A mennyek királyságának meghirdetése
(Mt 4,12-25M)
A negyedik fejezet második fele már arról szól, hogy miután Jesua győztesen és megerősödve jön ki a kísértésből, hogyan kezdi el szolgálatát, Isten királyságának hirdetését. Jel lehetett számára az, amikor értesült arról, ahogy Bemerítő János börtönbe került.[1] János szolgálata ellehetetlenült, és ezzel egyúttal az útkészítés időszaka befejeződött. Jesua ebből tudhatta, hogy színre kell lépnie. Ezt felismerve két dolgot tesz.
Egyrészt Kapernaumba költözik, ami Zebulon és Naftali törzse területének határvidékén fekszik. Ezzel Ézsaiásnak azt a próféciáját teljesíti be, ahol a próféta a nép számára megjelenő „nagy világosságról” jövendöl Zebulon és Naftali földjén (4,16). Így a Messiás életének „elrejtett”, názáreti időszaka végleg véget ér, és ettől fogva jól láthatóan Ő a világ világossága.
Másrészt „ez időtől kezdve Jézus hirdetni kezdte: Térjetek új felismerésre, mert közel van a mennyek királysága!” (Mt 4,17, Csia).
Ezzel egyidejűleg Jézus elkezdi a tanítványok kiválasztását is. Máté leírásában a döntésre helyezi a hangsúlyt, a követés fontosságára. Így nem ír azokról a lélektani folyamatokról, amiken keresztül a tanítványokban megérlelődött a döntés. A Lukács 5,1-11-ből azonban tudjuk, hogy Péter milyen lelki tusakodáson ment keresztül, míg meghozta ezt a döntést. Andrással kapcsolatban pedig arról értesülünk, hogy Bemerítő János tanítványa volt, tehát biztosan nagy várakozás élt benne a Messiás eljövetelével kapcsolatban (Jn 1,35-40).
Jesua szolgálatánál már többről van szó, mint amit Bemerítő János tett, aki hirdette az ország eljövetelét, és emiatt bűnbánatra hívta az embereket. Jézus hirdeti és be is mutatja azt, hogy mit jelent a mennyek királysága. Ezzel hitelesítette szolgálatát, aminek az egész országban híre megy.
Majd bejárta egész Galileát, közben zsinagógáikban tanított, a királyság örömhírét hirdette és a nép között orvosolt minden betegséget és mindenféle gyengeséget. Híre az egész Szíriába eljutott, elhozták hozzá mindazokat, akiknek mindenféle betegség gonosz bántalmakat okozott, akiket kínok leptek meg s ördögök tartottak megszállva, akik holdkórosok, gutaütöttek voltak és meggyógyította őket. Nagy tömegek követték őt Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. (Mt 4,23-25, Csia)
Szükségszerű volt, hogy Jesua ne csak hirdesse, hanem be is mutassa Isten királyságát. A királyság nem egy elméleti ország, hanem valóság, ami dicsőségesen megnyilvánult Jesuán keresztül. Pál apostol a korintusi hívőkkel vitázva írja: „Pedig ha az Úr akarja, hamarosan elmegyek hozzátok, s megismerkedem a felfuvalkodottaknak nem a beszédével, hanem a hatalmával. Mert az Isten királysága nem beszédben nyilvánul meg, hanem hatalomban” (1Kor 4,19-20, Csia). Jesuának ezért gyógyulásokkal és csodákkal hitelesíteni kellett a szolgálatát, amikor meghirdette az Isten királyságát Izraelben.
A királyság egy olyan ország, ahol Isten a király, ahol az Ő uralma alatt áll minden. Az édenkertbe kell visszatérnünk ahhoz, hogy képet alkothassunk arról a királyságról, amit Jesua meghirdetett, mert tulajdonképpen először az édenkertben valósult meg Isten királysága.
Benjamin Berger a következőket írja erről: „Bizonyos értelemben Isten királysága alfaként és ómegaként áll a Bibliában. Az alfa a kezdet, amikor Isten teremtette a földet. A teremtés hatodik napján, amikor Isten mindent befejezett, és már lassan beköszöntött a sabbat, az Úr megállapítja, hogy amit teremtett, az nagyon jó. »A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után« (1Móz 2,2). Hat napba telt annak a világnak megteremtése, amiben ma élünk: az egész Földé, a Holdé és a Napé, de a galaxisoké, az egész kozmoszé, csillagok millióé is. Ezzel a Mindenható felszámolta azt az állapotot, amit héberül tohuvabohunak hívunk, és ami zűrzavart, káoszt, ürességet jelent. Ez az állapot állt fenn mindaddig, amíg Isten elkezdett beszélni, teremteni és elválasztani elemeket egymástól – a világosságot a sötétségtől, a tengereket a szárazföldtől stb. …
Így teremtette vörös földből Ádámot a saját képére és hasonlatosságára.
Sokan úgy vélekednek, hogy ez azt jelenti, hogy Ádám sokkal intelligensebb volt, mint az állatok. De nem erről van szó, hanem arról, hogy Isten természetét hordozta. Ez jelenti azt, hogy Isten képére teremtetett, azaz Isten képe Isten természete.[2] Hiszen ha az ember értelmét, intelligenciáját bűnösen, démoni módon használja, akkor a sötétség képes befolyásolni, visszaélni az intelligenciájával. Az intelligencia tehát nem függ össze Isten képével. Isten képe szentségével, igazságosságával, jóságával és szeretetével kapcsolatos. Az ember így kapott hatalmat az egész teremtés felett; a tenger halai, az ég madarai és minden állat felett. Az állatokat Isten hím- és nőneműnek teremtette.
Az ember ugyan megkapta a hatalmat, de ez nem azt jelenti, hogy ő lett az Úr. Kapott bizonyos hatalmat Isten királysága felett, mert eredetileg Ádámmal ez volt Isten terve. Megkapta a királyság kulcsait, és tekintélyt kapott. Uralkodnia kellett volna, de nem Istentől függetlenül, hanem Istennel együtt munkálkodva. Ez azt jelenti, hogy kezdetben a mennyei valóság és a földi teremtés eggyé vált. Kezdetben mindez úgy nézett ki, olyan volt, ahogy Isten akarta. Ezzel kapcsolatban jelentette ki, hogy nagyon jó.
Ilyen formában jelenik meg először Isten királysága és mutatja meg számunkra azt a helyet, amit Isten alkotott az embernek, és ahol egy töretlen, harmonikus egységben tekintélyt adott neki a teremtés felett. Akkor minden egészen másként festett, mint ma. Az akkori állapotokat Assisi Szent Ferenc életéhez tudnám hasonlítani, aki tudott beszélgetni, kommunikálni a teremtéssel. Tudott szólni az állatokhoz, és ezzel valamilyen módon hasonlított a kezdetben teremtett Ádámhoz. Ma rendszerint azt látjuk, hogy az állatvilág elmenekül az ember elől. Az Édenkertben élő Ádámnál azonban még nem következett be a törés az ember és az állatvilág kapcsolatában. Harmónia és egység állt fenn, és jelen volt Isten.
Fontos mindezt átgondolnunk, hogy megértsük, mit jelent Jézus második visszajövetele és a millennium. A jubileumi év a hetes számon alapul: hétszer hét év utáni év, azaz az ötvenedik év.
A hetes szám a beteljesedéshez és a sabbathoz kapcsolódik. A hetedik napon Isten megpihent, és végignézve a teremtésén azt látta, hogy minden, amit alkotott, nagyon jó. Semmi sem hiányzott, minden megfelelt elvárásainak. A Jelenések könyvében különböző helyeken találkozunk a hetes számmal. Szem előtt kell tartanunk, hogy a hetes szám mindig a teremtésre nyúlik vissza, amikor Isten megpihent sabbatkor. Ezek a hetes számok elvezetnek bennünket az utolsó hetedik napba, az utolsó sabbatba, ami az utolsó jubileumi év is egyben.
Mit jelentett a jubileumi év Izraelben? Az ötvenedik évben az engesztelés napján megfújták a sófárt, és szabadságot hirdettek az egész országban (3Móz 25,9). A szabadság hirdetése az engesztelésen alapult, ezért szólalt meg a sófár az engesztelés napján, mert csak az engesztelésből fakadhat szabadság. Csak az engesztelés töri meg a sötétség erejét, és hozza el a bűnbánatot és a helyreállítást. A jubileumi év tehát mindig a hetedik hónap tizedikén, az engesztelés napján kezdődik. A helyreállítás éve, amikor mindaz, ami elveszett, visszakerül eredeti tulajdonosához. Ha valakinek volt egy kis földje, ami az adósságai miatt elúszott, akkor a jubileumi évben visszakapta (3Móz 25,23-28). Ebben az évben az izraeli rabszolgákat felszabadították akkor, ha ezt akarták (2Móz 21,2). Ilyen módon történt meg minden területen a helyreállítás. Prófétikusan a hétszer hét év utáni év az új évről is beszél. Izrael jubileumi évei előképei voltak az igazi jubileumi évnek, amikor Isten kapja vissza mindazt, amit az ördög ellopott tőle…
Amikor Jézus elkezdi a szolgálatát, akkor Názáretben azzal hirdeti ki a messiási jubileumi évet, hogy Ézsaiás 61-ből olvas fel:
Az Úrnak Szelleme van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét. (Lk 4,18-19)
Minden, amiről ebben a versben szó van, beteljesedett Jesua három és fél éves szolgálata alatt Izrael földjén. Valóban láttak a vakok, megszabadultak a foglyok, a démonoktól megszállottak… (Mt 11,5). Ennek megfelelően Jézus nemcsak meghirdette a jubileumi évet, hanem demonstrálta is, mert Ő a Király. Ezzel királyságának valóságát mutatta be működésének éveiben Izrael földjén.”
Tanulmányozásra ajánljuk még a mennyek királyságáról szóló magyarázatokat (Mt 3,2M, 11,12-14M, 13,1-52M)
Végjegyzetek:
[1] Vö. Mk 1,14-15. A János 3,23 szerint Bemerítő János egy ideig még tevékenykedett Jézus szolgálata alatt. Máté és Márk valószínűleg a korszakváltást akarta hangsúlyozni azzal, hogy így írja le az eseményeket. Jesua átvette a „stafétabotot” Jánostól.
[2] Vö. 2Kor 4,4. Jézus is Isten képmása, azaz Isten természetét, tulajdonságait hordozza.
