„A folyamok összecsapják tenyerüket”

„A folyamok összecsapják tenyerüket”

 

Végül egy csodálatos ígéretről is szólni kell, amely a megváltásnak köszönhetően nyílik ki és az őszi ünnepekkor teljesül be. Az ünnepek zsidó háttere, jelképei segítenek megérteni a megváltás teljességét, amely végül az egész teremtett világot eléri.

Jakab így ír levelében: „Akaratából szült minket az igazság igéje által, hogy mi teremtményeinek valamelyes zsengéje legyünk” (Jak 1,18). Aztán minden magyarázat nélkül hagyja ezt a kijelentést; levelében ez a mondat önállóan, önmagában áll. De az valószínű, hogy Jakab nem arra gondol, hogy a korai hívők „zsengéi lesznek” a későbbi korok hívőinek azzal, hogy az evangéliumot megélik és továbbadják.

A „teremtmények” szó a teremtett világra utal: a növényekre, az állatokra, de a tengerekre, hegyekre és a föld egészére is. Eszerint Jézus követői azzal, hogy képviselik, megjelenítik a világban a Messiás igazságát, végső soron hozzájárulnak ahhoz, hogy Isten országa teljességében eljöjjön és a megromlott természetre is kiterjedjen a megváltás. Hisz az ember bűnbe esése döntötte romlásba a teremtett világot is. Ezért a megváltott emberen keresztül végzi Isten a korokon átívelően a teremtett világ helyreállítását. A Róma levélben Pál ezt már sokkal világosabban és részletesebben kifejti:

„Úgy számítom ugyanis, hogy a mostani idő szenvedései nem érdemlik meg, hogy összehasonlítsuk őket azzal a dicsőséggel, melyről értünk egyszer a lepel le fog hullani. Mert a teremtés feszültségben és epedve várja Isten fiainak lelepleződését. A teremtés tudniillik hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem azért, aki alávetette, azzal a nekünk adott reménységgel, hogy maga a teremtés is meg fog szabadulni a romlandóság rabszolgaságából, és átjut az Isten fiainak dicsőséges szabadságába. Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtés mostanáig együtt sóhajtozik, és együtt vajúdik. Sőt nemcsak ők, hanem mi, a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk, mert a fiúvá fogadtatást várjuk, azaz testünknek megváltását” (Róm 8,18-23).

Pál szavait a peszáh jelképeinek segítségül hívásával lehet jobban értelmezni. A teremtett világ „romlandósága” arra utal, hogy megjelent benne a bűnbeeséskor a kovász. A rothadás, romlandóság a természet részévé vált, hasonlóan ahhoz, ahogy a bűn és a kovász az emberi természet részévé. Pál azt írja, hogy a teremtett világ szenved ebben az állapotban: „Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtés mostanáig együtt sóhajtozik, és együtt vajúdik.” Sőt a Bibliából még az is kiolvasható, hogy az emberi bűn megsokasodása kihatással van a természetre (vö. 3Móz 18,26-28; 5Móz 24,4; Ézs 24,4-5 stb.). Ebből az állapotból a természet úgy szabadulhat meg végleg, ha Isten fiai megjelennek, akikben már nem lesz kovász, akik feltámadott testükben sem hordozzák a romlandóságot. Ők a Királlyal, a Messiással élükön térnek vissza. Ekkor a „rothadás, romlás egyiptomi rabszolgaságából” a természet „átjut az Isten fiainak dicsőséges szabadságába.” Ezért a természettel együtt „mi magunk is sóhajtozunk, mert a fiúvá fogadtatást várjuk, azaz testünknek megváltását.

Az ujjongó természet egyrészt Isten fiainak megjelenését várja, ami szorosan a kürtzengés és a szukkot ünnepéhez köthető. A teremtett világ helyreállítása ekkor valósul meg, de ez még valószínűleg nem az a teljes, végső helyreállítás és új teremtés, amiről a Jelenések könyve új földként és égként említ. A Mindenható még ezután teremt majd „új eget és új földet, mert az első ég és az első föld tovatűntek” (Jel 21,1 vö. Ézs 65,17-19).

Másrészt a természet azért is kitörő örömmel örvendezik, mert Izrael végső helyreállítása megtörténik, ami pedig főként a jom kippur és a szukkot ünnepének beteljesülése. Például Izrael helyreállítása az örvendezés oka az Ézsaiás 49,13 versében is:

Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!

A Biblia szerint Isten üdvtörténeti helyreállítása lépcsőzetesen megy végbe. A nemzetek „teljessége”, Izrael „teljesége” (Róm 11,25-26), majd a teremtett világ jut el a megváltottság állapotába. Ezt jól szemlélteti a 98. zsoltár is, amely versről-versre írja le Isten tervének egyes szakaszait, de a legnagyobb figyelmet annak az örömnek szenteli, amiben majd kitör a teremtett világ az őszi ünnepek beteljesedésekor.

Zsoltár. Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket! Mert csodatetteket mívelt; segített neki jobbja és szentséges karja (Zsolt 98,1).

Az Örökkévaló először Izraelben jelentette ki magát és vitt végbe hatalmas csodákat.

Megismertette segítségét (Jesuáját) az Örökkévaló, a nemzetek szemei előtt megnyilvánította igazságát (Zsolt 98,2).

Isten aztán a Messiásban, Jesuában megismertette magát minden néppel. A Jesua szó elsősorban szabadítás jelent (Mát 1,21), ahogy ezt sok bibliafordítás tükrözi, de segítségként is fordítható. Az eredeti héber szövegben ezen a helyen a Jesua szóval áll, és ezért a szellem szabadságában az itt említett a segítség, szabadítás érthető akár Jézusra is.

Megemlékezett szeretetéről és hűségéről Izráel háza iránt, látták mind a föld népei Istenünk segítségét (Jesuáját) (Zsolt 98,3).

A kegyelem korszaka végén, az utolsó napokban Isten újra Izrael felé fordul, és végül Izrael felismeri a visszautasított Messiást. Jézus szabadítóként, az Úr segítségként fog megjelenni népének nagy nyomorúságában. Az Írás több helyen tanúságot tesz arról, hogy ez a nemzetek szeme előtt és csodálkozására megy majd végbe (pl. Zsolt 126,1-2).

Riadjatok (rua) az Örökkévalónak, mind a földön levők, fakadjatok ki és ujjongjatok és zengjetek! (Zsolt 98,4).

A riadás (rivalgás) szó a kürtzengés napjához, a jom teruához kapcsolódik.[1] Az ünnep üdvtörténeti beteljesülésekor elragadja a Messiás népét az Úr (1Tessz 4,16).

Zengjetek az Örökkévalónak hárfával, hárfával és zeneszóval; trombitákkal és harsonaszóval, riadjatok a király, az Örökkévaló előtt! (Zsolt 98,5-6).

Kürtszó hangzott fel, amikor Izraelben új király ült a trónra (1Kir 1,34). Mennyivel inkább szól a harsonaszó és az üdvrivalgás a Királyok Királyának.

Dörögjön a tenger és teljessége, a világ és a benne lakók; folyamok csapják össze tenyerüket, együttesen ujjongjanak a hegyek: az Örökkévaló előtt, mert jön ítélni a földet; ítéli a világot igazsággal s a népeket egyenességgel. (Zsolt 98,7-9).

A természet kitörő örömben ünnepli a világ Urát, Szabadítóját és szabadulását – a népeket ítélő Messiást.

Végjegyzet:

[1] Lásd a Bibliai szakaszok, versek a Jom Haterua értelmezéséhez c. írást a http://www.izrael-immanuel.net/ honlapon az Ünnepek mappa, Ros hasana (Kürtzengés ünnepe) mappájában.

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*