„Aki az Úré…”

„Aki az Úré…”

 

David-Citadella„És látván Mózes, hogy a nép megvadula, mert Áron megvadította őket ellenségeik csúfjára. Megálla Mózes a tábor kapujában, és monda: Aki az Úré, ide hozzám! És gyűlének őhozzá mind a Lévi fiai.“ (2Móz 32,25-26)

A mindennapokban, a mindennapok forgatagában tudni kellene, kié vagyunk. Az Úré vagy a világé? A jelenben élünk vagy a múltban, a múlt emlékeiben? Ahogy a nép is a múltba akart visszamenni, és megszédült a bálványtól. Figyeljétek meg, hogy egyetlen ember, egy pap megvadította azzal a népet, hogy nem állt ellen. Megvadította azzal, hogy a nép kívánságát cselekedte meg félelemből. Hányszor vagyunk úgy, hogy félelemből megalkuszunk? Belekeveredünk a világba, a hitetlenek társaságába.

Az is elgondolkodtató, hogy a tizenkét törzsből egy volt, aki Mózes mellé állt. Nálunk is ez van: hogyha a világ próbál minket rágatni különböző formában, akkor el tudunk-e szakadni a tizenegytől, hogy a tizenkettedikként ott álljunk Isten mellett?

Végiggondoltam, hogy a tizenkét törzs látta a 10 csapást, átélte a szabadulás örömét, és ezek után a tizenkét törzsből tizenegy nem ment. Nagyon rossz arány. Ne ringassuk abba magunkat, hogy a kegyelem ezt teljesen átírta az Újszövetségben. Azért nem találom ezt igaznak, mert óriási árat fizetett Isten azért, hogy nekünk életünk legyen. Ha visszalapozunk a mózesi törvényekhez, akkor ott az áll: fogat fogért, szemet szemért, életet életért. Mit mond Jézus? Mit kér tőlünk?

„Akik pedig ezt hallották, mondának: Ki üdvözülhet tehát? Ő pedig monda: Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél. És monda Péter: Ímé mi mindent elhagytunk, és követtünk téged! Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért, Aki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, a jövendő világon pedig örök életet“ (Lk 18,26-30). Jézus ezt mondja számunkra, és ezzel szeretne erősíteni minket, hogy senki másra ne nézzünk csak Rá. A többit majd ő elrendezi. De tisztában vagyunk-e azzal, hogy a fenti életformának mi az ára, a „hátránya”? Milyen árat kell fizetnünk? A jutalma le van írva világosan. De tudjuk-e azt, hogy 24 órás szolgálatra vagyunk elhívva? A mai világ kedveli az ilyen szlogeneket, hogy „lazulj el”. De ha a földi életünkben kapunk szolgálatokat, elhívást, az teljes embert, és teljes életet igényel. Elgondolkoztam Áronon. Hogy tudta ennyire megfélemlíteni a környezet? Ő indította el a lavinát, mert mondhatott volna azonnal nemet. Ezzel a megalkuvásával, engedetlenségével, rossz példájával egy egész hatalmas nemzetet vitt a halálba.

Nálunk is vannak engedetlenségek, és első ránézésre talán nem tűnnek olyan súlyosnak, mint Áron engedetlensége. ’Mert előbb ezt kell tennem’, előbbre veszem ezt meg ezt a feladatot, mint az Úr dolgát. Ezért azt ’előbb’-ért, aztán utóbb nagy árat kell fizetni. Hányszor elhangzott már, hogy a szombat az Úr napja. Mégis rendre vannak más elfoglaltságok, programok, amik miatt a szombatot nem szenteljük meg. Ennek a „ellazulásnak” hatalmas ára lehet, ahogy Áron engedetlensége is borzasztó következményekkel járt. Az ember csak egyszer engedje el a gyeplőt, és utána hiteltelenné válik, és beszélhet a környezetének. Senki se mondja, hogy megéri egy napra elengedni magunkat, hogy aztán hosszú ideig viseljük a következményeket. Ha azoknak nem tudunk jó példát mutatni, akik a környezetünkben vannak, akkor mi mutatjuk meg nekik a kárhozatra vezető utat.

„És ímé, egy törvénytudó felkelt, kísértvén Őt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? Mint olvasod? Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Monda pedig annak: Jól feleltél; ezt cselekedd, és élsz” (Lk 10,25-28). Jesua kérdésére a törvénytudó nagyon határozottan azt mondja el az ószövetségi Igével élve, amiért Ő lejött a földre: szeresd az Urat. Ha ezeket megcselekszed, próbálod megtenni, akkor nem fogsz hallgatni senki másra csak egyedül Istenre.

Jézus korában is úgy volt, hogy a tanítványai látták a csodáit, a gyógyításait, és tetszett nekik. Jó volt enni a kenyeret és a halat. De amikor Jézus kért tőlük valamit, akkor azonnal visszafordultak. A Jn 6-ban elmondja Jézus, hogy enni kell az ő testét, és inni a vérét, megbotránkozást okoz. Amikor le kellett volna rombolni véleményeket, szokásokat, tradíciókat hit által, akkor hallgatói megtorpantak. Pedig Jézus magyarázatában elmondja, hogy mi a jutalom: az örök élet. Mégis: „Sokan azért, akik hallák ezeket az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?“ (Jn 6,60) Amikor Isten igazságát hallod, az mindig kemény beszéd. Az le akar rombolni benned mindent, ami a halálodra van: minden tradíciót, mindent, ami nem az életre visz. Ezek a beszédek arra vannak, hogy az örök élet reménye, egy pillanatig se legyen kétséges a szívedben. „A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, szellem és élet“ (Jn 6,63). Kérdés az, hogy ki mihez ragaszkodik? Isten beszédeihez ragaszkodunk? Nem tudom, miért üresek a templomok? Ha a hívők csak a felét tennék meg annak, amiről beszélnek, már többszöröse lenne a Messiás népe. Ha hitelessé válna egy keresztény, ha nem engedné meg magának azokat a dolgokat, ami pocsék példa a többinek, mennyivel előrébb lennénk? Amikor Isten életre vivő beszédét hallathatnánk, akkor vajon mi hol vagyunk? Ha felcseréljük a lehetőséget, mire cseréltük fel? „Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele“ (Jn 6,66). Amikor az ember egy kicsit letér a világ útjára, ellazul, nem tudja, mit veszít, nem tudhatja, hogy igazából vissza tud-e még találni? „Monda azért Jézus a tizenkettőnek: Vajjon ti is el akartok-é menni?“ (Jn 6,67). Vajon el akarunk Jézustól menni? Mi csak egy kicsit? Nem sokat, csak egy kicsit.

Mit jelent követni Jézust? Jézus a vámszedő Mátéhoz megy, „és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt“ (Mt 9,9). Nem mondta, hogy el kell számolnom a beszedett pénzzel, hogy elbúcsúzom a feleségemtől. Nem mondta, hogy Uram, előbb… Jézust követte, és tudta, ha Őt követi százszorta jobb lesz neki, még ha rengeteg megpróbáltatása, és fájdalma lesz is. Kiket mond magáénak Jézus? „Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyújtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám“ (Mt 12,48-50). Hivatkozunk a családra sokszor, amikor nem tudjuk az Úr dolgainak szentelni magunkat. Jézusnak ez volt a családja.

Végül vissza szeretnék térni arra, amit Mózes mondott Izraelnek az aranyborjú készítése után: „aki az Úré ide hozzám”! Elgondolkodunk-e azon, hogy kit válasszunk: az Urat, vagy egy világi, félvilági utat. Adja az Isten, hogy a ti szívetekben mindig jól döntsetek. Ámen

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

One Response to „Aki az Úré…”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*