Tatai István: A zsidókeresztyénség története

Tatai István:

A zsidókeresztyénség története

 

4.2 A MESSIÁSI JUDAIZMUS578

A messiási-zsidó mozgalom a mai zsidóság egyik szerteágazó és világméretű mozgalma,amely a názáreti Jézust Izrael Messiásának, Isten Fiának és a világ Megváltójának ismeri el. Ennek ellenére mint Jézus-hívők mégsem kívánnak egyetlen keresztyén felekezettel sem tagsági viszonyt létesíteni, nehogy zsidó identitásuk feladására kényszerüljenek. Ennek alapján a messiási közösségeket felekezettanilag szabadkeresztyén-pünkösdi jellegű közösségeknek tekinthetjük.579

Már James Parkes írásából is láttuk, hogy a korai századoktól kezdve a keresztség felvétele egy zsidó számára zsidóságának teljes megtagadását kellett hogy jelentse. A népi gondolkodás még ma is úgy tudja, hogy Jézus ugyanezt tette, tehát a Jordánban végérvényesen kikeresztelkedett saját zsidóságából. Ezen okok alapján a Jézusban hívő zsidók magukat tudatosan nem keresztyéneknek nevezik, hanem a Krisztus-keresztyén nevet visszafordítva, messiási zsidóknak. Sajátos terminológiai változtatásuk kiterjed Egyház-fogalmukra is. Az ekklészia (gyülekezet) helyett a qehillá héber fogalmat használják, így önmagukat a Messiás Közösségének, illetve a Messiás Testének nevezik.

Nem volt ez mindig így. Az 1960-as évek előtt a zsidó Jézus-hívők a már meglévő keresztyén felekezeti közösségekbe tagolódtak be, és akkor még magukat héber keresztyéneknek tekintették. 1967 (hatnapos háború) óta azonban új identitáskeresésnek lehetünk tanúi. Időközben fontosabb lett számukra zsidó származásuk, mint a történelmi egyházakhoz való tartozás. Napjaink messiási zsidósága immár nem kíván felekezeti közösségként megjelenni. Különlegességüket az ószövetségi kiválasztáshoz kapcsolják, s hiszik, hogy ez a kiválasztás Jézushoz való fordulásukkal nem veszik el, sőt ezáltal nyer igazán értelmet. Ebből következőleg a mai messiási zsidóság az Egyház és a Zsidóság határmezsgyéjén található, s hídszerepet kíván megélni. Elhívásuknak tekintik a mindkettőhöz való hűséget: így az ószövetségi kiválasztást és a Jézus-Messiásban való hitet is.580

A mai messiási mozgalom más egyháztörténeti kategóriákkal összevetve igen fiatal jelenség, és jelentős változásokon megy át. Egyfelől identitáskeresésük még nem ért véget, másfelől az is nyilvánvaló, hogy esetükben nem új vallásról vagy felekezetről van szó. Jochanan Herweg szavaival egyetértve, inkább eszkatológiai jelnek tekinthetjük őket, amelyet így is mondhatunk: a Róm 11-ben leírt szelíd olajfa zsidó ágai ismét „kihajtanak”.

 

4.2.1 A zsidókeresztyénség története

 

Az ősgyülekezet

Jézus és családja zsidó volt. Kiválasztott tanítványai is valamennyien izraeliták voltak. Az új szövetség elrendelésekor összegyűlt úrvacsorai közösség minden tagja Ábrahám gyermeke volt. Valamennyien az ószövetségi atyák hitében éltek és gondolkodtak, s egyikük sem vélte, hogy pünkösd után többé nem tartoznak Izrael népéhez. A Jézus által hirdetett és kibontakozó Isten országa számukra beazonosíthatóan zsidó váradalom volt. A Jézus-hívők közössége, a már meglévő farizeizmus, szadduceizmus és az esszénizmus mellett nem egy új vallás, hanem inkább egy másik út (hodos) volt. A Jézus nevére való megkeresztelkedést és az eucharisztiában való részesedést a korabeli zsidóság még nem tartotta a templomból való kizáró oknak, hiszen az új közösség a mózesi törvényeket hiánytalanul megtartotta. Az ApCsel feljegyzi, hogy az ősgyülekezet tagjai a mindennapos úrvacsorai közösség mellett megjelentek naponta a templomban is (ApCsel 2,46; 3,1). Önmagukat az új szövetséghez tartozónak (Jer 31,31; Zsid 8,10–16; 2Kor 3,6) és a megújított Izrael tagjainak tekintették. A pogánykeresztyének később csatlakoztak az Egyházhoz, útjukat és helyzetüket az első apostoli zsinat határozta meg (ApCsel 15).

 

Az apostoli zsinat

A pogányok megjelenése az ekklészia (gyülekezet) peremén teológiai meglepetés volt, és kultikus problémákat okozott. A közösség gyakorolhatósága érdekében szabályozni kellett a két társaság együttélését. A Kr. u. 49 körül megtartott apostoli zsinat lehetővé tette az asztalközösség fenntartását, de a tisztasági törvények értelmezése körül Antiókhiában további félreértések maradtak (Gal 2). Erről A. Hornung így ír:

„Az apostoli zsinat megkísérelte a zsidókeresztyének és a pogánykeresztyének identitását úgy megőrizni, hogy a kettő között híd maradhasson. Azáltal, hogy a pogányokat nem kötelezték a körülmetélésre, a két tábor között megmaradtak az alapvető különbségek az egy Egyházon belül. A pogánykeresztyéneket nem kötelezték a Tóra megtartására sem, ellenben ez a zsidókeresztyének számára evidencia maradt.”581

 

A 70 utáni események

Jakab halálával a jeruzsálemi zsidókeresztyén közösség fokozatosan elvesztette jelentőségét. Euszebiosz szerint582 az ősgyülekezet Jézus prófétai szavára hallgatva 66-ban, az első zsidó háború idején (66–73), a kelet-jordániai Pellába menekült. Jeruzsálem elestével megszűnt az áldozati istentisztelet is. Ettől kezdve a zsidókeresztyének Izraelen belüli helyzete nehezen követhető nyomon. Egy hagyomány szerint az úgynevezett Jamniai (Javne) iskola, tehát a rabbinikus judaizmus, a Pellából visszatérő Jézus-hívőket mint árulókat kizárta a zsinagógákból, mivel megtagadták a rómaiak elleni harcot, illetve közösséget gyakoroltak a pogányokkal.583 Mások ezt a hagyományt túlságosan elnagyoltnak tekintik, s a Jamniai iskola autoritását, sőt annak megtörténtét is kétségbe vonják. A bécsi judaista, G. Stemberger mutat rá arra, hogy F. Buhl előtt (1891) Jamniáról még a keresztyén bevezetéstanok sem beszéltek.584

A messiási zsidó közösség feltehetően még 70 után is folyamatosan jelen volt Jeruzsálemben, egészen a második zsidó háborúig (132–135).585 A Bar Kochba-felkelésig még 15 zsidókeresztyén püspök követte Jakabot, „az Úr testvérét” a püspöki tisztségben.586 A felkelés leverése után Hadriánusz (117–138) rendelkezése szerint minden zsidó elhagyta a fővárost, Júdea Palesztina, Jeruzsálem pedig az Alia nevet kapta. 135 után a zsidókeresztyének helyzete tragikussá vált, hiszen egyre inkább az Izrael és az Egyház közötti „teológiai senkiföldjére” sodródtak. Hadriánusz betiltotta a körülmetélést, a Tóra-tanulmányozást és a Sabbat megünneplését az egész Római Birodalomban.587 A zsidókeresztyének jelentős része a szétszórtságban eltűnt, radikális szárnyuk pedig a heretikus (eretnek) szektában, az ebionitizmusban élt tovább. Időközben a rómaiak birodalmi antijudaizmusa a pogánykeresztyén közösségekbe és azok teológiai struktúráiba egyre inkább beszivárgott, így az Egyház fokozatosan elfelejtette Jézus zsidó identitását, és igyekezett felszámolni saját zsidó gyökereit is. A 70 és 135 közötti eseményekben pedig Isten végleges ítéletét és a zsidóság

elvetését vélte felismerni. Ettől kezdve minden zsidósághoz való kapcsolódás túlhaladottá vált, így a zsidókeresztyén létforma is. A második század végére a fiatal Óegyház zsidósággal való szakítása véglegessé vált. A zsidókeresztyén bizonyságtétel elutasításának tehát több oka volt: az ApCsel-ben is leírt zsidók általi Egyházüldözés; az egyházi judaizáló körök szélsőséges tanai (Gal levél); az általános pogány és római antiszemitizmus.

 

A Konstantinusz-féle fordulat után (4. század) a keresztyén hit államvallás lett. A zsidóságra és a zsidókeresztyénekre ismételt üldözés, törvényes és társadalmi megbélyegzés (Codex Justinianus, 6. század) várt. Megtiltották a zsidók általi missziót, s 339 után a zsidósághoz való áttérés is büntethetővé vált.588 A laodíceai zsinat megengedhetetlennek nyilvánította a keresztyéneknek a zsidókkal való közös étkezést, a níceai zsinat (325) pedig exkommunikációval (kiközösítéssel) sújtotta az Egyház azon tagjait, akik a zsidó páskát ünnepelték.589

Az erősödő keresztyén-zsidó polarizálódás (megoszlás) és polémia (vita) megnyilvánult már a Didachéban (125?) és a korai egyházatyák írásaiban is, így Antiochiai Ignácnál590 (†110), a Barnabás-levélben591 (135 után), és igen erőteljesen Szárdeszi Melitonnál (2. század második fele), akinek nevéhez „az Isten-gyilkosság” vádjának megfogalmazása is kapcsolódik. Egyértelműen beszél a zsidóság elvetéséről a Karthágói Cypriánusz (†258),592 Szír Efraim (306–373), Ambrosius (344–397), Khrüszosztomosz (†407) és Damaszkuszi János (†753) is. Mindezek következtében érthető, hogy az 5. század végére a zsidó Jézus-hívők „jelensége” teljesen eltűnt az egyháztörténelemből.

 

A 17–20. század: a zsidó népről való új gondolkodás kezdetei

Az angol puritán bibliatanítók (Samuel Rutherford és Elnathan Parr) a 17. század első felétől a Szentírásból nyert felismeréseik alapján Izrael népének pozitív rendeltetéséről kezdtek tanítani. Az európai kontinensen pedig a lutheránus pietizmus (Jakob Phillip Spener) és a Herrnhuti Testvérközösség hozott egy újfajta filo-judaizmust (~ judaizmus szeretet, zsidószeretet/barátság) az egyházi körökbe. A 19. században számos angol keresztyén nemzeti küldetésnek látta a zsidóság Palesztinába való visszatelepítését és a zsidók országának újjáépítését. Az anglikán egyház 1842-ben a konvertált zsidó rabbit, Solomon Alexandert beiktatja jeruzsálemi püspöki tisztébe, aki 1845-ig, haláláig az egykori „úrvacsorai teremben” szolgált.593 Még ma is működik ennek az anglikán zsidómissziónak az óvárosi gyülekezete, épülete a

Christ Church,594 a Jaffa-kaputól nem messze található.

A protestáns egyházi nyitás következtében megindulhatott az identitásukat kereső zsidó Jézus-hívők egyházi szerveződése is. 1866-ban alapítják meg a British Hebrew Christian Alliance-t.595 A szerveződés egyházi keretek között kívánt maradni, de nyíltan szólt a zsidó származás és rendeltetés kérdéseiről is. Az Alliance az USA-ban is teret hódított (American Hebrew Christian Alliance), majd

számos európai országban elterjedt. 1925-ben hozták létre a már megalakult nemzeti szervezetek Londonban az International Hebrew Christian Alliance-t. A zsidókeresztyén életforma újjáéledésének harmadik faktora a 19. század missziós mozgalmához kapcsolható. A francia forradalom utáni Európában bizonyos apokaliptikus hangulat volt tapasztalható. A politikai eseményeket egyre inkább egy sajátos prófétai-spirituális dimenzióba helyezték, s ez a szemlélet erőteljesen hatott a missziói lelkület felerősödésére. Európában és Amerikában számos missziós szervezet tűzte ki célul a zsidóság megszólítását is. A munka eredményeként mintegy negyedmillió zsidó ismerte meg és fogadta el a keresztyén hitet.596

 

A 20. század: Új impulzusok az USA-ban a messiási judaizmus számára

A soá, valamint Izrael államának megalapítása (1948) új realitást teremtett a messiási judaizmus számára. Jelentős impulzus volt a hatnapos háború (1967) megnyerése, amely az egész világon új messiási közösségek megjelenését indukálta. A messiási judaizmus mai képviselői kapcsolatot látnak a megnevezett történelmi események és a messiási mozgalom kibontakozása között.597

A háború után megtörtént a teológiai paradigmaváltás is. Az Egyházban új érzékenység jelent meg az ószövetségi nép iránt. A mai messiási zsidóság mindebben Isten ígéreteinek beteljesedését látja, és egy új szellemi ébredés kezdeteként értékeli (Ézs 43,4–6; Ez 36,4–8; Ez 36,11; Ez 36,24; Ez 36,25–28; Ez 37,12–14; Ám 9,11–15). Sokan úgy gondolják, hogy Jeruzsálem visszafoglalásával üdvtörténeti korszakváltás történt (Lk 21,24), s Izrael helyreállítása megkezdődött.598 Az 1960-as évek amerikai hippi mozgalmának keresztyén csoportjai is voltak, akik magukat „Jesus People”-nak nevezték. Nem kevesen közülük zsidóként alapították meg a Jews for Jesus missziót (Zsidók Jézusért misszió). Tartózkodva a hagyományos felekezetektől és az asszimilációs veszélyektől, sajátos új messiási közösségeket hoztak létre, amelyekben hangsúlyozták, hogy a zsidó identitás és a Jézus-hit összeegyeztethető.599 Istendicsőítésüket a zsidó kultúrához igazították, s hitéletük számos területén a „Jewish expression”-t (~zsidó mivoltuk kifejezését) kívánták megvalósítani.

Szerveződések

Az új identitás felfedezése következtében az American Hebrew Christian Alliance eredeti nevét 1975-ben Messianic Jewish Alliance of Americá-ra (MJAA) változtatta. Az amerikai messiási gyülekezetek emellett 1979-ben egy másik szövetséget is létrehoztak Union of Messianic Jewish Congregations (UMJC) névvel. Időközben a növekedés és az elválások következtében más szerveződések is létrejöttek. Napjainkban egymással kooperálva összességében mintegy 200 messiási gyülekezet működik Amerikában.600

 

Messiási mozgalom Moldáviában és Magyarországon

Jozef Rabinovics rabbi (1837–1899) a moldáviai Kisinovból 1892-ben tett Jeruzsálembe látogatást. Az Olajfák hegyén mély szellemi érintést nyert, majd Berlinben megkeresztelkedve, otthonában, Kisinovban a meglévő zsinagógát Jézusban hívő közösséggé alakította át. Rabinovics az államilag is elismert messiási-zsidó egyesületének (Az Új Szövetség Izraelitái) huszonnégy hittételét Franz Delitzschcsel egyeztette, s egy Tóra-hű Jézus-hitet hirdetett.601 Munkája nemzetközi kisugárzással

bírt, ezért őt a messiási zsidó mozgalom Herzl Tivadarjának is nevezik.602 Az ő közössége volt az első olyan zsidókeresztyén közösség, amely nem tartozott egyetlen keresztyén felekezethez sem, de tanítása gondosan kidolgozott teológiai tételekre épült. Teológiájának jellemző vonása volt, hogy a keresztyén dogmák fogalmait a zsidók számára is elfogadható kifejezésekkel váltotta fel.603 Halála604

után gyülekezete még öt éven át működött (1904), hatása pedig hosszabb távon számos országban, így hazánkban is érezhető volt.

Magyarországon a tápiószelei Lichtenstein Izsák rabbi (1831–1912) Jézus-hitre jutása az Újszövetség elolvasásához kapcsolódik. A Tiszaeszlári per (1882) anyagát tanulmányozva, Franz Delitzsch lipcsei professzor védőiratában, számos újszövetségi vonatkozást talált. A korábban híveitől elkobzott ÚSZ-et elolvasva élő Krisztushitre jutott (1891?). Ettől kezdve a tápiószelei zsinagógában egyre több keresztyén elem volt fellelhető. A rabbi lelkesen és nyíltan Jézusról mint a zsidó messiásról kezdett beszélni. A Budapesti Rabbinátus felszólította tisztségének letételére és a megkeresztelkedésre. Válaszként Lichtenstein bibliai érveket kért Jézus Messiás voltának megcáfolására. Kifejtette, hogy az ÚSZ-ben megtalálta az igazi judaizmust.

Lichtenstein élete végéig nem lépett be egyetlen keresztyén felekezetbe sem, így még 12 éven át zsinagógája rabbija maradhatott. Időközben a római pápa is kérlelte, hogy lépjen be a katolikus egyházba. Ő azonban zsidó kívánt maradni, hogy minél több izraelitát elérhessen az evangéliummal. A keresztséget halála előtt vette fel, amely egy zsidó mikvében végrehajtott önkeresztség volt. Szolgálata alatt számos zsidó ember kereste fel, akiket tanáccsal és Újszövetséggel ajándékozott meg.605

A zsidók közötti misszió hazánkban a Skót Misszió ernyője alatt, dr. John Rabbi Dunken vezetésével, Török Pál püspökkel összefogva, már 1841-ben elindult. 1849-ben a Skót Misszió visszavonult, a munka azonban tovább folyt. A missziós központ 1910-től a Hold utcából a Vörösmarty utca 51-be költözött. Kicsivel korábban kezdődött a Szabó Aladár által vezetett belmissziós mozgalom (1881), amely számos zsidó személyt szólított meg. Hazánkban a zsidók közti missziós munka Ungár Aladár (1905–1970) nevéhez szorosan kapcsolódik. Ungár egy kitombolt éjszaka után az Üdvhadsereg körein belül ismerkedik meg az evangéliummal. Családja válaszként kitagadta. A Lévi törzséből származó fiatalember a Hársfa utcában könyvesboltot nyitott, és számos rabbinak is hirdette a Jézusban nyert új hitét. Erős oszlopa lett a Testvérgyülekezetnek, amely erőteljes és eredményes zsidómissziót folytatott. A 400 fős közösség egyharmada előkelő zsidó személyekből került ki.606

Éliás József, az International Hebrew Christians Alliance kitüntetettje (1948), még ceglédi beosztott lelkészként szervezi meg a Jó Pásztor missziót, amely alapvetően zsidó személyeket kívánt menteni a vészkorszak idején. Az evangelizációs és mentő munkában jelentős szerepet játszottak még: Hajós Emil és Mária, Bereczky Albert, Szabó Imre, Dobos Károly, Pákozdy László, Kovács Bálint, Hordós János, Nagy Gyula, Papp János, Sztehlo Gábor, Kádár Imre, Somogyi Imre, Sréter Ferenc, a Zsindely házaspár és sokan mások.607

 

Messiási mozgalom a mai Izraelben

Az 1999-es felmérések szerint Izraelben kb. 80 messiási gyülekezet, illetve 130 házi csoport működött. Létszámukat korábban 7000-re becsülték.608 A számok növekvő tendenciát mutatnak. A helyi vezetők (2008) a vegyes közösségek számát ma 12 ezerre becsülik. Legtöbb vezetőjük nem részesült akadémiai teológiai képzésben, ezért jelentős tényező a továbbképzés és könyvkiadás területén a Jeruzsálemben működő lutheránus Caspari Center609 és a tel-avivi Immánuel Ház munkája. A gyülekezetek vegyesek, tehát tagságuk 20–40%-a nem zsidó hátterű. Mivel a zsidó állam iránti elkötelezettségük erős, ezért hitbeli kötelességként tudatosan vállalják a katonai szolgálatot. Számos helyen intenzíven keresik az arab keresztyénekkel is a kapcsolatot,610 ellenben az ortodox zsidósághoz való viszonyuk meglehetősen feszült.

 

Végjegyzetek:

 

578 A zsidókeresztyénségről rövid összefoglalást és bőséges irodalmi forrást közöl Alfons Weiser: Judenchristentum. LThK, Band 5, 1049–1051. pp.

579 Jochanan Herweg: Ein Zeichen für das Kommen des Reiches: Die messianisch-jüdische Bewegung zwischen Kirche und Judentum. Diplomarbeit im Fachbereich Neues Testament der Studienrichtung Fachtheologie zur Erlangung des akademischen Grades Magister der Theologie in Katholischer Theologie, Hochschule Heiligenkreuz, 2006, 6. p. (kézirat).

580 Andreas Hornung: Messianische Juden zwischen Kirche und Volk Israel. Entwicklung und Begründung ihres Selbst-verständnisses. TVG Brunnen, Basel, 1995, 2. p. (magisztrátusi dolgozat).

581 Uo. 4. p.

582 Euszebiosz: Egyháztörténet. Ókeresztyén Írók IV, III.5.3., Szent István Társulat, Budapest, 1983.

583 Javnében, a Földközi-tenger partján működő rabbinisztikus iskola, Kr. után 90 körül az ún. Tizennyolcas

imádságba beilleszti a birkat haminim (birkat = áldás) passzust, amely a nazarénusokat és heretikusokat (minim) kiátkozza. Ezzel a liturgikus imádságrészlettel a zsidókeresztyének többé nem tudtak azonosulni, ezért a zsinagógák elhagyására kényszerültek. A megnevezett tizenkettedik kérés így hangzott: „Ne legyen reménységük a hitehagyottaknak, a gőg uralma gyorsan semmisüljön meg napjainkban, s add, hogy a nicrim (názáretiek) és heretikusok (eretnekek) egy pillanat alatt elvesszenek!” In: Langer: Birkat ha-minim. In: DJCR, 60. p.

584 G. Stemberger: Jabne und der Kanon. In: I. Baldermann (Hg.): Zum Problem des biblischen Kanons (Jahrbuch für biblische Theologie 3). Neukirchen-Vluyn, 1988, 163. p.

585 B. Pixner archeológiai kutatásaira utalva állítja, hogy a mai úrvacsorai terem helyén, a Sion nyugati részén, egy Jézus-hívők által épített messiási zsinagóga állt, amelyet a lerombolt templom maradványaiból építettek. Ld. B. Pixner: Wege des Messias und Stätten der Urkirche. Jesus und das Judenchristentum im Licht neuer archeologischer Erkentnisse. Giessen, 1996, 297. és köv. oldalak.

586 Euszebiosz Egyháztörténetében (IV. 5) a következő listát közli: Az Úr testvére Jakab, Simeon (Kleofás fia), Jusztusz, Zákeus, Tóbiás, Benjámin, János, Mátyás, Fülöp, Szenekász, Jusztusz, Lévi, Efrész, József és Júdás.

587 Vö. Hornung, 6.

588 Vö. J. Pawlikowski: Anti-Judaism. Szócikk, DJCR, 18–21., és B. E. Bauer: In Search of Identity: Messianic Judaism in Israel. Diplomarbeit an der Evangelisch-Theologischen Fakultät der Universität Wien, 2001, 10. p.

589 B. E. Bauer: In Search of Identity, 10. p.

590 Magnéziánusokhoz írt levelében írja: „Helytelen Jézus Krisztust mondani és zsidó módon élni.” Vö. J. A. Fischer: Schriften des Urchristentums (Zweiter Teil). Die Apostolischen Väter. Darmstadt, 1993, 167–168. pp.

591 A 12–13. fejezetben az ifjabbak öröklését hangsúlyozza (Jákób Ézsau helyett, valamint Efraim Manassé helyett).

592 Cyprian: Über das Gebet des Herrn: „Ők a zsidók, többé Istent nem nevezhetik Atyjuknak, mert az Úr elutasította őket, amikor ezt mondta: Ti az ördög atya gyermekei vagytok…” (10). Bibliothek der Kirchenväter (BKV) I, Kempten, 1918, 173. p.

593 A. Hornung: Messianische Juden, 12. p.

594 A Christ Church messiási gyülekezet vezetői Jeruzsálemben Ruven és Benjamin Berger testvérpár (2008). Számos könyvet publikáltak, melyek közül néhányat az irodalomjegyzékben feltüntetünk.

595 J. Herweg: Ein Zeichen, 23. p.

596 D. Cohn-Sherbok: Messianic Judaism. Continuum, London, 2000, 14. p.

597 D. Juster/P. Hocken: The Messianic Jewish Movement. An Introduction. TJCII Booklet, Series No.

2., 2004, 11–16. pp.

598 Uo. 11–18. p.

599 Uo.

600 Uo. 17. p

601 Rabinovics megtartotta a Sabbat-ünneplést, hirdette a körülmetélés további érvényességét. Közössége minden zsidó ünnepet megtartott. Mindemellett vallotta az egy egyetemes Egyházat és az egy keresztséget is. Vö. Kai Kjaer-Hansen: Joseph Rabinovitz, 10–12. pp.

602 Cohn-Sherbok, 18kk. Bővebben: K. Kjaer-Hansen: Joseph Rabinowitz and the Messianic Movement: The Herzl of Jewish Christianity. Grand Rapids, (MI), 1995.

603 B. E. Baur: In Search of Identity, 25. p.

604 Sírjára a következőt íratta fel: Egy olyan izraelita fekszik itt, aki hitt Jehowában, s Felkentjében, a Názáreti Jézusban, Aki a zsidók királya. In: Kai Kjaer Hansen: Joseph Rabinowitz – The Herzl of Jewish Christianity. Miskan, 1, 1991, 1. p.

605 Rabinowitz (Rabinovics) részletesebb életrajza: Frederick W. Metzger (Metzger Frigyes): Hungary, The Jews and the Gospel: 150 A.D. to 1950 A.D. Mishkan, 1, 1991, 21–23. pp.

606 F. W. Metzger: Hungary, Jews and the Gospel, 23–25. pp.

607 A Skót Misszió szolgálatáról kitűnő ismertetést találunk Anne-Marie Kool disszertációjában: Az Úr csodásan működik. I. kötet, 100–138. pp.

608 Részletezett adattár: Kjaer-Hansen/Skjott: Facts and Myths. About the Messianic Congregations in Israel. Mishkan 30–31/1999, Published by the United Christian Council in Israel in cooperation with the Caspari Center for Biblical and Jewish Studies, Jerusalem, 1999.

A fenti részlet Tatai István: Az Egyház és Izrael c. könyvéből származik, melyet a Harmat kiadó jelentett meg. Az írás a református lelkipásztor doktori disszertációja, mely fő témája az egyház és a zsidóság viszonya a holokauszt után.

A részletet a szerző és a kiadó engedélyével közöljük. A könyv a kiadónál, és internetes könyvesboltokban is megvásárolható.

Tatai István: Az Egyház és Izrael, Korrelációs modellkeresés a posztholokauszt-teológiában, Harmat-Kálvin-KMTI, Budapest, 2010 191-198.o.

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*