Venetianer Sándor lelkipásztor

/Venetianer Sándor nekrológja a Zions Freund c. lapban/

„Nem tudjátok-é, hogy nagy fejedelem esett ma el Izráelben?” 2Sámuel 3,38.

Venetianer Sándor licentiatus teológus, a dél-magyarországi Új-Soóvé református egyházközségének pásztora 1853. június 17-én a Tolna megyei Faddon született, ahol apja az ottani ortodox közösség rabbija volt. 1871-ben fejezte be a gimnáziumot Kecskeméten, majd a filozófia tanulmányozásának szentelte magát Bécsben. – Ott ismerte meg a misszionárius Schönbergert,[1] akinek a tevékenysége akkor már áldásosan terjedt ki Prágára, Bécsre és Budapestre.

A Schönberger által hirdetett isteni üzenet tűzként hatolt be a fiatal, tudásszomjas Venetianer szívébe és értelmébe. Vele is az történt, ami a Schönberger-féle tanítások nagyon sok hallgatójával – mind a mai napig. Meghajolt a Megfeszített és isteni tanítása előtt. Természetesen ekkor azonnal elkezdődött Venetianer számára az üldöztetések és a nélkülözések ideje. Szigorú ortodox atyja és rokonai minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megmentsék az ifjút a „tévúttól”. Miután ez nem sikerült nekik, halottnak nyilvánították, mint ahogy ortodox körökben ez szokás.

Ki más vehette volna akkor Venetianert szárnyai alá, mint Schönberger, akinek döntő szerepe volt a megtérésében. Schönberger és sógora, a híres dr. Adolf Saphir igyekeztek megadni a lehetőséget az ifjúnak, hogy folytathassa tanulmányait. Miután Venetianer két éven át filozófiát tanult, a teológiának szentelte életét, amit Bécsben, Baselben és Debrecenben[2] hallgatott.

Tanulmányai alatt olyan szorgalomról és felfogóképességről tett tanúbizonyságot, amely minden professzorát ámulatba ejtette. Így például az arab nyelvtant három hónap alatt sajátította el. 1876-ban Debrecenben a református egyház pásztorává szentelték, és rögtön elkezdte lelkészi tevékenységét Túrkevén, Nagyváradon, Pancsován, majd Új-Soóvén.[3]

Szónoki tehetségét az egész országban ismerték, több meghívást kapott nagyobb városokba. Úgy döntött, hogy enged a Triesztbe szóló hívásnak, ahol hollandok, németek, olaszok és franciák vegyes gyülekezetének szolgált.

De itt még nem érezte, hogy igazán megtalálta volna a helyét. Folyamatosan érlelődött meg benne az elhatározás, hogy Izrael népének, test szerinti testvéreinek szolgáljon. Amikor a Joszef Rabinovics által vezetett zsidó-keresztény mozgalom 1885-ben Dél-Oroszországban kibontakozott, elhatározta Venetianer, hogy mint lelkipásztor eleget tesz az Odessza melletti Rohrbach gyülekezet hívásának azért, hogy a zsidó-keresztény mozgalom közelében legyen, és lehetőség szerint szolgálhasson neki. Schönberger és Venetianer többször meglátogatták Rabinovicsot Kisinyovban, ahol a nekrológ szerzője közelebbről megismerhette őket.

Venetianernek megadatott, hogy megkeresztelje a zsidó-keresztény mozgalom több tagját, köztük Rabinovics három lányát.

Oroszországi munkássága alatt érezte magát Venetianer a legboldogabbnak. Amikor prédikációs körúton volt, gyakran 10-15 kocsival kísérték őt zsidók és keresztények egyik helyről a másikra, s eközben munkájának sok gyümölcsét láthatta. – De nagyon hamar az orosz törvények korlátozták buzgó apostoli tevékenységében. Ezért – amikor ismételten meghívást kapott korábbi gyülekezetétől, a magyarországi Soóvétól, melyet az Úr jeleként értelmezett – visszatért Magyarországra, korábbi gyülekezetébe, hogy újra a maga csendességében működjön. – Nagyon gyakran meglátogattam őt, és olykor egy egész héten át nála maradtam. Gyakran megosztottam vele a szenvedés és öröm óráit. Mindig a hit és a hűség embere volt. Mint zubogó forrás, amelyből mindig friss víz ömlik ki, beszélt gyakran órákon és napokon át egyetlen bibliai helyről anélkül, hogy ismétlésekbe vagy ellentmondásokba keveredett volna.

Három és fél évvel ezelőtt együtt tekintettük meg Baron és Schönberger misszionáriusok áldásban gazdag missziós munkáját Londonban, ahol Venetianer hat héten keresztül napról napra fáradhatatlanul zsidók sokasága előtt tett tanúbizonyságot Jézusról. Ez a londoni látogatás Venetianer számára személyesen is nagy áldással szolgált.

Igen gyakran említette nekem az utóbbi években: egyedül csak a nagy családjával (feleségével és hét gyermekével) szembeni kötelessége köti őt a lelkészi hivatalhoz, különben azonnal az evangélium zsidók közötti szabad hirdetésének szentelné az életét.

Az utóbbi két évben lankadatlanul az egész magyar Biblia[4] revízióján dolgozott. Továbbá új énekes könyvet állított össze Dél-Magyarország német nyelvű gyülekezetei számára. Az iskoláknak kiadott Biblia- és Egyháztörténetét egész Magyarországon örömmel fogadták.

Másfél évvel ezelőtt meghívták Prof. Böhl utódjának a bécsi teológiai fakultásra, de nem volt benne belső késztetés, hogy eleget tegyen a felkérésnek.

Három nappal halála előtt terjedelmes levelet írt nekem, amelyben újra kifejezést adott vágyának, hogy bárcsak szabadon, Schönbergerrel együtt a zsidók között tevékenykedhetne.

Halála napján, február 26-án még lezárta havi elszámolásait, amit egyébként mindig a hónap végén szokott megtenni. Lefekvés előtt megkérte feleségét, hogy olvassa fel neki Jézus szenvedéstörténetét és a 102. zsoltárt. Éjszaka egy és két óra között felesége hirtelen felébredt, mert hangos hörgést hallott, de mielőtt egy lépést is tudott volna tenni, hogy segítsen, meghalt szívszélhűdésben szeretett férje.

Gyülekezete, amelynek mint igaz lelkipásztor szolgált, és kollégái közül sokan, akik gyakran lábainál ültek, és tanultak tőle, siratják ily korai halálát. Földi maradványait 17 lelkipásztor ravatalozta fel a templomában, ahol több megható beszédet tartottak. Egyike a vele lelki rokonságban levő tanítványainak a következő textusról beszélt: „Atyám, atyám! Izrael szekerei és lovagjai!”[5] Ezután földi maradványait átadták az anyaföldnek.

Izrael igazi hőse, egy izraelita, akiben nem volt hamisság, Jézus hű tanítványa és az igazi kereszténység hirdetője, a szegények, özvegyek és árvák atyja veszett el számunkra ebben a férfiban. Hogyhogy elveszett?! Szavai és írásai, Jézus nevében végzett munkája mint szétszórt mag százszoros termést fog hozni! Nem veszett el számunkra, csak előttünk ment el.

Pécs, Dél-Magyarország

Feinsilber Róbert

/fordította Kövér András/

 

Végjegyzetek:

[1] Már 17 éves korában Pest-Budán ismerte meg.

[2] Debrecenben csak a lelkészképesítő vizsgákat tette le.

[3] 1878-ban szentelik fel lelkésznek a második lelkészképesítő vizsga után. Túrkevén és Nagyváradon még csak segédlelkész.

[4] Az Ószövetségen.

[5] 2K 2,12 és 2K 13,14.

 

Feinsilber, Robert, „Pastor Alexander Venetianer” Zions Freund 4 (1902) No. 8 (August), 85–86.