szükség van az Írás újbóli átgondolására és magyarázására.
Másrészt mindezzel az a reménység is párosul, hogy ez visszahozza a zsidó nép iránt kihunyt szeretetet Jesua Testébe úgy, ahogy az része az evangélium üzenetének. Azért, hogy a behelyettesítő teológia helyett a bibliai becsatlakozási teológia gyökerezhessen meg, az a látásmód, amit valójában hirdet az Újszövetség (lásd Mt 8,5-12M). „Ha a gyökér szent, az ágak is azok” (Róma 11,16, RÚF 2014).
