Jesua megdicsőülése

Jesua megdicsőülése

(Benjamin Berger)

A színelváltozás története igazából a Máté 16. fejezetének végén kezdődik azzal, hogy Jézus ezt mondja: „Bizony azt mondom nektek, hogy vannak némelyek az itt állók közül olyanok, akik halált nem kóstolnak addig, amíg meg nem látják az embernek Fiát királyként eljönni” (Máté 16,28). Sok hívő felteszi a kérdést, hogy mit jelent ez? Ezek a tanítványok még mindig élnek? A Biblia felosztását fejezetekre és versekre jóval az apostoli kor után csinálták. A tagolás nem minden esetben szerencsés. A Máté 16,28 versét a Máté 17. fejezetével kell összekapcsolni és akkor válik érthetővé az idézett vers.

„Hat nap múltán Jézus magához vette Pétert, Jakabot, meg testvérét, Jánost és felvitte őket egyedül egy igen magas hegyre. Aztán a szemük láttára átalakult, az arca világítani kezdett, mint a nap, ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának. Egyszerre láthatóvá lett nekik Mózes és Illés is, amint vele beszélgettek. Uram – szólt Péter Jézushoz – kellemes itt lennünk! Ha akarod, három sátrat készítek, egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek” (Máté 17,1-4).

Jézus magához vette azt a három tanítványt, aki egészen közel állt hozzá. Felment velük egy magas hegyre, ahol elváltozott. Első alkalommal látták, hogy néz ki dicsőségében. Mindaddig, amíg a földön volt, úgy nézett ki, mint minden más ember. A művészek néha világos sugarakkal festik meg a fejénél, de ezek a sugarak a valóságban nem voltak ott. Amikor elváltozott, egészen másképpen nézett ki. Nem körülötte volt fény, nem Őt világította meg, hanem Ő maga volt a világosság. A különbség az a nap és a hold között, hogy a holdat megvilágítja a fény, de a nap kisugározza a világosságot. Jézus örök világosságot sugárzott ki. A tanítványok így látták Őt dicsőségében.

Mindennek prófétai jelentése van. Megjelent Mózes és Illés Jézus oldalán és beszéltek vele. Miért Mózes és miért Illés? Tudjuk, hogy Mózes nem láthatta Isten arcát. Földi pályafutása alatt megkérte Istent, hogy mutassa meg neki dicsőségét: Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon“ (2Mózes 33,18-20).

Akkor az Úr a sziklahasadékba állította és kezével befedte arcát. Isten elhaladt előtte és elvette a kezét, úgyhogy Mózes hátulról látta Őt. Ez azt jelenti, hogy Mózes emberi alakban látta az Urat, ám az arcát nem (2Mózes 21,22-23). Az, hogy ez így történt, a Tórával, a törvénnyel kapcsolatos. A Tórában még el van rejtve Isten arca. Mózes Izrael egész népét képviseli. Így ő egészen a színelváltozás időpontjáig nem látta Isten arcát. De most a hegyen látta Isten arcát Jesua haMassiah személyében. Ha ezt a prófétai képet Izraelre alkalmazzuk, akkor ez azt jelenti, hogy a lombsátrak ünnepének beteljesedésekor Izrael elől elvétetik a lepel, és Izrael látni fogja az Úr arcát.

Ez lesz annak a találkozásnak nemzeti beteljesedése, ami Pénuelnél történt (1Móz 32,25-33). Itt Jákob egy egész éjszakán keresztül harcolt egy férfivel, akit az Írás máshol Angyalnak és Istennek is nevez (Hós 12,4a; 1Móz 32,30). Itt kapja meg Jákób azt az áldást, ami számára annyira fontos volt ― attól, Akivel birkózott. Itt kapja meg az Izrael nevet és itt látja meg Isten arcát, nevezetesen Jesua arcát. Itt vétetik el Izrael szemei elől a lepel. Ez prófétikusan a színelváltozás hegyén jön el, ahol Mózes Izrael népének képviselőjeként látja Isten arcát, Jesua arcában. Ekkor már az arc nincs elrejtve.

A másik kérdés az, hogy miért Illés a Jézus mellett megjelenő másik alak? Az Ószövetség utolsó prófétája, az Ószövetség utolsó verseiben így szól: „Imé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz” (Mal 3,23-24 (4,5-6)).

Több jelentése van az atyák és fiak szavaknak. Az első jelentés az lehet, hogy az atyák Izrael népe, és a fiak a Gyülekezet a nemzetek közül. Az atyák és a fiak nagy kiengesztelődésen fognak átmenni. Amikor Illés a Kármel hegyén az 1Kir 18-ban oltárt épít tizenkét kőből és az Úr tüzet bocsát le az égből, akkor áldozata a helyreállítást szolgálta. Illés a nép helyreálltásáért munkálkodott, szolgálata Isten megosztott népét újra egyé tette. A felállított tizenkét kőoszlop itt is Izrael tizenkét törzsét jelképezte, ahogy korábban (vö. Józs. 4,5-9).  A Mt 17-ben leírt megdicsőülés után Jézus is megerősíti Illés helyreállításra vonatkozó megbízását, mialatt a hegyről leereszkedve a 11. versben ezt mondta tanítványainak: „Illés ugyan eljön – felelte – s helyre fog mindent állítani… (Máté 17,11).

Péter három lombsátrat, szukkát akar építeni, mert az egész élmény a hegyen minden valószínűség szerint a lombsátrak ünnepének idején, szukkotkor zajlott. A lombsátrak miatt a színelváltozás az eljövendő királyság és a szukkot beteljesedésének prófétikus képe is.

Péter egészen egyszerű gondolkodásával úgy véli, hogy az Úr, Mózes és Illés számára egy-egy lombsátrat kellene építenie. Nem egészen érti, hogy mi történik, mégis az az elképzelése, hogy lombsátrakat épít, jel számunkra, hogy ez az esemény a lombsátrak ünnepével összekapcsolódik.

Még beszélt, mikor hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk s a ködből hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, ő nyerte el tetszésemet! Hallgassatok reá!” Mikor a tanítványok ezt meghallották, arcukra borultak és nagyon megijedtek (Máté 17,5-6).

Az „ez az én szeretett Fiam, Akiben kedvemet lelem” szavakat egyszer már hallottuk Jézus bemerítkezésénél, amikor megalázkodik. Most még egyszer halljuk a megdicsőülésénél. Az idézett versekkel kapcsolatban szeretném idézni Péter második leveléből az igéket, amelyek annyira kötődnek a megdicsőüléshez. Segítenek számunkra megérteni, hogy a hegyen átélt élmény prófétikus esemény volt. „Mert nem kibölcselkedett mesék után indultunk, mikor Urunknak, a Krisztus Jézusnak hatalmát és megjelenését megismertettük veletek, hanem azért szóltunk, mert szemtanúi lettünk az ő fensége nagyszerűségének. Mert mikor Isten, az Atya őt megtisztelte és megdicsőítette, ilyen szózat érkezett hozzá a fenséges dicsőségből: „Ez az én szeretett Fiam, ki elnyerte helyeslésemet.” Ezt a szózatot mi, akik vele voltunk a szent hegyen, hallottuk. Így annál szilárdabbul tartjuk a prófétai igét, és helyesen cselekesztek, ha úgy figyeltek rá, mint homályos helyen világító mécsesre, mindaddig, míg felvirrad a nappal, és a hajnalcsillag felkél szívetekben (2Péter 1,16-19).

Itt Péter számol be erről az eseményről: „Figyeljetek ezekre a prófétai igékre és ne legendákat, meséket kövessétek, hanem a valóságot. Amit mi átéltük a hegyen, az azzal az Ő érkezésével, visszajövetelével kapcsolatos, ezért ennek egy erőteljes prófétikus jelentése van. Ennek vagyunk a tanúi. Mi láttuk ezt. Elmesélem nektek, amit én személyesen éltem át, amikor Vele a hegyre mentünk.” A hajnalcsillag annak a jele, hogy az éjszaka hamarosan véget ér és a nap felkel. Jézus visszajövetele pedig annak jele, hogy ez a kor véget ér. Előbb azonban tudnotok kell azt, hogy az írásnak egy próféciája sem származik saját magyarázatunkból, mert sohasem keletkezett ember akaratából a prófétálás, hanem a Szent Szellemtől vonzva Istenből szóltak bizonyos emberek (2Péter 1,20-21). Ezek is nagyon lényeges igék. Itt is kimondja Péter, hogy az élmény a hegyen prófétikus volt. A megdicsőülés kapcsolódik a (lomb)sátorok ünnepéhez, ami azt jelenti, hogy a szukkotban majd Isten dicsősége és Isten arca tárul fel.

De miért van még részben elrejtve Isten arca? Mert a Gyülekezet, amely az emberiség két részéből áll, zsidókból és a nemzetekből, még mindig kezdetleges stádiumban van, messze eltávolodva beteljesedésétől, bevégzettségétől. Olyan sok hívő egyáltalán nem akar ezzel az egységgel foglakozni. A messiási gyülekezetek is, habár már nagyon sokat nőttek, de még mindig kicsik és még mindig el kell mélyülniük szellemileg. De eljön a nap, amikor ez a két rész össze fog kapcsolódni. Akkor a Gyülekezet látni fogja Jézus arcát. Azt, ahogy valóságosan kinéz.[1]

Végjegyzet:

[1] Benjamin Berger: Jeschua von Nazareth, der König der Juden, echad, 2016, 145-155 o.

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*