Arnold Frank élete

Arnold Frank élete

(1859-1965)

  

Arnold Frank 1859. március 6-án született a magyarországi Suján[1], ahol édesapja köztiszteletben álló elöljáró volt. Szülei jámbor zsidóként gondoskodtak nyolc fiúk zsidó neveléséről.

A fiatal Arnoldban mindig erősen élt a vágy, hogy idegen országokba utazzon. Tizenhét évesen elhagyta szülőföldjét, Hamburgba ment, ahol a Rothschild & Baruch Bank alkalmazottja lett. A közeli étteremben ebédelt, ahol megismerkedett egy élő hitű özvegyemberrel, aki a hamburgi Jeruzsálem gyülekezet tagja volt. Meghívta Arnoldot az istentiszteletekre, aki így került kapcsolatba először egy protestáns gyülekezettel. Az egyszerűség a zsinagógára emlékeztette és mély benyomást tett rá. Nemsokára rendszeresen eljárt istentiszteletekre és bibliaórákra, otthon pedig lelkiismeretesen tanulmányozta az Újszövetséget.

Végül a Mindenható a Lukács 4,16-21 versein keresztül nyilatkoztatta ki magát neki: „Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és felállt, hogy felolvasson. Odanyújtották neki Jesájá/Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvtekercset, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva: ’Az Úr Szelleme van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.’[2] Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a tekintete rajta függött; ő pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára.”

Arnold Frank elfogadta Jézust Megváltójának és hitét 1877. június 24-én megvallotta a keresztségben. A szertartást a Jeruzsálem gyülekezet akkori pásztora, Dr. J. C. Aston végezte.  Dr. Aston és felesége felismerték talentumait és hittek abban, hogy az evangélium hirdetésére lett elhívva. Bátorításukra Arnold a hamburgi gimnáziumba járt, majd 1879-ben Belfastba ment, hogy teológiát tanuljon. Itt öt és fél örömteli évet töltött a presbiteriánus egyház teológiai képzésén, ami a felszentelésével zárult. 1884 januárjában brit állampolgár lett. Meghívták lelkészi szolgálatra a hamburgi Jeruzsálem gyülekezetbe, ahol sok áldást és sok gyümölcsöt hozó szolgálata egészen 1938-ig tartott.

1885 januárjában eljegyezte Ella-Louise Kingham-et, egy belfasti lelkipásztor lányát, akinek otthonában Arnold Frank gyakran megfordult. H. Weber lelkipásztor (Dr. Frank egyik utóda) így emlékszik rá:

„Frank pásztor egy nagyon áldott szolgálatot kezdeményezett, amelyben fő hangsúly azon volt, hogy tanúbizonyságot tegyen a zsidó nép felé. Meggyőzően kapcsolta össze Jézus szeretetét a kulturális érzékenységgel. Így elérte, hogy a zsidó nagypolgári családok szívesen fogadták missziós látogatásait Hamburgban. Másrészről a kivándorlók felé is szolgált, akik üldözésük miatt keletről Hamburgon utaztak át főként Amerikába tartva, miközben a kivándorlási csarnokban hajóra várakoztak. Ingyen-konyhákat hozott létre és keresztény füzeteket adományozott a kivándorlóknak több kelet-európai nyelven, köztük héberül és jiddisül. Tanúbizonyságok vannak arról, hogy ezek az írások milyen hatást gyakoroltak a hosszú tengeri utazás napjaiban, így szellemi értelemben sokan új életet kezdtek az Újvilágban.

A Jeruzsálem missziós ház különös szerepet töltött be évtizedeken át. Ez a felirat állt rajta: ’Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak’ (Ján 1,45). Zsidók látogattak oda, főleg fiatalok, akik mind a kalandot, mind a szellemi élményt keresték, a ház műhelyeiben találtak elfoglaltságot és naponta tanítást kaptak Frank lelkipásztortól az Újszövetségből  és a Tanakhból (Ószövetségből).

Lelkipásztorként irtózott az elhamarkodott és felületes keresztény hitre térítéstől. Tanítványai nagyon gyakran a Jesájá/Ésaiás 53. fejezetének magyarázatán vagy a passio történetének feldolgozásán keresztül haladtak igazán előre. Az a tény, hogy közülük ötvenen lettek lelkipásztorok, misszionáriusok vagy prédikátorok, mutatja, számszerűen milyen gyümölcsöző és mennyire intenzív volt a Jeruzsálem missziós ház csendes tevékenysége.”

A Zions Freund (Cion Barátja) lapot, amelyet Frank pásztor jelentetett meg 1899-től, széles körben terjesztették Kelet-Poroszországban, Dél-Németországban és fordításban Dániában. Ez különbözött más zsidómissziós lapoktól, mivel könnyen olvasható és érthető volt, ugyanakkor mélyen a Bibliában gyökerezett. Mindegyik kiadványban volt egy zsidókeresztény élettörténete – ha lehetőség volt rá, arcképével illusztrálva. Gyakorlatias stílusával sok keresztényt és sok zsidót elért. A havonta megjelenő lap legáldottabb időszakában a negyvenezer példányt is elérhette. Gyakorlatias stílusával sok keresztényre és zsidóra volt hatással.

Fáradhatatlanul kutatva azt, hogy milyen módon juthat el a zsidó nép szívéhez, Frank pásztort kiváltképpen nyugtalanította, hogy milyen nehéz szolgálatot kiépíteni a zsidó nők között, különösen a művelt körökben. Ugyancsak feladatának és elhívásának tekintette, hogy megmutassa Jézus szeretetét a könyörületesség szolgálatán keresztül a betegek számára és arra a következtetésre jutott, hogy a missziót össze kell kapcsolni a diakóniai munkával.

Az ápolónőket először egy otthonban helyezték el azon a területen, ahol sok zsidó család élt. 1913-ban beköltöztek a Jeruzsálem Diakonátus és Kórház épületébe a Jeruzsálem Templom szomszédságában, amelyet az előző évben építettek újjá. Így a Templomban Frank pásztor a gyülekezetet alkotó hívők középen ült, a ’Cion fiai’ (a missziós ház diákjai) a balján, a ’Cion leányai’ (a diakonisszák) pedig a jobbján foglaltak helyet.

Elisabeth Weidemann nővér számolt be a következőkről: „nekünk, nővéreknek Frank pásztor igazi édesapánk volt, elfogulatlan barátsággal figyelmeztetett, igazított helyre és dicsért. Különösen emlékszem egy vele folytatott beszélgetésre 1920-ban. Frank pásztor megkérdezte: ’…azt is észrevette, hogy a nővérek nem angyalok, noha a betegek néha ilyennek írják le őket? A fátyol és a rendi ruha nem változtatják át az embereket angyalokká, és Istennek nem is szándéka, hogy azok legyenek. A rangidősek nem angyalok, és Ön sem az; de életükkel tanúbizonyságot tehetnek a kollégáiknak és a betegeknek Isten szeretetéről a Megváltó Jézus Krisztusban. Ön erre hivatott, ahogy Pál apostol írja: hogy legyetek Krisztusnak az élő Isten által írt levele, amit mindenki elolvas.”[3]

Saját betegein kívül a kórház mindig fenntartott ágyakat zsidók számára és bátorította a zsidó orvosokat, hogy pácienseiket küldjék oda. A diakónia gondoskodott gondozónőkről a missziós ház részére és nővérekről a haifai zsidó magánklinika, valamint egy Haifában lévő angol missziós állomás számára. Ez volt a misszió történetének csúcspontja. Frank pásztor életét megírták bizonyságként izraeli Jézusban hívő testvérek[4], valamint több beszéde és prédikációja megjelent könyv alakban. Jubileumokon és konferenciákon Frank pásztor és munkatársai rendszeresen beszámoltak róla, hogyan munkálkodott Isten sok zsidó életében.

1924-ben a Jeruzsálem Templom adott otthont az első német zsidókeresztény konferenciának, amelyre egész Németországból jöttek a zsidókereszténység képviselői. Frank pásztor megszervezte a Zsidókeresztény Szövetséget Németországban, és hamarosan ez lett a legnagyobb és legbefolyásosabb a nemzeti szövetségek közül. Csupán négy évvel később (1928) zajlott a második nemzetközi zsidókeresztény konferencia Hamburgban. 19 országból 130 vendég jött. Frank szerint ez az összejövetel volt a zsidókereszténység legnagyobb találkozója az apostoli idők óta. Frank pásztor alelnöke, majd 1937 és 1947 között elnöke volt a Nemzetközi Zsidókeresztény Szövetségnek. Előrehaladott korára tekintettel kérelmezte, hogy egy fiatalabb elöljáró vállalja e feladatot. Ezután tiszteletbeli elnökként szolgálta a Szövetséget.

Kollégája, Uberreich-Moffat jegyezte fel: „Amikor a gyülekezeti tanács egyik bizottsági ülésén azt javasolták, hogy egy gyülekezethez tartozó gazdag embert válasszanak be a tanácsba, Frank pásztor ezt a következő érveléssel ellenezte: az anyagiak nem diktálhatnak. Nem lenne jó így eljárni a pénz kedvéért, ilyen módon kárt okozhatunk a gyülekezetnek.”

Arnold Frank jelentősége a zsidómisszió területén nem alábecsülendő. Stephan Holthaus így ír Frankról: „1884-től kezdve több száz zsidót kellett megkeresztelnie és ezért a német nyelvterületen a ’legsikeresebb’ zsidó misszionáriusnak számít.” Azt, hogy ezek a keresztelések hitbeli meggyőződésből történtek, de le Roi megállapítása is alátámasztja: „A fiatalemberek közül néhány papi szolgálatra készült fel, míg mások a misszió szolgálatába álltak.”

Az 1933-as események következtében a szolgálat hirtelen kegyvesztetté vált, de ugyanakkor sokkal nagyobb szükség volt rá. Frank pásztor rendszeresen szervezett zsidókeresztény estéket, amelyeken 250 zsidókeresztény, akik hirtelen egyrészt otthontalanná, másrészt pedig veszélyeztetetté váltak, Isten Igéjének szeretetét, melegségét kapták vigasztalásként. Frank pásztor a Zsidókeresztény Szövetség elnökeként és nagyszámú, különböző országokban élő zsidó atyai jó barátjaként képes volt segíteni személyes szükségleteik betöltésében és kivándorlásuk ügyében is.

Aztán már ő sem tudta elkerülni sorsát. A Zions Freund megjelenése 38. évében (1936-ban) új címlapot kapott: Isten akarata, hogy minden emberen segítsünk – volt feltűnően rányomtatva. A lapot ugyanebben az évben betiltották. Az utolsó számok egyikében a kiadó lelkipásztor nyíltan azonosította magát Izrael szolgálatával és reménységével: „Nem kevés zsidó és zsidókeresztény vesz részt istentiszteleteinken, bibliaóránkon és imaalkalmainkon. Sok nem-árja keresztény, akik hihetetlen lelki és testi szükségben élnek, ír nekem Németország minden részéből. Kötelességem, hogy erőm szerint szolgáljak feléjük, hogy felszárítsam a könnyeiket és Jézushoz, a Vigasztalóhoz és segítőhöz irányítsam őket.”

Az államrendőrség végül bezárta a missziós házat. Bár Dr. Frank már idős volt, amikor Hitler hatalomra jutva megkezdte a zsidók és a zsidókeresztények üldözését, teljes energiáját a zsidóság megsegítésére, kivándorlásuk elősegítésére fordította. Azok mellett, akik lelki életüket Frank pásztornak köszönhetik, sokan vannak olyanok, akik fizikai életükért is neki tartoznak köszönettel. 1933-tól 1938-ig fáradhatatlanul dolgozott, amikor letartóztatták és koncentrációs táborba küldték.

A Principal Davy szerint 1938-ban Dr. Frankot letartóztatták, habár brit állampolgár volt. Börtönbe vetették, majd koncentrációs táborba küldték. A brit kormány közbenjárására fogva tartása csak kilenc napig tartott, miután levethette rabruháját, és haza mehetett. Németországi tartózkodása azonban továbbra is veszélyeket hordozott magában. Egy nap egyik barátja a rendőrségről figyelmeztette, hogy azonnal hagyja el Németországot, mert a rendőrség másnap újra le fogja tartóztatni.

El tudott menekülni és visszatért Írországba. A következő évben az államrendőrség bezárta a Templomot és feloszlatta a gyülekezetet. Csak a diakónia és a kórház folytatta a munkát. (Ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy 1933-ban Frank pásztor a Jeruzsálem diakóniát hozzácsatolta egy bernihez.)

A háború után bebizonyosodott, hogy Arnold Frank életművén keresztül megszületett a misszió iránti bizalom, így lehetségessé vált egy új kezdet. A missziós ház túlélői visszajöttek, és a zsidókeresztény esték folytatódtak. Visszatértek rejtekhelyükről és a koncentrációs táborokból — sebesülten, bizonytalanul, szegényen. Bíztak benne, hogy a hamburgi ’Jeruzsálem’ még mindig olyan hely, ahol megértésre találnak.

Az Észak-Írországban, Angliában, Amerikában és Svédországban élő testvérek ajándékokat küldtek az üldözött, szükségben lévő keresztényeknek. Azoknak a hálája, akik tizenkét éven át annyit szenvedtek, határtalan volt. Bevensenben a Nemzetközi Zsidókeresztény Szövetség és a berni Diakonissza Otthon segítségével létrejött a ’Jeruzsálem’ Gyermekotthon, ahová árvákat vettek fel és zsidókeresztény családok gyermekeit.

Frank tisztelendő három alkalommal látogatta meg hamburgi életművét. Isten kegyelméből 1953-ban jelen lehetett az 1942-ben súlyosan megrongálódott Jeruzsálem Templom újbóli felszentelésénél.

Németországnak tett kiváló szolgálata elismeréseképpen, 1963. március 30-án a Német Szövetségi Köztársaság elnökétől megkapta a Szövetségi Köztársaság Első Érdemrend Keresztjét.

1965. március 6-án jó egészségben ünnepelte 106. születésnapját. Másnap megbetegedett, és március 20-án vitte el Megváltója dicsőségbe.

 

A fenti írás nagyrészt Arnold Frank halálakor (1965) a Neuer Zion’s Freund című lapban megjelent életrajzán alapul. Dőlt betűvel jeleztük az Anatoli Uschomirski könyvéből vett részeket, idézeteket.

Végjegyzetek:

[1] Suja a mai Szlovákia területén, a Zsolnai járásban található

[2] Vö. Jes/Ézs 61,1-2

[3] Vö. 2Kor 3,2-3

[4] Például az Ida Draitschmann diakonissza nővérről szóló, magyarul is megjelent bizonyságtétel ír Arnold Frankról és szolgálatáról, amelyben Ida részt vállalt. (Kisinyovtól Haifáig – Ida Draitschmann, egy zsidó keresztyén diakonissza testvér életéből, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2009)

Források:

Dr. Arnold Frank. In: Neuer Zion’s Freund, 1965, ZDB 1461472-8. Angol fordítása megtalálható a http://www.messianicgoodnews.org/dr-arnold-frank/ honlapon

Arnold Frank, Wikipédia szócikk – https://de.wikipedia.org/wiki/Arnold_Frank (utolsó letöltés: 2018.11.29.)

Anatoli Uschomirski: Den Juden zuerst, Theologische Perspektiven der „Judenmission” in der kirchengeschichtlichen Epochen, VTF – Verlag für Theologie und Religionswissenschaft, Nünberg, 2014, 72-73 o.

Terray László: Küldetésben, Norvég Egyházi Misszió, Oslo, 1993, 71-74 o.

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*