Benjamin Berger – Pap és Király

Pap és Király

E három tanítás a stockeraui ’Izrael Isten végidős tervének gyújtópontjában’ című konferencián hangzott el 2009. májusában

Nagyon sok fontos témakör van, de valahogy Izrael, a messiási gyülekezet, a gyülekezet, amelyik Jézust szereti, olyan témák, amik egészen központi jelentőségűek Isten szívében. Amint azt jól tudjuk, az egyház ezt egyáltalán nem, vagy többségét tekintve nem értette meg az elmúlt majd kétezer évben. Ami számunkra kegyelem, hogy Isten világosságot ad, hogy javításra ad lehetőséget, helyreállítást ad. Ez kegyelem. Ez a hűséges Isten kegyelme hozzánk, az Ő gyermekeihez, az irántunk érzett szeretetének kinyilvánítása. Számunkra Izrael az a hely, ahol elvakultakká váltunk, és ahol nagy többségünkben még mindig elvakultak vagyunk a Messiás meglátásában, Jézus Krisztus felismerésében. És a Gyülekezetet, vagy az Egyházat, a hívőket is elvakították Izrael titkára vonatkozóan.

A katasztrófák, amik aztán bekövetkeztek, visszavezethetők arra, hogy teljes értelmünkkel félreértettük egymást. Annyi mindent tönkretettünk ezáltal, de most az utóbbi években olyan időket élünk, amikor érezzük, Isten világosságot ad nekünk. Megmutatja nekünk, hogy valójában miről van szó. Azt szeretné, ha ebben teljesen Vele azonosítanánk magunkat. Ne csak azt mondjuk, hogy ’igen ez így van’, és azt gondoljuk, hogy ez nagyon fontos, hanem ebben teljesen azonosuljunk Istennel, Jézus Krisztussal. Az Ő Izrael népéhez fűződő kapcsolatával. Ahogy azt ma már hallottuk, Isten Egyházának identitása egészen mélyen össze van kötve ezzel a titokkal. Mert ha a Gyülekezet leszakítja magát Izraeltől, az olajfától, akkor ez azt jelenti, hogy levágja magát a saját gyökereiről, és elszakítja magát a saját identitásától. Így valamilyen módon egy hamis identitást szerez. Ez nagyrészt meg is történt. De nagyon hálás vagyok, hogy Isten a mi korunkban világosságot ad. Így sokkal jobban értjük Őt és felismerjük, és ezért mélyebben tudjuk szeretni.

Ha végigolvassuk a Bibliát az elejétől a végéig, jó, ha feltesszük a kérdést, hogy miről van itt szó valójában? Hallottunk ma már egy csodálatos tanítást és kaptunk néhány nagyon fontos választ. Szeretnék ehhez még valamit mondani. Miről van szó? Istenről van szó, és az Ő királyi uralmáról. Az Ő birodalmáról van szó. Itt a földön és túl az örökkévalóságban. Szeretnék néhány szakaszt felolvasni az Írásból, amelyek ezzel a témakörrel foglalkoznak. Az első Igehely a Máté evangéliumából szól: „Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.” (Mt 6, 9-10)

Így kezdődik ez az imádság. ’Jöjjön el a Te országod. Legyen meg a Te akaratod. Amint a mennyben úgy a földön is.’ Az Apostolok Cselekedeteiből is felolvasnék: „Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdék őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek? Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.” (Csel 1, 6-7)

Jézus nem azt mondja, hogy ez az idő elmúlt. Azt mondja, hogy ’nem a ti dolgotok az időket, és alkalmakat tudni, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.’ Ez egy elrendelt dolog a mennyben. Még egy titok, de az Atya már rendelkezett arról, hogy mikor állítja fel a birodalmat Izrael számára. Mi ezt mélyebben meg szeretnénk ragadni. Izrael egész titkát és a nemzeteket. Ahogy Isten Izraellel bánik, abban nemcsak az Izraellel való bánásmódjáról van szó, hanem ebben áldást akar adni az egész emberiség számára Izraelen keresztül. Izraelen keresztül Jézus Krisztus uralma lesz meg. Ezért szeretnénk egészen az elejétől áttekinteni ezt a folyamatot Mózes I. könyvétől, hogy jobban megértsük, mi volt Isten szívében, amikor a világot megteremtette és az ember megteremtette.

Hála Istennek, mi mindannyian Ádám gyermekei vagyunk, mindannyian egy embertől származunk. Jézus Krisztus gyermekei is vagyunk, de az emberiség, minden ember egy vérből van. Ez Isten bölcsessége. Mert ha megnézzük a teremtés menetét, azt látjuk, hogy Isten sok állatfajt teremtett a kezdet kezdetén. Hímet és nőstényt. De az embert eggyel kezdte el, Ádámmal. Ádámból jött Éva. Ők szaporodtak, és így jött létre az emberiség. A fontos az, hogy mi ugyanabból az Ádámból jöttünk ki. És hozzátehetjük, hogy a bukott Ádámból jöttünk ki. Ez mind a rasszizmus ellen szól. Mert a rasszista gondolkozás szerint az egyik faj feljebbvaló, mint a másik. Mintha azt mondanánk, hogy más ősöktől származunk. Mi felsőbbrendűek vagyunk, jobbak. De ha megérjük, hogy mindnyájan, egytől egyig egy személytől származunk, akkor senki sem dicsekedhet, hogy mi jobbak vagyunk, mint a többiek. Vannak különböző fajták az emberiségen belül, de mindenki egy vérből van.

Fel szeretnék olvasni Mózes első könyvéből: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra…” (I. Móz 1, 26). Ez itt már többes számban áll. ’Mi teremtsünk’ – az Atya, a Fiú, és a Szent Szellem.

„…és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá  és asszonynyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (1 Móz. 1, 26-28)

Látjuk, hogy Isten kezdettől fogva az embernek a legmagasabb pozíciót adta a teremtésben, de akkor az ember helyes viszonyban volt Istennel. Isten volt a Király, és az ember volt a kiskirály a föld felett és az egész teremtés felett. Meg akarjuk érteni, mit jelent ez a kapcsolat? A kapcsolat, ami kezdetben adatott, azt jelenti, hogy az ember király és pap volt. Miért pap? Pap volt, mert ő volt Isten akaratának közvetítője ezen a földön. Ebben az Istenhez való kapcsolatában az ember megértette Isten akaratát és át tudta vinni a teremtésbe. És a teremtést így vissza tudta adni Istennek, amivel elismerte, hogy Isten a Király, Isten az Úr. Ez a papság lényege.

A papi lét lényege az, hogy Isten papja fogadja és továbbadja a népnek, amit kapott, és aztán ezzel a népet Istenhez viszi. Ádám pap volt a teremtés felett. Király is volt, mert Isten teljhatalmat adott neki, és valamelyest társ volt a teremtésben, amikor Isten elé hozta az állatokat, és neki kellett nevet adnia az állatoknak. Tudjuk az Írásból, hogy ha a nevekről van szó, az nemcsak azt jelenti, hogy ’téged majd így hívnak’. A névnek van egy jelentése. A név megmondja nekünk, hogy ki ez a személy. Mivel akkor Ádám még nem bukott el, értette ezt, és tudott neveket adni a teremtésben.

Ha megnézzük a kezdeti állapotot a Bibliában, azt látjuk, hogy Isten alkotta az embert és belehelyezte a kertbe. Feltehetünk egy kérdést, amiről azt gondolom, hogy fontos kérdés. Mi volt Isten szándéka Ádámmal, ha nem bukik el a bűnben? Nagyon-nagyon fontosnak tartom ezt a kérdést. Mert ha ebből megértünk valamit, Isten tervét érthetjük meg jobban. Isten elkezdi az eggyel, aztán kettővel, egy védett helyre helyezi őket, a kertbe, amit egyedül Ő ültetett, és ott az embernek szaporodnia kellett volna. Ha az ember szaporodott volna a kertben, a kert mindig nagyobb lett volna, egészen addig, amíg az egész föld egy ilyen kertté nem változott volna. Ilyen módon elterjedt volna Isten királysága, és befedte volna az egész földet. Ez volt Isten akarata kezdettől fogva. Hogy az Ő birodalma (országa) eljöjjön. Ezért alkotta ezt a földet és teremtette Ádámot, hogy kapcsolata legyen vele. Egy szeretet kapcsolat, Atya és fia közti kapcsolat. Itt egy szerelmi kapcsolatról van szó. Nem kellett parancsolatokat adni, csak egyet, hogy ne egyen a jó és rossz tudás fájáról. Egyébként nem volt szükség parancsokra, mert Ádám nem bukott teremtmény volt. Ha ebben a kapcsolatban megmarad, megcselekedhette volna Isten akaratát. Egészen hatalmas dolgokat. Ha ezt megértjük, jobban meg tudjuk érteni, hogy mi van még mindig Isten szívében. Még mindig ugyanaz. Isten még mindig azt akarja, hogy mi, emberek Őt Királyként ismerjük el, és éljünk az Ő királyi uralma alatt. Mivel azonban az ember elbukott, száműzetésbe kellett mennie. Ki kellett űzni a kertből.

A száműzetésben kerül az ember átok alá. Nincs meg neki többé az az áldása, amit a kertben kapott. De Isten nem hagyta abba, tovább munkálkodik az emberrel, mert amit Isten a szívében elhatároz, azt végig fogja és akarja vinni velünk, akkor is, ha az út nagyon hosszú. Ha a Bibliát olvassuk, láthatjuk, hogy nem telt sok időbe, amíg a bűn miatt az egész teremtés teljesen megromlott. Elérkezünk Noé idejéhez, és Isten szíve nagyon-nagyon bánatos. Mert az Ő csodálatos teremtése teljesen megromlott. Az emberek bűnöket követnek el, belépett a teremtésbe az erőszak, a törvénytelenség, és így tovább.

Mivel nagyon szomorú volt, mondhatta volna: ’Nekem nem kell ez az egész.’ De rátalált Noéra, és családjára. Látta, hogy van itt egy ember, akinek van Istenfélelme. Hívta Noét és szólt hozzá, hogy fel kellene építeni a bárkát. Noé meg is tette, és akkor jött az özönvíz a Földre. És visszaugorhatunk a teremtésről szóló beszámolóhoz a második napra. Amikor az egész Föld vízzel volt borítva. Tehát Isten adott egy új kezdetet. De megtartott egy szent maradékot.  Ezen keresztül kezdett újat. Nagyon fontos, hogy ennek tudatában legyünk. Hogy mi Jézus Krisztusban nem jobb emberekké lettünk. Nem erről van szó, Isten újat kezdett velünk. Az ó-ember meg lett feszítve, el lett temetve, és mi feltámadtunk Vele egy új teremtésben. Ez csodálatos, és ez a nagy különbség a mi hitünk és minden más vallás között. Minden más vallás az embert kicsit jobbá akarja tenni, úgymond rávezeti egy lépcsőre, ami az égbe megy.

A mi vallásunkban Isten lenéz ránk, és lejön közénk. Megtart minket és egészen újat kezd velünk. És ez benne a csodálatos. Hogy az ó-emberi, amelyik gonoszat tett, Istennek ellenállt, eltűnik. El van temetve, elmúlt. Az Ő vére betakar mindent, és Benne állunk fel, az új teremtésben vétek nélkül. Ez olyan gyönyörűségesen hatalmas. Ha ezt valóban felfogjuk és éljük. Ez a nagyszerű, hogy Isten ezt megtette értünk. Ezt látjuk, ahogy már mondtuk, Noénál. Isten, miután az egész teremtést megítéli, új kezdetet csinál Noéval és az ő családjával.

Majd egészen különleges az, amikor Isten Ábrahámot hívja. Akkor a történet továbbhalad. Elhívja Ábrahámot, és Ábrahám az Isteni vérvonalhoz tartozik. Ha olvassuk a Bibliát, akkor látjuk, hogy van egy Isteni vérvonal. Ez Ábrahámig vezet. Ő először Ábrám, nem Ábrahám. Azt olvassuk, hogy Isten hívja ezt az embert, és azt mondja neki: „És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked. És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz. És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.” (I Móz 12, 1-3)

Ez az, amiről a kereszténység elfelejtkezett. Amikor Isten Ábrahámot hívja, akkor két vonalat láthatunk. Van egy különleges nép, ami belőle származik, ami áldássá lesz. De ezen keresztül minden nemzetség meg lesz áldva. Van egy egyedülálló nép, Izrael, és van univerzálisan minden nép, és még nem értjük a kettő közti viszonyt, amíg be nem megyünk az új szövetségbe.

Látjuk, hogy Isten később, a 15. fejezetben megköti a szövetséget Ábrahámmal. Ez a szövetség maradandó szövetség. Arról van benne szó, hogy Isten megígéri neki, hogy az ő leszármazói a földjét örökölni fogják. De amikor Isten a szövetséget köti, elmondja, hogy a ’te utódaid idegenek lesznek egy országban, amely nem lesz az övék. Szolgálni fogják az ország lakóit, és el fogják nyomni őket négyszáz évig’ (I Móz. 15, 13).

Ha visszatekintünk Ádámra, ő száműzetésbe ment. Isten most egy néppel akar útnak indulni. Azelőtt nem neveztek semmilyen népet Isten népeként. Ez itt a kezdet. Isten népének történetét száműzetéssel kezdi. Izrael mint nép története szolgasággal kezdődik el Egyiptomban. Amire Jákob lemegy, addigra Izrael már egy nagy család volt, de még nem nép. Egyiptomban sokasodtak, és váltak néppé a szolgaságban, száműzetésben. Fontos, hogy ezzel tisztában legyünk, mert Ádám száműzetésbe ment, és Izrael története száműzetésben kezdődik, és utána vezeti ki Isten népét az ígéret földjére. Ez megint az Éden kertjére emlékeztet minket. Isten mondja Mózes könyvében: ’Minden el van készítve ebben az országban, nem kell házakat építenetek, vagy fát ültetnetek. Ez már mind ott van. Nektek adom azt a földet.’ Tehát Isten kivezeti őket, és visszaviszi ebbe az országba. Amint mondtuk, az Ő szándéka Izraellel, hogy teokrácia (papok királysága) legyen. Hogy Ő a Király Izraelben és Izrael felett, és Izraelen keresztül legyen a birodalma kinyilatkoztatva. Ha a nép engedelmesen Hozzá ment volna, nyilvánvalóvá lett volna az Ő országa Izraelben. Az Ő célja nem csak Izrael volt, ezt látjuk. Az Ő célja mindig az egész emberiség. De ezt az egy népet akarja felhasználni, hogy áldássá legyenek az egész emberiségnek.

Ez az igazság. Ezt az igazságot nem változtathatjuk meg. Akkor sem, ha olyan sok híresztelés kel szárnyra, ha olyan nagy az antiszemitizmus. Ez az igazság maradandó igazság, mert Istentől jött. Nem emberek alkották meg, és amint ma már hallottuk, nem is Izrael alkotta meg ezt az igazságot. Isten választotta ki Izraelt, és Izrael problematikus nép, és az is volt. De Isten miatt szenved. És mi mind problematikusak vagyunk, nemcsak Izrael. Ezért ha Izraelre nézünk, nem szabad mutogatunk rá, ahogy azt hallottuk is, hanem el kell ismerünk, hogy Izrael tükör számunkra, az egész emberiség számára. Ez is hiba volt a kereszténységben, hogy azt mondta: ’A zsidók az okai mindennek. Nem mi. Ők a hibásak.’

Ha az ember valami ilyesmit mond, és valóban komolyan mondja, hogy a megváltás csak nekik szükséges, mert ők az egyetlen bűnösök, és számunkra nem, mert mi vétlenek vagyunk, akkor nincs számára megváltás, mert neki nincs is szüksége a megváltásra. Lássuk be, hogy mennyire ostoba ez a gondolat. De mégis ez volt a látás az egyházban, és ez megjelent a teológiában is.

De Isten szereti ezt a népet, és mivel megkötötte a szövetséget Ábrahámmal, tartja a szavát. Ő olyan Isten, aki tartja a szavát. Nem mondja, hogy sajnálom, hogy ezt a szövetséget megkötöttem, de most véget vetek neki. Nem ez Isten természete. Isten természete az, hogy hű. Az Ő természete az, hogy Ő az igaz szeretet, és még ha nagyon meg is sértjük, továbbhalad velünk. Vár ránk, hogy visszatérjünk hozzá, hogy elismerjük, hogy bűnösök vagyunk, hogy a megbocsátást el tudjuk fogadni.

Tehát az Isten Királyságáról, és Isten országáról van szó. Ez Izrael titkától elválaszthatatlan.  Ma annyi rosszat hallunk Izraelről: hogy két állam kellene, egy palesztin állam, és egy izraeli állam. Ez mind emberi gondolkodás, teljesen fonák, nem bibliai, és nem is lesz az.

Ha csak egy kicsit megértünk az iszlám tanaiból, akkor tudjuk, hogy az iszlám egyáltalán nem tudja elviselni, hogy zsidó állam létezik. Nem tudja elviselni, számára ez ellentmondás. Meg kell értenünk, hogy egyfajta szellemi harcban állunk. Ez a harc végigvonult az egész történelmen, és az ellenség tudja, hogy itt Isten országáról van szó. Tudja, hogy Jézus Krisztus uralmáról van szó ezen a földön az Ő népével, a zsidókkal, és a nemzetekből származókkal. Mindent meg fog tenni, hogy ezt a tervet megakadályozza, vagy teljesen megsemmisítse. De ez nem lehetséges. Nekünk, hívőknek ébereknek kell lennünk, hogy egy harcban állunk, amely a történelem elején kezdődött és most is folytatódik.

Ha Dániel könyvét elolvassuk, látjuk, hogy Dániel egész könyve e föld birodalmairól szól, és Isten eljövendő birodalmáról. Ebből adódik ez a heves harc. Ha Dániel könyvének elejét felütjük és elolvassuk Nabukodonozor álmát, felismerjük, hogy miről van szó. A Dániel könyvében elmondja Dániel a királynak, mit álmodott. Mert a király senkinek sem akarta elmesélni, mit álmodott, hanem azt akarta, hogy a bölcsei meséljék el neki. Ők ezt nem tudták megtenni, de Dániel imádkozott, és Isten kinyilatkoztatta számára, hogy mit álmodott a király. Ez az álom vége:

„Nézed vala, amíg egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak. Az a kő pedig, amely leüté az állóképet nagy hegygyé lőn, és betölté az egész földet.” (Dán 2, 34, 35)

„És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.” (Dán. 2, 44)

Nabukodonozor álmodott, és látta a nagy állóképet, amelynek feje aranyból volt. A bálvány szimbolizálja azokat a birodalmakat, amelyek jönni fognak. Babilonnal kezdődött. És egyszer csak jön egy egészen egyszerű kő, mely kéz érintése nélkül szakad le, és összedönti ezt az állóképet a lábaival együtt, és az egész széthullik, és el lesz fújva, mintha ott se lett volna. Ez az álom egy látomás arról, hogy mi Isten terve ezen a világon. E világ minden birodalma ma van és holnapra már eltűnik, mert semmilyen isteni lényegük nincs. Látjuk ma az egész gazdaság összeomlását. Hirtelen a bankok tönkremennek, és ezt egyszer csak világszerte érezzük. Mert van egy seb világon, és rendkívül kritikus helyzetben vagyunk. Még aggasztóbbá válik majd a helyzet, mert ez Isten ítélete amiatt, hogy az emberek nem rá néztek, és nem rá néznek. Azt gondolták, ’a lényeg, hogy a pénzünk ott van a bankokban, az üzleteinkben és így tovább.’ És hirtelen, nagyon-nagyon gyorsan az egész tönkremegy. Isten meg akarja mutatni, hogy ha az emberek valóban nem adnak neki helyet, akkor minden, amit felépítettünk Isten nélkül, össze fog omolni. El fog pusztulni. Nagyon fontos, hogy ezt átlássuk és hogy tudjuk, hol tartunk. Mert mi valósággal az utolsó időkben élünk, és nemcsak az utolsó időkben. Ahogy azt sok teológus mondja, az utolsó idők Jézus Krisztussal kezdődtek, és ez igaz, de mi az utolsó idők végén élünk. Nem akarunk azon töprengeni, hogy hány év van még vissza, ez nem a mi dolgunk, ha ez számunkra még nem lett kinyilatkoztatva. De fontos, hogy felismerjük, hogy az utolsó idők végén élünk. Ha megnézzük, mi történik napjainkban, erkölcsileg tönkremegy a társadalom. Látjuk, ami az egyházakban történik. Látjuk, mi zajlik sok teológiai iskolában, hogy már nem hisznek a szűztől születésben, abban, hogy Jézus bűn nélküli volt, hogy nem hisznek Jézus istenségében. Elhiszik, hogy Jézust keresztre feszítették, de kétkednek abban, hogy valóban feltámadt. Hogy felment az égbe, azt sokan már egyáltalán nem hiszik, és nem hiszik, hogy a mi vallásunk az egyetlen út. Azt mondják, ez túl szűk. Különböző utak vannak Istenhez, és mindegyiket tiszteletben kell tartanunk. De számunkra nem az a kérdés, hogy a másik vallást tiszteletben tartjuk-e. Számunkra az igazság kérdéséről van szó. És az igazság az, hogy egy megváltás van. Az igazság az, hogy csak egy Név adatott az emberiségnek akár a zsidóknak, akár a nemzetekből származóknak. Ez a név Jézus Krisztus.

Ez az, amire ma már sok egyházban azt mondják, hogy nekik nem tetszik, hogy Jézus az egyetlen út. Úgy gondolják, hogy mi szűklátókörűek, fundamentalisták vagyunk és így tovább. Ez nem tetszik nekik.

Izrael valóban Isten csodája. Isten hatalmas csodája, ha egy zsidó megtér. Minden embernél Isten hatalmas csodája ez, de nálunk pillanatnyilag ez még nagyobb csoda. Mert nálunk sokkal kevesebben vannak a megtértek, és mindenkiért hálásak vagyunk. Hálásak vagyunk, hogy a gyülekezet lassan növekedik. Fel kell ismernünk, hogy amit ma látunk, az egyszerűen  előkészülete annak, ami be fog következni. Látjuk, amikor az evangéliumot olvassuk, hogy Bemerítő János a népet felkészítette. Előkészítette az Ő első eljövetelére.

Izraelben a gyülekezetnek ma is megvan ez az elhívása. Mi készítjük elő az utat. Hálásak vagyunk azért, hogy van messiási gyülekezet, hogy növekszik, de felismerjük azt, hogy mi készítjük meg az utat egy sokkal nagyobb dolog számára, ami még meg fog történni Izraellel. Ha majd kinyílik az ég, ha egy nemzeti felismerés megy végbe, ha Izraelre kitöltetik a Szent Szellem, akkor Jesua HaMassiah-t (Jézust, a Messiást) felismerik, ahogy ezt Zakariásnál olvassuk (Zak 12, 10). Akkor bűnbánat adatik, megbocsátás adatik, gyógyulás adatik. Akkor meglesz, amiről ma már hallottunk, a halálból élet lesz. Nem csak ébredés, hanem élet a halálból. Izrael a Messiását felismeri és azt mondja: Baruch haba beSem Adonai. (Áldott, aki az Úr nevében jő.) És hívni fogják Őt, és Ő visszajön a népéhez.

Amint azt ma már hallottuk, fontos, hogy megértsük, hogy Jézus a zsidó népből jött. Igen, Ő Isten Fia, Ő Isten maga, aki testben jött el, de ember is volt, zsidó volt. Ha legtöbben ellene is voltak e népből, ehhez a néphez tartozott. Sírt Jeruzsálem felett, mert szerette a népét. Még mindig szereti a népét. Ez az Ő népe, és milyen nagyszerű lesz, ha mi végre felismerjük, hogy ki Ő. Ha felismerjük, hogy mi a mi bűnünk. Nemcsak a nemzetek bűneit, hanem a mi saját bűnünket. Hogy mi nem fogadtuk el Őt. Sírás lesz, a bűnbánat könnyei, és megbocsátás adatik, és kibékül Izrael és a Messiás.

Ha az evangéliumot olvassuk, látjuk, hogy az örömhír fő üzenete, amit Jézus hirdetett, az Isten Királysága. A példabeszédeinek többsége ezzel a Királysággal kapcsolatos. Azt olvassuk, hogy a feltámadás után negyven napig a tanítványaival volt, és tanította őket az Isten Királyságáról. Erről van szó. Ma sokan az egyházban, ha erről szólunk, hogy Isten Királysága még eljön, nem tudják megérteni, miért. Mert a behelyettesítő teológián keresztül a prófétáknál mindent allegorikusan olvastak. Azt mondják, hogy mindaz, ami a jövendő Királysággal kapcsolatos, amit a próféták világosan láttak, nem szó szerint értendő, hanem  jelképesen. Ezért mondta az egyház, hogy a Királyság kora az egyház kora. Ez azonban nem így van. Biztos, hogy Isten kinyilatkoztatja bennünk és általunk az Ő Királyságát. De amit a próféták láttak, hogy Isten, Jézus valóban Király, ezt még nem tapasztaltuk meg a történelemben. Ezt a bőséget még nem értük el. De el fog jönni. Olvassunk erről a Jelenések könyvében. „A hetedik angyal is trombitála, és nagy szózatok lőnek a mennyben, amelyek ezt mondják vala: E világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi lettek, aki örökkön örökké uralkodik.” (Jel 11, 15)

Az angol fordításban és a héberben az áll, hogy „E világ birodalmai a mi Urunk birodalmává, és az Ő Krisztusáévá lettek.” Azt mondhatjuk, hogy eljön a vég e világ birodalmai számára. Isten Gyülekezete, amely zsidókból és a nemzetekből származókból áll, az utolsó idők Gyülekezete, amelyik nagy nyomorúságon keresztül megy. Néhányan azt gondolják, hogy mi el leszünk ragadtatva, a zsidók pedig lenn maradnak és nekik majd szenvedniük kell.

Gyakran átéltem, hogy nevetünk ezen, de emlékszem, hogy amikor elkezdtem szolgálni a 90 évek végén, akkor kedves keresztények mondták nekem: ’Mi el leszünk ragadtatva, talán ti is jöttök, mert már ti is Jézusban hisztek, de Izrael itt lenn fog maradni. Izrael Isten népe test szerint, mi a szellemi népe vagyunk.’ Ez a gondolkozás teljesen Bibliaellenes. Mert Jézus testben jelent meg, de a szellemi és testi Benne egyesült. Ő ember volt, Isten Fia és Isten. A kettő eggyé lett. A messiási zsidóság és a hívők a nemzetekből eggyé lettek. Isten előtt mi ugyanolyanok vagyunk. Ő nem szeret engem jobban, mint ahogy benneteket szeret. Mindannyiunkért meghalt a kereszten. Izraelnek mégis van egy különleges elhívása. De az elhívás nem jelenti azt, hogy minket jobban szeret, mint a többieket. Nekünk van egy különleges helyünk Isten szívében, ez igaz, de Jézus mindannyiunkért egyformán meghalt. Csodálatos az, hogy ezt megérthetjük.

Isten össze akar kapcsolni minket, hogy egységet alkossunk. Ez a Mennyasszony. Jézus vár az Ő egyetlen Mennyasszonyára, amelyik zsidókból és nemzetekből áll, aki valóban eggyé lesz. Nekünk megvan az a kiváltságunk, hogy kijelentsük: ez nem csupán egy tanítás, hanem ez valóság, ez már egy valóság. Van messiási zsidóság, és vannak a nemzetekből megtértek közül olyanok, akik értik, mit tervez Isten. De Isten azt akarja, hogy mélyebben ragadjuk meg ezt. Isten azt akarja, hogy ez ne csak egy téma legyen a többi között. Isten azt akarja, hogy megértsük, hogy ez egészen központi jelentőségű. A végkifejlet csak úgy tud bekövetkezni, ha mi ezt felfogjuk, és ha éljük. Mindig arról van szó, amit megélünk, nem arról, amit megértünk. Hogyan éljük meg? Valóság ez az életemben? Megvan ennek az elsőbbsége az életemben? Ez ezért nagyon fontos.

Ha az Ő szívével érzünk, ha felfogjuk, mi van Jesua (Jézus) szívében, akkor át akarjuk élni mindazt, amit Ő átélt. Ha Ő ezt a népet szereti, és ha Neki szüksége van a nemzetekből álló Gyülekezetre, ehhez a szellemi születésre, aminek végbe kell mennie Izraelben, akkor létezik egy hatalmas elhívás a nemzetekből álló gyülekezet számára. Az idő megérett erre. Ez nem valami távoli dolog, ez a jelennek szól. Most van az ideje.

Talán valamennyire érezzük, és beszéltem ma már erről, hogy az antiszemitizmus növekszik. Ma új formában jelentkezik. Korábban közvetlenül nyilvánult meg, ma anticionizmusnak nevezik. ’Nem akarunk szemet hunyni minden felett, amit Izrael tesz’ – mondják sokan. Mi egy bűnös nép vagyunk, de az isteni nézőpontot akarjuk megszerezni. A látást, ami Istennek van az Ő népe számára. Nagyon-nagyon fontos, hogy birtokában legyünk ennek a látásnak, és megőrizzük. Hogy ez a szívünkben növekedjen.

Valóban viseljük ezt a terhet, hogy Isten célhoz érjen velünk, mindannyiunkkal. Viseljük ezt a terhet? Van-e hitünk a tekintetben, hogy egy olyan Istenünk van, aki célhoz ér velünk. A megváltás, amely Jesuával kezdődött el, olyan nagy, hogy minket teljesen meg tud és meg akar változtatni és átformálni. Ilyen nagy a megváltás, amit elfogadtunk. Akkor is, ha ma sok nehézségbe ütközünk, és annak ellenére is, ami ma tapasztalható a gyülekezetben. Ismerjük könyvekből nagy ébredések történetét, de ami az utolsó időkben megtörténik, az sokkal nagyobb lesz. Olvasunk a tényről, hogy embereket, akik valaha nagyon távol voltak Istentől, egyszer csak megragadja Isten Szelleme, egyszerre térdre hullanak, és bűnbánatot tartanak, és Isten gyermekeivé lesznek. Ez Isten ereje, a Szent Szellem ereje. Ez az erő rendelkezésre áll, Isten rendelkezik vele. Mi ezt még nem láttuk, de a történelem folyamán kisebb méretekben megtörtént. Olvashatunk erről. A világ néhány pontján napjainkban is nagy dolgok történnek. De mindenek között a legnagyobb fog megtörténni, amiről ma hallottunk. Ha Izrael élő hitre jut Jézusban. Mert ez a kibékülés lesz Isten és az Ő népe között. Isten a népet, amelyet kizárt, most vissza akarja hozni.

Jézus bement szamáron Jeruzsálembe, mint Dávid családjából származó Király. Ez a trón Rá vár. Ez a trón az, amit Gábriel arkangyal Máriának megígért, hogy a Fiáé lesz (Lk. 1, 32-33). Ő fogja örökölni a trónt atyjától, Dávid királytól. Dávid trónja pedig a földön van. És a zsidó nép is hiszi, hogy a Messiás Dávid trónján fog ülni. Mert Ő Júda oroszlánja. Jézus mondja nekünk, és az Írás is mondja, hogy Ő Dávid családjából származik. Dávid trónjára fog ülni, ha visszajön. Uralkodni fog ezen a trónon, és az uralma az egész földet átfogja.

Ő egyedül lesz Király, és minden térd meghajol, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr (Fil 2, 10-11). Izrael betölti az isteni elhívását, ha megtér. Láttuk már a kezdetet. Ezért kellene nekünk nagyon-nagyon imádkozni, hogy a nemzeti újjászületés hamarosan végbe menjen. Emlékeznünk kell arra, hogy az új szövetség, amiben élünk, Júda házával és Izraellel köttetett meg. Isten a szövetségeit mindig egy néppel kötötte (Jer. 31, 31). Mi, messiási zsidók egy hányad vagyunk, de a szövetség az egész néppel köttetett. Ennek még meg kell valósulnia.

Milyen fontos, hogy eljussunk ehhez a valódi Isteni nézőponthoz! Milyen fontos, hogy megértsük ezeket a dolgokat! Milyen fontos, hogy ilyen módon éljünk Isten előtt! Nemcsak valami érdekeset hallottunk, aztán minden megy tovább, ahogy eddig. Isten valami újat akar teremteni. Ad nekünk egy óriási elhívást. Mit fogunk tenni? Ez a kérdés.

A kihívás Istentől jön, és Ő vár ránk, és ezért vagyok olyan boldog e konferencia miatt. Mert ez nemcsak egy jó kis Izrael konferencia, hanem Istennek van egy terve. Istennek van valami a szívében. Azt akarja, hogy valami új történjen. Amivel áldást akar adni. Ha csak egy kis mag van, amelyik valóban hű, az olyanná lehet, mint a kovász a tésztában, és hatással lehet az egész népre. Ez a hatalmas dolog. Istennek nincs szüksége a nagy számokra a kezdethez. Ha néhányan megtalálják, akik hűségesek, és akik valóban megadják a Neki méltó helyet, és Őt szeretik mindenek felett, akkor beteljesíti a tervét rajtunk keresztül. Ez kiváltság, amit Isten ad, egy hatalmas kiváltság. E dolgoknak mélyen belénk kell ivódnia, hogy zengeni tudjuk, hogy ez valóban igaz legyen az életünkben. Akkor csodákat fogunk átélni, akkor is, ha egyre nagyobb sötétség borul a világra, mert ez meglesz. Isten ítélete lesújt a világra. De Isten meg akar minket gyógyítani, vezetni akar, és célhoz akar érni velünk.

Úgy gondolom, hogy fontos, hogy elkezdjünk ma este ezekért a dologért imádkozni, hogy egyfajta választ adjunk a mi Urunknak. És felismerjük, hogy Ő köztünk van, és nagyon komolyan vesz minket. Nekünk is komolyan kell vennünk Őt. Ámen

II.

Úgy vélem, rádöbbentünk arra, hogy egyrészt nagyon komoly dologgal foglalkozunk – nemcsak egy témával, hanem magával a valósággal. Másrészt egészen dicsőséges az, amit Isten tervez. Amit Isten be fog fejezni Izrael népével és a népekkel és a szent maradékkal a nemzetekből, akik valóban engedelmesen mentek Jézussal az úton. Amint ma reggel hallottuk, ennek nagy ára lesz mindannyiunk számára… Ennek így kell lennie. Nekünk egy szent Istennel van dolgunk. Mindez nem mehet végbe felszínesen, ez egyszerűen nem lehetséges. Ő szent, és megfizette az árat. Mindent odaadott, hogy mi megváltottak lehessünk. Nekünk is mindent oda kell adnunk. Különben nem kapja meg a Neki járó tiszteletet.

Ma a pászka ünnepről, és részben Józsué könyvéről szeretnék beszélni, mert ez az ünnep a kezdet Izraelnek mint szabad nemzetnek. Nagyon-nagyon sokat tanulhatunk, ha olvassuk a Bibliát, mert látjuk, Isten hogyan bánt Izraellel. Az utolsó pászka ünnepről szeretnék beszélni és arról, hogy mint nép hogyan mentek be a földre, amiről már ma reggel hallottunk.

Először fel szeretnék olvasni Mózes második könyvéből:

„Ezt mondd azért a Faraónak: Így szólt az Úr: Elsőszülött fiam az Izráel. Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem és te vonakodol elbocsátani: ímé én megölöm a te elsőszülött fiadat.” (II. Móz 4, 22-23)

Ez volt az első üzenet, amit Mózesnek el kellett vinnie Egyiptom királyának. Ez az első üzenet a központi üzenete a pészahnak. Látni fogjuk, hogy mi ennek az üzenetnek a jelentősége. Isten azt mondja, hogy Izrael az elsőszülött fiam. Mi jelent ez? Nagyon egyszerű. Minden nemzetek között Izrael volt az első nép, amelyet Isten kiválasztott. Izraelnek nincs semmilyen előtörténete Isten nélkül. Minden népnek van előtörténete. Azon időszak, amikor sok istenhez imádkozott. Aztán eljött az idő, amikor az evangélium elérkezett hozzájuk és felismerték, hogy egy igaz Isten van, Izrael Istene. De Izraelnek nincs előtörténete, mert Izrael története Istennel kezdődik. Ismerjük Ábrahám egész történetét, ahogy Ábrahámnak várnia kellett több mint 20 évig, amíg Isten teljesítette ígéretét. Amikor már öregember lett, Isten neki és Sárának adta Izsákot. A történet Istennel kezdődik. Ezért mondja Isten, hogy Izrael az én elsőszülött fiam. Ha az egész történetet végigkövetjük Egyiptomban, a csapásokat, amik Egyiptomra jöttek, akkor eljutunk az utolsó csapáshoz, amely az elsőszülötteket sújtotta.

Izraelnek meg kellett hintenie vérrel a szemöldökfát és az ajtófélfát, hogy az ítélet ne érje el őket is. Az ítélet Egyiptom házát sújtotta, a fáraó elsőszülöttét is, akinek a trónt kellett volna örökölnie. A bárány vére által történhetett csak meg, hogy Izrael elsőszülöttjei megmenekültek. Az elsőszülöttek Izrael népében voltak, de ők reprezentálták az egész népet. Nagyon fontos, hogy ezt lássuk. Isten gyakran tesz valamit egy kis csoporttal, amely képviseli az egész közösséget. Itt is így volt ez. Az elsőszülöttek – akik az egész népet jelképezik Izraelen belül – meg lettek mentve. Utána kivonultak Egyiptomból és megérkeztek a szabadságba.

Párhuzamot vonhatunk a mi megváltásunkkal, mert tudjuk, hogy a mi megváltásunk egészen mélyen összekapcsolódik a pászka ünneppel. Jézus megünnepelte a pászka ünnepet a tanítványaival. A pászka ünnepen vette a kovásztalan kenyeret és a bort és azt mondta, ez az Én testem és ez az Én vérem. Megkötötte az új szövetséget tanítványaival. Ez a szövetség képviseli azt a szövetséget, amiről a Jeremiás könyvének 31. fejezetében olvashatunk, amit Isten Izrael egész népével kötött (Jer 31,31). Ez a jövőben fog kiteljesedni.

Látjuk, hogy Izrael kivonul Egyiptomból, de sajnos Egyiptom még bennük volt. Az egész történet a pusztában nagyon tragikus. Egyrészt Isten jelen volt köztük éjjel és nappal. Tűzoszlopként éjjel és felhő képében nappal. És mannával táplálta őket. Nem lehet kérdés, hogy Isten velük volt-e. Ő velük volt. Minden férfi, nő és gyerek átélhette ezt. Ennek ellenére arról olvasunk, hogyan zúgolódtak Mózes ellen, mindig visszanéztek, hogy ’jobb lett volna, ha ki se jövünk Egyiptom földjéről.’ Ez a történet folytatódik addig, amíg el nem érnek a Szentföld határáig. Akkor kiküldik a tizenkét kémet. Negyven napig maradnak benn az országban, aztán visszajönnek és elmondják, hogy ’ez nagyon jó föld, de óriások vannak rajta. Hozzájuk képest mi olyanok vagyunk, mint a hangyák. Nem tudjuk elfoglalni.’ Azt látjuk ismét, hogy nem hittek. Arra néztek, ami előttük volt. Nem Istenükre néztek. Nem hittek az Ő Igéjében. Ezért ez az egész nemzetség, a népnek az egész generációja nem ment be a földre, kettőt kivéve: Kálebet és Józsuét, mert ők hittek.

Milyen fontos a hit! A hit az Istennel való kapcsolatból származik, nem valami automatikus dolog. Istennel való kapcsolat nélkül nem tudunk hinni. Naponta kapcsolatba kell lépünk Vele, mert e nélkül a hitünk gyenge lesz. Mert akkor arra nézünk, amit látunk, nem a láthatatlanra, hanem a láthatóra. Pontosan ez volt a bűnük. Nem hittek. Minden napért, amit a földön töltöttek a kémek, egy évet kellett a pusztában maradni, amíg az egész generáció ki nem halt. Úgy gondolom, hogy van néhány párhuzam a között, ami a pusztában  történt, és az egész egyház története között. Mert egészen hasonló dolgot láthatunk az egyház történetében. Minden szakadás, ami végbement Krisztus Testében, a sok felekezet, ami ma van, nem Isten áldásával lettek. A bűn miatt jöttek létre, amiben az ember mindig meghasonlik, és ma felekezetek ezrei vannak. Kisebbek és nagyobbak. Ebből rengeteg bűn származott. De sok ember számára megadatott, hogy így Isten útját járhassa.

Nekünk van egy történetünk, ami megmutatja, hogy milyen az ember. Akkor is, ha Isten olyan sokat adott számára. Milyenek vagyunk mi, emberek és, hogy mi történt a kereszténység történetében. Nekünk is van történetünk a pusztaságban, amely nagyon hosszú. Talán Isten azt akarta, hogy ez sokkal rövidebb legyen. De a bűneink miatt ilyen sokáig tartott.

Negyven év után elérkeztek a határhoz. A Jordánhoz értek, ahogy ma reggel hallottuk. Ebben a történetben nagyon sok prófétikus vonás van. Mert ez a második vagy utolsó pészah a beteljesedéssel kapcsolatos. Az első pészah pedig a megváltással. De a megváltás nem lezárás. Hatalmas dolog, hogy meg vagyunk váltva, de ez csak a kezdet. A vég a beteljesedés. Hogy minden, amit Jézus tett értünk, láthatóan beteljesedjen. Izraellel és a nemzetekkel kapcsolatban. Mert Jézus a mi történelmünkbe belépett, emberként élt ezen a világon. És a megváltást elhozta erre a világra. Itt, Jeruzsálemben meghalt a kereszten és a vérét ontotta és Jeruzsálemben fel is támadt. Ez az, amit Isten tervez velünk.

Sok keresztény azt gondolja, hogy aztán felkerülünk a mennybe és ott a dicsőségben leszünk. Ez rendben van, a mennyben valóban minden dicsőséges, de Istennek van egy terve a mi számunkra. Izrael számára és a Gyülekezete számára. Itt a földön. Ez pedig felkészítés az örökkévalóságra. Ne felejtsük el soha, hogy az Ige testté lett. Isten emberré lett és köztünk élt. Mindig ez Isten célja. Isten célja a megtestesülés. Isten célja, hogy ez a megváltás, amit mi elkezdtünk, testté és vérré legyen. Hogy látható legyen. Úgy, ahogy Jézus látható volt. Ahogy az apostolok láthatóak voltak. Ahogy az első gyülekezet látható volt. Ennek nálunk is be kell következnie, és nem érhetjük be kevesebbel. Mert nekünk egy szent Istennel van dolgunk. Ezért nem tudunk semmilyen kompromisszumot kötni. Isten sem fog a népével semmilyen kompromisszumot kötni. Viszont nekünk van ígéretünk arra, hogy Isten célhoz fog érni velünk.

Józsué könyvéből olvasnék fel:

És lőn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szóla az Úr Józsuénak, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván:

Mózes, az én  szolgám meghalt; most azért kelj fel, menj át ezen a Jordánon, te és mind ez a nép arra a földre, a melyet én adok nékik, az Izráel fiainak.

Minden helyet, a melyet talpatok érint, néktek adtam, a miképen szólottam Mózesnek. A pusztától és a Libánontól fogva a nagy folyóvízig, az Eufrates folyóvízig, a Khitteusoknak egész földe és a nagy tengerig napnyugat felé lesz a ti határotok.

Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében; a miképen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled. Légy bátor és erős…” (Józs. 1, 1-6a)

Látjuk, hogy Mózes nem tudott bemenni a földre. Előbb meghalt, mert vétkezett, és Isten azt mondta neki, hogy nem mehet be a földre. Látta a földet a magasból, egy hegyről, de nem mehetett be. Józsué vezette be a népet. Azt gondolom, hogy ebben is van prófétikus mondanivaló. Mert Józsué neve héberül Jehosua. Ugyanaz a név, mint Jézusé. Jézus neve Jesua, Józsué neve Jehosua. Ugyanaz a név. Néhányszor előfordul a Bibliában, -Nehemiás, Ezsdrás könyvében (Ezsdr. 2,6; 2,36; 3,2; 3,8-10, Neh. 7,7; 7,11; 8,7 stb.), – a Jesua név és tudjuk, hogy van emellett egy Jehosua név is.

Mózes – és ez nagyon érvényes ránk, messiási zsidókra – Isten hű szolgája volt, de nem tud minket bevezetni az országba, az ígéretbe. Most jönnek azok az idők, amikor az ígéretek beteljesednek. Józsué bevezetett minket az ígéret földjére. Jesua bevitt minket az ígéretbe. Már nem a mózesi szövetségben vagyunk, hanem beléptünk az újszövetségbe. Amit Isten apáinkkal kötött.  Egy olyan szövetséget, ahol a törvényeit a szívünkbe írja. Ahol egy belső átalakulást élünk meg. Ez az új szövetség… Hogy bemenjünk az örökségünkbe, ez nagyon-nagyon fontos.

Látunk néhány mozzanatot ebben a történetben, amik valóban prófétikusak számunkra. Emlékeznünk kell, hogy nem ment be egy egész generáció. Mert nem hittek, mert nem bíztak Istenben, mert nem az Ő útján jártak. De volt egy generáció, amelyiket Isten felkészített és bement, és kettő az idősebb generációk közül, amelyek ugyancsak bementek. Nem fiatal és idős emberekről van szó – még akkor sem, ha ez a generáció valóban egy fiatalabb nemzetség volt -, hanem a hitről, az engedelmességről, az Istennel való kapcsolatról. Akárcsak nálunk. A mi hitünkről, engedelmességünkről, és kapcsolatunkról Istennel. Később látjuk, hogyan mennek be. A Jordán útjukat állja, nem tudnak átmenni rajta, akkor sem, ha a Jordán nem olyan széles, mint egy folyam. A Jordánnak szét kell nyílnia. Azt olvassuk a harmadik fejezetben:

„Felkele azért Józsué jó reggel, és elindulának Sittimből, és eljutának a Jordánhoz, ő és Izráel fiai mindnyájan, és meghálának ott, mielőtt általmentek volna. Lőn pedig három nap mulva, hogy általmenének a vezérek a táboron;

És parancsolának a népnek, mondván: Mihelyt meglátjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek frigyládáját és a Lévi nemzetségéből való papokat, a kik hordozzák azt, ti is induljatok meg a ti helyetekről és menjetek utána. Csakhogy legyen köztetek és a között mintegy kétezer singnyi távolság…” (Józs. 3, 1-4a)

Mindig a papoknak kellett elindulniuk. Ez nem a hagyományból fakad, ezt szellemben kell megragadnunk. A papi elhívás, amit Isten számunkra felkínált. A papnak kell elindulnia, hogy az egész nép be tudjon menni az ő örökségébe. A papok vitték a szövetség ládáját. Ez volt a tanúság arra, hogy Isten népével kötött egy szövetséget. A táblák, amiket Isten az ujjával írt, egyedülállóan szent dolgok.

A papoknak meg kellett indulniuk engedelmeskedve és hittel a Jordán felé. Ez olyan időszakban volt, amikor áradt a folyó. Be kellett lépniük a Jordánba, és amikor ezt megtették, a Jordán szétvált. A papoknak kétezer könyökkel a nép előtt kellett menniük. Azt gondolom, hogy fontos, hogy ezt a számot az Írás közli velünk. Annak, hogy Jézus a Jordánhoz ment, hogy bemerítkezzék, napjainktól számítva körülbelül kétezer éve. És ma hív minket Isten, hogy kövessük őt a Jordánba.

Ő a szövetség ládája. A papok bementek, és a Jordán megnyílt, a víz visszahúzódott egy helységig, amit Ádámnak hívtak. Ez a hely a mai napig megvan a Jordán völgyben. Autóval körülbelül fél óra Jerikótól északra.

Ha a Lukács evangéliumban olvassuk Jézus nemzetség tábláját, akkor látjuk, hogy ugyanúgy épül fel, mint Máté evangéliumában. De a Lukács evangéliuma visszafelé halad, Jézustól egészen Ádámig. Jézus bement a Jordánba, de Neki ezt nem kellett volna megtennie. János úgy gondolta, hogy ’Neked nem kell bemerítkezned, erre csak bűnös embereknek van szüksége.’ Jézus azonban azt mondja: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk” (Mt 3, 15b).

Azért tette ezt, mert azonosult velünk, bűnös emberekkel, és a bűn Ádámra vezethető vissza. Ádámig vagyunk bűnösök. Jézus felvette az egész emberiség bűnét, és ezt már itt olvassuk, hogy a víz visszament addig a helyig, amit Ádámnak hívtak. A papok középen állnak egészen lenn, és a nép elkezd átkelni a Jordánon. Az egész nép. Ez különösen lényeges üzenet az Ószövetségben.

Látjuk, hogy Isten egy súlypontra helyezi az egész népet. A főpapnak egy táblát kellett viselnie a szíve felett tizenkét kővel. Minden kőbe bele volt vésve Izrael egy törzsének neve. Neki az egész népért kellett Isten előtt állnia. Itt is azt olvassuk, hogy amikor átkelnek, azt mondja az Úr, hogy Józsué hívjon tizenkét embert a tizenkét törzsből. Mindegyik hozzon egy követ a Jordánból, és fogja és vigye a Jordán másik partjára, és ott építsenek fel egy úgynevezett emlékművet tizenkét kőből. Mert minden generációnak tudnia kell, hogy ez megtörtént.

A papok a Jordán folyóban álltak, a nép átkelt a folyón, és ez a tanúságbizonyság arra, hogy mindez megtörtént. Kellett venniük tizenkét követ, és bevinni a Jordánba, ahol a papok álltak. Tizenkét kő alul volt a folyóban, és tizenkettő fenn a parton. Ez egy valódi kép a halálról, ami a bemerítkezés. Mi bemerítkezünk az Ő halálába, és az Ő feltámadásába. Tizenkét kő alul, és tizenkét kő a másik parton. Halál és feltámadás. Nagyon fontos, hogy ezt felfogjuk, ha be akarunk menni az örökségbe, amit Isten elkészített nekünk. A gazdagságba, az örökség bőségébe.

Mert már bementünk, de nem a bőségbe. Akkor át kell mennünk a halálon, hogy feltámadhassunk. Ha úgy gondoljuk, hogy meg akarjuk kapni Jézus feltámadásának erejét, akkor meg kell értenünk, hogy nincs feltámadás halál nélkül. Jézusnak is meg kellett halnia, és utána támadt fel. Nekünk Vele együtt meg kell halnunk. Az óember bennünk van, és olyan sok problémát okoz. Végbe kell mennie a halálának, és akkor lépünk be a feltámadásba, az új emberbe. Végig kell mennünk az utunkon engedelmességben.

Azt olvassuk a Józsué könyvében: „A nép pedig az első hónak tizedik napján jöve fel a Jordánból, és tábort üte Gilgálban, Jérikhónak keleti határán.” (Józs. 4,19)

Mi történik az első hónap tizedik napján? Ha visszalapozunk Mózes II. könyvének 12. fejezetéhez, azt olvassuk, hogy az izraelitáknak az első hónap tizedik napján egy bárányt kellett venniük, és a tizennegyedik napon kellett tartani az ünnepet (II Móz 21, 18). Tehát, amelyik napon a Jordánon átkeltek, azon a napon vették a bárányt. Egy pészahi bárányt. Emlékszünk, hogy az újszövetségben Bemerítő János azt mondja: „Ime, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” (Jn 1, 29) Jézus bemerítkezésénél!

Egy rendkívül fontos üzenet, hogy az izraeliták ezen a napon keltek át, a tizedik napon. És eljutottak egy helyre, amit Gilgálnak hívtak. A Gilgál és a Golgota szó ugyanabból a gyökérből származnak: ’valami kerek’. Eljutottak a Gilgál nevű helyre, és ott a szégyent, Egyiptom gyalázatát Isten eltávoztatta róluk.

Azt olvassuk az ötödik fejezetben: „És monda az Úr Józsuénak: Ma fordítottam el rólatok Égyiptom gyalázatát; ezért hívják e hely nevét Gilgálnak mind a mai napig.” (Józs. 5,9)

Isten ezt a generációt körülmetélte, mert körülmetéletlenek voltak, hisz legtöbbjük a pusztában született. A körülmetélés a vérrel kapcsolatos, amit ki kell ontani. Vér ontatott azon a helyen, amelyet Gilgálnak hívnak. Itt mondja Isten, hogy Egyiptom szégyenét elfordítottam rólatok. Mi volt Egyiptom szégyene? Egyiptom szégyene a rabszolga gondolkozásmód volt. Ami megvolt a zsidókban, hogy mindig visszatekintettek. Ez volt a gyalázat, ami a lázadáshoz is vezetett a pusztában, többször is. De akkor azt mondta Isten, ez eltávozott. Ennek vége, tiszták vagytok. Utána ünneplik meg a pészahot. Utána maradt abba a manna hullása, és megünnepelték a pészahot. Ezek azok a dolgok, amelyek olyan fontosak számunkra.

Elsőként a papság. Kik a papok? Ha visszatekintünk Mózes II. könyvére, azt látjuk, hogy a történet azzal kezdődik, hogy Isten azt mondja: ’Izrael az elsőszülött fiam.’ Később, amikor Isten a papokat kiválasztja Lévi törzséből, így szól Mózeshez, Mózes negyedik könyvében: ’Az elsőszülöttek száma szerint válaszd ki a papokat. Nekik az elsőszülöttek helyén kell állniuk’ (IV. Móz. 3, 12-13, 40-51). Tehát Mózesnek meg kellett számolnia az elsőszülötteket, és utána választotta ki a papokat. Majd ezt mondja Isten: ’A Lévi papjai hozzám tartoznak.’ Azt mondja, amit az elsőszülöttekről. Miért mondja ezt az elsőszülöttekről? Mert megvásárolta őket vérrel, és most papok az Ő tulajdonában. Nekik nincs más örökségük, csak Isten az ő örökségük. Ez is Izrael egyik titka, hogy papi nemzetségnek hívatik, ahogy Isten azt Mózes második könyvében mondja: „És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép.” (2 Móz. 19,6)

Tehát a papok előre mennek, és utána az egész nép átkel a Jordánon. Ez is egy papi elhívás. Azt hiszem, hogy mindez számunkra, messiási zsidók számára prófétikusan szól arról, ami jönni fog. A halálból való feltámadás Izraelben még sok-sok szenvedést és megaláztatást hoz, de végül Isten papi népévé lesznek. Erre a népre nemzedékeken keresztül várt Isten.

Krisztus Teste számára ez azt jelenti, hogy a Test messiási részének egy különös elhívása van. Ez nem teszi őt jobbá vagy kedvesebbé, mint a többi tagot, de neki ez az elhívása van. Ahogy Pál mondja a Rómaiakhoz írt levélben: „…zsidónak először meg görögnek…” (Róm 2, 9).  Miért mondja ezt? Azért, mert egyszerűen van egy isteni rend. Izrael az elsőszülött fiú. Először a zsidók. Ha az ítéletről van szó: először a zsidók, aztán a görögök. Ha az áldásról van szó, akkor is. Először a zsidók, aztán a görögök.

A papoknak elöl kell menniük. A papoknak engedelmesen kell az úton menniük. Be kell menniük a halálba, és ott állni, amíg ez egész nép átvonul, csak akkor jöhetnek ki. Különösen a mi időnkben fel kell ismernünk, hogy van egy papi elhívás Izrael számára, a népünk számára, és a nemzetek gyülekezeteinek számára is. Papoknak kell lennünk Izraelben. Fel kell ismernünk, amit ma reggel hallottunk. Mert ítélet jön a népünkre.

Ez nagyon fáj, mert egy olyan családból származom, amelyik a Holokauszt során nagyon sokat szenvedett. Belegondolni abba, hogy még valami rettenetes fog velünk történni, nekem nagyon nehéz. Minden nap nehezemre esik erre gondolni. De tudom, hogy ez el fog jönni. Mert olyan bűnösekké váltunk. Mert annyi bűn van az országunkban. Mert olyan messze kerültünk az Istenünktől. Ezért ez el fog jönni.

Azonban nem azért, hogy megsemmisítsen, hanem, hogy megmentsen minket. Hogy végre betöltsük az elhívást, amit Isten adott számunkra. Hogy mi is áldássá váljunk minden nép számára. Ahogy ez kezdetben meg lett ígérve. Isten nemzetekből származó gyülekezete is be fog menni az örökség gazdagságába, amit Isten elkészített. De nekünk előre kell mennünk. Nem azért, mert mi jobbak vagyunk, hanem azért, mert ez Isten útja. Ez meg is lesz.

A lényeges, hogy Józsué vett tizenkét követ, mint Illés, aki az oltárt a Kármel hegyén építette. Tizenkét követ vett, pedig akkor a nép két részre szakadt. De Illés tizenkét követ vett, és helyreállította Istennek az oltárát. Erre az oltárra szállt alá a tűz. Ez kapcsolatban van Isten népének a teljességével. Amíg ismét nem egyesülünk Benne és Általa, addig a tűz nem tud alászállni az oltárra.

Ezek fontos dolgok, amelyeket nekünk tudnunk és élnünk kell. Mert ez nagyon súlyos üzenet. Hatalmas üzenet, de nagyon-nagyon súlyos. De nem kell félnünk, mert olyan Istennel van dolgunk, Aki szeret minket. Olyan Istennel, Aki nekünk elkészített egy utat. Olyan Istennel van dolgunk, Aki megadja nekünk az erőt is, hogy egyszerűen hinni tudjunk és igent mondjunk neki. Akkor velünk teljesít be mindent, és Jézusnak lesz egy Menyasszonya, aki fehérbe van öltözve, ahogy ma reggel erről hallottunk. Aki elkészítette magát. Ő megkapja ezt a Menyasszonyt. Ez biztos, mert feltámadt a halálból, mert Ő a győztes, mert az Atya jobbján ül. Ezekből tudjuk, hogy ez meglesz. Még ha nem is látjuk hogyan, de meglesz. Rá kell néznünk, és Benne hinnünk.

A kapcsolatnak a nemzetek és Izrael között valósággá kell lennie. Nincs másik út, csak ezt az utat járhatjuk be. Ha ma az antiszemitizmus olyan erős is, ha sokak szívében van valamilyen antiszemita érzés, Isten ki fogja mosni ezt az Ő vérével. Mert végső soron az antiszemitizmus gyűlölet Isten Izraelje ellen. Ezt be kell látnunk. Mert a zsidók elleni gyűlölet nem csak a zsidóknak szól. Ez azzal kapcsolatos, hogy az ördög valamit az ember szívébe plántált, hogy az Isten ellen menjen. A zsidók ennek áldozatai. Nem azért, mert ártatlanok vagyunk, hanem mert áldozatok lettünk.

Fontos látnunk, testvérek, hogy az idő rövid. Nagyon rövid. Nagyon mélyen benn járunk már az utolsó időkben, és Isten ítélete jönni fog. Isten azonban megtisztít minket, előkészít minket, hogy átkeljük a Jordánon, és bemenjünk az örökségbe, amit Ő készített számunkra Jesua HaMassiahban, Jézusban, a Messiásban. Ámen.

III.

Nagyon hálás vagyok, hogy ma itt lehetek. Mert ahogy néhányan tudják, volt októberben egy balesetem. Ha az ember ezt nevezheti így… Azt hiszem, hogy az ellenség meg akart ölni. Nagy károsodás volt az agyamban, bevérzés, de sok-sok hívő imádkozott értem, és Isten csodát tett, hogy én ma itt állhassak. Valóban nagyon-nagyon hálás vagyok ezért és tudom, hogy csak Istennek köszönhető, hogy itt lehetek.

Emlékszem, hogy amikor még egészen kicsi voltam, talán az ötvenes évek elején, jártam egy Tóraiskolába New Yorkban. Nagyon szegény iskola volt, sok gyerek volt olyan, mint én. Ők is Európából jöttek, és túlélték a Holokauszt rettenetes időszakát. A tanárok is olyan rabbik voltak, akiknek többsége Lengyelországból jött, és átélték ezt az időszakot. Összegyűjtöttek minket egy nagyobb terembe. Nem emlékszem pontosan, de azt hiszem egy zsinagógába. Két zászló volt ott, egy amerikai és egy izraeli. Amikor az izraeli zászló előtt álltunk, a 137. zsoltárból kellett verseket elmondanunk. „Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem! Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!” (137. zsoltár 5-6)

Ezt kellett mindig elmondanunk az izraeli zászló előtt. Izrael állam akkoriban még egészen fiatal volt. E versek rávilágítanak arra, hogy mi van a zsidó nép szívében. A kapcsolat Jeruzsálemhez végső soron ahhoz kötődik, hogy Dávid trónja Jeruzsálemben van, és hogy a Messiás ezen a trónon ül majd. Ezért nem akarjuk Jeruzsálemet elfelejteni, mert hatalmas jövő előtt áll. Ezért – amint ma már hallottuk – a harc egyre hevesebb lesz, ahogy egyre közelebb kerülünk ahhoz az időhöz, amikor az Úr visszatér. Az antikrisztus is Jeruzsálembe fog jönni. Nagyon fontos, hogy helyes látásunk legyen erről a városról, bibliai látásunk. Hogy megértsük, miről van szó, és mi Isten terve ezzel a várossal.

Ha a harc hevesebbé válik, akkor minket, Jézusban hívő embereket, ne befolyásoljon az, amit a tévében látunk, vagy amit a rádióban hallunk, vagy az újságban olvasunk, és ami majd egyre negatívabbá válik. Mert az emberek nem akarják felismerni, hogy Jeruzsálem nem azért Izrael fővárosa, mert mi zsidók ezt így határoztuk meg, hanem mert Isten ezt határozta el. Ennek ez az alapja.

Azért, hogy ezt jobban megértsük, nézzünk meg néhány Igehelyet. Mit jelent Istennek Jeruzsálem? A Mózes első könyvének 14. fejezetét nézzük. Ezek olyan versek, amelyeket mindannyian ismerünk. Néhány vers van csak itt, de sokat mondanak nekünk. Prófétikusan szólnak e város jelentőségéről. Onnan indulunk, hogy Ábrahám elment, hogy unokaöccsét, Lótot megmentse, és néhány emberrel legyőzte a királyokat. Ekkor történt meg a találkozás, amiről így szól az Írás:

„És Malkicedek, Sálém királya kenyeret és bort vitt elébe, ő ugyanis a legfelsőbb Isten papja volt. S megáldotta őt, mondván: „Áldott legyen Ábrám a legfelsőbb Istentől, aki az eget és földet teremtette. S áldott legyen a legfelsőbb Isten, aki elleneidet kezedbe szolgáltatta.” Ő pedig mindenből tizedet adott neki.” (I Móz 14, 18-20)

Ha nem lenne a 110. zsoltár, akkor talán nem így tekintenék erre a rövid találkozásra. De van 110. zsoltárunk, amely prófétikusan szól a Messiásról, Aki pap Melkhisédek rendje szerint.

A zsidókhoz írt levélben is olyan sok minden áll Melkhisédekről, amiből tudjuk, hogy Melkhisédek szerepének megértése számunkra egyedülállóan fontos. A Melkhisédek név azt jelenti: az Igazságosság Királya. Sálem héberül Jeruzsalem egyik neve, valószínűleg egy ősi neve. A jelentése nemcsak béke, ami a shalom szó, hanem tökéletesség is. A tökéletesség városa. A tökéletesség csak Istentől jöhet. Nincs tökéletesség, ami az emberektől jönne. Isten tökéletes. Onnan tudjuk, hogy ez az Ő városa, hogy Sálemnek hívják. Melkhisédek király volt, és pap. Ezek azok a dolgok, amik a mai időkben egyáltalán nem léteznek. Napjainkban vannak papok, és királyok. Ez két különböző tisztség. De itt egy személyben látjuk a két tisztséget egyesülni.

Ábrahám találkozott vele, és valamiképpen Isten embereként rájött, hogy Melkhisédek egészen különleges Király. Melkhisédek kenyérrel és borral ment elé, az Úrvacsora kellékeivel. Ebben a néhány versben is olyan sokat látunk. Látjuk a tökéletesség városát, látjuk az Igazságosság Királyát, a Királyt, aki a Magasságos Isten papja is volt. Látjuk, hogy valahogyan Ábrahámot felismerte, és Ábrahám Őt. És megáldotta Ábrahámot. Hozott neki kenyeret és bort, egy szövetség jelképeit! Amit még ennek a résznek alapján nem érthetünk meg. Csak az Újszövetségben kezdjük megérteni. Ez az első kép, ami a Bibliában van erről a városról. Látjuk, hogy ez a kép Isten városával kapcsolható össze és azzal, hogy Isten Király ebben a városban. Erről van itt szó. Arról, hogy ezért lesz az utolsó harc központja Jeruzsálem városa.

Később látjuk, hogy Ábrahám megkapja fiát, akire olyan sok évet várt. Egy fiút, aki csak Istenen keresztül jöhetett, nem természetes úton jött a világra. Majd Isten hirtelen azt mondja Ábrahámnak: ’Vedd ezt a fiút, aki annyira szeretsz, vedd őt, és áldozd fel őt Nekem.’ (I Móz 22, 2). Látjuk, hogy Ábrahám nem szól erre semmit. Amikor Isten azt mondja, hogy el akarja törölni Sodomát és Gomorát, „alkudozás” zajlik Isten és Ábrahám között. ’Ha ennyi és ennyi igaz van a városban, akkor nem törlöd el a várost?’ Lejjebb és lejjebb megy, amíg tíz igazig jut el. Ezért van, hogy ha a zsidók összejönnek imádkozni, legalább tíznek ott kell lennie. Majd Isten megsemmisíti ezt a várost, Isten ítélete alá kerül.

De itt egy szó sincs. Ábrahám hallja, amit Isten mond, és elindul az úton. Isten azt mondja, ’Megmutatom neked, hova kell menned.’ Eljut a Mórija hegyére, és ott előkészít mindent ahhoz, hogy feláldozza szeretett fiát. Már azon van, hogy lesújtson a késsel, és akkor jön az Úr angyala, Aki az Úr maga.

Az Írásban időnként látjuk, hogy az Úr Angyala nem Isten nevében beszél, hanem Úrként szól. Ezt látjuk ezen a helyen is, hogy az Úr Angyala mint Isten szól. Az mondja: ’Mivel ezt megtetted, mivel kész voltál a szeretett fiadat feláldozni, ezért megáldalak, és az ellenségeid nem fognak győzedelmeskedni feletted, te fogod legyőzni őket.’ (I Móz 22, 16-17)

Ez az ígéret már kezdettől fogva ott áll. Ezt is nagyon fontos látnunk, ha meg akarjuk érteni Jeruzsálem jelentőségét. Ábrahám itt rakta le az alapokat. Isten mindenek feletti szeretetének alapját, amellyel minden ígéreténél jobban szerette Istent. Ő Istent választotta. Az ígéret nagyon fontos volt számára, és Isten kötött vele egy szövetséget, de ennek ellenére Ő nem kételkedett. Egészen biztos, hogy nem értette, hogy mi történik. ’Isten megadta az ígéretet, odaadta a fiamat nekem, Isten kötött velem egy szövetséget!’ De kész volt az engedelmességre anélkül, hogy egészen értette volna. Kész volt, hogy feláldozza a fiát. Ezzel lerakta az alapokat ezen a hegyen Izrael számára, mert később Salamon idején a templom pontosan ezen a helyen épült.

De én azt hiszem, hogy Isten minden gyermeke számára, akik Ábrahám gyermekei. Mert Ábrahám útja a mi utunk. Ez azt üzeni nekünk, hogy a mi Urunkat válasszuk minden más dolog felett. Az ígéretek fontosak, és Isten egy olyan Isten, akiről tudjuk, hogy az ígéreteit teljesíti. De ennél is fontosabb – akkor is, ha nem értjük Őt -, hogy engedelmeskedve járjunk Vele az úton. Az Iránta érzett szeretetből, a Vele való kapcsolat miatt, nem kényszerből. Mert szeretjük, ismerjük Őt, mert bízunk Benne és Vele megyünk az úton.

Az utolsó időkben, amikor egyre többet és többet átélünk, látjuk, ahogy az ellenség Isten tervével harcol. Izraelben, Izrael ellen, a Gyülekezet ellen. Mindent meg fog tenni, mert tudja, hogy az ideje rövid. Nagyon-nagyon be van határolva. Mindent meg fog tenni, hogy pusztítson. Ahogy mondtam, ezt éltem át tavaly személyesen. Hirtelen jött, nem is tudom elmagyarázni, hogy sújtott le rám az ellenség, de megtette. Máig nem értem egészen, hogy miért. De ez nem is olyan fontos.

Meg kell értenünk, hogy a támadások sokkal erősebbek lesznek. Ezért a Hozzá fűződő kapcsolatunknak feltétel nélkülivé kell válnia. Mert Isten más, mint mi vagyunk. Másképp cselekszik, mint ahogy mi gondolkodunk. Biztosan mutat nekünk néhány dolgot az Ő természetéről, ami fontos számunkra a hitben járásunk során, de nem tudjuk Őt egy skatulyába bezárni. Isten olyan úton visz végbe dolgokat, amiket gyakran nem tudunk megérteni. De pontosan ezekben a helyzetekben kell kitartanunk mellette és bíznunk Benne. Úgy gondolom, hogy ez egészen mélyen összekapcsolódik Jeruzsálem titkával. Mert Jeruzsálem a tökéletesség városa, és a mi Istenünk a tökéletes, és Jézus a tökéletes, és a Menyasszonyának is tökéletessé kell válnia.

A Menyasszonynak is ki kell tükrözni ezt a tökéletességet, mert ha visszamegyünk Ádámhoz, látjuk, hogy mikor Évát teremtette, akkor ’ő csont volt a csontjából, és hús a húsából.’ Egészen hasonlatos volt Ádámhoz, és ilyennek kell lenni a menyasszonynak is. Neki egészen hasonlónak kell lennie a vőlegényéhez. A természetében, az egységében, a szeretetében, a szentségében, a feladata hordozásában egészen hasonlónak kell lennie Hozzá.

Később, sokkal később olvassuk az Írásban, hogy amikor Dávid királlyá lett, mélységes vágya volt, hogy a szövetség ládáját felvigye Jeruzsálembe. Miért volt számára ez olyan fontos? Mert a szövetség ládájában első helyen a tíz parancsolat, a két törvénytábla volt. Ez volt a tanúsága annak, hogy Isten szövetséget kötött Izraellel. A szövetség ládája valamiképpen szimbolizálja Isten trónját is a földön. Emlékezzünk arra, hogy később Salamon a templomot felépítette, és a papok a szövetség ládáját hordozták és bevitték a Szentek Szentjébe. Ez volt a hely, ahol a szövetség ládája megpihent. A megnyugvás e helye egészen lényeges. És miután betették oda a szövetség ládáját, egyszerre megjelent Isten dicsősége, és betöltötte a templomot. Isten jelenléte olyan erős volt, hogy a papok nem tudtak megállni Benne, ki kellett menniük (I. Kir 8, 11). Mert Isten jelenléte olyan hatalmasan erős volt.

Ez emlékeztet minket Mózes első könyvére, az első képre Isten házáról, ami számunkra adatott. Amikor Jákob álmot látott, és látta a létrát, ami összekötötte az eget és a földet. Az angyalok fel, s alá járnak ezen a létrán (I. Móz. 28, 11-17). Azt mondhatjuk, hogy ez az összeköttetés az ég és a föld között, ez Isten háza. Összeköti az eget és a földet. Így volt ez a templomban, így volt a találkozás sátránál is, ez az összeköttetés állt fenn. Jeruzsálemnek még mindig megvan ez az elhívása. Az idők végén ez másként fog kinézni, de azonos az elhívás.

Tudjuk az Írásból, hogy Jeruzsálem volt az a város, ahol a prófétákat üldözték, és a város, ahol Jézust megfeszítették. Egészen tragikus események. És ugyanakkor kivételesen hatalmas jelentőségű dolgok, mert e földön ontatott ki az Ő vére és megszentelte ezt a földet.  Jeruzsálemben is támadt fel Jézus a halálból és ment fel a mennybe.

Jeruzsálemben volt a gyülekezet is. Az ősgyülekezet, az első gyülekezet, a zsidó gyülekezet, akik hittek Jézusban, Jesuában, akik pünkösd (sávout) napján születtek, amikor a Szent Szellem kitöltetett rájuk. Az apostolok megértették, hogy ez az új gyülekezet Dávid leomlott sátrának újbóli helyreállítása volt.

Mit akar ez mondani számunkra? A Messiás Isten Fia, de ugyanakkor Dávid Fia is. Isten adott Dávidnak egy ígéretet: ’A te trónod mindörökké fennmarad. A te magodból származik az, Aki mindörökké ezen a trónon fog ülni.’ Hogy teljesítette be ezt Isten? Úgy, hogy elküldte a Messiást. A Messiás a halálból feltámadt, felment a mennybe, és eljön újra erre a földre. Így tudjuk csak megérteni azt, amit az egyházban virágvasárnapnak nevezünk, amikor a Messiás bement Jeruzsálembe (Mt. 21, 1-11). Miért ment be Jeruzsálembe Királyként, mint a Dávid magvából származó Király? Mert, mint ismeretes, egyáltalán nem ült a trónra, hisz nem sokkal ezután keresztre feszítették. Ez prófétikus cselekmény volt. Istennek egy cselekedete,  amivel azt mondta: ’Én vagyok az, aki öröklöm ezt a trónt.’ Bement, hogy a Zakariás könyvének 9. fejezetében szereplő próféciát betöltse (Zak 9, 9). De csak a felét töltötte be, a másik fele akkor lesz betöltve, ha visszajön és bemegy a városba és elfoglalja a helyét mint Király. Dávidtól származó Király, a zsidók Királya, a Királyok Királya, és kiterjeszti a hatalmát az egész földre.

Ez pedig Jeruzsálemhez kötődik, és ezt meg kell értenünk. Isten újra fel akarja építeni ott a házát. Amikor Isten házáról beszélek, nem egy olyan házra gondolok, amely kövekből épült. Tudjuk, hogy ez lehet egészen lenyűgöző építészetileg, de ugyanakkor lehet teljesen halott. Az a csodálatos, ha élő kövekből épül fel, amelyek élnek, egymáshoz illeszkednek, ahol Isten uralkodni tud, és ahova Isten dicsősége be tud jönni, és a házat be tudja tölteni.

Szeretnék felolvasni Zakariástól, mert az idő, amikor a maradék Júdából visszatér Izraelbe, a Szentföldre, nagyon fontos idő számunkra is. Mert sok párhuzam van a mi időnk és a babiloni fogság utáni idő között, amikor a szent maradék visszatért. Tudjuk, hogy sok harc volt, sok ellenségük volt, akik nem akarták, hogy a Templomot újra felépítsék. Nem akarták, hogy a város falát felépítsék, és mindent megpróbáltak, hogy ezt megakadályozzák. De az idő eljött, a hetven év letelt, és Isten megígérte, hogy ezek meglesznek.

„Örülj és örvendezz, Sionnak leánya, mert ímé elmegyek és közötted lakozom! így szól az Úr. És sok pogány csatlakozik azon a napon az Úrhoz, és népemmé lesznek, és közötted lakozom, és megtudod, hogy a Seregeknek Ura küldött hozzád engem.” (Zak. 2,10-11) Én úgy értelmezem ezt, hogy Izrael fel fogja ismerni, hogy a Seregek Ura Jesuát küldte hozzá.

„És birtokba veszi az Úr Júdát, mint az ő osztályrészét a szent földön, és újra magáévá fogadja Jeruzsálemet. Hallgasson minden test…” Minden hang, ami ellene megy, amelyeket állandóan hallunk…„…Hallgasson minden test az Úr előtt: mert felkelt az ő szentséges helyéről.” (Zak 2, 12-13)

Zakariásnál olvashatunk Isten házáról is. Ha ezt valóban elolvassuk – ez egy prófétikus kép -, akkor megértjük, hogy az új papságról van szó. Király és pap együtt.

„És szólj néki, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura, mondván: Ímé, egy férfiú, a neve Csemete…” Csemete egy név a Nevek közül, a Messiás egy ószövetségi neve. „…mert csemete támad belőle, és megépíti az Úrnak templomát! Mert ő fogja megépíteni az Úrnak templomát…” Ez csodálatos, hogy a templomot Ő építi fel, és nem emberi kezek építik fel, hanem Általa épül fel.  „…és nagy lesz az ő dicsősége, és ülni és uralkodni fog az ő székében…” Ő ül a trónján, és uralkodik, Ő Király! „…és pap is lesz az ő székében…” Pap lesz és Király az Ő trónján. „…és békesség tanácsa lesz kettőjük között.” (Zak. 6, 12-13) Ezen  két tisztség egyesülésén keresztül jön el a békesség tanácsa.

Ezt látta Aggeus próféta is, hogy Isten háza az utolsó időkben a békesség háza. Felolvasok a Aggeus prófétától, mert azt gondolom, hogy az Ő Igéje a mi időnknek szól.

„Az igét, a melylyel szövetségre léptem veletek, mikor kijöttetek Égyiptomból, és az én lelkem (Szellemem) köztetek marad. Ne féljetek! Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én megindítom az eget és a földet, a tengert és a szárazt.” (Agg. 2, 5-6). A német/angol fordítások[i] szerint: „…Egy kevés idő és még egyszer megrázom az egész földet…”

Isten azt mondja: még egyszer. Mikor tette ezt meg először? Ahogy én értelmezem, először  Nóé idejében tette meg, mert akkoriban az özönvíz globális méretű volt. Azóta, még ha az első és második világháborút átéltük is, nem láttunk teljesen globálisan ható eseményt. Itt Isten valami globálisról beszél, ami meg fog történni.

„És megrázok minden nemzeteket, és eljön minden nemzetek gyönyörűsége, és megtöltöm ezt a házat dicsőséggel, azt mondja a Seregek Ura.” (Agg. 2, 7)

Az utolsó ház a nagy megrázkódtatás idején lesz felépítve. Az ember azt gondolná, hogy lehetetlen, hogy ennek ebben az időszakban kell megtörténnie. De ezt olvassuk itt és a Jelenések könyvében is. Látjuk, hogy Isten az Ő tervét a globális megrázkódtatás idején végzi be. Sokan gondolják, hogy a megrázkódtatás Izraelre jön, valóban így is van. De ez egy globális megrázkódtatás lesz az utolsó időkben. Istennek van egy terve, nemcsak a sötétségnek. Istennek is van terve. Az Úr azt mondja:

„Enyém az ezüst és enyém az arany, azt mondja a Seregeknek Ura. Nagyobb lészen e második háznak dicsősége az elsőnél, azt mondja a Seregeknek Ura, és e helyen adok békességet, azt mondja a Seregeknek Ura.” (Agg. 2, 8-9)

Ez Jeruzsálem ígérete, a békesség városáé. A békesség Tőle jön, és a békesség csak akkor fog eljönni, ha Jesua Menyasszonya összenő egységben. Nem ezeken az ökumenikus összejöveteleken, amelyek sok helyen vannak. Ez csak a fejekben van meg, nagyon elméleti, és látjuk, hogy nem sokat lép előre. Nem erről van szó. Arról van szó, hogy szívünkkel kapcsolódunk Istenhez, és arról, hogy ebben a szívbéli kapcsolatban felismerjük a testvéreinket, akik valóban Jézushoz tartoznak. Nem fontos, hogy honnan jönnek. A legkülönbözőbb felekezetekből jöhetnek. Nem ez a legfontosabb! Akkor sem, ha ők valamelyest mások, mint én vagyok. De felismerjük őket, mert Jézus él bennük. Mert  tanítványok, ahogy ma reggel ezt hallottuk.

Nemcsak a megváltásról van szó, hanem a tanítványságról is. Arról, hogy követjük az Urat, arról, hogy átformálódunk az Ő képére. Erről van szó. Az evangelizáció nagyon fontos, de ez csak a kezdet. Sokkal tovább kell mennünk, ez egy életen át tartó folyamat. Amíg Isten életet ad nekünk ezen a földön.

Isten célhoz fog érni, és erről olvasunk itt. Így értem ezt az Igét, mert ez az utolsó időknek szóló Ige. Érdekes a prófétáknál, hogy gyakran prófétálnak a saját idejükre nézve, de észrevesszük, a prófécia továbbmegy. Van egy másik dimenziója. A prófécia bemegy egészen az utolsó időkbe. Ezt olvassuk Zakariásnál és Aggeusnál is.

A két próféta arra az időre rendeltetett, amikor a zsidók visszatértek a fogságból, és szükségük volt ezekre a prófétákra, mert elvesztették a bátorságukat. Az ellenséges hatalmak olyan hatalmasak voltak, hogy egyszerűen elvesztették a bátorságukat, és Isten nekik adta ezeket a prófétákat, hogy új erőt és látomásokat adjanak számukra és hitet! Ezért épült fel a templom és épült fel a fal a város körül. Ez egészen dicsőséges, és ezt várhatjuk mi is a mostani időkben.

Izraelben élek körülbelül harminchat éve, és sok mindent átéltem ebben az országban. Őszintén meg kell mondanom, hogy néhányszor elvesztettem a bátorságomat. Néhányszor teljesen hiábavalónak éreztem mindent. De soha nem hiábavaló, amit Istennel kapcsolatban teszünk. Akkor sem, ha így érezzük.

Isten az Ő kegyelmében, az Ő jóságában, hűségében mindig azt mutatja nekem: ’Menj tovább. Én veled vagyok.’ Így nyerek újra bátorságot, és megyek tovább Vele az úton. Akkor is, ha pásztorként sok problémára rádöbbenek – tudjuk a sok nehézséget a gyülekezeten belül. Ennek ellenére bízom Istenben, nem arra nézek, ami ma általánosságban tapasztalható. Rá nézek, az Igéjére nézek, és várom a Szent Szellem sugallatait. Ez nagyon-nagyon fontos! Hogy ezen a talajon álljunk hívőként, és nem földi alapokon összezavart elmével. Mi is ezen a földön élünk, de Isten gyermekei vagyunk.

Ahogy testvérünk, Malcolm mondta, az Úr győzedelmeskedik, akkor is, ha hosszú utat kell bejárni, akkor is, ha ez egy fáradságos út.  Az Úr győztes Isten, eléri a célját. Ez egyáltalán nem kérdőjelezhető meg. Fontos, hogy mindig visszatekintsünk és lássuk, hogy Jézus feltámadt a halálból! A kereszt nem a végcél volt, de át kellett mennie a kereszten, és aztán feltámadnia. Mivel feltámadt, mivel győztes, mivel az Isten jobbján ül, meg kell lennie a bizonyosságunknak, hogy célhoz fog érni velünk, célhoz ér Izraellel. Ha a népemre nézek, arra, ami ott lejátszódik, akkor arra gondolhatnék, hogy ez lehetetlen. De Ő célhoz fog érni!

Az én népem azt fogja mondani: „Baruh haba beSem Adonai – Áldott, Aki az Úr nevében jő.” Ezt fogjuk mondani, és Jézusra fogunk tekinteni. Rá fognak tekinteni, ami által megszületnek. Ahogy ez a Zakariás könyvének 12. fejezetében áll: „…keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után” (Zak 12, 10c). Miért fognak keseregni?  Azért, mert ez a bűnbánat elkeseredése lesz. Izraelnek is bűnbánatot kell tartania, ezt meg kell értenünk. Beszélünk a nemzetekről, amelyeknek bűnbánatot kell tartaniuk, de elsősorban nekünk kell bűnbánatot tartani. Mert megvetették a Messiást, és mai napig megvetik. Ez nemzedékről nemzedékre így történt, ezért nekünk bűnbánatot kell tartani, és ez kesergést fog szülni. Az elkeseredés pedig tisztulást is fog hozni. Az Ő vére által tisztulunk majd meg, és fel fogjuk ismerni Őt. Rá függesztjük szemünket, és látni fogjuk, hogy Ő a Messiás. Ő a Királyunk! Ő Isten Fia! Ő Isten a Fiúban, Aki hozzánk jött. Azt mondjuk majd Neki: ’Jöjj, jöjj, akarunk, Téged, szükségünk van Rád. Nélküled nem tudunk élni. Te vagy a mi identitásunk! Nélküled egy hamis önazonosságban élünk, mert Te vagy az identitásunk.’ Ez el fog jönni.

Pál ezt már látta, és erről beszél a Róma levél 11. fejezetében: „…micsoda lesz a felvételök hanemha élet a halálból?” (Róm 11, 15). Akkor is, ha bemegyünk az utolsó időkbe, és  érezzük, hogy mélyen benne járunk a katasztrófákban, amelyek a világra jönnek. Úgy történik minden, ahogy azt a Jelenések könyvében olvassuk, és ez félelmet kelthet bennünk. De ennek nem ez az értelme. Nem az, hogy félelemmel teljünk meg. Az az értelme, hogy a Bárányt kövessük oda, ahová Ő tart. Az az értelme, hogy amint Ábrahám, mi is készen álljunk egyszerűen az Urat választani mindenek felett. Akkor is, ha nem is értjük Őt… Fontos, hogy ezt megértsük. Hogyan tudjuk Istent teljesen megérteni? Ő olyan végtelenül hatalmas, és mi kicsik vagyunk. Akkor is, ha a gyermekei vagyunk, Ő végtelenül nagy. Ha az örökkévalóságban teljesen egyesülünk Vele, gondolom, hogy sokkal jobban meg fogjuk Őt érteni. De itt a földön bízunk Benne. Tudjuk, ki Ő. Tudjuk, hogy Ő az igaz, a szent, a jó, a szabadító, ezért követjük Őt. Úgy gondolom, hogy ez az, amit Isten nekünk adni akar.

Ahogy ma reggel hallottuk, nagyon súlyos dolgokról van szó. Hallottunk kétmillió keresztényről, akik az életüket adták Szudániában. A Jelenések könyvében olvassuk, hogy sok lélek áldozatul esik az Antikrisztus idejében. Tudom, hogy Izraelben a Messiáshívők azok, akiket a saját országunk lakói nem értenek, akiket talán árulónak tartanak. Ők is üldözni fognak minket. Már ma is ezt teszik, bár még nem nagy erőkkel. Akkor is, ha ez már ma is erőteljes.

Nekünk az életünket kell adnunk, de van feltámadás a halálból. Van egy első feltámadás, akik valóban győzelmet arattak. Van egy örök élet a mi Istenünkkel. És van egy dicsőséges végtelen jövő, amit ma alig tudunk felfogni. Erről van szó. Nem arról, amiben ma élünk. Ezt a gondolatot meg kell őriznünk a szívünkben. Hogy valóban hűséggel járjuk be az utunkat, és készek legyünk az életünkkel fizetni.

Mindezt nem könnyű szívvel mondom. Nekem is megvannak a magam félelmei. Én is visszahúzódó, félénk természetű vagyok. De megértettem, hogy erről van szó. Azért imádkozom, hogy Isten egyszerűen adja meg, hogy az a készségem meglegyen, hogy Vele bejárjam az utat. Ez a Menyasszony természete. Ő fog Vele uralkodni, és összeforrni először az ezer éves birodalomban. Hisz az ezer éves birodalom következik a földön, és utána jön egy időszak, amikor új föld adatik, mondja az Írás. Hogy ez egy teljesen új föld lesz, vagy egy megújított föld, ezt nem tudjuk pontosan. De ahová a mennyei Jeruzsálem alászáll, ott az ég és a föld egyesül. Ez meglesz, amikor Jézus visszajön. Isten Fia testté lett, emberré lett. Az ég és a föld eggyé lett, elválaszthatatlanul Jesua HaMassiah személyében! Ez fog megtörténni legutoljára. Nekünk egy végtelenül nagy jövőnk van Vele.

Hív minket, hogy kövessük Őt a megaláztatásba, az úton, amelyet Ő végigjárt, és járjuk be azt az utat, amit Ő is. Azzal az erővel, amit Ő ad számunkra. A feltámadás erejével és a készséggel, hogy azonosítsuk magunkat a halálával és a szenvedéseivel. Mindennél inkább erről van szó. Isten meg szeretne benneteket gazdagon áldani…

Benjamin Berger

Egy osztrák gyökerekkel rendelkező, ortodox-zsidó családban nőtt fel New Yorkban. 1967-ben jutott hitre Krisztusban, és 1972-ben Izraelbe települt. Ma Rúben nevű testvérével Jeruzsálem óvárosában egy Messiáshívő közösséget (Kehilat HaMassiah messiási gyülekezet) vezet, és világszerte szolgál ezzel az üzenettel. E szolgálat számos Izraelről írt könyvet is magába foglal.

(Valamennyi tanítás szövegét hangfelvétel alapján az előadó Benjamin Berger és a szervezők engedélyével fordítottuk magyar nyelvre, illetve terjesztjük.)

Forrás: Dániel Csoport – www.danielcsoport.hu

Berger borító++Benjamin és Ruben Berger: Az út  

Bővebb ajánló a könyvről itt olvasható.


 

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

One Response to Benjamin Berger – Pap és Király

  1. Ehud Margaret says:

    Köszönöm a bátorító tanítást,és hogy motivál,elmondhatjuk Benjamin Bergerrel”Azért imádkozom,hogy Isten egyszerűen adja meg,hogy az a készségem meglegyen,hogy Vele bejárjam az utat…” *Királyok Királya Te vagy az identitásunk.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*