Jákob Szukkotba ér

Jákob Szukkotba ér

A pátriárka Szukkotba ér

Már évszázadokkal Izrael pusztai vándorlása és lombsátrakban lakása előtt, Izrael pátriárkája, Jákob is készített lombsátrakat. „És Jákób elindult Szukkótba és épített magának házat, jószágának pedig csinált hajlékokat [lombsátrakat][1]. Ezért nevezik a helységet Szukkótnak” (1Móz 33,17). E lombsátrak teljesen jelentéktelennek tűnhetnének, ha Jákob nem nevezte el volna róluk azt a helyet. De miért nevezett el egy megújult szellemi ember egy helyet azokról az istállókról, amiket az állatainak tákolt össze lombokból és gallyakból? Épületként valószínűleg jelentősebb volt az a ház, amit Jákob magának épített. Döntése titokzatosnak tűnik, Mózes első könyve nem magyarázza meg a pátriárka e lépését, de a teljes Írást megvizsgálva e lombsátraknak és a róluk elnevezett helynek komoly prófétikus üzenete van. Mert Jákob – fizikailag és szellemileg – ekkor érkezett meg Szukkotba.

Közvetlenül megérkezése előtt két fontos esemény zajlik le életében.

  • Egy fizikai harc, háború, amit a sokkal erősebb és hatalmasabb fivérével, Ézsauval kellene megvívnia (1Móz 33,1-16),
  • és egy hatalmas szellemi harc a fenyegető vég előtt. Jákob annak tudatában harcol Pénuelnél, hogy Ézsau serege már nagyon közel van. Ebből a szellemi harcból új névvel, győztesen kerül ki (1Móz 32,24-32), és az így megigazult pátriárkát menti meg a Mindenható Ézsau haragjától.

Készülődve az Ézsauval való találkozásra

Erre az időszakra Jákob élete teljesen válságba kerül. Meggazdagodva, Isten utasítására elindul haza, Izrael földjére. Az Úr őrzi meg apósa, Lábán haragjától, de hazatérve, Kánaán földjét elérve, szembe kell néznie rendezetlen múltbéli csalásának következményeivel. Jákob csalással szerezte meg Ézsau elől az elsőszülöttnek járó áldást, aztán anyja tanácsára messzire menekült Lábánhoz. Most, sok év múlva Ézsau elé kell állnia, akihez – tartva jogos haragjától – követeket küld. „És visszatértek a követek Jákóbhoz, mondván: ’Elmentünk testvéredhez, Ézsauhoz, ő éppen feléd jön és négyszáz ember van vele. Jákób erre nagyon megijedt’” (1Móz 32,7–8a).

Isten minden addigi áldása – a sok gyermek, a két feleség, a nagy vagyon, de még Jákob élete is – hirtelen egy hajszálon függ. Jákob igyekszik ajándékokkal bátyja elé menni, kiengesztelni (1Móz 32,14–22), menteni a menthetőt. Az Ézsauval való találkozása előtti éjszakán azonban teljesen egyedül marad. Pőrén áll Isten előtt, Aki meglátogatja.

 

A szellemi harc

Egy Angyallal találkozik, akivel birokra kel. Mindenáron meg akarja szerezni az Angyal áldását, amiért valóságosan, fizikailag is tusakodik, birkózik vele (1Móz 32,25–32). Az Írás titokzatos módon szól a Jákobbal birkózóról, egyszerre nevezi embernek, Angyalnak és Istennek is. „Tusakodott vele egy ember hajnalhasadtáig”, írja Mózes első könyve (32,25b). Jákob „küzdött az angyallal és legyőzte”, írja Hóseás próféta, visszaemlékezve a küzdelemre (12,4a). A Pénuel név, amit a találkozás emlékére Jákob a helynek adott, viszont arról tanúskodik, hogy Jákób látta Istent, Isten arcát. „Jákób elnevezte a helyet Penuélnek [azaz Isten arcának]: mert láttam Istent színről-színre [szó szerint arcról-arcra, azaz szemtől-szembe]” (1Móz 32,30).

A Penuélnél történt találkozás minden rejtélye ellenére sok messiáshívő zsidó úgy látja, hogy a Jákobbal birkózó Angyal Jézus volt.[2] Ekkor az egyszülött Fiú még nem volt kinyilatkoztatva. Jákob mégis megérezte, hogy nem egy „közönséges“ angyallal van dolga. Nem először találkozott angyalokkal (1Móz 32,1), de Penuélnél érzi, hogy isteni erő, fenség sugárzik ebből az Angyalból. Meg is kérdezi Tőle: „Mondd meg, kérlek, a te nevedet” (1Móz 32,29), amire az angyal nem adhatott választ, nem nyilatkoztathatta ki a nevét. Az Angyalban, aki ember is, meglátta Isten arcát. Ez fordulatot hozott életében. A küzdelemben Jákób maga felett győz, megkapja az áldást, amire akkora szüksége van és Isten az Izrael nevet adja neki. Most már nem Jákobnak, azaz csalónak hívják, hanem Izraelnek, ami azt jelenti: az Úr harcol érte.

A pátriárka küzdelme a belőle származó nép életében is megismétlődik majd. Izrael népének is el kell érkeznie szukkotba, de előtte rá is vár egy szellemi harc és egy fizikai harc is, amit Edommal (Ézsauval) kell megvívnia. Az ősatya életének prófétikus eseményei népe sorsában is megelevenednek.

Izrael népének háborúja Edommal

A rabbinikus irodalom hasonlóságot lát Edom, Ézsau népe és azok között a népek között, amelyek háborgatták, gyötörték, pusztították Izraelt. “Az edomiták vad és kegyetlen nép volt, ‘háborgó és nyugtalan faj, mindig készen forradalomra, úgy rohannak háborúba, mintha csak ünneplésre mennének’ (Josephus Flavius)[3]. A rabbinikus irodalomban Edóm lett jelképes neve a zsarnok római uralomnak és általában a zsidóság üldözőinek”, írja egy híres ortodox zsidó kommentár.[4]

Mit fejezhet ki ez a párhuzam? Miért nevezi az Írás is több helyen az összes népet a végidőkben Edomnak? Valószínűleg Ézsau jelleme tulajdonságai miatt, mert a népeket ugyanaz a testiség és az Isten felé fordulásra képtelenség jellemzi, mint Edomot.

Ézsau ugyanabban a környezetben nőtt fel, mint Jákob, ugyanazokat az áldásokat kapta. Sém áldásával (1Móz 9,26), Ábrahám áldásával (1Móz 12,2-3), Izsák példamutató életét látva nevelkedett, mégsem tudott szellemi emberré válni. Malakiás könyvében így szól az Úr Izraelnek: „Szerettelek titeket, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Miben szerettél minket? Avagy nem atyjafia vala-é Ézsau Jákóbnak? azt mondja az Úr: Jákóbot pedig szerettem; Ézsaut ellenben gyűlöltem” (Mal 1,2–3).

„Ézsau testvére volt Jákobnak “ – ugyanaz a vér folyt benne, ugyanazokat az áldásokat kapta, mégis képtelen volt megtérni. Ez igaz azokra a népekre is, amelyek az utolsó napokban körbefogják Jeruzsálemet. Izrael az egész világon szétszóratásban élt ezekkel a népekkel. Együtt éltek Izraellel, mégsem tudtak tanulni tőle. Minden pogány népben élt egy hívő maradék is, amelyen keresztül Isten ugyancsak tanítani, gyógyítani, útjára vezetni akarta az egész népet. De a pogány népek többsége nem akart megtérni a kegyelem korszakának évszázadaiban. Időnként úrrá lett rajtuk Edom szellemisége, ami Izrael ellen is fordította őket. A végidőkben pedig a népek szíve teljesen megsötétedik. Edom testisége, konoksága, megtérésre képtelensége végleg felülkerekedik.

Az Edom és az Izraelt pusztító népek közti párhuzamot a Biblia több helyen feltárja. Például Abdiás (Óbadja) könyvében szól Edomról és a rá jövő ítéletről, majd minden átmenet nélkül – az ítélet leírásának közepette – a népek feletti ítéletről és az utolsó napok eseményeiről kezd beszélni. „Óbadja próféciája Edóm ellen irányul, az ellen a nép ellen, amely Ézsautól származik… Az edómiták elkeseredett ellenségeskedése Izráellel szemben azért különösen megbocsáthatatlan, mert hiszen közös eredetűek. A próféta példának említi, hogy milyen kegyetlenek voltak az edómiták Izráellel szemben pusztulása napján. Azonban eltekintve a testvérietlen viselkedés elítélésétől, a könyvnek még további jelentősége is van. Későbbi időkben más nemzetek játszották Edóm kegyetlen szerepét Izráellel szemben. Magyarázóink szerint Óbadja ezeket is ostorozza és Izráelnek ellensége feletti győzelmét hirdeti…”[5] Ezzel az értelmezéssel Abdiás próféciája aktuális üzenetté válik. Edom népe ugyan teljesen beolvadt a népek közé vagy elpusztult, és ezzel eltűnt a történelem süllyesztőjében, de a benne lévő szellemiség úrrá lesz a nemzetek felett.

Abdiás mindjárt a könyve elején egyértelműen közli, hogy Edom ellen prófétál:  „Óbadja (Abdiás) látomása. Így szól az Úr, az Örökkévaló, Edomról “ (Abd 1a).

Majd így folytatja: „Rászedett téged szíved kevélysége, mert sziklahasadékokban laksz, magasan van lakóhelyed, és ezt mondod magadban: Ki tudna letaszítani a földre? Ha olyan magasra szállsz is, mint a sas, és ha a csillagok közé rakod is fészkedet, onnan is letaszítalak – így szól az Úr!“ (Abd 3–4). Ez a leírás is illik Ézsau utódaira, Edom népére, amelynek országa Izraeltől dél-keletre fekszik sziklás, nagyon jól védhető vidéken. Az egykori főváros, Petra üres romvárosa[6] jól tanúskodik arról, hogy Ézsau népe egykor milyen biztonságban lakott ezen a vidéken.

Edomot azonban az Izrael ellen elkövetett bűnei miatt utolérte a Mindenható ítélete: „Jákób testvéreden tett erőszak miatt szégyen borít téged és kiirtatol örökre“ (Abd 10). Bár Abdiás a 14. versig  Edomot szólítja meg, utána hirtelen a népek ellen kezd beszélni. „Mert közel van már az Úr napja, fenyegeti a népeket. Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll fejedre, amit elkövettél! Ahogyan ti szent hegyemen ittatok, úgy iszik majd szüntelenül minden nép. Részegre isszák magukat, olyanok lesznek, mintha nem is lettek volna“ (Abd 15–16 vö. Zak 12,2-3).

A 17. verstől pedig végig Jákob szabadulásáról és az Ézsau feletti végső ítéletről beszél. „De a Sion hegyén menedék lesz, szent hely lesz az, és Jákób háza visszanyeri birtokát. Jákób háza tűz lesz, József háza láng, Ézsau háza meg pozdorja: meggyújtják és felégetik; nem marad meg senki Ézsau házából. Megmondta az Úr!” (Abd 17–18). Amikor erről a nagy háborúról beszél az Írás, Izrael népét rendszerint Jákob néven nevezi. Úgy, ahogy az ősatya Jákobként, azaz csalóként és nem megigazultként nézett szembe Ézsauval, a választott nép is szembekerül minden néppel.

Izrael népének is lesz egy sötét éjszakája, ahol majd szembe kell néznie azzal, hogy Edom, „minden nép” vonul ellene. Zakariás próféta így jövendöli meg ezt: “És azon a napon lesz, hogy nyomtatókővé teszem Jeruzsálemet minden népnek; aki emelni akarja azt, mind szakadva-szakad meg, noha összegyűl ellene a föld minden pogánya. – És azon a napon lesz, hogy kész leszek elveszteni minden pogányt, akik Jeruzsálemre támadnak” (Zakariás 12,3.9).

Jákob népének szellemi harca

Izrael népe ősatyjához hasonlóan átéli majd, hogy egy legyőzhetetlen sereg közeledik felé feltartóztathatatlanul. Félelmei, gyötrődése közepette azonban Isten a választott népet is meglátogatja, ahogy egykor Jákobot. “A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után. Azon a napon nagy siralom lesz Jeruzsálemben, amilyen volt a hadadrimmoni siralom a Megiddo völgyében. És sír a föld: nemzetségek és nemzetségek külön a Dávid házának nemzetsége… a többi nemzetségek mind” (Zakariás 12,3.9). Rá tekintenek, arra, Akit Jákob látott, Akivel küzdött. Izrael népe is összetörik gyászolva, sírva, mint ősatyja, de meg is újul a felismert Messiásban. Mielőtt Jákob megvívná harcát Edommal, egy félelmekkel teli „sötét éjszakán” felismeri Jesuát és bűnbánatra jut. Ha Jákob népéből Izrael népe lesz, Isten harcolni fog érte Edom ellen, és akkor megnyílik előtte az út szukkot felé.

Jesua a bűnbánatra jutott, megigazult népet kimenti a nála erősebb kezéből. „Mert megváltotta az Úr Jákóbot, kiszabadította az erősebb kezéből“ (Jer 31,11). Nem lesz végső ütközet, valódi harc, mert a Mindenható Jesuában maga harcol választott népéért. Izrael neve – melynek jelentése: az Úr harcol érte – végérvényesen betölti jelentését. „De az Úr harcba száll majd azokkal a népekkel” (Zak 14,5). Izrael fiai pedig „birtokba veszik a Délvidéket és Ézsau hegyeit, a Sefélá-alföldet és a filiszteusok földjét. Birtokba veszik Efraim és Samária mezejét, Benjámint és Gileádot. Izráel fiainak a fogságból jövő serege birtokba veszi a kánaániak földjét Sareptáig, a fogságból jövő jeruzsálemiek, akik Szefáradban vannak, birtokba veszik a Délvidék városait. Győzelmesen vonulnak föl a Sion hegyére, és ítéletet tartanak Ézsau hegyei fölött. Azután az Úr fog uralkodni” (Abd 19–21).

 

Prófétai látomások Izrael népének szukkotjáról

Az Edommal, azaz a minden néppel vívott végső küzdelmet a Bibliában sok rész írja le vagy érinti. Ezékiel 35. fejezete ugyancsak Edom ellen prófétál. „Emberfia! Fordulj a Széír-hegység irányába, és prófétálj ellene! (Ez 35,2). Széír hegye Edom országában van. Majd a 36. fejezetben, amely már Izrael összegyűjtését mondja el az utolsó időkben, így szól a próféta:  „Tehát így szól az én Uram, az Úr: Heves indulattal beszélek a többi nép és egész Edóm ellen, akik birtokba vették országomat kárörvendő szívvel és megvető lélekkel, hogy néptelenné tegyék, és teljesen kifosszák (Ezékiel 36,5).

Hasonlóan szól Jeremiás könyve 31. fejezetében, ahol Izrael összegyűjtése mellett (31,1–30) az új szövetségről is prófétál Jeremiás (31,31–34): „Mert megváltotta az Úr Jákóbot, kiszabadította az erősebb kezéből“ (Jer 31,11). Jákob megváltásának része az Edommal vívott utolsó harc is.

Az ítélet gyakran összekapcsolódik olyan szukkoti képekkel, mint a szüret, az aratás, a bor préselése (borsajtó) (Joel 3,9–13+19–21).

A szukkot Izraelnek a felszabadulást hozza el, Isten szentjeinek, megváltottjainak a győzelem ideje (Zak 14,5; Jel 7), de a hitetlen, teljesen gonosszá vált világ számára az aratás a teljes pusztulás jelenti.

Ézsaiás az Úr harcaként írja le a népek ellen: „Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? – Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz! Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos? – A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem. Mert kitűztem magamban a bosszúállás napját, eljött a megtorlás esztendeje. Körbenéztem, de nem volt, aki segítene, és csodálkoztam, hogy nincsen, aki támogasson. Saját karom segített hát engem, saját felindulásom támogatott. Népeket tapostam el haragomban, szétzúztam őket felindulásomban, és levüket kiontottam a földre. Az Úr hűségét magasztalom, az Úr dicső tetteit: mindazt, amit értünk tett az Úr, jótéteményeinek sorát Izráel háza iránt, mert irgalmasan bánt velünk, nagyon hűségesen. Mert ezt mondta: Mégiscsak az én népem ez, fiaim, akik nem fognak rászedni. Ezért szabadította ki őket minden nyomorúságukból” (Ézsaiás 63,1–9a; vö. Jel 14,14–20; Jeremiás 25,30–33).

Zakariás pedig egy fejezetben foglalja össze az utolsó napok eseményeit.

(Edom támadása)

„Eljön az Úr napja, amikor a tőled elvett zsákmányon fognak osztozkodni. Mert összegyűjtök minden népet, hogy harcoljanak Jeruzsálem ellen. Elfoglalják a várost, kifosztják a házakat, és meggyalázzák az asszonyokat. A város fele fogságba megy, a megmaradt népet azonban nem űzik ki a városból” (Zak 14,1–2).

(Az Úr harcol érte)

„De az Úr harcba száll majd azokkal a népekkel, ahogyan harcolt egykor, a csata napján. Megveti majd lábát azon a napon az Olajfák hegyén, amely Jeruzsálemtől keletre van. Az Olajfák hegye pedig középen kettéhasad; kelet-nyugati irányban egy igen nagy völgy támad, mert a hegy egyik fele északra, a másik fele délre mozdul el. Akkor meneküljetek a hegyek szakadékaiba, mert a hegyek között a szakadék Ácalig ér. Úgy fussatok, ahogyan Uzzijjának, Júda királyának az idejében futottatok a földrengés elől! Mert eljön az Úr, az én Istenem, szentjeivel együtt. Azon a napon nem lesz sem hőség, sem hideg, sem fagy. Akkor csak nappal lesz – az Úr tudja ezt. Nem lesz külön nappal és éjszaka, világos lesz még este is. Azon a napon folyóvíz fakad Jeruzsálemből, egyik ága a keleti tenger felé folyik, másik ága a nyugati tenger felé; így lesz télen-nyáron át. Az Úr lesz a király az egész földön. Azon a napon az Úr lesz az egyetlen Isten, és neve az egyetlen név” (Zak 14,3–9).

(A szukkot)

„Azután mindazok, akik megmaradnak a Jeruzsálemre támadó népek közül, évről évre elmennek, és leborulnak a Király, a Seregek Ura előtt, és megünneplik a lombsátrak ünnepét. Ha pedig a föld valamelyik népe nem megy el Jeruzsálembe, hogy leboruljon a Király, a Seregek Ura előtt, az nem kap esőt” (Zak 14,16–17).

Végjegyzetek:

[1] A héber szövegben itt a szukkot szó áll.

[2] Lásd a Penuél és Jákob szorongatatása című írást (Harald Fölsch: Penuél és Jákob szorongattatása, Evangéliumi Kiadó, 2012) – interneten: www.izrael-immanuel.net, tanítások mappa

[3] Lásd még Josephus Flavius:A zsidó háború, Gondolat kiadó, 1957, 292. o.

[4] Mózes öt könyve és a haftarák I., szerk.: Dr. Hertz J. H., Budapest, 1984, 473. o.

[5] Mózes öt könyve és a haftarák I., szerk.: Dr. Hertz J. H., Budapest, 1984, 492. o.

[6] Érdemes az interneten képeket keresni Petráról.

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*