Dávid király

A következő király felkenése különös esemény volt (I. Sám. 16). Sámuelt Isten Bethlehembe küldte Isaihoz. Ő bemutatta neki hét fiát, de Isten tudtára adta Sámuelnek, hogy egyik sem Izrael eljövendő királya. De aztán kiderült, hogy van Isainak még egy fia, még egy fiú, akit a bárányok őrzésére küldtek el. Sámuel, habár nagyon meglepődött, engedelmeskedett Isten parancsának, hagyta magát odavezettetni, és felkente Dávidot királlyá.

De még éveknek kellett eltelnie, amíg az új király elfoglalhatta a hivatalát. Kezdetben jó volt a viszony Saul és Dávid között. Miután Dávid Isten akarata szerint Saul udvarába ment, a felkenetése még titokban maradt. Ám később a felnövekvő Dávidnak katonai sikerei lettek Saul szolgálatában, és Saul király ellenségessé kezdett válni. Először ez valóban csak irigység volt, ám fokozatosan féltékenységgé növekedett mindaddig, amíg Sault beteges gyűlölet kezdte gyötörni, amellyel Dávid életére akart törni.

További háborúk következtek. Mialatt Saul egyre inkább csődöt mondott, Dávid egyre sikeresebb lett. A mániákusan depressziós Saulnak már csak egy célja volt: Dávid üldözése azért, hogy meggyűlölt vetélytársát egyszer és mindenkorra megsemmisítse. De Isten megóvta az eljövendő királyt mindaddig, amíg Saul tragikus körülmények között meghalt. A seregét a filiszteusok győzték le, három fia elesett a harcban, Saul maga is megsebesült és kétségbeesésében öngyilkos lett (I. Sám. 31). Így ért véget Izrael első királyának uralma.

Ez nem az átütő sikerek és az egyes törzsek békés együttélésének korszaka volt. A szomszédos népek, mint az amalekiták, a filiszteusok, az edomiták és a moabiták elleni folyamatos harc nagyon megterhelte a népet, ugyanis ezek a népek mind Izrael fennmaradását fenyegették.

Csak Dávid sikerei hozták el legvégül a győzelmet a csatamezőn. Amikor Saul halálhíre elterjedt, Dávid Hebronba költözött és ott Júdea királyává koronázták Kr.e. 1015 körül. Két évig uralkodott Isbóset, Saul fia a másik tizenegy törzs felett.De aztán meghalt, és Dávid király harminc évesen király lett egész Izrael felett, amely újra egyesült (II. Sám. 5).

Hét évig Hebronból kormányzott, a negyven éves uralmának további harminchárom évében Jeruzsálemből, amely a dávidi királyság fővárosává lett.

E város elfoglalása, amelyet korábban Jebuzeusnak hívtak, az egyik volt az első katonai akciók közül, amit Dávid királyként végrehajtott. Ez lett aztán Jeruzsálem, Dávid városa, Izrael fővárosa. A filiszteusok feletti döntő győzelem után Dávid a szövetség ládáját is Jeruzsálembe vitette, amely Isten szövetségkötését jeleníti meg Izraellel (II. Sám. 6). Aztán Dávid szembesült egy dilemmával: „Én szép házban lakok – mondta magának – míg a szövetség ládája, Isten lakhelye, egy sátorban van elhelyezve” (II. Sám. 7, 2). Ezért magához hívta Nátán prófétát, és közölte vele a döntését, miszerint az a szándéka, hogy egy házat építsen a szövetség ládája számára, egy templomot, amely Isten háza lenne. Ám Isten közölte a prófétával, hogy Dávidnak nem szabad házat építeni. De ebből, a mondhatnák negatív isteni döntésből valami nagyon hatalmas pozitív is származott:

Isten szövetséget kötött Dáviddal (II. Sám. 7).

Újat hoznak, és megdöbbentően érdekesek Isten Igéi itt a szövetségkötésnél a 7. fejezet 12-16. verseiben: „Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát: Az fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké. Én leszek néki atyja, és ő lészen nékem fiam, a ki mikor gonoszul cselekszik, megfenyítem őt emberi veszszővel és emberek fiainak büntetésével; Mindazáltal irgalmasságomat nem vonom meg tőle, miképen megvonám Saultól, a kit kivágék előtted. És állandó lészen a te házad, és a te országod mindörökké tiéd lészen, és a te trónod erős lészen mindörökké.” Dávid utódjának bűneire tehát lesz gyógyír: „Ha ő vétkezik, meg fogom őt büntetni emberi módon, de a kegyelmemet nem fogom megvonni tőle – úgy, ahogy Saulnál tettem!”

A szövetség e kulcsszavai ünnepélyes ígéretet adnak: „A te házad és a te királyságod örökkévaló lesz, a trónod mindörökké fenn fog állni”.

A Dávid leszármazóinak örök uralmára vonatkozó ígéret nagy jelentőséggel bír. Sokan látják ebben Isten megbízhatatlanságának bizonyítékát. Ígéreteket ad, ahogy az Istent elutasítók mondják, és nem tartja meg őket.

Pusztán a történelmet szemlélve igazat adhatnánk az ateistáknak: Dávid vérvonalának uralma a Nabukodonozor alatti babilóniai fogsággal ér véget Kr.e. 586-ban. Másrészt Dávid királyságának jövendőbeli megújítása most vagy akár később lehetetlen. Miért lehetetlen?

Pusztán technikai okokból. Senki sem tudja kétséget kizáró módon igazolni, hogy Dávid nemzetségéből származik. Kr.u. 70-ig, a második Templom rómaiak által történő lerombolásáig ez még lehetséges volt, mert a családok nyilvántartását a Templomban gondosan vezették. Gondoljunk csak a népszámlálásra Jézus idejében, ahol mindenki tisztában volt a származásával (Lk. 2, 3). A családok nyilvántartását a Templomban a papok felügyelete alatt gondosan őrizték.

De aztán megtörtént a katasztrófa, leégett a Templom, és a családok nyilvántartása a hamuval lett egyenlővé.

Tehát, hogy érthetjük Isten Dávidnak tett ígéreteit?Isten nem az igazat mondta, vagy megváltoztatta a véleményét? Ezek nem lehetségesek, mert a Biblia világosan szól erről. Nem, a rejtvény más módon fejthető meg. A dávidi, illetve a júdeai királyság után megjelent Dávidnak még egy utódja: Bethlehemben született, Ő a Messiás volt, Dávid Fia. A származása megkérdőjelezhetetlen, mert a Templom még fennállt, amikor Ő született. Bár nem földi uralkodó volt, fontos feladatot teljesített. Azonban kétséget kizáróan megállapítható, hogy ez a leszármazó emberfeletti hatalommal bírt. És megígérte, hogy visszajön és hogy aztán Izrael és minden nép felett uralkodni fog, és kormányozza őket úgy, ahogy Jákob Júda leszármazóira nézve ezt megjövendölte és ahogy a Dáviddal kötött szövetségben ez ismét meg lett ígérve.

Térjünk vissza Dávidra. Dávidnak hatalmas sikerei voltak, hiszen legyőzött minden népet, amely Izraelt fenyegette, és elvezette a népet a békesség időszakába. Amikor Dávid uralkodásának csúcsára ért, és Izrael egyesült, és erős volt, akkor elkövetett egy súlyos bűnt, olyan erkölcsi fertőbe süllyedt, olyan súlyosan vétkezett, amit senki sem várt volna egy olyan embertől, mint Dávid. A tény, hogy e sötét epizód a Bibliában szépítgetés nélkül meg van említve, egyértelmű bizonysága annak, milyen hűen ragaszkodnak az igazsághoz az Írások (II. Sám. 11).

Olyan ember is, mint Dávid elkövetett súlyos hibákat, a szellem gyakran nem tudja legyőzni a testet. De semmi sincs ebből eltusolva és szépítgetve.

Dávid háromszorosan bűnt követett el és ezzel háromszor hágta át a tízparancsolatot. Amikor a tetőről látta a szép Bethsabét, nem tudott uralkodni magán. A férje, Uriás, egy a tisztjei közül, a fronton volt. Így hívta át magához ezt a szomszédjában élő asszonyt és hált vele. Ez volt az első bűn, a házasságtörés. Amikor aztán hallotta, hogy Bethsabé állapotos lett, akkor a sátán a következő lépésre vette rá a királyt: visszahívatta Uriást a frontról, azzal a kifogással, hogy pontos beszámolót kapjon tőle a harc állásáról. Miután Dávid meghallgatta, amit kívánt, hazaküldte Uriást. Dávidnak aljas szándéka voltak ennél a parancsnál. Remélte, hogy Uriás kihasználja az alkalmat, hogy hosszú távolléte után egyesülhet feleségével. Ha Uriás így tett volna, akkor később kétségtelenül őt tekintették volna a gyermek apjának.

De Dávid terve nem sikerült, mert derék katonája vonakodott haza menni. Uriás úgy vélekedett, hogy nem lenne helyes, hogy az otthon előnyeit és kényelmét élvezze, mialatt a társai háborúban vannak. Ezért Uriás Dávid házának kapuja előtt aludt (II. Sám. 11, 9). Ezzel a mocskos manipulációval Dávid még egy parancsolatot áthágott: Ne tégy hamis tanúbizonyságot, ami azt jelenti, ne hazudj. De ezután még rosszabb következett. Dávid úgy határozott, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha Uriás egyszerűen eltűnne a láthatárról. Azért, hogy ezt véghezvigye, levelet küldött Joáb hadvezérének. Ebben utasította arra, hogy Uriást a legelső csatasorba állítsák.

Ott harcolni természetesen nagy veszélyekkel járt, de éppen ebben reménykedett Dávid. Nagyon nagy esélye volt annak, hogy Uriás elesik ott a harcban, és ezzel megoldódnának Dávid problémái, mert egy halott Uriás nem tudja tagadni a gyermekkel kapcsolatban az apaságot.

Ahogy várható volt, ez megtörtént aztán. A támadás átütő volt, a harcosok legelső sora azonban felőrlődött a küzdelemben. Uriás természetesen köztük volt. Dávid elégedettségét egy fatalista megjegyzés mögé rejtette a háborúk alatti, előre nem látható eseményekről. Ez volt a harmadik, a legsúlyosabb bűn, amit Dávid király elkövetett.

Megsértette a „Ne ölj” parancsolatát.

Látszatra minden rendben volt. A gyász idejének letelte után Dávid feleségül vette a szegény háborús özvegyet, Bethsabét (II. Sám. 11, 27), és Uriás fia a királyi palotában növekedett fel. Így látta ezt a világ, de Dávid lelkileg nehéz időszakon ment át. A vétke éjjel-nappal gyötörte őt, az 51. zsoltárban írja le ezt.

Majd egy nap Nátán próféta elment Dávidhoz, és mesélt neki egy történetet: Egy gazdag ember elvette a szegénytől az egyetlen bárányát azért, hogy azzal vendégét vendégül lássa. Dávid felháborodott a gazdag viselkedésén. Azt mondta, hogy ennek az embernek négyszeresét kell visszaszolgáltatnia, és hogy az ilyen bűn tényleg halált érdemel.

Dávid nem értette, hogy Nátán története példázatul szolgál. Ezért a próféta szavai úgy érték őt, mint derült égből a villámcsapás: „Te vagy az az ember, aki ezt tette! Isten neked adott mindent, amit csak megkívánhattál, de elvetted Bethsabét a férjétől, és megöletted őt!” (II. Sám. 12)

Az ítéletet, amit Dávid a Nátán történetében lévő bűnös felett kimondott, meghozta önmaga felett is. Négyszeresen bűnhődött: A gyermekeitől szenvedett szorongattatást; véres viszály volt a családjában; a feleségeit elvették tőle és nyilvánosan megszégyenült. Negyedikként pedig a bűne nem maradhatott titokban, hanem mindenki előtt ismertté vált. Mindezek valósággá lettek. Aztán megbetegedett a csecsemő, Dávid könyörgött Istenhez és böjtölt.

Azonban miután meghalt, abbahagyta a bánkódást. E szokatlan viselkedésének okát azzal magyarázta: A gyermeket többé nem lehet e világra visszahozni, de a halála után majd újra találkozhat vele (II. Sám. 11-12).

Dávid nagyon erősen hitt az örök életben, ahogy a 23. zsoltár végén ennek hangot is ad: „s az Úr házában lakozom örökké”. Mi, Messiásban hívőkként biztosak lehetünk abban, hogy a gyermekekkel, akik meghaltak, mielőtt magukért felelősek lehettek volna, a mennyek országában újra találkozhatunk. Bizonyságul szolgálnak erre Jézus szavai: „Engedjétek hozzám a gyermeket, mert övék a mennyek országa!” (Mt. 19, 14).

Bethsabénak aztán lett még egy fia, Salamon. Őt jelölte meg Isten Dávid utódjaként. Ezután viszályok kezdődtek el Dávid családján belül. Amnont, az elsőszülöttet a féltestvére, Absolon szolgái ölték meg bosszúból azért, mert megerőszakolta a testvérét, Támárt (II. Sám. 13). Ezt követően Absolonnak menekülnie kellett, de néhány évvel később elérkezettnek tartotta az időt arra, hogy az uralmat magához ragadja. Megkoronáztatta magát és a saját apja életére tört. Dávidnak menekülnie kellett, évekig üldözött volt, amíg a követőinek végül sikerült legyőznie a fiát. Aztán ismét átvehette az uralmat az egyesített ország felett (II. Sám. 15).

Időközben Dávid megöregedett és elgyengült, három legidősebb fia már nem élt. Salamonnak kellett lennie a következő királynak, de Dávid idősebb fia, Adónia fenntartotta a jogát arra, hogy örökölje a trónt. Dávid megkoronáztatta utódjaként Salamont azért, hogy ezt megakadályozza (I. Kir. 1). Negyven évi kormányzás után halt meg Dávid és Jeruzsálemben, Dávid városában temették el Kr.e. 970-ben.

Dávid talán a legérdekesebb személyiség az Ószövetségben, ha nem a legfontosabb is. Különösen azért, mert szerepe a halálával nem ért véget. Isten azt mondta neki, hogy uralma örökké tart majd. És mi tudjuk, mit kell érteni ez alatt. Ez nem üres ígéret. A Messiás, Dávid Fia mindörökké uralkodni fog.

A Messiás először csecsemőként Bethlehembe, Dávid szülővárosába jött el. Noha világi értelemben nem uralkodott életében, de megígérte, hogy ezt megteszi majd második eljövetelekor.

Jézus Isten (I. Jn. 5, 20), egy része a hármasegységnek, a háromságnak. És mint ilyen nem hazudhat, ahogy ez az írásban áll. Amióta feltámadt, kétezer év múlt el és ez az emberek szemében nagyon-nagyon hosszú idő.

De ez Istennek annyi, mint egy szempillantás. Nézzük meg fordítottan a helyzetet. A Messiás csak körülbelül három évet munkálkodott a földön, azonban amit tett, annak nagyobb kihatása volt az emberiségre, mint ezerévnyi emberi eseménynek.

Térjünk vissza Dávidra. Az ő felemelkedése nem volt megszokott: birkapásztorból lett hatalmas hadvezér. A bethlehemi birkatenyésztő Isai nyolc gyermekéből a legfiatalabb lett királlyá egy erős, egyesült Izrael felett. De mint minden ember, Dávid sem volt hibátlan. Különösen a hivatalával való visszaélés, amely a Bethsabéval való súlyos bűnben nyilvánult meg, mutatja meg, mennyire emberi volt Dávid. De kevés ember tartott olyan mély bűnbánatot és élt olyan odaadással Isten felé és kereste az Ő közelségét, mint Dávid. Ez különbözteti meg őt sokaktól.

Bízott az Úrban, mondhatnánk vakon, ami sok zsoltárjában megmutatkozik. Ez az Isten iránti feltétlen bizalom, ez a rendíthetetlen hit egyrészt Isten igazságosságában, másrészről az Ő szeretetében és irgalmasságában, voltak létének alapjai.

Izrael nagy királyának e szellemi beállítottságát legjobban az 51. zsoltárban találhatjuk meg, Dávid megrázó bűnvallásában az Uriás ellen elkövetett vétke után.Sok emberi csalódáson keresztül ment, amelyek részben a bűnének voltak következményei és büntetései. Mégis újra és újra kereste Isten jelenlétét.

Az írás ingyenesen megrendelhető nyomtatott füzet formájában is

.

Dávid zsoltárai

Dávid nagyon fontos láncszem a Messiásra vonatkozó próféciák és kinyilatkoztatások sorában az Ószövetségben. Ezt nagyon erőteljesen kifejezik a Dávid zsoltárai. Ezért tekintsük át ezeket, mielőtt kronológikusan tovább haladnánk. A Zsoltárok könyve egy költői műként értelmezendő. Legtöbbször lírai költészetről van szó, ami azt jelenti, hogy nem olvasni kellene, hanem zenei kísérettel énekelni. A 150 zsoltár fele, pontosabban szólva 73 Dávidtól származik. Ezeket a körülbelül hetven évig tartó élete folyamán írta.

A 73 zsoltár, amit ő írt, öt területre osztható fel a következő címszavak szerint: 1. Történelmi események Izrael népében vagy Dávid életében 2. Messiási kijelentések Izrael végső királyáról 3. Prófétai kijelentések a jövőről 4. A bűnvallás zsoltárai, megbánás és bűnbánat 5. Zsoltárok, amelyekben az ellenség megbüntetéséről van szó, amelyet Istennek kellene megtennie és nem neki királyként a hivatalának erejével.

Azokat a zsoltárait szeretném kiemelni, amelyek a Messiásra vonatkoznak. Fontos megjegyezni, hogy noha a 150 zsoltárnak majdnem fele tőle származik, ő az egyetlen, aki szinte minden zsoltárt messiási utalásokkal és kijelentésekkel írt.

Néhány másik zsoltárköltő, mint Aszáf, Etán, Hémán, Mózes, Kóráh fiai, Salamon stb., akik ugyancsak írtak dalokat, hozzá viszonyítva alig tesznek egyértelmű messiási kijelentéseket.

Csak így érthetjük meg ezt: Dávid személyisége egészen szorosan kapcsolódik az eljövendő utódjához, a jövendőbeli Messiáshoz, ahogy ez Isten szövetségének meg is felel (II. Sám. 7). Isten akarata az volt általa, hogy ezer évvel a Messiás érkezése előtt, írásban részleteket rögzítsen az eljövendő uralkodóról és feladatáról és tájékozódásként adja ezeket.

Máté evangélista aztán az első fejezetben világossá teszi, miért van az Úr Jézusnak joga arra, hogy „Dávid trónjára” üljön, mert pontosan ő a megígért szövetség leszármazója és ezzel teljesedik be az ígéret, ami Dávidnak adatott.

Csak harminc fontos Igehelyet szeretnénk röviden mutatni Dávid messiási zsoltáraiban, amelyek fontosak ugyanúgy, mint a beteljesedésük az Újszövetségben az Úr Jézus eljövetele által.

Dávid további kijelentéseket is tett az Eljövendőről, ezeknek példaként kellene állniuk a többi, több mint háromszáz kijelentés mellett, amelyek az Ószövetségben vannak a Messiásról.

(Ennek a témának saját tanulmányozása tanácsos lenne, mert egyedülálló az, ahogy a részletes próféciák, és történetek olyan egyértelműen teljesülnek az Úr Jézusnál. Ez igaz a népeknél is, ahol Isten prófétikus kijelentéseket tesz, amelyek aztán egyedülálló módon a történelemben teljesülnek. (A függelékben találhatók könyvek ehhez a témához.)

 

Igehelyek a Zsoltárok könyvében		Beteljesedés az Újszövetségben
2, 2	A népek ellenállása	Jel. 19, 19
2, 6	Cion királya	Jel. 19, 15-16
2, 7	Isten Fia	Mt. 3, 17
8, 3	Gyermekek dicsérik Őt	Mt. 21, 15-16
8, 7	Mindenek felett uralkodik	Zsid. 2, 8
16, 9-11	Feltámad a halálból	Mt. 28, 7
22, 2	Istentől elhagyatva	Mt. 27, 46
22, 17	Kezeit és lábait átszegezik	Jn. 20, 27
22, 19	Ruháira sorsot vetettek	Mt. 27, 35-36
31, 5	Átadja szellemét Istennek	Lk. 23, 46
38, 12	Barátai messze állnak Tőle	Lk. 23, 49
34, 21	Nem törik meg a csontjait	Jn. 19, 32-36
35, 11	Hamis tanúk vádolják	Mk. 14, 57
35, 19	Ok nélkül gyűlölik	Jn. 15, 24-25
40, 8-9	Isten akaratát cselekszi	Zsid. 10, 7
41, 10	Barátja árulja el	Lk. 22, 47
45, 7	Örökkévaló Király	Csel. 1, 9-11
69, 5	Ok nélkül vádolták meg	Jn. 15, 24-25
69, 10	Féltő szeretet emészti Isten házáért	Jn. 2, 17
69, 22	Ecetet és epét kapott	Mt. 27, 34
72, 10-11	Királyok hoznak ajándékokat	Mt. 2, 1-11
78, 2	Példázatokban beszélt	Mt. 13, 34-35
109, 4	Imádkozott az ellenségeiért	Lk. 23, 34
109, 8	Az áruló pótlása	Csel. 1, 20
109, 25	Emberek gyalázták Őt	Mt. 27, 39
110, 2	Uralkodik az ellenségei felett	Mt. 22, 44
110, 4	Örökkévaló pap	Zsid. 5, 6
118, 22	Szegletkő Isten házában	Mt. 21, 42
118, 26	Isten nevében jön	Mt. 21, 9

Eddig tart a kitérő az átfogó messiási bizonyságról. Még részletesebben vissza fogunk térni erre, ha a kinyilatkoztatott Messiással foglalkozunk majd az Újszövetségben.

Az Ószövetségben, a zsidó Bibliában a zsoltárok a Biblia harmadik részéhez tartoznak. (A Biblia héberben három részre van osztva, ezek: a tanítások, a próféták és az írások. Héberül: Thora, Newim, és Ketuvim, (hagiografák – szent iratok).

Ezeknek a kezdőbetűiből áll össze aztán Biblia a héber megnevezése, a Tanach. Így tartozik a Példabeszédek könyve és a Jób könyve is az „írásokhoz”. Ezért szeretnénk még ebben az összefüggésben két nagyon fontos idézetet felhozni. Az első Salamon Példabeszédeiből a 30. fejezet 4. verse. Itt egy bizonyos Agurról, Jáké fiáról van szó. Nem tudjuk, ki volt ő, azonban alázata nyilvánvaló és hangsúlyozza tudatlanságát. Ennélfogva egy meglepő kérdést tesz fel: „Ki ment fel az égbe, és ki szállott alá? A szelet ki gyűjtötte kezébe? Ki határozta meg a földnek minden szélét? Hogy hívják? MI A NEVE A FIÁNAK?”

Itt van egy egyértelmű utalás arra, hogy létezik Isten Fia. A másik idézetért a Jób könyvéhez kell fordulnunk, amely valószínűleg a legrégebbi könyv az egész Bibliában (Jób. 19, 25-27). Itt mondja a derék, ártatlanul megbüntetett férfi, Jób az Igéket, amelyek őt nagyon súlyos szerencsétlensége közepette is megerősítették.

„De tudom, hogy ÉL az én megváltóm, ÉS FEL FOG TÁMADNI (VAGY A FÖLDÖN LESZ). ÉS ÉN MAGAM FOGOM ŐT LÁTNI!” (A fordítás „és utoljára az én porom felett megáll” egy rossz, félresikerült átültetés.)Idáig szóltunk Dávid legfontosabb messiási próféciáiról. Térjünk vissza a történelmi eseményekhez és foglalkozzunk a még fel nem osztott Izrael harmadik királyával.

A Királyok első és második könyve írja le Izrael királyságának további fejlődését a harmadik király, Salamon király vezetése alatt Kr.e. 1015. évtől kezdve. A továbbiakban a könyvek az ország Izraelre és Júdeára történő kettészakadása utáni eseményekről tudósítanak, Kr.e. 975-től az északi ország utolsó királyáig, Hóseásig és az asszír fogságba való elhurcoltatásig Salmanassár alatt Kr.e. 722-ben és a déli országrész utolsó királyáig, Sedékiásig, a Templom és Jeruzsálem lerombolásáig, a babiloni uralkodó, Nabukodonozor alatt, Kr.e. 586-ig.

Így van hozzávetőlegesen 430 éves időszak Izrael történetéről – a harmadik királytól a királyság felszámolásáig és az egész nép deportálásáig, és ezzel felbomlott a nemzeti egység.

.

Salamon király

Ő az egységes Izrael utolsó királya, amikor még mind a tizenkét törzs egy uralkodóház alatt együtt volt. Dávid összes fia közül Isten őt határozta meg utódjául (I. Kir. 1, 29-40; 2, 1-4).

Dávid és Bethsabé e leszármazója – ebből világosan látszik, hogy Isten megbocsátott Dávidnak bűne súlyossága ellenére, különben nem lehetett volna utódja – átvett apjától még annak életében egy egységes országot. Az ő trónját nem veszélyeztették. Az ország külső ellenségeit legyőzték, az országon belül jólét uralkodott (I. Kir. 5, 4), ezért az új király sok pozitív adottsága érvényesült.

Isten egyedülálló bölcsességet ajándékozott neki, miután trónra lépésénél ezt kérte (I. Kir 3, 5-28). Ezt sok területen kamatoztatta. Annak híre, hogy milyen bíró, tudós, államférfi és tehetséges üzletember, az ország határain túl messzire elterjedt. Ez motiválta Sába királynőjének ismert látogatását is Jeruzsálembe (I. Kir. 5; 10, 1-13, 23-25).

Salamon uralma alatt elérte Izrael az Isten által megígért nagyságát: az Eufrátesz volt az észak-keleti határa, délen az egyiptomi folyó volt a határ a Sínai hegynél (I. Kir. 4, 21). Dávid Istentől kapott ígéretet arra, hogy a fia, Salamon fogja megépíteni a Templomot, aki ezt a feladatot végre is hajtotta (I. Kir. 7-8). Hatalmas vállalkozás volt, különösen ha az akkori technikai eszközöket figyelembe vesszük.

A hatalmas építmény anyagai kő és fa volt, az utóbbi Libanonból származott. A köveket előtte annyira egymáshoz igazították, hogy az építésnél minden további megmunkálás nélkül összeilleszthették. Ezt Isten követelte meg így: Kifejezetten a Templom építésénél semmilyen vasszerszámot nem használhattak. A vas háborús célokra szolgált, a Templom, Isten háza, ahol Isten jelenléte a földön felismerhető, a békét segíti elő Isten és ember között és az emberek egymás közti békéjét (I. Kir. 6,7).

El lehet képzelni még a mostani felfogásunkkal is, milyen hatalmas volt ott a munka, amelyet elvégeztek (I. Kir. 6, 37-38). Ha a jeruzsálemi templom egykori külső falának egy még ma is fennálló részét megnézzük, amelyet a köznyelvben „siratófalnak” neveznek, és a vallásos zsidóság „legszentebb” imahelyeként tartanak számon, megsejtünk valamit a feladat nagyságából, amely Kr.e. 1007-ben fejeztek be.

A legalsó faragott kövek a salamoni időkből származnak. A húsz méter mélységű földalatti ásatások még további nagyobb faragott kősorokat mutattak meg. Amit ma látunk, az a legfelső rész, mivel Jeruzsálemet 17-szer rombolták le 3000 ezer éves történetében, így a kőzetrétegek a talajon rétegesen rakodtak fel.

Az építkezés a munkások hatalmas seregét kívánta meg. Őket a szomszédos népekből mozgósították az akkori idők bevett gyakorlata szerint (I. Kir. 9, 15). Azonban ez nem volt elegendő, magukat az izraelitákat is kényszermunkásként bevonták (I. Kir. 5, 13), így összesen húsz év alatt több százezer ember tevékenykedett a Templom építésénél is és a megépítendő királyi háznál is. Salamon bölcsen szabályozta ezt, a munkások egy hónapot dolgoztak, kettőt otthon voltak (I. Kir. 5, 14). Ez később mégis hatalmas konfliktusokhoz vezetett, mert a kényszermunka kiváltója lett az ország későbbi szétszakadásának (I. Kir. 12, 4).

Hét évig tartott Jeruzsálemben a Mória hegyén a Templom építése. Amikor a hatalmas épület fel lett szentelve, akkor a szövetség ládáját elhozták Bethlehemből és a Templom harmadik részébe, a Szentek Szentjébe vitték (I. Kir. 8, 1). Hirtelen megjelent Isten jelenvalósága felhő formájában, és betöltötte a Templomot, az Úr házát (I. Kir. 8, 10-11). Ezzel teljessé lett az Isten háza.

Az Istentiszteletet és az áldozati rendszert úgy, amint a Sínai törvény követelte, az Isten tiszteletére rendelt helyen valósíthatták meg. Tizennégy napig ünnepelte a király egész Izrael népével együtt a Templom felszentelését (I. Kir. 8, 65-66).

Mindezzel Izrael történetében egy fontos fejezet teljesedett be. Ettől fogva a Templom lett a szellemi központ Izrael nemzete számára. Szellemi értelemben többé nem csupán Izrael léte volt bizonyság Isten jelenlétére, hanem a Templom maga egyedülálló bizonyságul szolgált Isten létezésére, láthatóan minden nép számra.

Amikor minden kész volt, Salamon összehívta a népet és imádkozott Istenhez. Megköszönte a népnek, hogy meg tudta tartani az ígéretét a Templom építésére vonatkozólag. Aztán kérte Istent az Ő ígéretéért, miszerint ettől fogva állandóan az emberek között akar lakni.

Így megígérte Isten Salamonnak, hogy örökre a Neki felszentelt házban fog lakni, a Szentek Szentjében, a fény nélküli helyiségben, amely csak Tőle, magától Istentől, az Ő dicsőségében világít. Ezután kérte Salamon Istentől a Dáviddal való szövetség megújítását, az ígéretét Dávid leszármazóinak örök uralmára (I. Kir. 8, 25).

A következő kérés magára Izrael népére vonatkozott. Isten áldja meg és tegye bizonysággá a világ népei között. Ez a kérés teljesen megfelelt Isten Izraellel szembeni elvárásának. A néppel szembeni elvárásának, amelyet magának alkotott azért, hogy az Ő dicsőségét hirdesse a népek között (I. Kir. 8-9). Ez később kétszeresen is beteljesedett: először a Messiás megjelenése által és működésével Izrael népében. Onnantól fogva Isten a megváltásban adott kegyelmi ajándéka minden nép számára eljött a világba.

Izrael másik bizonysága a népekkel szemben önmagában a létezése. Kr.u. 70-től a rómaiak általi szétszórattatás 2000 éve a népek között. A világszerte folyó legszörnyűbb üldöztetések és pogromok, különösen a keresztény nyugaton a Holokauszt által, a hat millió zsidó nagyüzemi megsemmisítése által érték el eddigi legborzalmasabb csúcspontjukat.

Hogy Izrael ezt túlélhette, csak azért lehetséges, mert Isten erre rendelte el. Ami annyit jelent, hogy Isten létére önmagában bizonyíték létezése és jelenléte, ahogy Nagy Frigyes porosz király ezt már mondta. Igen. Isten teljesítette Salamon kérését.

Valami fontosat közölt Salamonnal, de már előtte Mózessel is Isten: Az Úr megígérte Salamonnak, hogy mindig az ő oldalára és leszármazói oldalára is oda fog állni, feltéve, hogy engedelmesek lesznek Neki. Ha azonban Istent elhagyják és más isteneknek szolgálnak, akkor a népet száműzetésbe küldi és a Templomot lerombolják, és mindenki Izraelen fog gúnyolódni és csúfolódnak rajta (I. Kir. 9, 6). Sajnos nem egyszer történt meg ez az elkövetkező időkben, hanem több alkalommal és beteljesült az V. Mózes 28-30 fejezete. Isten egy szent Isten, Aki Igéjét pozitív és negatív értelemben is valóra váltja.

Salamon bölcsessége nemcsak intellektuális területeken érvényesült. Nem pusztán kiváló bíró, tudós és államférfi volt, hanem eszessége hatalmas gazdagsághoz is hozzásegítette.

Épített egy nagy flottát kereskedelmi hajókból, amelyek Ezion Geber kikötőjéből, a mai Eilatból távoli országba utaztak azért, hogy onnan aranyat és más értékes anyagokat hozzanak. Ám Salamonnak ez nem volt elég.

Minél hosszabban tartott uralma és minél idősebb lett, annál jobban törekedett a gazdagságra és a biztonságra. Ezért Isten ettől kezdve engedte feléledni a szomszédos népek részéről oly megszokott támadásokat, amelyek a múltban gyakran megtörténtek (I. Kir. 11, 14-25).

Mindeddig maga Isten akadályozta meg ezeket áldása kifejezéseként. Egyidejűleg Salamon alkalmazott egy módszert, amelyet az ember és a népek modern történelemben ismételten felhasználtak. A szomszédos népek uralkodócsaládjaiból származó lányokkal való házassággal biztosította a tartós békét.

Ez a politika az egyiptomi fáraó lányának feleségül vételével kezdődött (I. Kir. 3). Ezáltal, noha Izrael a déli határát biztosította, szellemi síkon mindez a hanyatlás kezdete volt az Istennel szembeni engedetlenség miatt. Nem ok nélkül tiltja meg Isten Sínai törvénye a házasságot a nemzetek közül származó pogány nőkkel, akik más istenekben hittek. A veszély, hogy ezáltal a bálványimádás megveti a lábát, nagyon nagy. Megjegyzendő, hogy voltak kivételek is, amelyeket a Biblia említ.

Az idegen nők közt, akik nem Izrael népéhez tartoztak, volt például a moabita Ruth vagy a kánaánita Ráháb. Ők elfogadták Jahvéht, Izrael Istenét személyes Urukként, sőt később a dávidi-messiási vérvonalhoz tartoztak. Ám Salamonnál Isten ezt nem nézte tétlenül, mert Salamon elkezdte a feleségei számtalan bálványát imádni és áldozni is nekik (I. Kir. 11, 1-11). Isten ismét megjelent neki és megfeddte az engedetlenségért, a bálványimádásért és végül azért, hogy elhajolt Tőle, noha annyira megáldotta (I. Kir. 11, 14-40).

Sajnos Salamonnak negyven éves királysága idején fontosabb volt a földi uralom és az erotikus szórakozás, mint az Istennel szembeni engedelmesség. Így állandóan növekedett Salamon háreme és hamarosan feleségek és ágyasok százait foglalta magába (I. Kir. 11), akiknek abszolút tekintélyét kellett volna bizonyítaniuk.Isten megtiltotta ezt, de nem nemzeti, illetve etnikai okokból, hanem ennek oka egészen máshol keresendő.

Az ok a veszély, hogy ezek az asszonyok férjeiket elviszik Istentől és bálványimádásra csábítják őket. Így volt ez aztán Salamonnál is. Oltárokat épített a szomszédos népek bálványainak, imádta őket és áldozott nekik.

De nem csak e vonatkozásban utánozta Salamon minden idők hatalmas uralkodóit. Uralkodását óriási fényűzés és parttalan pazarlás kísérte. A királyi udvar egy vagyonba került, épített egy még szebb házat, mint a Templom, ennek építési ideje 13 évig tartott (I. Kir. 7, 1). Önmagában a tizenkétezer ló tartása, amelyek az övéi voltak (I. Kir. 4, 26; 10, 26), hatalmas és haszontalan kiadás volt, amelyeknek csak a hatalmát és büszkeségét kellett demonstrálniuk, noha Isten ezt Izrael királyainak kifejezetten megtiltotta, ahogy a V. Mózes 17, 16-ban lévő rendelkezésben Izrael királyai számára megparancsolja. Istennek kellene Izrael büszkeségének lennie.

Salamon meghalt negyven éves kormányzás után és Jeruzsálemben, apja, Dávid városában temették el Kr.e. 970-ben.

A Salamon életét fémjelző beteges hiúság még halála után is fokozta a nép uralkodóház elleni haragját olyannyira, hogy Templomépítésnél az elvégzett kényszermunka emléke az egységes birodalom szakadását váltotta ki. Szellemileg nézve mindez Isten haragjának a következménye volt Salamon fejlődéséért, és beteljesített egy próféciát, amelyet még életében közölt Salamonnal. A királyság felosztatik, de ez csak halála után következik be. Utódjaként fia, Roboám, a két törzsre összezsugorodott ország felett lett királlyá. Ellenlábasa, Jeroboám, Salamon halála után a másik királyként tíz törzs felett uralkodott.

Ám Benjámin és Júda törzseinek Salamon fiának uralma alatt kell maradnia azért, hogy Dáviddal való akarata és szövetsége teljesüljön, mondta Isten (I. Kir. 11, 26-43).

Csak 120 évig tartott a három király – Saul, Dávid és Salamon –uralma.A nemzeti gondolkodásban az újra létrejövő királyi uralom álma máig továbbélt a vallásos zsidóság körében, és a Messiás második eljövetelével fog megvalósulni. A tanítványok utolsó kérdése az volt a Feltámadotthoz, hogy mikor fogod ismét felállítani a királyságot? (Csel. 1, 6). Ez az idők végén a messiási korban fog megtörténni.

Salamon hatalmas birodalmat teremtett, a szomszédos népek uralkodói tisztelték és félték őt. Azonban mindez semmit nem segített, a bűnei miatt az ország felosztatott. Csak a kisebb rész maradt meg Dávid leszármazóinak. Ám ez szimbolikus: Jeruzsálem Júdeában fekszik, Dávid városa a Templommal megmaradt szellemi központként. A jövőben Izrael népe nem tűnt ki a világban erejével, politikai és katonai hatalmával vagy gazdagságával. Nem, ez más népekre volt igaz. Isten szellemi üzenetének kellett Dávid leszármazói, a Messiás elődei létének középpontjában állnia.

.

Összefoglalás

Saul királlyá választása balul sült el. Ezzel szemben Dávid Isten hűséges szolgálója volt. Nagy bűne elkövetésekor mutatkozott meg, hogy mindennek ellenére csak ember volt. Azonban Dávid mély megbánása, bűnbánata megerősítette Istenfélelmét, vágya az volt, hogy ismét kibéküljön Istennel. Megrázó kiáltása Istenhez az 51. zsoltárban ezt nagyon világosan megmutatta: „Rejtsd el orczádat az én vétkeimtől, és töröld el minden álnokságomat. Ne vess el engem a te orczád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem.” (11, 13 versek).

Aztán jött Salamon és elhozta az ország fénykorát. Bölcsességének híre volt, gazdagsága hatalmas. Azonban mindez kevésnek bizonyult. Salamon bálványimádása a nép nemzeti egységének végét jelentette.

Dávid öröksége Salamon alatt összezsugorodott, a nép világi hatalma eltűnt, csak két és fél törzs maradt az Isten ígéretének különleges áldásait hordozó vérvonal uralma alatt. Júda, Benjámin és Manassé fél törzse, akikkel a későbbiek folyamán még találkozunk.

Hasonlítsuk össze Dávidot és Salamont. Mindkettő bűnt követett el, Dávid bocsánatot nyert, Salamon nem. Miért volt ez így? A választ két pontban foglalhatjuk össze: Először: a bűn jellege. Dávid bűne emberek ellen irányult, Salamon magával Istennel szemben követett el bűnt, mialatt más isteneket imádott.

Másodszor: Dávid mélyen megbánta tettét, Salamon ezzel szemben élete végéig nem adta fel bűnös életvitelét, és ezáltal távol maradt Istentől, minden bölcsesség ellenére, amit korai éveiben kapott. Az Írás azt mondja nekünk egy helyen: jobb a bölcsesség az erősségnél (Préd. 9, 18) – azért, hogy senki ne dicsekedjék az erejével, és magát ne tartsa okosnak.

A veszélye túl nagy annak, hogy ezáltal beképzeltté válunk, büszkék leszünk, szabályszerűen bolonddá, mialatt Isten akaratát elhagyjuk. Itt megtanuljuk, hogy nem tehetjük azt, amit szeretnénk, ha Isten egy meghatározott feladatra ruházott fel minket különös felelősséggel.