A megtérés
Térjetek új felismerésre, mert itt van közel a mennyek királysága!”… De mikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá, hogy bemerítkezzék, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzatai, ki figyelmeztetett titeket, hogy a rátok következő harag elől menekülnötök kell? Teremjetek hát oly gyümölcsöt, mely méltó ahhoz, hogy új felismerésre térjetek, s ne véljétek, hogy így gondolkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mert azt mondom, hogy Isten képes ezekből a kövekből gyermeket támasztani Ábrahámnak. A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén. Kivágnak minden fát, mely nem terem nemes gyümölcsöt és tűzre vetik!” (Mt 3,2.7-10, Csia)
Bemerítő János a megtérés alatt a megfordulást, a gondolkozás megváltozását értette, amit cselekedetek követnek. Ezt jól érzékelteti a Csia fordítás, ami a megtérés értelmét a görög szövegből ragadja meg: „Térjetek új felismerésre” és „teremjetek hát oly gyümölcsöt, mely méltó ahhoz, hogy új felismerésre térjetek.” János hangsúlyozza, hogy a megtérést szükségszerűen gyümölcsöknek kell követnie: „Kivágnak minden fát, mely nem terem nemes gyümölcsöt és tűzre vetik!”
Nem szabad elfelejteni, hogy János üzenete akkor csak a zsidókhoz szólt, akik gyerekkoruktól fogva ismerték és követték Istent. A megtérés számukra nem azt jelentette, mint amit ma sok keresztény számára, hogy a világi életüket élve felismerték Istent és követni akarják – és ezért megtérnek. A korabeli zsidók ismerték és követték Istent. Számukra a megtérés bűnbánatra hívást jelentett és egy komoly megfordulást, megújulást a már meglévő hitükben.
A Jézus idején még folyt a jeruzsálemi Szentélyben az áldozatok bemutatása. A Tóra (Mózes öt könyve) áldozatokra vonatkozó rendeléseinek eleget tettek, így az áldozatok bemutatása, a bűnvallás és a jóvátétel a Tóra előírásai szerint a zsidó élet részét képezték.[1] Jesua kortársainak tehát teljes képük és gyakorlatuk volt a megtérésről, látták a megtérés és a bűnöktől való elfordulás útját, minden aspektusát. Az Újszövetségben Jesua ezekhez a zsidókhoz szól a megtérés egy-egy aspektusát említve. A bűnöktől való elfordulás útját nem tanította újra, hisz ez a Tórában már le lett fektetve, és hallgatói ismerték és gyakorolták. Alapvető tanítást kaptak és rendelkeztek egy tórai szemlélettel a bűnbánat területén, amihez Jesua egy-egy új szempontot mutatott fel.[2] Ma időként az okozhat nehézséget e területen, hogy az Újszövetség megtérésről szóló tanítását önmagában, és nem a héber Biblia fényében olvassuk és cselekedjük.
A messiási zsidó David Levine ilyen szemszögből beszél a bűnbánatról és a megtérésről, érintve a fenti szakaszt is A bűnbánat és a bűnbocsánat zsidó értelmezése c. tanításában.
David Levine tanítását azzal a megjegyzéssel tesszük közre, hogy ő a bűnbánat egyik nagyon fontos aspektusára helyezi a hangsúlyt. Ugyanakkor Anatoli Uschomirski könyvében egy közbenjáró szolgálatáról ír őszintén, ami ugyancsak fontos a bűnbánat és a megbocsátás kérdésének átgondolásánál. Az alábbi film pedig – és különösen Rose Price bizonyságtétele – némileg megint más szemszögből mutatja meg ezt a lényeges kérdést.
Végjegyzetek:
[1] A bűnért való áldozat összekapcsolódott a jóvátétellel (3Móz 5,14–16.). Sőt „az engesztelés csak a jóvátétel után következhetett” (Dr. Hertz J.H.: Mózes Öt Könyve és a Haftárák, III. Leviticus, Reprint: Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984, 37. o., a 3Móz 5,16-hoz fűzött magyarázat). Lásd még 4Móz 5,5-8-öt.
[2] Lk 17,3-4; Mt 6,14-15; Lk 13,1-5
