Mt 10,6M – Inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz!
.
Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus, megparancsolva nekik: Pogányokhoz vezető útra ne térjetek, samaritánusok városába ne menjetek be, inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz! (Mt 10,5-6, RÚF 2014)

Miért vannak Jézusnak olyan megnyilvánulásai, amelyek látszólag méltatlanul háttérbe szorítják a pogányokat (vö. Mt 15,21-28)? Miért volt Izrael kivételes helyzetben Jesua eljövetelekor, és bizonyos szempontból maradt is meg abban? Semmiképpen sem azért, mert a pogány népek alkalmatlanabbak lettek volna vagy kevésbé „szellemiek”. Ám a kultúrájuk, vallásuk más irányba fejlődött, és a pogányság egyszerűen más szellemi értékekre „hangolódott” világ volt.
„Sokan a keresztények közül ma úgy gondolkodnak, hogy Izraelnek nincs nagyobb vagy különösebb jelentősége. Úgy gondolják, hogy Isten bárhová elküldhette volna Jesuát. Például Görögországba vagy bármely más helyre. Isten azonban Fiát egy Mirjam nevű zsidó lánynak adta, aki egy városban élt Jeruzsálemen kívül. El tudjátok képzelni, mi lett volna, ha egy Athén mellett lévő görög lány lett volna a kiválasztott? Hogyha Jesua egy kis görög faluban született volna meg? Senki nem tudta volna, hogy ki Ő, és miért született. Nem lettek volna próféták, akik előre megmondták volna, hogy miért ott fog megszületni. Azt sem értették volna, hogy miért van szükség áldozatra a bűn miatt. Hogyha Görögországban született volna Jesua, csodái láttán azt mondták volna, hogy itt van egy újabb isten a sok istenünk mellé. Néhány szobrot készítettek volna róla, de nem értették volna meg, hogy mit üzen az élete.
A pogány elme, gondolkodás számára nagyon nehéz felfogni Isten útjait. Mikor az első zsidó misszionáriusok kimentek a pogány világba, ők is szembesültek ezzel a nehézséggel. Mikor első missziós útján Pál Barnabással Lisztrába ment, és csodákat tett, akkor azt mondták az ottani emberek, hogy istenek jöttek közéjük emberi formában. Zeusznak és Hermésznek nevezték el őket, és áldozatokat akartak bemutatni előttük (ApCsel 14,8-18).
Máltán ugyanez történik, amiről az ApCsel 28-ban olvashatunk. Pált megmarja egy mérges kígyó, de nem hal meg. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy isten. A pogány elme számára nagyon nehéz volt megragadni a teremtő Isten útjait. Amikor pedig Pál Athénbe ment, és Jesuáról és a feltámadásról beszélt, akkor a görögök azt hitték, hogy két külön istenről van szó. Azt hitték, hogy volt egy Jesua nevű isten, és egy Feltámadás nevű istennő. A pogány világ nem tudta megragadni Isten igazságát, és ez egyre erősebben jelentkező probléma volt, amikor egyre több gyülekezet jött létre a pogányok lakta vidékeken. Korintusban például nagyon sok probléma volt a gyülekezetben, mert nagyon eltért az Istenről alkotott elképzelésük. Korintus pogány templomaiban a prostitúció, az alkoholfogyasztás és a részegség az istentisztelet része volt. Azzal, hogy a korintusiak bejöttek a Gyülekezetbe, és Jesuába vetették hitüket, még mindig nem értették Isten igazságát. Pálnak helyre kellett igazítani őket, mert nem józanul jöttek az úrvacsorához, hanem részegek voltak. A pogány elme nem tudja megragadni az igaz Isten dolgait, éppen ezért Isten kiválasztotta a zsidó népet, és kétezer éven keresztül elválasztva Ábrahám utódait Isten útjaira tanította őket.
Azt, hogy egy Isten van, aki féltőn szerető Isten, aki igaz és szent Isten. Isten prófétikus képet adott Izraelnek a történelemről. Megmutatta nekik, hogy az emberi történelem hol kezdődött, hova tart, és mi lesz a Messiás feladata. Megtanította Izrael számára, mi a jelentősége a véráldozatnak és a szövetségnek. Kétezer év türelmes tisztító munkája árán tanította meg útjait, és csak azután küldte el Jesuát. E kétezer éves felkészítő munka miatt volt várható, hogy Izrael befogadja Jesuát, és megérti, miért jött el.”[1]
Isten kiválasztotta, felkészítette és megbízta Izraelt, hogy fogadja a Messiást. Ennek megfelelően a „nagy világosság” Izraelben támad (vö. Mt 4,16). Majd Izrael kapta azt a feladatot, hogy vigye el a világosságot a nemzeteknek (vö. Ézs 42,1.6; 43,12.21). (Lásd erről bővebben az Ítélet a népek felett (Mt 25,32M) c. magyarázatot is.)
Ez az elsőbbség a Messiás feltámadása után és az azóta eltelt időben teljesen elveszett volna? Gyakran tekintünk erre így a keresztény gyülekezetekben. Természetesen van abban igazság, ha így magyarázzuk ezt, hiszen Jesua feltámadása után kiküldi az apostolokat az egész világra, és Isten örömhíre a nemzetekhez is eljut.
De gyakran előfordul egy általánosítás a tanításokban, ami nem felel meg az Újszövetség valódi üzenetének, és nem is logikus. Különböző verseket szoktak idézni Pál leveleiből annak igazolására, hogy minden különbség megszűnt a zsidó és a nemzsidó hívő között. Ha azonban alaposabban szemügyre vesszük e verseket saját szövegkörnyezetükben, egyértelművé válik, hogy a zsidók és nemzsidók közti különbségtétel bizonyos területeken még mindig fennáll, ahogy a nők és a férfiak közti különbségek is.
Nézzünk meg néhány verset ezzel kapcsolatban:
Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. (Gal 3,28, RÚF 2014 vö. 1Kor 12,12-13)
„A szövegösszefüggés a hit által történő megigazulásról szól. Ez az egyetlen módja, hogy valaki igazzá váljon Isten előtt, legyen az zsidó származású vagy sem. Tehát a megigazulásban nincs különbség a két csoport között. Csak ennyi következtetés vonható le ebből a szakaszból, semmi több.
…a Kolossé 3,11:
Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.
Megint a szövegösszefüggés a kulcs ahhoz, hogy mélyebben megértsük, mire gondol Pál apostol. Az 5-11. versekben arról van szó, hogy le kell vetni a régi természetet és felvenni az újat. Ez az igazi és egyetlen módja, hogy zsidó és nemzsidó hívők szellemileg érettek legyenek. Ismét hangsúlyozom, nem lehetséges ennél többet belemagyarázni”, írja a messiáshívő tudós, Arnold Fruchtenbaum.[2]
De ha tovább olvassuk Pál e levelét, akkor lelepleződik a széles körben elterjedt általánosító értelmezés.
Ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. Ti, férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák…(Kol 3,18-19)
Ugyan miért kellene engedelmeskedni az asszonynak, ha a Galata 3,28 szerint „nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban”? Nyilvánvaló, hogy egy férfi elhívása, szerepe, feladata férjként vagy apaként nem változik meg amiatt, mert ő és a felesége megtérnek Krisztushoz. Ugyanígy egy nő fog továbbra is gyermeket szülni, és a családon belül a női szerepeket, az anyai feladatokat ellátni. A hit általi megigazulás és a szellemi érettség útján valóban nincs különbség férfi és nő között, de ettől még különböző feladatokat töltenek be, és egy asszony engedelmesnek kell lennie a férjével szemben. Ugyanakkor a férfiaknak szeretettel kell körülvennie a feleségét.
Hasonlóképpen általánosságban véve Pál az idézett versekben nem az úr és a szolga státusz megszűnéséről beszélt, hiszen így ír:
Ti, szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok! Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás. Ti, urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben. (Kol 3,22-4,1, RÚF 2014)
Ebben a szellemben ír az Újszövetség az úr és a szolga közti kapcsolatról az Efezus 6,5-9-ben, az 1Timoteus 6,1-2-ben, a Titusz 2,9-10-ben és az 1Péter 2,18-ban; a házastársak kapcsolatáról pedig az 1Korintus 11,3-10-ben, 14,34-35-ben, az Efezus 5,22-25-ben, a Kolossé 3,18-19-ben, az 1Timóteus 2,11-12-ben, a Titusz 2,1.3-5-ben és az 1Péter 3,1.7-ben.
Így tehát a zsidóknak megmaradt az elhívásuk arra, hogy a nemzetek felé vigyék az örömhírt és tanítsák őket (Róm 3,1-2). Erre a szolgálatra kaptak szellemi ajándékokat, ahogy a nemzetek hívői közül is sokan. Isten akaratából azonban a zsidókat népként erőteljesebben meghatározza az evangélizáció feladata és tanítói rendeltetés.[3] Hasonlóképpen a zsidó nép egyedi rendeltetése Jézus „visszahívása” is a Mt 23,39 értelmében.
Akár a nemzetek hívőinek felkenetése és ajándékai, akár a zsidók ajándékai gazdagítják, építik Jézus Testét, így egyikről se mondhatunk le. Bár az utóbbi évszázadokban a nemzetek domináltak az egyházban, a zsidó nép elhívása egyáltalán nem halványult el Isten tervében sem a jelenre, sem a jövőre nézve. Ha ezt az elhívását betölti majd az egész zsidó nép a következő korszakban, az olyan áldást hoz a nemzetek számára, ami Pál apostol bizonysága szerint élet lesz a halálból (Róm 11,15).
.
Végjegyzetek:
[1] A korai Egyház és elszakadása zsidó gyökereitől, Kiadja: Tóth Gergely, Budapest-Pécs, 2018, 8-9. o.
[2] Dr. Arnold G. Fruchtenbaum: Izráel maradéka, A messiási zsidó közösség tanítása, történelme és filozófiája, Evangéliumi Kiadó és Ariel Ministries, Budapest, 2014, 33. o.
[3] Bár a zsidó hívők létszáma elenyésző a nemzetek keresztényeihez képest, mégis nagy feladatokat végeztek a Messiás Testének építésében. A 19. században például két világhírű magyar zsidókeresztény szolgált annak ellenére, hogy a megtért magyar zsidók száma elenyésző volt. A Magyar Királyságban született Adolf Saphir (1831-1891) Angliában világhírű tanítóvá vált, könyvei ma is újabb kiadásokat érnek meg. Az egykori magyar rabbi, Kohn Lipót (1862-1937) pedig korának nagy zsidómisszióját alapította és építette fel az Egyesült Államokban, ami ma is több országban végez munkát Chosen People Ministries néven. Lásd erről: Egy magyar haszid rabbi üzenete, Kohn Lipót önéletrajza, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2017; Egy rabbi és egy zsidó család útkeresése, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2019.


