Egy magyar haszid rabbi üzenete – Kohn Lipót önéletrajza (1-2 fejezet)

Egy magyar haszid rabbi üzenete

Kohn Lipót önéletrajza

 

 

 

 

Első fejezet

 

 

Gyermekkorom és tanulmányaim

1862-ben születtem Bereznán, Kelet-Magyarország egyik kisvárosában, ahol az ortodox judaizmusban nevelkedtem. Ott a zsidók úgy tekintenek a keresztyénségre, mint a pogányság egyik változatára, mivel a katolikusok nyíltan gyakorolják bálványimádó szokásaikat, amikor leborulnak az utakon a keresztek és a képek előtt. Mindez a zsidók számára gyűlöletes, mert ezt Mózes megtiltotta nekik. A keresztyének papjai többnyire az ivás rabjai és a zsidók elkeseredett ellenségei voltak, és uszították a parasztokat, hogy minden lehetséges módon ártsanak nekik. Mindezek miatt arra tanítottak, hogy kerüljem el a nem zsidókat, még egy korty vizet se fogadjak el tőlük. A zsidók semmit sem tudnak Jézus Krisztusról és arról, hogy Ő volna a Messiás. Nem kapcsolják össze a két nevet, a Krisztus szóról pedig azt hiszik, hogy egyszerűen a kereszt szóra utal. Nem ismerik Krisztus tanításait és nem tudnak az Újszövetségnek nevezett könyv létezéséről.

Hétéves voltam, amikor ugyanabban az évben meghaltak a szüleim, és otthagytak, hogy segítsek magamon legjobb tudásom szerint. Ezért korán megtanultam Istenben bízni és gyakran imádkoztam, hogy tanítson meg az Ő útjaira. Tizenhárom évesen elhatároztam, tanulok, hogy rabbi vagy a népem egyik vezetője lehessek, mert ez a legtiszteletreméltóbb és legdicséretesebb élethivatás egy zsidó számára.

 

A Talmud bemutatása

Annak, aki rabbi akar lenni, a Talmud a legfontosabb tanulmánya. Miközben megemlítem ezt a könyvet, hadd mondjam el, mi is ez, mivel már nagyon sok keresztyénnel találkoztam, akik megkérdezték: „Miféle könyv a Talmud?”

A Talmud a zsidóság polgári szokásjogi gyűjteménye, amely hatvan traktátust tartalmaz. Szabályainak száma temérdek. A tízparancsolat egyik parancsát „Hat napon át dolgozz” stb., „de a hetedik nap a sabbat, az Úrnak, a te Istenednek napja,” a Talmud tudósai négyszáztizenhat szakaszban magyarázzák meg, minden szakasz nyolctól húszig terjedő részből áll, legaprólékosabban megadva az iránymutatásokat a talmudi szombat-törvények betartására. A zsidók hiszik, hogy mindezek, valamint az a sok ezer előírás és szabály, amelyeket a bölcs emberek meghatároztak, éppen olyan szentek és kötelezőek, mint maga a tízparancsolat. Van ugyanis egy hagyományuk, miszerint Mózes öt könyve, amelynek írásba foglalására Izrael parancsot kapott, csupán a szöveg, a Talmud pedig a magyarázat, amelyet Isten szóban adott Mózesnek a Sinai hegyen.

Amikor Mózes odaadta az írott törvényt, a szóbeli törvényt is elvitte a népnek, ők pedig addig ismételgették, amíg rögzítették az emlékezetükben. Minden egyes generáció átadta tudását a következőnek körübelül Kr. u. a 4. századig, amikor is a különböző szabályokat és vitákat összegyűjtötték, megszerkesztették, leírták és lezárták.

Azóta a zsidók ezeket a könyveket tették legfontosabb tanulmányukká, éjjel-nappal ezeket bújják, nemcsak azért, hogy a különböző törvényeket megismerjék vagy rabbivá váljanak, hanem mert azt hiszik, hogy a Talmud tanulmányozásával teszik a legnagyobb szolgálatot Istennek. Ahogy a Talmud maga mondja, „nincs dicséretesebb tanulás, mint a szóbeli törvényé.” Tehát nagyon derék fiú voltam, amikor majdnem minden időmet a Talmudnak szenteltem és szinte semmit a Prófétáknak.[1]

 

Diplomám megszerzése és házasságkötésem

Körülbelül tizennyolc éves koromra jártas voltam a héber irodalomban és a Talmudban. Azután azoktól a rabbiktól, akiknek a jesivájában tanultam, diplomát kaptam, ami tartalmazott egy tanúsítványt jó jellememről és elsajátított tudásomról, és felhatalmazást kaptam arra, hogy rabbi legyek. Ezt erősítette meg Szigeten[2] az első és vezető rabbim, a csodatévő S. L. Teitelbaum[3].

Egy közeli városban lakott egy gazdag zsidó, aki tanácskozott ezzel a nagyszerű csodatévő rabbival arról, hogy engem vejévé fogadna, mivel szeretné a legkisebb lányát, Rózát rabbihoz feleségül adni. Amikor beleegyezését adta, elhívtak, és az ottani szokás szerint megegyeztek, hogy milyen összegű hozományt adjon leendő apósom, mielőtt elveszem csinos és igen művelt, fiatal lányát. Házasságunk 1880-ban teljesedett be.

Apósom házában nagyon boldog voltam, és mindig köszönetet mondtam Istennek, hogy olyan sok kemény tanulás után ilyen elragadó otthont adott végül. Sok megbecsülést, szeretetet és kedvességet kaptam minden tekintetben. Az apósom házában töltött napok voltak a legragyogóbbak az életemben. Egy évvel a házasságkötésem után apósom meghalt.

Nem sokkal házasságkötésemet követően néhányan elkezdtek nekem, mint rabbinak kérdéseket feltenni, mivel tudták, hogy elértem ezt a tisztséget. De nem foglalkoztam velük, mivel Szigeten tanítóm közelében éltem, és nem jogszerű egy tanítványtól, hogy vallási kérdésekben döntsön, amíg a rabbija ugyanabban a kerületben lakik.

Jó néhány év múlva, amikor ez a rabbi meghalt, meghívtak, hogy gyakoroljam rabbinikus feladataimat három gyülekezetben. Éveken át tőlem kértek jogi döntéseket. Döntöttem közöttük különféle vallási kérdésekben, az istentiszteletre, húsra és tejre, a kiddushoz használt borra vonatkozóan, valamint az állatok leölésére vonatkozó szabályok tekintetében. Ha két embernek nézeteltérése támadt, ami arra indította őket, hogy törvénykezésre vigyék a dolgot, eljöttek hozzám és elfogadták a döntésemet minden további fellebbezés nélkül, mivel ilyen a zsidó előírás. Ilyen módon én voltam mind az ügyvéd, mind a bíró. Minden ellentét szavam által rendeződött el, és időnként távoli helyekre is hívtak, hogy döntsek el ügyeket, mivel úgy látszik, az embereknek tetszettek a módszereim.

Szabadidőmben gyakran fordultam segítségért a Talmudomhoz, amelyben egyszer a következőt olvastam: „A világ hatezer évből áll, azaz kétezer év zűrzavar és törvénytelenség, kétezer év törvény, és kétezer év a Messiás ideje.”[4]

Rási, a legelső és leghitelesebb magyarázó ad egy értelmezést az utolsó tételre: „Mert a második kétezer év után a Messiásnak el kell jönnie, és a gonosz királyságnak meg kell semmisülnie.”

Mindez nagyon felcsigázta az érdeklődésemet. Megszoktam, hogy majdnem minden csütörtökön éjjel tizenkettőtől körülbelül egy órán át ülök a földön a 137. zsoltárt ismételve, siratva és gyászolva Jeruzsálem pusztulását (a zsidók ezt „tiqqun chacot”-nak[5] hívják). Nagyon izgatottan vártam Messiásunk eljövetelét, és akkor úgy láttam, hogy ennek már kétezer éve eljött az ideje a zsidó számítás szerint.

Megdöbbentem és azt kérdeztem magamtól: „Lehetséges, hogy az idő, amit Isten megszabott Messiásunk eljövetelére, anélkül elmúlt, hogy a mi igaz és élő Istenünk beteljesítette volna az ígéretét?” Előtte semmi kétségem nem volt a Talmud igazmondásában; hittem, hogy minden része szent, de most úgy tekintettem erre a szakaszra, mint egyszerű legendára. Akkor elhatároztam, kutatni fogom a Prófétákat[6] a Messiás idejét illetően.

 

Korai kutatásaim

Az első gondolatom az volt, hogy Dánielt[7] tanulmányozom, de hamarosan visszaemlékeztem rá, hogy a Talmud megátkozza azt, aki az idők végére vonatkozóan vizsgálódik – különös tekintettel Dánielnek arra a részére, amely a Messiás eljövetelére és az idők végére utal. „Annak a csontjait, aki tanulmányozza és kiszámítja a végidőt [ami Messiás idejét jelenti], el kell pusztítani”[8] – mondja a Talmud.

 

Dacolva az átokkal

Ez rémületet keltett a szívemben, és úgy véltem, abban a percben, amikor elkezdem Dánielnek azt a részét olvasni, agyonüt egy mennyből jövő villám. Ugyanakkor támadt egy másik gondolatom. Azok a talmudisták, akik ezt állították, minden bizonnyal maguk is tanulmányozták Dániel könyvét és más szent iratokat a Messiás eljövetelére vonatkozóan, és ha ők megtették, megtehetem én is.

Félelemmel és remegéssel nyitottam ki a könyvet, átlapoztam, és különösen a kilencedik fejezetnél időztem. A kutatásom önvádhoz vezetett, mivel megkérdőjeleztem a bölcsek szent szavát. Amíg csak mintegy „üvegen keresztül” láthattam – mivel teljesen tudatlan voltam a Messiás Jézust illetően, aki nem Önmagáért vágatott ki – nem tudtam teljesen megérteni, hogy a Messiásnak meg kellett halnia a bűneinkért. Bár azért homályosan felfogtam, hogy a Messiásnak hozzávetőleg négyszáz évvel az után kellett eljönnie, hogy az angyal beszélt Dánielnek a hetven hétről.

Boldogság volt a szívemben, mivel rájöttem, hogy a Messiásnak valóban körülbelül akkor kellett eljönnie, ahogy az a Dániel 9,24-ben meg van írva. Az öröm azonban bánattal elegyedett. „Miért nem jött el?” Ne feledd, kedves olvasó, hogyan tehetted volna boldoggá szomorú szívemet azzal, hogy adsz egy Újszövetséget, amelynek létezéséről abban az időben még nem is tudtam. Ezért még nagyobb buzgalommal folytattam a Próféták tanulmányozását. E közben Isten Igéjének tiszta szelleme megragadta elmémet és szívemet. Akkor fedeztem fel, hogy sok talmudi szabály ellentétes Isten Igéjével. Micsoda küzdelem volt bennem a világosság és sötétség között!

Kijártam nagy kertembe, és egy almafa alatt sírtam és könyörögtem, mint egy kisgyerek: „Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát.”[9]

 

Egy emlékezetes ünnep

Nem találtam nyugalmat zaklatott lelkemnek. Nagyon sok rabbit megkérdeztem a Messiásról, és arról, hogyan egyeztetik össze a Talmud bizonyos részeit Isten Igéjével, de nem kaptam kielégítő választ.

Nem sokkal azután prédikáltam egy olyan témában, ami kapcsolódik a Hanuka ünnepéhez. Az üldöztetéstől való félelem miatt nem volt szándékomban, hogy nyilvánosan mondjak bármit is arról, ami olyan mélyen ott volt a szívemben. De Isten, Aki a némát is megszólaltatja, megnyitotta a számat, és elébük tártam minden felfedezésemet.

Talán hittek volna a Messiásról szóló felfedezésnek, mivel egyikünk sem volt tudatában annak, hogy egy ilyen megvallás csak a Megfeszítettel lehet kapcsolatos. Ám amikor hallották tőlem, hogy a szent Talmudban milyen sok tévedést találok, akkor ez tökéletesen elég volt ahhoz, hogy felszisszenjenek, a fejüket csóválják, végezetül pedig egészen egyedül hagyjanak, üres padoknak prédikálva.

Keserves üldözés következett.

 

 

 

Második Fejezet

 

Indulás Amerikába

Elmentem egy távoli városba és konzultáltam egy neves rabbival, aki meglepetten nézett rám, és úgy látszott, hogy megérti a helyzetet.

Azt hiszem, tudott valamit az Úr Jézusról és kijelentéseiről, de nem akarta megvitatni, mert valószínűleg tartott tőle, hogyha gondolkodik vagy beszél a messiási témáról, elbocsátják az állásából. „De”, mondta, „azt tanácsolom, hogy utazzon el Amerikába, ott sok olyan embert talál, aki többet mond a Messiásról.”

Mivel eltökélt szándékom volt, hogy megszabaduljak az elmémet fogva tartó tehertől, tüstént útra keltem Amerikába, hogy mindenáron megtaláljam a Messiást. 1892 március közepe körül New York-ban találtam magam.

Személyes ismerőseim otthonról és mások, akik csak a nevemet ismerték, a legszívélyesebb fogadtatásban részesítettek. Néhányan még a munkájukat is otthagyták, hogy üdvözöljenek, amikor hallottak az érkezésemről.

Hamarosan elmentem honfitársaim egyik rabbijához, akihez ajánlólevelem volt. Nagyon kedvesen fogadott, ideiglenes szolgálati lehetőséget ajánlott a zsinagógájában, és ígéretet tett arra is, hogy keres nekem egy saját hitközséget. Abban az időszakban a zsidóknak rengeteg tennivalója volt, mivel éppen a kovásztalan kenyerek ünnepére, peszáhra készülődtek.

 

New Yorki felfedezések

A megérkezésem utáni harmadik szombaton elmentem sétálni, és közben gondolataim ismét csak a Messiás körül forogtak. Elhaladtam egy templom mellett, ahol egy héber feliratot láttam: „Összejövetelek zsidók számára”.

Megálltam, kíváncsi lettem és be akartam menni. Ám amikor az ajtó felé lépkedtem, megláttam egy keresztet az épület tetején. Visszahőköltem, és így kezdtem el érvelni: „Ha ez keresztyén templom, mit jelentsen az a héber felirat? És milyen kapcsolatuk van a zsidókkal?”

„Hogyan léphet be egy zsidó egy olyan épületbe, amelyen ’kereszt’ van? Egy olyan tárgy, amelyet az úgynevezett keresztyének a hazámban imádnak. És hogy lehet a zsidó és a keresztyén itt együtt, amikor odahaza annyira gyűlölik egymást?”

Ahogy álltam ott gondolataimba merülve, egyik barátom került mellém és félelmet keltő hangon így szólt: „Mr. Kohn jobban tenné, ha elmenne innen.”

„Miért?”, kérdeztem.

„Csak jöjjön, kérem”, mondta, és olyan kitartó volt, hogy kénytelen voltam követni. Néhány lépéssel odébb azt mondta: „Van néhány hitehagyott abban a gyülekezetben, akik félrevezetik zsidó testvéreinket.”

„Hogyan”, kérdem én, „hogyan?”, mert ezzel csak még kíváncsibbá tett.

„Azt állítják, hogy a Messiás már eljött”, szólt végül.

Amikor ezt meghallottam, majdnem megzavarodtam az örömtől és meglepetéstől, mivel ez megerősítette felfedezésemet. Nagyon szerettem volna bemenni ebbe a templomba, hogy halljam az elgondolásaikat. De hogyan szabadulhatnék a társamtól? Otthon már megtanultam, hogy nem beszélünk ilyen dolgokról, ezért azzal búcsúztam el tőle, hogy el kell mennem valahová.

Addig nézegettem hátra, amíg meg nem győződtem róla, hogy eltűnt, aztán gyorsan besiettem a templomba – a tetején lévő kereszt ellenére. De jaj, micsoda kép tárult elém! Az igehirdető a szószéken és a hallgatóság is, mind-mind hajadonfőtt! Micsoda bűn, különösen egy rabbinak hajadonfőtt lenni. Gyorsan megfordultam és kimentem, de a templomszolga mindezt észrevette, és egy rövid beszélgetést követően megadta a prédikátor címét.


Az első Újszövetségem

A következő hétfőn meglátogattam a lelkészt, és benne olyan emberre találtam, aki számomra a lehető legérdekesebb és legmegnyerőbb módon képviselte a zsidókeresztyénséget. Talmudi irodalmon nevelkedett, és amikor elmondta, hogy egy bizonyos jól ismert rabbinak a leszármazottja, azonnal elnyerte bizalmamat és szeretetemet.

Látva teljes tudatlanságomat a keresztyén hit felől, ugyanakkor nagy komolyságomat is, adott egy héber Újszövetséget, és arra kért, hogy olvassam el. Rögtön felütöttem, és életemben legelőször olvastam ezt: „Ez Jesua Messiásnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve.”[10] Le sem lehetett írni az érzéseimet!

Sok éven át szinte mindig lefoglalta gondolataimat a Messiás eljövetele. Csak őrlődtem emiatt, elhagytam a feleségemet és a gyermekeimet egy idegen országért, ahová még gondolatban sem akartam ellátogatni. Kérdezősködtem különböző rabbiknál, kutattam a Szentírást, imádkoztam és gondolkodtam; egész lényem ezzel az egy céllal azonosult. És most végre itt volt egy könyv, amely a Messiásról szól.

Úgy gondoltam, „ez a könyv bizonyára közvetlenül felülről jött hozzám. Isten küldte, és meg fog adni minden szükséges tudnivalót, és elvezet a Messiáshoz.”

A szavak: Jesua Messiás, Dávid fia, Ábrahám fia, édesebbek voltak az angyali zenénél. Elfelejtettem minden bajomat, nagyon boldog voltam, és olyan gyorsan futottam a szobámba, ahogy csak tudtam, bezártam az ajtót, leültem, hogy tanulmányozzam a könyvet. Reggel tizenegykor kezdtem el olvasni és éjjel egyig folytattam. Nem értettem a teljes könyv tartalmát, de legalább rájöttem, hogy a Messiás neve Jesua volt, aki Betlehemben született, Jeruzsálemben élt, és beszélt a népemnek, és hogy körülbelül abban az időszakban jött el, amit az angyal üzenete Dánielnek jelzett. Az örömöm határtalan volt.

 

Kezdődnek a megpróbáltatások

Reggel gyorsan futottam rabbi barátomhoz, aki addigra már intézkedett, hogy kapjak rabbiként megbízatást, és meséltem neki a könyvről és a felfedezéseimről. Nem azonosítottam ezt a Jesua Messiást a Jézus névvel. Akkoriban még nem láttam, hogy ez a Messiás ugyanaz, akiről durva karikatúrákat mutattak be hazámban, és arra sem gondoltam, hogy a nem zsidók a zsidó Messiásban hisznek. Ha ez lett volna a helyzet, akkor, emberileg szólva, nem tudtam volna megbékülni azzal a gyűlölt Megfeszítettel. Azt hittem, hogy ennek a Jesua Messiásnak ebben az országban kell lennie, ahol Királyként uralkodik, mint alattvalóival rendelkezik népével, talán az elveszett tíz törzzsel, és micsoda boldogság számomra, hogy hozzájuk csatlakozhatok, és az Ő uralma alatt élhetek!

Ilyen lehetetlen álmok voltak a szívemben, és amikor ezt elárultam a rabbinak, el lehet képzelni, mi következett. Indulatosan, szörnyű átkokat szórva ledobta a könyvet a padlóra, rátaposott, és nagyon barátságtalan kifejezésekkel ítélt el engem. Azt mondta, hogy ezt a könyvet a Megfeszítettről írták és ez az oka minden zsidó problémának. „Egy olyan zsidónak, mint amilyen te is vagy, nem lenne szabad kezébe venni ezt a könyvet, vagy beszélni vagy gondolkodni róla” – mondta. Elmenekültem haragja elől, új gyötrelmekkel a szívemben. „Lehetséges, hogy Jesua, a Messiás, Dávid Fia, ugyanaz a személy, akit a keresztyének imádnak? De hát az bálványimádás! Hogyan lehetne ehhez bármi közöm?”

Több napon át lehangolt voltam, a szomorúságtól sajgott a szívem. Azután újrakezdtem a tanulmányozást, és ahogy a Messiás szenvedései feltárultak előttem, egyre világosabban láttam az igazságot. Jesájá (Ézsaiás) 53. fejezete a legcsodálatosabb kinyilatkoztatás, de ez mit számít? Hogyan tudnám szeretni azt a Gyűlöltet? Hogyan vehetném számra a nevét, amikor Ő a Megfeszített, és amikor követői minden generációban és minden országban gyűlölték népemet, kiforgatták testvéreimet mindabból, ami jó és tisztességes, megölték, megkínozták őket és aljas módon bántak velük. Igaz zsidó létemre hogyan csatlakozhatnék saját népem ellenségeihez? De egy halk hang a szívemben azt súgta: „Ha Ő az az Ember, akiről a Szentírás ír, akkor neked kötelességed Őt szeretni. Nem számít, mások mit tesznek az Ő nevében, neked úgy kell tenned, ahogyan Ő tanít.”

 

Ugrás a 3-5 fejezetre.

 

Könyvajánló                                                                           Kohn Lipót önéletrajza az Evangéliumi Kiadó gondozásában jelent meg. /80 oldal, 11 fejezet/

 

 

 

 

 

—————————————–

[1] A szerző itt a Próféták (Neviim) könyveire utal. A zsidó Biblia más felosztású, mint a keresztyén Ószövetség. Három részből áll: a Tórából, a Prófétákból (Neviim) és az Írásokból (Ketuvim), a részek kezdőbetűiből áll össze a héber Szentírás neve: a Tanakh. A Próféták könyvei közé tartozik: a Józsué könyve, a Bírák könyve, Sámuel könyvei, a Királyok könyvei, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel próféta könyvei és a tizenkét kispróféta. A hagyományos héber gondolkodás középpontjában a Tóra áll, ahogy Kohn is írja. A zsidó Biblia más részeivel sokkal kevesebbet foglalkoznak, kevésbé ismerik.

[2] Máramarossziget.

[3] S. L. Teitelbaum (1808-1883): Rabbi Zalman/Salman Leib Teitelbaum (jiddisül), Yekusiel Yehuda Teitelbaum (I.) (héberül), szolgálati évei: 1858-1883.

[4] Az idézetet lásd: Babiloni Talmud Szánhedrin 97a.

[5] A kifejezés jelentése: ’éjféli helyre hozás’.

[6] Lásd az 1. lábjegyzetet.

[7] Dániel könyve prófétai, de a Ketuvimban található.

[8] Az idézetet lásd: Babiloni Talmud Szánhedrin 97b.

[9] Zsoltárok 119,18

[10] Máté evangéliuma 1,1

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*