Az Úr szolgája – a Messiás és Izrael

Két szolga képe Ézsaiás könyvében

Az Úr szolgájának (Ebed Jahve) egyedülálló alakja az Ézsaiás könyvében tűnik fel. A zsidó és a keresztény tanítások is számon tartják az Ebed Jahve dalokat, amelyek Ézsaiás könyvének második felében találhatók (40-66 fejezet). Zsidókban és keresztényekben is felvetődik, hogy Isten szolgája mögött valójában két szolgai alak húzódik meg, de az értelmezések sokfélék, szerteágazóak.[1] Mindenesetre az Írásból jól végig követhető az, hogy a két szolga szorosan összetartozik, hisz párhuzamosan szólítja meg őket a próféta. Hol az egyikhez beszél, hol a másiknak prófétál.

Az egyik szolga Izrael. Ezt a szolgát az Ézsaiás 41,8 említi először:

Te pedig szolgám Izrael, Jákob te, kit választottam, magzatja Ábrahámnak az én barátomnak; te, akit megragadtalak a föld széleiről és a végeiről hívtalak és mondtam neked: szolgám vagy, választottalak és nem vetettelek meg. Ne félj, mert veled vagyok…  Ne félj, Jákob férge, Izraelnek csekély népe; én megsegítettelek, úgymond az Örökkévaló és a te megváltód Izrael szentje (Jes/Ézs 41,8-10.14, IMIT).

Izrael, az Úr szolgája a következő fejezetekben többször feltűnik (42,14-25; 43,1-21; 44,1-8.21-27 stb). Ezekből a szakaszokból kiderül, hogy a választott nép egyrészt hatalmas elhívást kapott Isten szolgájaként, másrészt azonban kiderül az is, hogy nincs Isten közelségében, az engedetlenségei megvakították. Ézsaiás őszintén feltárja a nép bűneit, elszakadását Istentől: Izrael a vak és süket szolga, a kifosztott nép (42,18-19.22), akit Isten mégis arra hívott el, hogy tanúja legyen (43,10.12; 44,8). E szolga ábrázolásakor érezhető a feszültség: Izrael nincs a helyén, bár hatalmas az elhívása. Isten tanúságtételre szóló elhívása mégsem inog meg, nem válik kétségessé Izrael engedetlenségei miatt. Bármennyire hosszan ír Ézsaiás Izrael bálványimádásáról, bűneiről, büntetéseiről, szóba sem kerül az, hogy Isten ezért megfosztaná elhívásától és ajándékaitól (pl. Ézs 41,9-16).[2] Isten már Ézsaiásnál nyíltan kijelenti, hogy Izrael bűnei miatt bukott el, és került távol Istentől és tervétől, de világosan szól arról is, hogy elérkezik egy idő, egy „most” (Ézs 43,1; 44,1), amivel új fejezet kezdődik majd.

A másik szolga alakja jobban rejtve marad. Ő hűséges, célhoz ér és Izrael népével ellentétben elvégzi azt a feladatát, amit Isten rábízott. A próféciák szerint majd nagy kenettel és kegyelemmel szolgál az Örökkévaló előtt és szolgálata nemcsak Izraelt, hanem a nemzeteket is eléri (49,1-6). Ez a Szolga először a 42. fejezet elején tűnik fel: „Íme, az én szolgám…” Ezt a szolgát nem nevezi meg Ézsaiás. A Máté evangéliuma azonban egyértelműen tisztázza, hogy az Úr e Szolgája Jesua. Máté szó szerint idézi Ézsaiás 42. fejezetének első verseit:

Sokan követték [Jézust], s ő mindnyájukat gyógyította, de keményen rájuk szólt, hogy őt nyilvánosságra ne hozzák, hogy beteljesedjék az Ézsaiás prófétán át mondott ige, ki így szólt: ’Íme, Ő az én szolgám, akit választottam, Szerelmesem, kiben gyönyörködöm, ráteszem Szellememet, ítéletet fog hirdetni a nemzeteknek. Nem vitatkozik, indulatosan nem kiált, a piacokon senki nem hallja szavát, repedt nádszálat nem tör el, pislogó belet nem olt el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. Neve által nemzetek reménységre jutnak (Máté 12,15b-21, Csia vö. Jes/Ézs 42,1-4).

Máté tehát Ézsaiás 42. fejezetét idézve konkrétan megnevezi Jesuát az Úr Szolgájaként. Azonosítja az Úr Szolgáját Jézussal. Ezzel összhangban az egész Újszövetség sem hagy kétséget afelől, hogy az Úr Szolgájáról szóló próféciákat Jesua töltötte be. Jesuáról, mint az Úr Szolgájáról szóló leghíresebb szakasz az Ézs 53. fejezet.[3] Ezt a fejezetet kétszer is idézik az evangéliumok és kifejezetten kiemelik az evangélisták, hogy Ézsaiás könyvéből idéznek próféciákat, melyek akkor teljesültek be. „Sokakat gyógyított, akik gonoszul szenvedtek, hogy beteljesedjék az Ézsaiás prófétán át szólt ige: »Erőtlenségeinket elvette, és betegségeinket elhordozta!«” (Mt 8,17, Csia).[4]  Ezen kívül az Újszövetségben több szó szerinti vagy tartalmi idézet szól pusztán az Ézsaiás 53 betöltéséről.[5]

Tanulmányozásra ajánljuk a konkrét szakaszokat Jesaja/Ézsaiás könyvében az Úr szolgájáról, amelyek leírják a két szolga jellemét és az Egyiptomból hívtam ki a fiamat (Mt 2,15M) c. magyarázatot. Fenti magyarázat része a Messiás és Izrael egysége című kurzusnak, ami hosszabban, tágabb összefüggésben értelmezi.

E magyarázat teljes terjedelmében a Máté magyarázatok c. könyvben is olvasható.

.

.

Vissza a magyarázatokhoz.

.

.

Végjegyzetek:

[1] Risto Santala: A Messiás az Ószövetségben a rabbinikus iratok fényében, Bridge Mission Society, Budapest, 1999, 199-209 o.

[2] Így a Pál által hangsúlyozott igazság Ézsaiás könyvével (is) összhangban van: Isten elhívása visszavonhatatlan, megbánhatatlan (Róm 11,29).

[3] Az 52,13-ban az 53. fejezet felvezetésénél nevezi a próféta Isten Szolgájának azt, Akiről az 53. fejezet szól.

[4] A Máté 8,17 idézi az Ézsaiás 53,4-et; a János 12,38 az Ézsaiás 53,1-et.

[5] Pl. az 1Péter 2,24-25-ben az Ézsaiás 53,5-6 jelenik meg.