A
Talmud a vádlottak padján
a zsidóság egy lelkes tisztelőjétől
Lichtenstein Izsák, tápió-szelei kerületi rabbitól
Teljes írás letölthető: innen
– részletek –
Bevezetés
Legfőbb ideje, hogy okoskodás és a szavak kiforgatása nélkül józanul végiggondoljuk az alábbiakat. Hiszem, hogy a nyílt szó megnyitja az emberi szíveket, és utat mutat az üdvös jövőre, amit Jesájá próféta (11,9) ígért: «Nem ártanak és nem rontanak egész szent hegyemen, mert megtelt az ország az Örökkévaló megismerésével, mint vizekkel, melyek a tengert borítják.»
A keresztények, pontosabban a látszat-keresztények hajdanán könyörtelenül visszaéltek a hatalmukkal. Ugyanis vannak és voltak minden időben keresztények a szó legnemesebb értelmében, ők azonban mint az ibolya, jobbára szerényen virágoztak abban az árnyékban, amit elfajzott testvéreik vetettek rájuk. A látszat-keresztények viszont vallásos haragjukban gyűlölettel, üldözéssel, megvetéssel illették a zsidókat. Együgyű túlbuzgóságukban ezzel kárhoztatták és tették nevetségessé hitük dicsőséges alapítóját – a zsidót, a fundamentumot, hitük legnemesebb alapkövét – a szeretetet.
Ahogy a keresztények csak a töviseket hámozták ki a Talmudból, (amelyek azonban rózsákat termettek és védtek), a zsidók is csak úgy ismerték a keresztényeket. Csak a máglyáról hallottak, a rágalmazásokról, csak a kitaszítást, a szennyet látták a kereszténységtől, meg nem érdemelt szenvedésük forrását.
Ezért nagy részük (nem sokkal ez előttig én is), mint pestistől úgy riadt vissza attól, hogy mélyebben megismerje az evangélium kristálytiszta forrását, hogy bizalommal forduljon Krisztus tanítása felé.
Így ők nem tudhatják, hogy Hozzá lépett egy írástudó és megkérdezte: Melyik a legfontosabb parancsolat mindahány közül? «Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.» (Márk 12, 28–31).
Nem hallották a Hegyi Beszédet, fogalmuk sem volt Jézus isteni küldetéséről, amely során így szólt (Mt 5,17-18): «Ne gondoljátok, hogy a Tórát, vagy a Prófétákat eltörölni jöttem. Nem eltörölni, hanem betölteni jöttem őket. Bizony azt mondom nektek, hogy amíg a menny és a föld elmúlnak, a Tórából egy jod vagy egy vonás sem múlik el, amíg csak minden meg nem történik.»2 Ezért tegyük félre átmenetileg az ellenérzést, és fogadjuk ezt a kis füzetet barátságosan, és olvassuk el figyelmesen.
Tápió-Szele, 1886
{…}
A múlt év utolsó hónapjaiban egy tartalmas könyvet kaptam egy tiszteletre méltó helyről. A címe: «Nethivoth Olam» avagy az igaz izraelita, a teológus és prédikátor Dr. Rev. A. M’ Caul írta. A szerző a következőket jegyzi meg a könyv 697. oldalán: „Már több mint egy év eltelt, mióta e lap első száma megjelent, és még semmilyen visszhangra sem talált.”
Írok róla, hogy valaki mégiscsak reagáljon a könyvére, mely, megvallom, nagy örömet szerzett, és melyért hálával tartozom neki. Az olvasás során számtalan helyen szaporán vert zsidó szívem, és melegség áradt el benne. Örvendezett a lelkem, és még tisztább, lelkesebb, rendíthetetlenebb lett az ősrégi hitben, bizakodóbb prófétáink arany ígéreteiben, szilárdabb a dicsőséges jövő iránti bizalomban. Még inkább megerősödtem abban az öntudatban, hogy Izrael nem hiába vérzett, hogy mártírjai sírhalmán az Úr tűzoszlopa világít, amik előtt valamennyi elfogulatlan nem izraelita hódolattal áll meg.
Így kiáltva: Íme! Itt van Isten ujja, nemesebbé válásunk forrása, a világ teremtésének kulcsa, üdvünk eredete, az egy Istenbe vetett tiszta hit forrása. Itt vannak maroknyian, akik belső erejük által világot megrázó nemzetek évszázadait élhették túl. Itt van Mózes, Isten szolgája, akinek világító arca a mi horizontunkat is beragyogja. Itt van Dávid, akinek zsoltárai istentiszteleteinket is magaszatosabbá teszik, itt van az Emberfia, a világ Üdvözítője, aki arra hívatott el, hogy a népek világossága, a nemzetek tanítója, a Sínai kinyilatkoztatás őre és kincstárnoka – Isten Helyettesítője legyen a Földön.
De minél magasztosabbnak állítja be a tudós szerző Jézus kinyilatkoztatását és tanítványait, annál határozottabban ítéli és veti el a Talmudot. Mert minden füzetben hangsúlyozza: „A szóbeli törvény jogtalanul követelőzik, isteni tekintélyt tulajdonít magának. Zsarnoki, kegyetlen, szívtelen az idegenekkel szemben, lealacsonyítja a női nemet, elősegíti a babonákat, gyengíti az erkölcsi kötelességek erejét. Kedvez a külsőséges, szív nélküli jegyeknek – és látszólagos bizonyítékul szolgál elvont megállapításai számára. E megállapításokat csak az tarthatja törvényerejűnek, aki az egyoldalú, megfakult elmélet lomtárából, de nem az eleven gyakorlatból ismeri a lelki életet. Aki nem ismeri, és nem tudja méltányolni az igyekezetet, a munkálkodást és az alkotást – egy igaz talmudi zsidó belső szentségét, mértékletességét – családi és közösségi életét.”
Tegyük mérlegre ezeket a kijelentéseket. Próbaképpen kérdezzétek meg feleségeiteket, meg fogják mondani nektek, hogyan őrzi őket a férj megbecsülése az utolsó leheletig, hogyan igyekszik, harcol a férj azért, hogy a mindennapi kenyérről gondoskodjon, hogyan mond le önként minden házon kívüli élvezetről, és kerül minden felesleges dolgot, csakhogy a házáról gondoskodjon.
Vagy kérdezzétek meg a gyermekeket. Tudtotokra fogják adni, hogy milyen körültekintéssel nevelik, óvják őket szüleik, hogyan gondoskodnak minden erő latba vetésével testi és szellemi fejlődésükről. Nem csoda, hogy a gyermekek érezve a szülői szeretetet mágnesként vonzódnak hozzájuk. A gyermekek számára a meghitt szülői ház oázis az élet sivatagában, védelem a bűnös szenvedély, és a könnyelműség ellen.
Vagy nézzetek körül a hitközségekben! Az oktatási és jótékonysági intézmények virágoznak, a szegény számára bőkezűen adakoznak, az éhezőt az asztalhoz hívják ebédre, az idegent kézszorítással fogadják, az eltévelyedettet rendreutasítják, a tudatlant tanítják, a könnyelműt óva intik, az ingadozót megtámogatják. Ti azonban válaszra készen a szerzővel együtt azt fogjátok felelni (425. oldal): „Mindez nem a Talmud hatásának volt köszönhető és nem annak köszönhető ma sem, hanem a mózesi törvény szellemének, mely éppen annyira mélyen gyökerezik a népben.” Ebben még Ábrahám áldása hat, az ó szövetség égi harmata, amelyen mint kemény sziklán alapszik az új szövetség.
Miért látjuk világosan a Talmud tekintélyében a rugalmasság sorscsapását? Az idillikus lelki élet, otthon központú gondolkodás, a szerény, igénytelen, csendes igyekezet és tevékenykedés eltűnését Izrael otthonaiból?
Miért nem enyhítette a régi könyörtelen törvényeket a kereszténység? Hogy az egész teremtést szeretet és szelídség fonja körül?
{…}
Másrészt viszont nem szeretném az ördögöt Belzebub által szabadjára engedni, igazságtalanul szólni a Talmud ellen és ezzel csak tetézni az igazságtalanságot! Mentegetőzve kérdezem: szentesíti a Talmud is a régi idők, kegyetlen, szigorú törvényeinek szellemét? Az örök Igazság nevében – nem!
A Talmud tényleg korlátok nélküli gondolati köztársaságot alakít ki, kötetlen eszmecserét, ahol mindenki saját stílusában és módján kíméletlenül kifejezésre juttatja egyéni nézeteit. A Talmudban mindenki saját véleményét képviseli, következtetéseket von le, hódol a kívánt szélsőségeknek, abszurditásoknak. Ezzel szemben még a későbbi korokban is, maguk a jóakaratú királyok, fejedelmek, mindenható pápák csak bátortalanul sem merték hallatni hangjukat a kegyetlen inkvizícióval szemben és az égbekiáltó, jogsértő rendeletekkel szemben. Nem ezt látjuk a csendes, szelíd talmudistáknál, mert halljuk őket minden helytelen dolog ellen mennydörgő hangon harcolni, minden elbizakodottságot merészen helyteleníteni, minden túlkapást megbélyegezni. Ők a büszkeséget, haszonlesést határozottan elítélik, és emiatt a Talmudban a győzelmi pálmát általában a kegyesek, a szerények, a szelídek, bár emiatt nagyon gyengék hordják.
«Miért találtatott Hillél iskolája (amely kisebbségben volt) méltónak, hogy az ő szava váljék törvénnyé? Azért, mert a hilleliták szelídek és türelmesek voltak…» Erubin 15, 2.
Szeretnék mutatni egy példát arra, hogy a talmudisták a büszkeség és az önteltség elvetése tekintetében – és egyébként minden fő erkölcsi fogalom tekintetében – egy véleményen vannak az evangélistákkal, folytatom tehát az előbb elkezdett talmudi idézetet:
«Aki önmagát lealacsonyítja, azt Isten – áldott legyen – felmagasztalja; aki önmagát felmagasztalja, Isten – áldott legyen – lealacsonyítja. Aki a dicsőséget keresi, azt elkerüli a dicsőség; aki a dicsőséget kerüli, azt maga keresi fel. Aki az időt sürgeti, sürgetni fogja az idő; aki az idő elől kitér, támogatni fogja az idő.» Ugyanezt olvassuk, bár más szavakkal (Mt 23,11-12): «Hanem aki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok. Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.» Továbbá (Róm 12,10-11): «Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. Az igyekezetben ne legyetek restek; szellemben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok.» Az időbe, a korba küldettek…
{…}
Tehát engedjük át végre a szót a szerzőnek. Az 1,3 oldalon hangzik el: „Az üdvösség a zsidóktól jön. Valamennyi ismert vallás közül csak kettő van, ami megérdemli, hogy különösképpen figyelmet szenteljünk neki; mindkettő zsidó eredetű és legnagyobbrészt kizárólag a zsidó népre korlátozódott. Ezek most zsidóság és kereszténység nevek alatt ismertek; de végül is utóbbi éppen olyan nagyon zsidó, mint az első. A kereszténység alapítója egy zsidó volt; az első prédikátorok ugyanúgy zsidók voltak, maguk az első keresztények színtiszta zsidók, úgyhogy annak kutatása során, hogy e két rendszer közül melyik az igazi, nem egy pogány vallást állítunk szembe egy zsidóval, hanem egy zsidó hitvallást hasonlítunk össze egy másikkal.
Továbbá, a zsidó nép jogait még a legkevésbé sem akarjuk megrövidíteni azzal, hogy a kereszténységet védelmezzük, inkább nyíltan megvalljuk, hogy mi magunk is zsidók tanítványai vagyunk, mi egy zsidó tanítást vallunk, részt veszünk a zsidók reménységében, és ugyanazt az igazságot védjük, amit a zsidók tanítottak nekünk. Tökéletesen meg vagyunk győződve arról, hogy a zsidóknak, akiket követünk, joguk volt arra, hogy megmutassák nekünk a «régi ösvényt», a «jó utat», amelyen «nyugalmat találtunk a lelkünknek…»
Néhányan azonban megkérdezhetik: Mi a zsidóság? Mi a kereszténység? Ezeket válaszoljuk nekik: a zsidóság egy olyan vallási tanítás, mely a zsidó zsinagógák imádságaiban – legyen az német vagy portugál – nyilvánul meg, és ezeket foglalja magába, és azok ismerik el, akik ezeket az imádságokat az istentiszteletük megtartásánál igénybe veszik. A kereszténység ezzel szemben egy olyan vallási tanítás, amely az Újszövetséget is tartalmazza. Vagy más szavakkal: a zsidóság az Ótestamentum, a szóbeli hagyomány szerint értelmezve, a kereszténység az Ótestamentum, az új szövetség szerint értelmezve. Ennek megfelelően tanítják a zsidó imakönyvek (a rabbik szellemében) a szóbeli törvény isteni eredetét…”
Annak okát, hogy a rabbik rányomták szóbeli törvényeikre Isten pecsétjét, annak a kornak eszmei légkörében, nézeteiben kell keresni. Ugyanis akkoriban csak azokat a magasabb parancsokat fogadták bizalommal és követték engedelmesen, amelyek felülről származónak tűntek. Magának Lükurgosznak, aki a legnagyobb tekintélynek örvendett szülővárosában, Spártában, meg kellett kérdeznie a delphoi jósdát azért, hogy bölcs törvényeit bevezetheti-e, hogy ezek aztán szilárdan meggyökerezhessenek. Azonban a rabbik a rendeleteiket nem változtathatatlanként ajánlották, mint Isten Szavát, mely örökké fennáll. A mindenkori elhívott törvénytudókra hagyták, hogy az időknek és a körülményeknek, a törvényeknek megfelelő látás szerint bocsássák ki vagy oldják fel a rendeleteket. Éppen ez bizonyítja a talmudisták letisztult, kifinomult szellemét, elfogulatlan felfogását. „A korba küldettetek” – ez ugyanúgy volt a talmudisták jelmondata, mint az evangélistáké.
Végjegyzetek:
1 Jes 57,14
2 A vers az angol Complete Jewish Bible szabad fordítása – David H. Stern: Complete Jewish Bible – http://www.biblestudytools.com/cjb/
/A részletek az írás első tíz oldalából származó idézetek. Könyvadatokat, és egyéb információkat lásd a letölthető írásokban./
