Benjamin Berger: János Jelenései

Szerző: Benjamin Berger, Jeruzsálem

Cím: János Jelenései

Kiadó: Dálnoki Média Kft. 

Kiadás éve: 2025

Puhafedeles, 224 oldal

 

 

Részlet a könyvből (hátsó borító): 

„1991-ben utaztam el először Patmosz szigetére, mert Isten a szívemre helyezte. Igazából nem János Jelenései miatt választottam ezt a helyet, bár tudtam, hogy ott kapta a kinyilatkoztatást. Azért mentem oda, hogy csendes időt töltsek Isten előtt. Akkoriban kezdtem el tanulmányozni a Jelenések könyvét. Azt követően néhány évig nem utaztam Patmoszra, de 1999-2000-től újra elkezdtem felkeresni ezt a kis görög szigetet, mert megtetszett és a bensőben úgy éreztem, hogy fontos számomra, hogy ott imádkozzak és meghallgassam azt, amit Isten mondani akar nekem…

Amikor legutóbb tavasszal ismét ott jártam, már bizonyosságom volt afelől, hogy ősszel időszerű lenne egy szemináriumot tartani a Jelenések könyvéről, ezért megint végigtanulmányoztam az egész könyvet…

Isten nem azért adta a kinyilatkoztatást a Gyülekezetének, hogy félelmet keltsen bennünk. Sokkal inkább azért, hogy valóban féljük Istent és felismerjük, hogy ki ez az Isten. Olyan világban élünk, ami egyre inkább jelentéktelen személyiséggé akarja lealacsonyítani Jézust, pedig Ő az egész világmindenség Ura. Nagysága hatalmas és szent. Az egész Jelenések könyvében ezt érezzük. Éppúgy érzékeljük ezt az ítéleteiben, mint azokon az utakon, amelyeken övéit tökéletességre viszi. Mindent be fog teljesíteni és újra el fog jönni. Ezt látjuk a Jelenések könyvében. Ezért hiszem – és az Úr ezt valóban a szívemre helyezte –, hogy ezt a szemináriumot most kell megtartanunk a Jelenések könyvéről és ezért gondolom azt, hogy könyv formájában is ki kellene adnunk”, írja a szerző a könyv születéséről. A németül 2012-ben megjelent könyv bővített kiadását tartja kezében az olvasó.

 

A szerző, Benjamin Berger jeruzsálemi gyülekezetvezető, aki világszerte szolgál tanításaival. Istentől kapott adománya a bibliaértelmezés: nagy összefüggéseket felismerve, prófétai dimenzióban ragadja meg a Szentírás üzeneteit. Benjamin New Yorkban egy ortodox zsidó családban született, de gyökereit anyai ágon a burgenlandi Sopronkeresztúrig vezeti vissza. 1967-ben találkozott az élő Istennel, Atyaként és ismerte fel Jesuában Izrael Messiását. 1971-ben Izraelbe vezetett útja, majd Jeruzsálembe, ahol azóta elhívása szerint él. 1987 óta öccsével, Rubennel a Jeruzsálem óvárosában lévő Christ Church-ben szolgál, ahol Bárány gyülekezete Cion hegyén nevű gyülekezet vezetői.

 

Olvasson bele a könyvbe: tartalom, 1. fejezet

 

 

 

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*