Jézus valódi héber neve: Jesua
A Messiás, Jézus [Jesua] – Dávid fia, Ábrahám fia – származásáról szóló irat… (Mt 1,1, SZPA)
A Jesua név nem volt különleges az első században, Jézus sok zsidó kortársa viselte ezt a nevet. Az öt leggyakrabban használt név között jegyzik Izraelben, amit ennek az időszaknak zsidó irodalma igazol. A bibliai előfordulásai is jelzik, hogy a babilóni fogság után már megszokott névnek számított.[1]
Dwight A. Pryor (1946-2011) egy találkozáson keresztül rávilágít néhány fontos momentumra e névvel kapcsolatban. Pryor a Jeruzsálemi Iskola[2] egyik alapító tagja, nemzetközileg elismert bibliatanító. Az Iskolában nemzetközi hírnévvel rendelkező zsidó és keresztény tudósok együtt tanulmányozták a Második Templom korának rabbinikus és zsidó irodalmát, a holt tengeri tekercseket és e korszak régészeti leleteit. Rengeteg tanulmányt és könyvet adtak ki, ami a kereszténység gyökereinek megértéséhez nagy segítséget nyújt.
Egyik előadásán Pryor említést tett arról, hogy az 1980-as évek közepén egy nemzetközi konferenciát tartottak, ahol váratlanul három mexikói lépett oda hozzá, akik szegény evangélisták voltak. Azért gyalogoltak át Mexikóból a konferenciára Texasba, hogy egy kérdésükre választ kapjanak.
A kérdés úgy hangzott, hogy hogyan kell pontosan kiejteni Jézus nevét. Azt hallották és abban hittek, hogy Jahsua a neve. Pryor kifejtette nekik, hogy ez egy félreértés, amiről már korábban is hallott, de Jézus héber neve Jesua volt. Megkérdezte tőlük, hogy miért olyan fontos ez számukra, mert a válaszát hallva eléggé szomorúnak és csalódottnak tűntek. Azt válaszolták, hogy amikor bemerítenek embereket, azt az Írás szerint Jézus Krisztus nevében teszik (vö. Apcsel 2,38). Ugyanakkor nagyon fontosnak tartották, hogy bemerítéskor Jézus valódi nevét mondják ki a bemerítkezők felett, mert hitük szerint akkor üdvözülnek. Ezért volt fontos számukra az, hogy hogyan kell pontosan kiejteni Jézus nevét, mert ha nem a valódi nevet mondják ki, akkor nem lesz érvényes a bemerítés.
Pryor közölte velük, hogy nagyon tiszteli, amit tesznek, de ebben a kérdésben alapjában véve egy téves értelmezést követnek. Jesua bibliai világában a nevek jelentéseket/jellemző tulajdonságokat hordoznak, de nem mágikusak.
Isten neve, amit Mózesnek kijelentett, a jod-hé-vav-hé (Jahve), amit a Bibliák általában Úrnak fordítanak. Sokszor csak a jod betűt ejtették ki Jah-nak, ezzel utalva az Úrra. Ezzel gyakran találkozunk a zsoltárokban (pl. Zsolt 68,5) vagy a hallelujah (dicsérjétek Istent) szóban. A mexikóiak úgy gondolták, hogy mivel Jézus azt mondta, hogy az Atya nevében jött, valamiképpen a nevében is kapcsolódnia kell Istenhez. Úgy gondolták, hogy Jesua nevében a jod utalás a Jah-ra. Ezért hívták Jahsuának. Nem voltak tisztában azzal, hogy Jesua nevében a jod betű nem a Jah-ra való utalás. Így hozták kapcsolatba a jod-hé-vav-hé-val (Jahvéval).
Amikor Jézus azt mondja, hogy „az Atyám nevében jöttem”, akkor az nem jelenti azt, hogy szó szerint az Atya nevét viselte, hanem hogy az Atya jellemvonásaival jött és az akaratát cselekszi.
Azt olvassuk Máténál, hogy József az angyali kijelentésből tudta, hogy fiát Immánuélnek fogják nevezni (Mt 1,23 vö. Ézs 7,14). József és Mária miért nem Immánuélnek nevezte el fiát? Mert az Immánuél nem egy mágikus nevet jelent, hanem azt a jelentést hordozza, hogy velünk az Isten. Nem volt szükség arra, hogy Jézust tényleg Immánuélnek hívják ahhoz, hogy betöltse ezt a próféciát, mert az életével töltötte be.
Ezért Pryor figyelmeztette a mexikói testvéreket, hogy egy mágikus világképben gondolkoznak. Ez a felfogás azt tanítja, hogy a világ ki van téve erőknek és hatalmaknak. Ha birtokában vagyunk a valódi, titkos tudásnak vagy rítusokat alkalmazunk, akkor befolyásolni, manipulálni lehet ezeket az erőket. Hasonló ez a szemlélet az ezeregy éjszaka meséihez, ahol a lámpa dörzsölésekor a Szezám tárulj varázsigére jelenik meg a dzsin. Ez a világ sokkal inkább a New Age-hez kapcsolódik és semmi köze a bibliai világképhez.
A bemerítkezésnél tehát Jézus identitása a fontos, mert abba merítkezünk bele, aki Jézus maga. Jesua nevét az apostolok nem egy formulaként használták. Ennek megfelelően a bemerítés nincs egy konkrét szertartásos formához kötve vagy levezető személyhez. A lényeg inkább az, hogy Jesua identitására és természetére való hivatkozással történjen, mert az Ő halála és feltámadása volt az, ami megment minket. Amikor kimondjuk a nevét, akkor Rá utalunk, arra, amit őt tett.[3]
Ennek szellemében a Máté magyarázatokban rendszerint a Jesua nevet használjuk, mert ez adja vissza a zsidó kontextust – de nem kizárólagosan, időként a Jézus is előfordul.
Jézus Krisztus héber nevéről lásd még a Jesua, a Messiás neve (Mt 1,1M) c. magyarázatot és a Zsidók Jézusért szervezet honlapján a Mi volt Jézus eredeti héber neve? című tanítást.
Végjegyzetek:
[1] 1Krón 24,11, Ezsd 2,2.6.36.40; 3,2.8-9; 4,3; 10,18; Neh 3,19; 7,7.11.39.43, 8,7; 9,4-5 stb.
[2] Jeruzsálemi Szinoptikus Kutatóközpont (Jerusalem School of Synoptic Research – https://www.jerusalemperspective.com/)
[3] Dwight Pryor: Behold The Man, III. tanítás és a tanításhoz tartozó kísérő szöveg, 23-24 o.
