A Messiás

 

Ritkaságszámba megy az olyan mű, amely saját korában el sem jutott az olvasókhoz, mégis szászötven év távlatából komolyan foglalkoztatja az utókort. Natonek Messiás című írása ilyen alkotás, ami minden tekintetben egyedi utat járt be. 1861-ben ezt a művet a rabbi minden kétséget kizáróan megjelentette ugyancsak Abir Amiéli álnéven. A Vasárnapi Újság 1861. októberi számában olvasható egy rövid híradás a frissen kiadott brosúráról.[1] Ám vélhetően cionista hangvétele miatt a röpiratot a terjesztésének megkezdése előtt elkobozták.[2] Az írás a család birtokában is csak egy ideig maradt fenn. Blumberger Jakab, a rabbi veje 1910-ben tartott előadásában még így emlékszik vissza: „fel nem derített fondorkodás következtében, a mű elkoboztatott. Csupán egy kefelenyomat maradt meg belőle, amit a család drága ereklyeként őriz.”[3] De a rabbi unokája, Frenkel Bernát évtizedekkel később megjegyzi: „Azóta azonban ez az egyetlen példány is eltűnt a családi hagyatékból…”[4]

A második világháború után a Széchenyi könyvtárban rábukkant egy példányra egy magyar zsidó író, aki a zsidó-magyar irodalmi kapcsolatokat kutatta. Annyira valószínűtlennek érezte, hogy az 1860-as évek elején zsidó tollából ilyen írás született Magyarországon, hogy antiszemita brossurának vélte.[5] Mindenesetre felfedezését ismertette az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) 1948-as, utolsó évkönyvében. Az Abir Amiéli álnéven jelentkező szerzőt a korábbi kéziratban maradt írása alapján ezután már azonosítani lehetett Natonek Józseffel.[6] Így Izrael állam megalakulásáig lényegében elveszett egy lényeges korai dokumentum, amely a megalakulás előtti évtizedekben a cionista öntudatot táplálhatta volna.

Natoneknek ez az egyetlen röpirata, amit magyarul írt. Feltehetőleg az volt a szándéka, hogy minél szélesebb olvasóközönséget szólítson meg a magyarok közül is. Egyrészt erre utal az, hogy a Messiás kiadásáról a Vasárnapi Újságban jelent meg egy rövid beszámoló. A Vasárnapi Újság a korszakban a polgári művelődés lapja volt Magyarországon, amely egyáltalán nem tekinthető zsidó sajtóorgánumnak. Másrészt a röpirat címe is rendhagyó módon széles rétegeket szólít meg: Értekezés a zsidó emancipátióról, zsidónak és kereszténynek egyaránt kedvező tanulmánya. A szerző valóban hű volt a választott alcímhez és a keresztényeket is megszólította írásában.

„Bátor és merész volt a Messiás elgondolása is, megírása és kiadása pedig abban az abszolutisztikus korban, különösen előző évi jászberényi tapasztalatai után, valóban kockázatos vállalkozás volt. Érezte ezt Natonek is, s igyekezett óvatosan eljárni befelé és kifelé egyaránt. Hiszen mind a zsidó, mind a nemzsidó közvéleményt akarta meggyőzni álláspontja helyességéről… Óvatossága a fogalmazásban is kifejezésre jut. Több helyen ki kell fejteni a finom gondolatot, mint az ércből a nemes fémet”[7], írja Frenkel Bernát, a rabbi unokája.

Natonek a röpirat elején ortodox izraelitaként mutatkozik be, aki „az isteni hit legbuzgóbbja”. Ugyanakkor így folytatja: „mint izraelita a legszabadelvűbb vagyok.”[8] Ezzel vetíti előre írásának két üzenetét: az általa vallott ortodoxiát és szabadelvűséget.

A Messiásban is megfogalmazza a rabbi azt az egész életét végig kísérő gondolatot, hogy a héber nyelv művelése és oktatása alappillérre Izrael helyreállításának. Itt csak futólag utal erre[9], míg más műveiben a héber nyelv kérdését hosszabban fejtegeti.[10]

Az írása elején kórképet ad kora zsidóságának egyre erőtlenebb vallásos életéről, a judaizmus pártokra szakadásáról. Nagyon fájlalja, hogy a különböző pártok eretneknek tartják egymást, és hogy ezzel komoly ellenségeskedést gerjesztenek. Natonek az egység szószólója, egy olyan utat mutatva népének, amelyet zsidó vallás minden irányzata ábrándozásnak tartott. Elkezdi fejtegetni Az isteni kinyilatkoztatásban már megfogalmazott gondolatait. Megütközik azon, hogy népe az egész földkerekségen mondja azokat az imákat, amelyek az ősi hazába való visszatérésért könyörögnek és kifejezik e vágyakozást, de szívében már nem hisz ebben.

Mert ők ugyan mondják ezen imákat minden nap, de csak gépiesen, ajkaikkal, míg bensőleg tagadják valóságát; mert a zsidók nagy része nem hiszi tartalmát – azt, hogy az izraelita valaha Palesztinába, mint önálló nemzet visszahelyeztetik. Mint elfajult ősatyáink, kik az egyetlen Istent megtagadták s idegen nemzetek utálatos bálványait imádták …[11]

Fejtegetéseiben arra lyukad ki, hogy nem az egyén egyenjogúsításában látja népe jövőjét és nem a diaszpórában, mert ez szükségszerűen az asszimilációhoz vezetne, hanem Izraelnek nemzeti önállóságát kell megteremtenie saját földjén.[12]

… több okból mondhatjuk korunk egyetemes izraelitájáról az ihletett Jesájás[13] próféta szavait: Ó, Jákob háznépe, te elhagyod saját nemzetiségedet és idegen eszméket táplálsz. — Ahogy ez az isteni próféta, úgy mi is iparkodunk, hogy e vétkeid feltárásával a boldogság ösvényére vezessünk és annak a dicsőségnek megszerzésére ösztönözzünk, melyet évezredek óta a Gondviselés neked szánt. Ennek más, természetszerűen elhatározott dologhoz hasonlóan pontosan meg kell történnie a próféta szavai szerint, akár még akaratod ellenére is:

„Örök életemre, szól az örökkévaló Isten, hogy én hatalmas kézzel, kinyújtott karral, sőt áradó haragommal fogok rajtad uralkodni, kihozlak benneteket a népek közül és összegyűjtelek benneteket azokból az országokból, ahova elszórva vagytok.” (Jehezekiel 20,33-34)

E jóslat valódiságát az is mutatja, hogy bár a visszatérést a Szentföldre a gúny tárgyává tettétek, ennek ellenére az egyenjogúság megszerzésére irányuló törekvésetek, a szándékotok, hogy Európában meggyökerezzetek és vallásotokat tényleg megsemmisítsétek, nem sikerül! Hódoljunk tehát a mindenható akaratnak és fordítsuk szellemi erőnket, híres erőforrásainkat és anyagi javainkat arra a célra, melyet az Isten kitűzött elénk – azaz, hogy Palesztina, ősi földünk birtokunkba vételével az izraelita nemzeti önállóságunkat minél előbb megteremtsük!

Egyébiránt egy éptagú erős koldushoz hasonlónak látom Izraelt, de nem a magasztos izraelita nemzetet bírálókat, nem azokat, akik fedik az izraelitát, mert dicső nemzeti önállóságát óhajtják, hanem azt a gyáva zsidó népet, amely más nemzeteknél azért koldul, amit saját szelleme tevékenységével megszerezhetne. A zsidó népnek, kit a lélek minden jeles tulajdonával Isten gazdagon megajándékozott, nem szabad koldulni más nemzeteknél az egyenjogúság sovány morzsáiért, mikor nemzeti önállóságát gazdagon élvezhetné.[14]

Meglehetősen népszerűtlen lehetett azokban az években ezzel a Bibliára alapozott érveléssel előállni, mert minden az ellenkező irányba mutatott. A zsidók egyenjogúsítása, amit Natonek a nemzeteknél való koldulásnak nevez, már a küszöbön állt. A magyar zsidóság az egyenjogúsítás lázában égett és csupán idő kérdése volt, hogy ezt mikor foglalják törvénybe. A magyar zsidók hősiesen kiálltak a magyarok oldalán az 1848-as szabadságharcban. Az osztrák vezetés ugyan hadisarccal sújtotta a zsidó közösséget, de a magyarság a zsidók emancipációs törekvései mellett állt. Ennek hátterében állt az a magyar érdek is, hogy a több mint félmilliós zsidóság „mózeshitűnek” és magyar nemzetiségűnek vallotta magát, ami a soknemzetiségű országban javította a magyarok arányát a kisebbségekkel szemben.

Natonek teljesen szembement ezzel a már kirajzolódó folyamattal és úgy tűnt, mintha nem értené az akkori idők szavát. Később azonban pont az idő mutatta meg a rabbi igazságát. E tekintetben Natonek írása prófétikus és korszakával szembeni tudatos, kitartó ellenállása is a próféták szellemét idézi.

Natonek megpendítette Izrael nemzetének gondolatát abban a korban, amikor a zsidó nemzeti lét felvetése minden elfogadás és asszimiláció útjában állt. A rabbi számára a nemzeti önállóság egy olyan eszmét jelentett, ami eredetileg jelen volt, ám az évszázadok rabbinikus zsidóságában elhalványult. Natonek szerint a rabbik ugyanis a Talmudban megtestesülő zsidó szellemnek egy olyan irányát vitték tovább a szétszóratásban, amelyben elsorvadt Izrael nemzeti léte. Rengeteg szabályt és előírást dolgoztak ki annak érdekében, hogy egy zsidó saját magát meg tudja őrizni tisztaságban és szentségben Isten előtt. Ezt a lassan átláthatatlanná vált szabályrengeteget a Szentírás rangjára emelték és ezt tették a zsidó élet lényegéve. Így azonban a Talmud bölcseinél eredetileg meglévő nemzeti gondolat, ami Akiva rabbi koráig még élt, később súlytalanná vált.[15] Natonek szerint e nemzeti gondolat feltámasztása kiindulópontja annak, hogy Izrael újra hitben és Isten akaratában járjon:

Mindennek előtt tehát nemzeti önállóságunk lehetőségében kell hinnünk, és ezt az eszmét hitünk egyetlen tényezőjeként kell elismernünk; mert hitünk isteni elvei egyedül az izraelita nemzeti önállóságán alapulnak, mit mindennapi imáinkban is óhajtjuk. Azért az izraelita önállóságát meg kell valósítanunk, amihez valóban hitünk is legyen; addig azonban a hitetlenség bélyegét érdemeljük! De igyekszem lelkem erejéből ezt a bélyeget nemzetemről lehárítani.[16]

Valószínűleg a nemzet gondolatával függ össze a rabbi által választott Abir Amiéli álnév is. Az abir szó hatalmasat jelent, míg az ami azt jelenti: népem; az Éli pedig azt: Istenem. Natonek számára ezek a fogalmak szorosan összekapcsolódtak és kifejezték felfogásának lényegét.

Népe miatt hajlandó volt szembeszegülni az évszázados rabbinikus gondolkodás fő áramlatával, ami az egyén körül forgott és a nemzetet teljesen háttérbe szorította. Igazán a rabbi korában kezdett el ez a „nemzetietlen” szemléletmód rossz gyümölcsöt teremni az asszimiláció miatt. Korábbi évszázadokban a zsidóság annyira kirekesztve és megvetetten élt a népek között, hogy a nemzeti gondolat ápolása nélkül is megmaradt mindenhol tömbként.

Kétségtelen az is, hogy Natonek, aki később maga hozza elő Jézus személyét, e szemléletmódjában közel áll Jézus tanításához. Jézus az Újszövetségben hasonlóan keményen szólt korának rabbijai, farizeusok emberi szabályai ellen, főként azért, mert ennek isteni tekintélyt tulajdonítanak. Jézus is azt hozza fel, hogy ezzel erőtlenné teszik Isten beszédét, azaz olyan hangsúlyeltolódásokat okoznak, amiknek rossz gyümölcse lesz.

Natonek azzal sem marad adós, hogy mi ez a rossz gyümölcs. Ha Izrael elveszti hitét, vallását, Istenét, ha nem tér vissza hazájába, ha nem lesz nemzetté, sohasem tölti be azt, amire Isten elhívta. Nem fognak beteljesülni a próféták szavai az ország és a nép helyreállításáról, de az sem, ami Isten végső célja ezzel, hogy Izrael a népek világosságává legyen és feléjük szolgáljon.

Ezzel végső soron Izrael dicsősége veszne el és az, hogy Isten áldássá akarja tenni az egész földön. Ezért fontos a rabbi számára az, hogy abban a korban, amikor mindez veszni látszott, minden észérv ellenére elmondja gondolatait.

Tehát hozzád intézem szavam magasztos nemzetem, kit az Isten sz. Móses által papi nemzetének szentelt, hogy segíts magadon és szabadítsd meg magad a rabbik igája alól, hogy méltó legyél a hit ösvényén az igazság szövétnekével a népeket kalauzolni![17]

Miután Isten úgy rendezte, hogy dicső izraelita nemzet fia legyek, azon nagy nemzet fia, ki a világtörténelem fonalát szőni kezdte, kit a gondviselés kijelölt, hogy az egyetlen Istent imádó népek közül az első legyen, hogy Isten tanító igéjének boldogító erényét és üdvös igazságát gyakorolja… tehát ezen ősi nemzet méltó, büszke fia csak úgy lehetek, ha tetszhalálából felébresztem és a neki jövendölt nemzeti önállóság megszerzésére ösztönzöm! Erre szentelem életemet utolsó leheletemig és ezt mulaszthatatlan hivatásomként elismerem![18]

Zárásként Natonek pedig egy még merészebb gondolatmenetet bont ki a röpirat utolsó oldalain. Először elismeri a keresztények és a zsidók kölcsönös, létező ellenszenvét, mely szerinte nemcsak a vallási különbségekre, hanem az emberi természetre is visszavezethető. Majd azt kezdi el boncolgatni, hogy a zsidóság és a kereszténység pusztán a szabadelvűség eszméjén keresztül nem juthat el a valódi egyesülésig, egységig, mert valódi felebaráti szeretet nem ápolható a két vallás között emelkedő válaszfalon át. Ezért ennek a válaszfalnak le kell dőlnie és az egy hit eszméjén kell megszületnie az egységnek. Ezt az eszmét pedig a valóságos Messiás eszméjének nevezi! Ennek kimunkálására hívja a keresztényeket és izraelitákat egyaránt.

Hisz a keresztény ellenszenve, mondhatnónk, gyűlölete a zsidók ellen ismert tény, még azon országokban is, ahol a jogegyenlőségben részesülnek! Hogyan lehet tehát gondolni, hogy a zsidók részéről a gyűlölet a keresztények ellen nem viszonoztatik, vagy nem létezik! Ezt nemcsak a vallás elvi különbségei miatt, hanem az emberi természet hajlama miatt fogva is lehetetlenségnek kell tekinteni, mivel az őszinte ember nem is ámítgathatja magát! Ha mégis találkozik a zsidó és a keresztény közt jó viszonosság a szabadelvűség alapján, hát az hasonlít a szerzetes s az apáca közti társalgáshoz: mindegyik a maga rácsán át beszél, de egyesülniük nem lehet. Ugyanígy a valóságos felebaráti szeretet nem ápolható a hit válaszfalán át − hanem ennek végképp enyésznie kell, hogy karöltve lelkesülhessünk a hit egy eszméjén; ez a valóságos messiás eszméje! Iparkodjunk tehát keresztény és izraelita egyaránt ezt megvalósítani![19]

A röpiratnak ebben a részében Natonek még nem nevezi meg azt, hogy kit tart valóságos Messiásnak. A röpirat végén azonban egyértelművé teszi, hogy Jésúra a gondol:

Én pedig egy külön írásban megmutatom, hogy a Talmud Jésút a valóságos Mesiásnak tartotta.

A judaizmusban Jésú Jézus neve, illetve sokkal inkább gúnyneve. Ezt a nevet a mai Izraelben is használják, bár az eredeti héber név a Jesua (Máté 1,21), ami Szabadítót jelent. A röpirat üzenetéből kitűnik, hogy Natonek nem gúnynévként használja a Jésú elnevezést, hanem valószínűleg azért, mert a rabbinikus judaizmusban ez a név volt közérthető, általánosan használatos.

Natonek a brosúra utolsó előtti oldalán újra visszatér bevezető mondataihoz. Az írás első részében bebizonyította, hogy ő a legortodoxabb zsidó, azaz kifejtette az Izrael helyreállításával kapcsolatos hitét, nézeteit. Majd így folytatja:

…most a másik rész bizonyítandó, az, „hogy én a legszabadelvűbb izraelita vagyok”. Kijelentem, hogy a jelenkori zsidó eddigi szomorú elfajulásának okát a hitetlenségben lelem. Úgy vélem, hogy a zsidónak az a szerencsétlen, hamis véleménye: „hogy a kereszténység egy lappangott bálványozás” a jövő lelki épülésének és a nemzeti önállóságnak akadálya! Egyebként megnyugtatóan hat az is rám, hogy vallási nézetek tekintetében, a legelfogultabban ítélő nép az izraelita, legyen bár filozófus vagy vakbuzgó.

Natonek szabadelvűsége tehát abban nyilvánul meg, hogy kora zsidóságának szomorú hanyatlását abban látja, hogy a kereszténységet egy burkolt bálványimádásnak tartja. Ez akadályozza a lelki felemelkedését és a nemzeti önállóságának is útjában áll. De ezen nem csodálkozik, mert a zsidóságot a legelfogultabban ítélkező népnek tartja. A lábjegyzetben megjegyzi, hogy az ítélkező hozzáállás alól két zsidót kivételnek tekint:

Jeles kivétel képeznek szigorú bírálatuk ellenére S. D. Luzati tanár úr Paduában és Balagi tanár úr Pesten.

Ballagi Mórra már a 10. oldal lábjegyzetében is utal és méltatja héber nyelvismeretét és tórafordítását.

…korunk rabbijai rendszerint elmulasztották azt, hogy őseink, szent nyelvét elsajátítsák, s mind írásban, mind beszédben csak hebegnek-habognak, de a szabályok szerint nem képesek kifejezni magukat. Sok rabbi van, aki Ballagi Mór képviselő úr héber nyelvészet és Szentírás ismeretét méltányolni sem képes, sőt a Talmudban sem bír annyi tudománnyal, mint Ballagi Mór úr tudott, mikor Mózes öt könyvét magyarra fordította. Mégis kora zsidósága Pest községével együtt népünk e legjelesebb tudósát magától elidegenítette.

Ballagi Mór (született Bloch Móric; 1815-1891) „elidegenítése népétől” abban állt, hogy 1843-ban áttért keresztény hitre, mert összetűzésbe került a magyar zsidóság vezetőivel. Ballagi Mór tehát nem tartotta burkolt bálványimádásnak a kereszténységet és – Natonek fordulatával élve – a legszabadelvűbb izraelitának tekintendő. Majd így folytatja a rabbi:

Bizonyítja ezt az, hogy a Talmud rendszere, erkölcsi hatása s tanai lényeges gyakorlata valóban végkép megszűnt a zsidónál érv lenni. Ami még gyakorlatban megvan belőle, az csak a rideg forma torzképe…

Én pedig egy külön írásban megmutatom, hogy a Talmud Jésút a valóságos Mesiásnak tartotta; bebizonyítom, hogy a Talmud az Isten háromság eszméjét a Messiásban, jelképrendszerében tanította, és hogy ez az eszme úgy, mint a Talmudban előforduló más antropopatizmusi képzetek, semmiképpen sem bálványozás. Végre bebizonyítom, hogy a Talmud hitfogalmas számítási jövendölése szerint, századunk e második fele a Messiásság bevégződésre van kitűzve; tehát törekednünk kell izraeliták és keresztények egyaránt ezen feladatnak megfelelni![20]

Az elfogultság okát abban jelöli meg, hogy a Talmud lényegét nem látja, nem érti a zsidóság. Majd három nagyon bátor megállapítást tett a Talmud alapján.

Egyrészt magára vállalta azt a feladatot, hogy egy külön írásban bebizonyítja, hogy a Talmud Jesu(á)t tartotta az igazi Messiásnak. Mivel Natonek művét bezúzták és teljesen ellehetetlenült az, hogy olvasóihoz eljusson üzenete, a következő írás nem született meg soha. Sohasem fejtette ki nyilvánosan, hogy számára mit jelent Jesu(a) messiási mivolta, hogy hogyan fogadta el Jesu(á)t a Talmud alapján, mert az álnév alatt elkezdett írói pályafutása a Messiás elkobzása után teljesen derékba tört. Ebből a megvallásából azonban egyértelműen kiviláglik, hogy nemcsak Izrael helyreállítását látta meg prófétikusan, hanem a helyreállító Messiáskirály személyét is. Eszerint Natonek sokkal több volt, mint a cionizmus egyik előfutára, mert meglátta Messiását is, Akit neves kortársai nem ismertek fel. A zsidó népben korában csupán a zsidókeresztények jutottak hasonló felismerésre és kapcsolták össze a Jesua személyét Izrael helyreállításával.

Való igaz az, hogy a mindenkori keresztény teológia az Újszövetségből bizonyítja Jesua messiási mivoltát, hiszen ez írja le azoknak a próféciáknak beteljesedését, amit a Tanakh-ban Isten prófétái kijelentettek. Ennek ellenére ismertek olyan bizonyítékok Jesua messiási mivoltára nézve, amik a Talmudban találhatók.[21]

Natonek másodszor azt vállalja fel, hogy a megírandó brosúrájában bebizonyítja, hogy a Talmud jelképrendszerében benne rejlik az isteni háromság, amit a kereszténységben általánosan szentháromságnak neveznek.

Harmadszor pedig arra tenne kísérletet a következő röpiratában, hogy a Talmud alapján bebizonyítsa azt, hogy a 19. század második felében már az utolsó időkben járunk. Ezzel az üzenetével zsidókhoz és keresztényekhez ugyanúgy szólt volna, ezzel buzdította volna őket, hogy az utolsó idők kihívásaira adjanak választ. Natonek számára az utolsó idők mindenekelőtt Izrael helyreállításának idejét és szükségességét jelentette. A mai olvasó talán rálegyint a rabbi számítására, aki a „Messiásság bevégződését” jócskán előbbre várta. De azt el kell ismernünk, hogy Natonek ráérzett arra, hogy a 19. század végén elindulnak azok a folyamatok, amik Izrael helyreállításához vezetnek. A történetírás első alijahullámot 1882 és 1904 közé teszi és ezt az időszakot már kezdeti lépésnek tartja abban a folyamatban, ami Izrael állam 1948-ban történő megalakulásához vezetett. Az első cionisták pedig 1878-ban alapították a mai Petah Tikva városát, ami ugyancsak mérföld a zsidók hazatérésében.

E három kijelentés bármennyire is önmagában áll a rabbi életművében, Natoneket azok közé a korai zsidó jézushívők közé emeli, akik megőrizték identitásukat és zsidóként hittek Jesua Messiásban. Natonek számára nagyon lényeges volt népe és népének hazatérése, helyreállása, amiért egész életében munkálkodott. Ebben a röpiratában mégis mindent kockára téve kísérletet tett arra, hogyha álnéven is, de megvallja hitét Jesuában, Izrael igazi Helyreállítójában. Ezzel azt a teljes igazságot tárta fel, amit megértett Izrael újjászületéséről.

.

A fenti részlet Natonek József rabbi és kora c. könyv 15-33 oldaláról származik.

Lásd még a könyvajánlót és a könyv letölthető részeit is és a könyvajánló videót.

Végjegyzetek: 

[1] https://adt.arcanum.com/hu/collection/VasarnapiUjsag/ [2021. nov. 12]

[2] Az 1867-es kiegyezés egyik pontja volt, hogy a szigorú osztrák sajtó cenzúra megszűnt Magyarországon. Ezért valószínű az, hogy az elkobzás osztrák nyomásra történt.

[3] Blumberger 11. o.

[4] Frenkel 9. o.

[5] A cionista előfutárokon kívül ugyanis a zsidó állam helyreállítását Palesztiniában az antiszemiták is hangoztatták. A magyar parlamentben két évtized múlva Istóczy Győző, az Országos Antiszemita Párt alapítója szorgalmazta, hogy a külügyminiszter lépjen fel nemzetközi fórumokon azért, hogy Palesztina megnyíljon a zsidók előtt.

[6] Frenkel 10. o.

[7] Frenkel 15. o.

[8] Messiás 3. o.

[9] Messiás 28. o.

[10] Wissenschaft-Religion 10–11; 40–51 o.

[11] Messiás 16. o.

[12] 150 év elteltével a rabbi mondatai nehézkessé, időnként alig érthetővé váltak és így elveszett belőlük az a tűz és az a lendületes érvelés, amit Natonek intellektusa kölcsönzött nekik. Ezért a szöveget valamennyire stilizálva, a mai nyelvhez igazítva adjuk vissza, hogy az olvasó számára élővé váljon.

[13] Ézsaiás próféta

[14] Messiás 26–27 o.

[15] A Bar Kochba felkelés (Kr.u. 132-135) volt Natonek koráig az utolsó, amikor Izrael nemzetként kísérletet tett Jeruzsálemnek és földjének visszafoglalására. Az akkori egyik legjelentősebb szellemi tekintély, Akiva rabbi Bar Kochba mellett állt.

[16] Messiás 28. o.

[17] Messiás 22. o.

[18] Messiás 28–29 o.

[19] Messiás 25. o.

[20] Messiás, 29–30 o.

[21] A Talmudban lévő bizonyítékokra lásd: Harald Flösch: Hogyan ismerhető fel a Messiás? Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2018.