Felismeritek a meglátogatás napját?

Felismeritek a meglátogatás napját?

 

Imádság

Meghajolok a Te igazságod előtt, a Te Igéd szépsége előtt. Én is köszönöm Uram a sátoros ünnepet, hogy visszanézhetünk a múltba, hogy elmélyedhetünk abban, mennyi mindent kaptunk. A szukkottal megmutatod Uram azt is mennyire bizonytalan az ember léte a védelmed és jelenléted nélkül.  Köszönjük Uram, hogy ebben az ünnepben mutatod fel azokat a lelkeket, akik gyümölcsöt hoznak Neked, és ezeket a gyümölcsöket mint érdemeket hozod fel az oltárodon, az imádságok oltárán, a cselekedetek oltárán jóillatú áldozatként magadnak. Köszönöm, hogy összejöhettünk a nevedben, és hogy Te buzdítod a néped, hogy összejöjjön és meghajoljon Előtted. Áldalak és magasztallak azért a csodáért, amit nap mint nap átélhetünk Tebenned. Kérünk Téged, hogy tisztíts meg minket minden olyan nyomasztó gondolattól, érzéstől, cselekedettől, ami eltávolít minket Tőled. Tölts fel Szent Szellemeddel, jöjjön tisztító tűzként, irtson ki belőlünk minden világi gondot, gondolatot, hogy helyet tudjunk adni a Te igazságodnak, hogy örömmel tudjunk dicsőíteni Téged, és halló fülekkel és nyitott szívekkel hallgassuk a Te Igédet, amit áldásként adsz, és gondolkodtatsz a csodálatos terveidről. Köszönöm a gyerekeket is, hogy eljöttek, áldd meg őket egyenként, hogy amit összeszednek morzsáként a kis szívükbe, az Neked hozzon gyümölcsöt Uram, a Te dicsőségedért. Ámen

.

.

Mostanában sokszor foglalkozom azzal, – vagy talán pontosabb megfogalmazás az, hogy az Örökkévaló akarja, hogy foglalkozzam vele, – hogy miért is volt az a rettenetes nagy törés a nép és Jézus között? Elsősorban nem értette meg a zsidó nép, hogy mi Isten akarata, másodsorban a konokságuk és az engedetlenségük nagy tragédiába sodorta őket. Nem értettem, mi ez? Miért? Miért nem volt fül a hallásra?

Azon gondolkoztam, hol kezdődik az engedelmesség? Amikor az ember iskolába kezd járni, és mondják neki, hogy az ’A’ betűt így kell írni, akkor elfogadja. Ha a Mindenható parancsolja, hogy valamit tartsunk be, akkor ha eltérünk attól, azért Isten parancsolata él, és én leszek az, aki a kárát vallja az engedetlenségnek.

„És mikor közeledett, látván a várost, síra azon. Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, a mik néked a te békességedre valók! de most elrejtettek a te szemeid elől. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.” (Luk. 19,41-44)

Úgy emlékszem, hogy két alkalommal sírt Jézus: amikor feltámasztotta Lázárt és itt. Ezen kívül a Gecsemáni kertben szenvedett, de az más jellegű volt.

„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.” (Jn 1,1) Az utóbbi Ige fényében, amikor Isten lejött Jézusban, – mert be akarta tölteni azt a törvényt, amit megírt az ember számára – azért jött le, hogy a népének mutasson példát.  Olyan példát, amire nem mondhatja, hogy nem látta, nem hallotta, nem ismerte. De ennek elutasítása következményeként az áll: kő kövön nem marad, „mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásod idejét.” Ha ezt a mi hívő életünkre vonatkoztatom, akkor ebben is igaz, hogy mennyire nem ismerjük fel a meglátogatásunk idejét. Eljön hozzánk, szól a szívünkhöz, lelkünkhöz, és mi csak mutogatunk és sipogunk, hogy „persze, majd én…” Eljön Isten figyelmeztetni minket, hogy ezt és ezt tartsam be, a Szent Szellem által tud vezetni, és nagyobb kegyelem van ebben a vezetésben, de én nem hallom meg a meglátogatásom idejét. Nem veszem észre, és teszek olyan dolgokat az életemben, amiért később nem győzök bocsánatot kérni. És nincs felelet rá. Meg vagyunk sértődve, hogy vajon miért? Jézus azért sírt a város felett, mert tudta azt, hogy mi következik az engedetlenségből. Sokszor tudna sírni felettünk, akik aztán tényleg a megváltása által élünk, hogy ennyire engedetlenek vagyunk Vele szemben.

Ebből a szempontból nézve Jeruzsálem megérdemelte azt, amit kapott, mert olyan dolgokat hozott fel Jesua, amiket csak Isten tud felhozni. A csodák dacára sem akarták felismerni a Messiást, nem engedtek a felismerésnek. A mi életünkkel ugyanezt párhuzamba lehet állítani. Rossz gondolatokkal, rossz szívvel, rossz érzésekkel, rágalmazással, irigységgel éljük az életet, és ezek elsötétítenek minket, és nem látjuk Jesua hívogatását. Nem vesszük észre jelenlétét az életünkben, csak a magunk igazát fújjuk. Ez nagyon-nagyon fájdalmas lehet Jesuának, mert velünk is tett csodát, megváltoztatta az életünket, újjászült, meggyógyított egy betegségből, megkaptuk a kérésünket, kaptunk szeretet a szívünkbe az ellenségeink felé. Olyan csodákat tapasztaltunk, amit normális átlagemberek nem élnek át, és nem vesszük észre. Pedig tudjuk, hogy ezzel a képességgel, ami működött bennünk, nem mi rendelkezünk.

Nézzük meg a vérfolyásos asszonynál Isten kegyelmét: „Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban, reszketve előjöve és előtte leesvén, megjelenté néki az egész sokaság előtt, miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult. És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!” (Lk. 8,47-48) Egy vérfolyásos asszony olyan volt, mint egy leprás, messze el kellett kerülni, nem keveredhetett a néppel. Mégis az emberek közé ment, és meggyógyult. A nép tudhatta ebből, hogy ezt csak Isten tudja megtenni.

Aztán ott van az ördöngös: „És ímé egy a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem: És ímé a lélek megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja őt, annyira, hogy tajtékot túr, és nehezen megy el tőle, szaggatván őt.” (Lk. 9,38-39) Meg volt szállva ez az ember, és ott volt egy hatalmas tömeg. Hallottam, hogy jön Bonke. ’Készüljön Európa”, mondják. De itt csak azok fognak hinni, akik a szívükben hittel vannak ott. Lehet csodát tenni, de csak azok kapnak ebből világosságot és életet, akik hiszik is, hogy ez Istentől van. Majd így folytatódik: „És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.” (Lk. 9,40) Nem tudták a tanítványok kiűzni. Nemcsak azért, mert nem volt hitük rá, nem is azért, mert féltek tőle. De az az isteni erő nem volt bennük, mint ami Jézusban. Amit hit által fel tudtak volna gerjeszteni magukban. „Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség!” (Lk. 9,41) Itt nemcsak ezekről a tanítványokról beszél, hanem azokról, akik körbeállták ezt a beteget. Mit mondana ránk? A közösségekről, gyülekezetről? „…meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek titeket?” (Lk. 9,41)

Ez egy olyan felkiáltás Istentől, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Amikor tette a csodákat mindenfelé, mindenki örült. Ha őszintén megvizsgáljuk magunkat, akkor nálunk is így van. Amikor megkapjuk a szívünk vágyát, mennyire tudunk örülni, mennyire fel tudunk szabadulni, boldogok vagyunk, dicsőítjük Istent. Utána mintha elvágták volna ecetes ollóval. Mintha nem is lett volna, mintha ez a csoda már százezer éve történt volna, vagy csak hallottam volna róla, csak volna olvastam róla, és nem éltem volna át. Ha párhuzamot vonunk az események között, az olvasottak, és az életetek között, akkor azt látjuk, hogy egy centivel nem vagyunk különbek, mint a zsidó nép volt akkoriban. Nekünk is annyi lehetetlen, elviselhetetlen dolgunk van. Egy testvérünk meghallgatott egy felvételt egy korábbi evangélizációról, ahol ő is szolgált. Micsoda tanúbizonyságok voltak ott! Micsoda tűz volt! És a ’volt’-on van a hangsúly. Ki vette el? Mi hagytuk el, mert megszoktuk, hogy Isten velünk van, hogy megtesz mindent, amit kérünk. Azt szoktam mondani: ha egy hitetlen ember hűtlen, akkor hűtlen. De néha egy világi ember sokkal kedvesebb vagy hálásabb, mint egy hívő.

„Amíg pedig az odaméne, azon közben az ördög földhöz üté azt, és megrángatá. De Jézus megdorgálá a tisztátalan lelket, és meggyógyítá a gyermeket, és adá azt az ő atyjának.” (Lk 9,42) Nem csinált semmi hókusz-pókuszt, az Isten Szellem által, ami benne uralkodott, meg tudta gyógyítani. Hit által, Istenben való reménységgel. Pedig ördöngős volt, és az nem valami könnyen mászik ki az emberből.

Aztán a következő csoda, hogy életet adott vissza. Tudjuk, hogy az egyiptomi varázslók csak három dologban tudták utánozni Mózest. A kígyó, a vörös víz és a békák esetében. Aztán megállt a tudományuk, mert életet csak egyedül Isten tud adni. Jesua feltámasztja Jairus lányát a Lk 8,54-ben: „Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj fel!” Ez egy halott lány volt, és Ő megelevenítette. Minket is megelevenített a halott életünkből és felkeltett, azt mondta: kelj fel! Akkor nagyon dicsőítettük Istent. Nem szégyelltünk volna az utcán táncolni örömünkben. Isten most is csodákat tesz, és azt szeretné, ha felfedeznénk ezt. Azt szeretné, ha hálásak lennénk, és nem a világ legtermészetesebb dolgának vennénk azt, amit kapunk. Mert Ő a legnagyobbat adta ezért, az életét. Amikor olvastam a Jeruzsálem feletti sírást, akkor úgy éreztem, hogy ott dőlt el végleg, hogy meg kell halnia a keresztfán, mert nem akart hallani Izrael. Féltette a pozícióját, féltette a gazdagságát, a kényelmét, a főpapok a rangjukat… és mi? Volt miért sírnia Jézusnak.

Aztán a naimi özvegy Lk 7,14-ben: „És oda menvén, illeté a koporsót; a vivők pedig megállának. És monda: Ifjú, néked mondom, kelj föl!” Megint egy olyan csoda a zsidók előtt, amiről nagyon jól tudták, hogy Istentől van. Csak Isten tud életet teremteni. Megint egy olyan csoda a temetni induló tömegnek, hogy tisztában voltak azzal, hogy ezt senki más nem teheti meg, csak egyedül Isten. Mégis elfordultak tőle.

„És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jőjj ki!” (Jn 11,43) Ez is nagy tömeg előtt történt, és ekkor kezdtek el félni a vezetők, hogy a nép hinni kezd majd Jesuában. Ez senkinek sem tetszett és sokszor nekünk sem tetszik, mert ha tetszene, engedelmesek lennénk. Mindenben, ami le van írva. Nem az engedelmesség nehéz, ahogy sokszor mondjuk, hanem a bűnök, az ellenállások, ezek következményeit nehéz viselni. Mert Isten odarendeli a Szent Szellemet, az imádság szellemét, a világosságot a megértésre, és ez mind a segítségünkre van, ha élünk vele.

„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.” (Jn 1,1) Mit is mondott a Tórában a Mindenható? „És közöttetek járok, és a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek.” (III Móz 26,12). Megígérte, hogy ott lesz közöttük. Nem mondta meg, mikor, de ott lesz közöttük. „Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.” (Jn 1,1-3) „És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14) Egyedül János látta át, hogy mi történt, ő volt az, aki ráérzett.

Most nem a kis vétkekről van szó, hogy valami kicsúszott a számon, hanem a tudatos bűnökről, az előre megtervezett, precízen véghezvitt tervekről. Amikre sokszor van merszünk áldást kérni, vagy úgy teszünk, mintha nem is tudnánk róla, hogy ez Isten ellen van.  Utána csapkodunk, méltatlankodunk, nem értjük, miért nincs imameghallgatás, várunk egy igazi bűnbocsánatot, ahol felszabadulunk. De a tudatos bűn úgy meg tud kötözni minket, hogy nem lesz szabadságunk, megkeményedik a szívünk és keményebb lesz, mint amilyen a megtérésünk előtt volt. Jesua megtett minden csodát Izraelnek, bebizonyította számtalanszor, hogy Ő Isten, és a nép nemet mondott. Önmaga féltése miatt, mert más elképzelései voltak Istenről, és ezt nem akarta elengedni. Mert kárt vall, ha bevallja, hogy ’Te vagy az Isten’, mert akkor engedelmeskedni kell, és az nekünk nem jön össze.  Hogy adhat Isten egy papi széket egy ilyen kóbor embernek, aki időnként megkérdezi, hogy ’mi velem az Úr akarata, honnan lehet azt tudni?’ El tudom képzelni, hogy Jézus tud sírni ilyenkor felettünk is.

„Mert tetszett az Atyának, hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség.” (Kol 1,19) Maga Isten volt közöttük, és köztünk is. Amikor megérintett, a világteremtő Isten érintett meg a Messiásban.  Az egész teljesség benne van, nem pótlékokat ad, mint amiket mi adunk neki. „És hogy Ő általa békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa mindent, a mi csak van, akár a földön, akár a mennyekben.” (Kol 1,20).

„Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók! de most elrejtettek a te szemeid elől.” (Lk 19,42) Miért is rejtettet el? A hitetlenség, az engedetlenség miatt. Szoktuk látni, hogy egy testvér forog maga körül, helyben jár. Miért jár helyben? Mert hitetlen. Amikor azt mondja valaki egy gyülekezetben, ’elég ez nekem, amit itt hallok, elvagyok ezzel.’ Micsoda beszéd ez? Mert így a felelősséget nem kell felvállalni. De mikor igent mondtunk Jézusra, és azt mondtuk, hogy Tiéd az életem, akkor a saját életem felett már nem én rendelkezem. Az Jézusé. Milyen szolga vagyok én, ha csak addig megyek az Urammal, amíg jóllakat. Ha azt mondtuk, hogy Tied vagyok Jézus, Tied az életem, melyik életről beszélünk? Mikor a sajátunkat éljük?

„Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülötted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged.” (Lk 19,43) A nem igazi élet és a következményei – ez nemcsak a zsidókra szól. Amikor meg vagyok szorítva, és körülvesznek az ellenségeim, mert nem vagyok hajlandó arra, hogy észrevegyem Jézust, mert nem vagyok hajlandó engedelmeskedni. És akkor vagyok vidám és jókedvű és adakozó, amikor meg vagyok elégedve, mert áldást kaptam, és jól megy. „És a földre tipornak téged…” (Lk 19,44). Könyörögve kértem az Urat, mikor a prédikációra készültem, hogy ne így legyen, hogy minden hívő testérem próbálja ezt megérteni velem együtt. Csak egy kicsit kell elhagyni Jézus útját, és megaláznak, megköpködnek. Mert együtt iszok, és eszek azokkal, akik Isten ellen állnak fel, Isten nélkül élnek. Megalkuvással élek, meghunyászkodva. „És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned…” A minket követő generációkra is kell gondolni testvérek. Ez nem játék, ezért számon kér Isten. Még itt ebben az életben számon kér azért, mert itt kellene megállnom, nem ott fönn.

„… nem hagynak te benned követ…” Még az alapokat is kirángatják alólunk. „… mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét” (Lk 19,44).

Adjon az Úristen olyan életet, életformát, hogy az úgy világítson, ha valahol megjelenünk, Krisztusnak olyan illata legyünk, olyan levelei, amitől megrendül a szív. Ne azt mondják: ’ez keresztény? Hát én különb vagyok, mint ez.’ Adjon az Úr nagyon sok jó bizonyságot akkor, ha Belőle merítünk, és Rá figyelünk. Segítsen nekünk ebben, hisz azért halt meg, hogy segítsen, és életünk legyen. Ámen

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*