Beth Netanel

Beth Netanel

 

A Beth Netanelnek (Netanel házának) van egy látomása, hogy az Izraelben születetteket a saját nyelvükön (héberül) és kultúrájuk szerint kell a Biblia üzenetével elérni. A Beth Netanel szeretné az örömhírt az érdeklődő zsidókkal és arabokkal megosztani és összehozni őket.

Mivel Ráhel Netanel Izraelben született, és vallásos zsidó családból származik, megértette, hogy az izraelieknek – zsidóknak és araboknak – a saját kulturális kontextusukban kell továbbadni a Bibliát. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vendégszeretetet ápolva, családias hangulatot teremtve hozza össze az érdeklődőket, akik együtt is esznek és tanulnak.

Ráhel Netanelnél hetente különböző csoportok találkoznak. A szombat megünneplése mellett vasárnap is bibliacsoport van nála. Kisebb találkozók és személyes beszélgetések zajlanak a hét folyamán is. A találkozókon természetesen mindig van némi harapnivaló, és nem marad el a zene, a dicséret, a biblia-tanulmányozás, a közösségi együttlét és az imádság sem.

Olvasható honlapunkon egy Ráhellel készült interjú, amely megjelent az egyik izraeli újságban: www.izrael-immanuel.net/?p=454

Videó Ráhel Netanelről (angolul, németül): http://www.youtube.com/watch?v=bwCBni4Rba8

Videó szövege:

– Salom! El szeretném mesélni Önöknek egy élményemet, amely három hete történt. (00:10-14)

– Elmentem a szupermarketbe. (00:16-18)

– És egy hölgynek, aki a pénztárnál dolgozott, ezt mondtam: Látom a szemében, hogy valami szellemi van Önben. (00:21-40)

– Honnan tudja?, kérdezte a hölgy, én valóban olvasok kávézaccból, és ilyesmiket teszek… (00:43-55)

– Erre mondtam neki, hogy ez nem a valódi Szellem… (00:57-01:00)

– Aztán legközelebb újra mentem, mert majdnem minden nap főzök, mint tudjátok, tehát minden nap megyek a szupermarketbe, (01:03-01:15)

– és ő megkérdezte: Mit látott a szememben, el kell mondania, mi mindent látott?  (01:16-01:30)

– Azt mondtam: Először is azt, hogy Isten szereti Önt! és azt szeretné, hogy a szelleme az Ő Szellemével legyen. (01:31-01.45)

– Erre megkérdezte: Hogy lehetséges ez? Mire elmondtam, hogy csak a Szent Szellem által. (01:46-01:55)

– Imádkozhatok Önért?, kérdeztem. Igen, de ott az igazgató az ajtóban és minket néz, mondta. (01:57-02:07)

– Akkor láttam, hogy több mint 10 ember áll mögöttem a sorban. (02:07-02:17)

– Mondtam neki, hogy csukja be a szemét, hogy ne lásson senkit, és imádkoztunk a pénztárnál (02:18-02:30)

– Mondta, hogy érez valamit, valami különlegeset. Mondtam, hogy jöjjön el hozzám, a házamba, és ott majd folytatjuk. Megfőzöm azt, amit most vettem, csak jöjjön el. És eljött! (02:31-02:51)

– Együtt imádkoztunk és beszélgettünk, és kapcsolatban maradtam vele, noha nem könnyű számára Jesua nevében imádkozni. (02:52-03:12)

– Mondtam neki, hogy ha most hazamész, kérlek, beszélj Istennel! (03:12-03:20)

– Megkérdezte: És Ő válaszol is nekem? Igen, mondtam, nincs is szükség hozzá kávézaccra. Minden választ meg fog adni. (03:21-03:40)

– Ez egy aranyos történet, amit el akartam mondani… (03:41-46)

További információk Ráhelről az amzi honlapján (angolul, németül):

http://www.rachelnetanel.net/html/dt_.html

www.amzi.org/html/netanel.html

 

Forrás: amzi – www.amzi.org

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*