Rövid hiradások /2011/

Az alábbi rövid híradások, szellemi látások az amzi hetente megjelenő imaemailjében jelentek meg. /Megrendelhető: gebet@amzi.org/

 

Isten ítélete?

Látás egy jeruzsálemi messiási gyülekezettől /2011. január/

 

120 éve nem volt akkora szárazság Izraelben, mint az elmúlt évben. Most már folyamatosan hét éve tart a szárazság. Izrael történelmében a karmeli tűz volt a legnagyobb erdőtűz. Két nappal azután, hogy sikerült eloltani a tüzet, először esett ebben az évben jelentős csapadék. Ám az ezzel járó vihar nagyobb anyagi károkat okozott, mint maga a tűz.

A gázai feszültségek is növekedtek. Ez elmúlt hetekben a gránát támadások száma emelkedett, ’antipáncél’ rakétákat lőttek ki, és egy kasszám rakéta egy óvodát talált el.

Úgy tűnik, hogy az országot különböző oldalról ítélet fenyegeti. Ezt már a tűz előtt is éreztem, csak nem akartam róla beszélni. A tűz után azonban prédikáltam Isten ítéleteiről, és figyelmeztetéseiről, amelyek nemzetünknek szólnak. Más messiási lelkipásztoroknak is szintén ilyen benyomásaik vannak, és hasonló módon beszéltek gyülekezeteikhez. Vallási folyóiratok felszólították az embereket arra, hogy vizsgálják meg magukat. Úgy látszik, hogy közvéleményben tudatosodott, hogy az elmúlt hetekben egy természetfeletti jelenségről van szó, és a szellemi dolgok a viták középpontjába kerültek. Ebben a lelki állapotban adódik több alkalom, és jó lehetőség Isten örömhírét, az evangéliumot hirdetni. Kérlek, imádkozzatok, hogy minél több izraeli felismerje Isten akaratát.


A hit fontosabb, mint a tankok

/2011. március/

Yair Naveh izraeli vezérkari főnök vasárnap meglátogatta Jona Metzger és Shlomo Amar főrabbik kiséretében a legfőbb katonai rabbit. A látogatás során Naveh hangsúlyozta, hogy az izraeli hadsereg inkább Istenbe veti hitét, és nem a repülőgépekbe, és tankokba. A vezérkari főnök azon a véleményen volt, hogy az arab világ aktuális történéseit „fentről“ irányítják. Izrael országa olyan, mint egy sziget a közel-keleti vihar közepén, amelynek a titkosszolgálata sem mondhatta meg előre az eseményeket, noha ők jó munkát végeznek. „Nem tudjuk, hová vezet mindez, de az világos számunkra, hogy a Mindenható keze van a dologban.“


Csökken a palesztin támadások támogatottsága

/2011. április/

Egy izraeli közvélemény kutatás (JMCC) 1198 nagykorú palesztint kérdezett a ciszjordániai és a gáza övezeti helyzettel kapcsolatban, hogy egyetért-e az izraeli célpontok elleni támadások felülvizsgálatával. 51,8% gondolja úgy, hogy a jelenlegi politikai helyzetben túlzott lenne egy támadás. 2009 januárjában még 53,3% a támadások mellett volt. Az öngyilkos merényletek vonatkozásában a támogatottság 55,4%-ról 37,3%-ra csökkent. Ehhez hasonló a gázai övezetből kilőtt rakéták megítélése is. A megkérdezettek 38,6%-a a palesztin érdekek szempontjából ezt ártalmasnak tartja. Ez két éve még csak 20,8% volt.


Új sótalanító berendezés

/2011. május/

Két éves munka után Talme Yaffe Askelonban megépítette a sótalanító berendezést, amely tengervízből édesvizet állít elő. Az ultramodern berendezés 60 millió sékelbe kerül (kb. 300 millió Ft-ba) és 20 000 köbméter vizet képes sótalanítani naponta. A feltaláló közölte, hogy egy éven belül a kapacitás napi 40 ezer köbméterre növelhető.

Hét esőben szegény év után Izraelnek új megoldásokat kellett keresnie. A pénzügyminiszter Asdódban újabb berendezés létesítését tervezi. Ez lenne a világ legnagyobb ilyen berendezése, napi 40 ezer köbméter vizet sótalanítva.


Isten történelmet ír

/2011. május/

A múlt héten D. H.-val egy nemzetközi evangélizációs konferencia zajlott. A téma: ’Izrael tegnap, ma és az örökkévalóságban’. A kétnapos rendezvényen több, mint 700 fő vett részt, többnyire olyanok, akik nem ismerték Jesuát. Sok idős ember volt köztük, Holokauszt túlélők is, akik először hallottak Jesuáról, mint a zsidó Messiásról. A reakciók megdöbbentőek voltak: az első este 300–an jöttek előre, hogy elfogadják Jesuát Megváltójuknak. A második este 200-an. Ez minden várakozást felülmúlt. Még soha nem éltük meg Izraelben azt, hogy egyszerre ennyi ember tér meg. Sokszor a fiatalabb generációkra koncentrálunk, de az idősekre is figyelni kell. Dicsérjük az Urat a munkájáért!


 Túl sok a bizonytalanság – elhalasztottuk a gyermektábort

(2011. AUGUSZTUS)

Két hete hétfőn kellett volna az gyerektáborunknak elkezdődnie. Az egyiptomi határ közelében zajlott volna a tábor, ahol rakéták is becsapódtak, és terrortámadások is voltak mostanában. Így a tábort őszre halasztottuk. Nem könnyen hoztuk meg ezt a döntést, mert a gyerekek nagyon csalódottak voltak. De csak szombaton négyszer a légoltalmi pincékbe kellett menekülnünk. Egy ember meghalt, és további hét kórházba került. Vasárnap egy rakéta becsapódott az iskolánkban, amely a szünet miatt üresen állt.  

Az elmúlt éjszaka háromszor bőgtek fel a szirénák. Egy anya elmesélte, hogy az ötödik emeletről, hogy rohant le a gyermekével a pincébe (Beersebában erre hatvan másodperc áll rendelkezésre). Így a gyerekek miatt semmi kétségbeesést nem lehet kimutatni. Kérlek, imádkozzatok mindannyiunkért, különösen a gyerekekért. 


This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*