Áser Aratása

Áser Aratása

 www.harvestofasher.com

Kácir Áser (Áser Aratása) egy messiási gyülekezet, amely 2005 májusában az észak- izraeli Akkoban alakult meg. Akko azon területen fekszik, amelyet Isten Áser törzsének ígért oda.

Az  Áser  Aratása humanitárius segítséggel igyekszik gondoskodni az akkoi szegény emberekről, és egyúttal hirdeti számukra Isten örömhírét. Isten újszövetségi Igéjében megjelenik az első századi Akko a Cselekedetek könyve 21, 7-ben. (Ptolemais Akko városának neve.)

Gyülekezetként Jesua szeretetét szeretnénk elvinni Izrael házának elveszett juhaihoz mindamellett, hogy az embereknek gyakorlati segítséget is nyújtunk, és imádságban állunk értük.

„És fölveszlek titeket a pogányok közül, s egybegyűjtelek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre… És adok néktek új szívet, és új szellemet adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.” (Ezék. 36,24-26)

 

Szolgálati területeink:

  • Közbenjárás: Ezt tekintjük fő elhívásunknak. „Akik könynyel vetettek, újjongással aratnak…” (Zsolt. 126, 5)
  • Humanitárius segítség: Együttműködve Akko városával rövid idő alatt eljuttatjuk a szegényeknek azt, amiben szükséget szenvednek.
  • Isten örömhírének hirdetése: Isten szeretete buzdít minket, hogy a megismertessük üzenetét városunkban, ahol gyakorlatilag Jesua ismeretlen.

 

Emailcím: katzir.asher@gmail.com

Honlap: http://harvestofasher.com/ http://harvestofasher.org/ /angol/

Harvest of Asher
P.O. Box 2124
Akko, 24121, Israel
Tel.: ++972-4-875-7792
Fax: ++972-4-875-7782
Forrás: amzi – www.amzi.org

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

2 Responses to Áser Aratása

  1. Vered says:

    Shalom, kedves Testvérek,

    Miután elolvastam a http://www.harvestofasher.com weblapot, szeretném jelezni mint a “Katzir Asher” gyülekezet egyik (alapitó tagja) az új web cimünket: http://harvestofasher.org/

    Kivánom hogy az Úr áldja meg a magánéleteteket és a szolgálatotokat, Yesua a messiás nevében!

    Vered

  2. izraelim says:

    Nagyon köszönjük.
    Salom!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*