A kérdések kultúrája
„A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban?” (Mt 13,10 vö. 15,2-3; 16,3.11.13.15; 24,2 stb.)
Kultúránkban általában tartózkodunk a kérdésektől, de a sok kérdéstől mindenképpen. Az iskolai tanulmányaink alatt belénk vésődik az, hogy rossz kérdéseink lelepleznek minket, és hogy csak stréberek kérdeznek. Vagy ha egy előadás végén kérdezni lehet, általában nem szeretjük a sokat kérdezőket, mert tudálékosnak és okoskodónak tartjuk őket. Lehet, hogy időként azok is, de nem ezt kellene megragadnunk. Mindenesetre inkább negatívnak érezzük a nyilvános kérdéseken keresztüli tanulást, mint pozitívnak. Lehet, hogy egyszerűen ahhoz sem vagyunk hozzászokva, hogy több ember előtt állást foglaljunk, vitatkozzunk vagy egyszerűen őszintén megnyilvánuljunk.
A zsidó kultúrában egészen másként fest e dolog. A rabbik elvárták a tanítványaiktól, hogy kérdéseket tegyenek fel. Ez volt a közös tanulás, eszmecsere alapja. Ha pedig a rabbi be akart vonni egy tanítványt az Írás tanulmányozásába, akkor kérdezett tőle, amire a tanítvány általában egy kapcsolódó kérdéssel felelt. Ebből kiderült, hogy megértette a rabbi tanítását, ugyanakkor újabb kérdéseivel elősegíthette egy beszélgetés kibontakozását. A közös tanulmányozás az Írás elsajátítását is elősegítette, hisz akkoriban nem volt otthon mindenkinek Bibliája. A bibliai korban inkább az Írás egyéni tanulmányozása ment ritkaságszámba.
Jesuát is ilyen helyzetben találták meg a szülei tizenkét évesen Izrael bölcsei között a jeruzsálemi Szentélyben[1]:
Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. (Lk 2,46-47, RÚF 2014)
A rabbik felfogása szerint ugyanis a jó tanítványok „nem azok voltak, akik mindent megértettek, hanem azok, akik a legtöbb kérdést tették fel. Jaj volt annak, aki a legjobb tanítványok közül egy tanítás alatt nem tett fel kérdést, mert mindjárt a hátsó sorokba ültették. A következő vicc is világossá teszi, hogy milyen fontosak a jó kérdések: „Egy keresztyén megkérdez egy zsidót: »Ti, zsidók, miért válaszoltok egy kérdésre mindig egy újabb kérdéssel?« »Miért ne?«”[2]
A zsidók valóban sokszor kérdésre kérdéssel felelnek, ami kultúrájukból és hagyományaikból fakad. Ez nem egyszer önkéntelenül adódik a mentalitásukból. Látunk erre is példát az Újszövetségben pont akkor, amikor Jesuát végre megtalálják a szülei a Szentélyben:
Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk téged. Ő pedig így válaszolt: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem? (Lk 2,48-49, RÚF 2014)
Így a zsidók nem szégyellik magukat a kérdéseik miatt, és a kérdések feltevésénél nem küszködnek azokkal az érzésekkel, mint az európaiak. David Hoffbrand írja A zsidó Jézus című könyvében: „Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Jézus tanítványai azért kérdezősködtek, mert ostobák voltak, és hogy a visszakérdezés volt az eszköze arra, hogy ezt kezelje, vagy hogy titokzatos legyen. Ehelyett meg kell értenünk, hogy ez része volt a kultúra szövetének, és minden rabbival szemben elvárás volt, hogy ilyen vitákat folytasson a tanítványaival és másokkal.
Az egyházakban azonban gyakran hangsúlyozzuk, hogy kérdések nélkül kell hinni. Nem szabad kérdéseket feltennünk a vezetőinknek, vagy ami még rosszabb, Istentől kérdeznünk! Pedig van egy mondás, miszerint a zsidó apák az iskola után rendszerint nem azzal a kérdéssel fogadják a gyerekeiket, hogy »tanultál valamit?«, hanem azzal, hogy: »Jó kérdést tettél fel?« Rosszaljuk a vitát pusztán azért, mert attól félünk, hogy nem tudunk majd válaszokat adni?
Egyedül olvassuk a Bibliát, és azt gondoljuk, hogy a tanulás vagy a templomban ülve, hallgatva történik, vagy pedig egyéni dolog, ahogy ez általában a kultúránkban megjelenik. Pedig az a környezet, amiben Jézus tanult és tanított, az Isten Igéjéről való közösségi beszélgetés, vitatkozás volt; ez állt kultúrája középpontjában. Ez része volt annak, ahogy megközelítette a tanítványságot, és ennek így kell lennie nálunk is.
Milyen utasításokat adott Jézus az egyházának? Egyszerűen azt, hogy az emberek higgyenek benne? Nem! »Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet… tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek« (Mt 28,19-20). Az engedelmesség a tanítás tettekre váltásáról szól. Ha a tanítás hatékony cselekvésre akar vinni, magával hozza az eszmecserét és a vitát.”[3]
Tanulmányozásra ajánljuk még Anatoli Uschomirski gondolatait az ülésről és az ülésrendről.[4]
Végjegyzetek:
[1] Dwight Pryor: Behold The Man, III. tanítás és a tanítássorozathoz tartozó jegyzet, III.,7-8 o.
[2] Anatoli Uschomirski: A hegyi beszéd zsidó szemszögből, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2022, 14 o.
[3] David Hoffbrandt: A zsidó Jézus (megjelenés alatt)
[4] Anatoli Uschomirski: A hegyi beszéd zsidó szemszögből, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2022, 14 o. Anatoli Uschomirski: Máté evangéliuma zsidó szemszögből, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2025, 147-149. o.
