Ungár Aladár (1905–1970) és a 30-as évek zsidómissziója

Ungár Aladár (1905–1970) és a 30-as évek zsidómissziója

 

Ungár Aladár Budapesten született Lévi törzsének utódjaként. Egy kitombolt éjszaka után ismerte fel Jesuában (Jézusban) a Messiást az Üdvhadseregben szolgáló Rothstein „ezredes” révén. Évekig az Üdvhadsereg kötelékein belül tevékenykedett, szolgált, erősödött. A testvérek körében a családjában ráragadt ’Andi’ néven szólították, az alábbi visszaemlékezésekben is így szerepel.

Később kapcsolatba került a Testvérgyülekezettel, ahol úgy érezte, hogy Isten elkészítette a neki rendelt helyet, szolgálatot:

„Volt egy ismerőse, akit nagyon tisztelt, és ez az ugyancsak Krisztus-hitre jutott zsidó (különben mérnök volt, Berliner Hugó) azt tanácsolta Andinak, hogy tanuljon meg minél előbb és minél jobban angolul. Miért? Mert Istennek sok gyermeke beszél és ír azon a nyelven. És ha például eredetiben olvashatná C. H. Mackintosh magyarázatát Mózes öt könyvéről, óriási távlatok nyílnának meg Andi előtt is az Ó- és az Újszövetség kapcsolatáról.

Andi megfogadta a tanácsot. A nyelvtanulás nem esett nehezére, jó nyelvérzéke volt, a németül tudás is segítette, és lendítette az öröm, amikor már össze tudta hasonlítani a Szentírás különböző fordítási szövegeit. Élvezte a tanulást, a munkát, még a fáradtságot is. Ami régi életéhez tartozott, lassan lekopott róla. Új lett minden.”1

Végül kilépve az Üdvhadseregből, csatlakozott a Testvérgyülekezethez, ahol új szolgálattal bízzák meg:

„A testvérek rám bízták, hogy látogassam a vidéki gyülekezeteket. Kijelölték, hogy merre menjek. Volt a zsebemben összesen négy pengő. Hathetes út állt előttem. Nem emlékszem arra, hogy a feleségemnek mit hagytam otthon… volt azonkívül egy rossz kerékpárom, hátsó gumiját vastag spárga tartotta, azzal volt átkötve, minden fordulatnál zökkent egyet. A vázon, a csomagtartón, de még a kormányon is csomagok voltak: Bibliákat vittem, abban a reményben, hogy eladom őket, és az lesz a keresetem. Kétnapi rázós karikázás után érkeztem legelőször Miskolcra, első állomáshelyemre. Egy kedves kis fényképészműterem volt a gyülekező hely…”

Tulajdonosa, Roth Annie szintén zsidó volt, ez fokozta a találkozás örömét. Azok néhányan, akikkel első alkalommal találkoztak és bibliaórát tartottak, mint valami igazán „jó hírt” mondták el ismerőseiknek, hogy micsoda igehirdetést hallottak…

A vallás Miskolcon sem volt érdekfeszítőbb, mint máshol, nem volt más a hitélet, mint az ország többi városában…

Az a néhány ember viszont elmondta ismerőseinek, munkatársainak, hogy mit hallottak a Roth Annie műtermében. Egyszer csak tudtak róla a Vasgyárban, a Papírgyárban, hivatalokban…

Kérdezgették egymást, jön-e még egyszer, és többen benyitottak a műterembe, megtudni még valamit. Inkább le is fényképeztették magukat…

Sor került másodszor is egy látogatásra, és Andi alig hitt a szemének: zsúfolásig megtelt a ház, a műterem mellett a lakás is. Később tudták meg, hogy valaki a helyi újságba is beletétette a bibliaóra időpontját. Ez viszont az újságírók figyelmét keltette föl, és mivel a harmincas évek elején már beszéltek ún. zsidókérdésről, erről az oldaláról közelítették meg a témát, és Andi, ha nem is örült neki, nem tért ki az interjú elől, amely megjelent 1933. július 29-én a miskolci Reggeli Hírlapban: „Beszélgetés egy Krisztus-hívő prédikátorral az ún. zsidókérdésről, a ki-, át- és megtérésről, és arról, hogy mit akar a Krisztus-hívő zsidómozgalom.

Néhány soros újságkommünikéből értesült a közönség arról, hogy Miskolcon, Roth Annie fényképészeti műtermében Ungár Aladár Krisztus-hívő zsidó előadást fog tartani a Krisztus-problémáról, a zsidóságnak Krisztushoz való viszonyáról, a sokat hangoztatott zsidókérdésről, az áttérésről, kitérésről és megtérésről. A magyarországi zsidómozgalomról, amely belekívánkozik az emberi érdeklődés területére. Össze is gyűlt 40-50 főnyi hallgatóság…

Az előadó huszonnyolc esztendős lobogószemű fiatal, keresztények gyűrűjében beszélt az újságíró számára a Krisztus-hívő zsidómozgalomról. Öttagú vezérkar: dr. Kiss Ferenc szegedi egyetemi tanár, dr. Fischer Árpád fogorvos, Berliner Hugó mérnök, dr. Somogyi Imre baptista prédikátor és Ungár Aladár B-listás tisztviselő, budapesti lakosok irányítják a magyarországi Krisztus-hívő zsidók mozgalmát.

Ez év januárjában kezdődött el az eszmei mozgalom, amely – hangsúlyozza az ifjú prédikátor – független a külföldi hasonló törekvésektől, habár azonos felfogásból indul ki, akár Anglia három nagy társulata – minden lehető módon próbálja megismertetni és terjeszteni Krisztus tanításait a zsidóság körében.

– És miből áll az eszmei mozgalom?

– Minden hét péntek estéjén összejövünk Budapesten, a Kistemplom utca 12. sz. ház baptista kápolnájában, elkülönített helyen, és megbeszéljük a mindennapi életben előforduló problémákat. Őszre a mozgalom saját helyiségében kap szállást, és hetenként kétszer-háromszor is találkozunk.

– És honnan van mindehhez pénz? Mi a mozgalom erőforrása?

– Ilyen nincs. Saját erőnkből, hit által terjesztjük és élesztjük a mozgalmat. Lelki megerősítést hirdetünk, és Isten segíteni fog.

– Ki fedezi például az Ön kiszállási költségeit?

– Kerékpáron járom az országot. Meglátogattam Barcikát, Szuhakállót, Borsod községet, Szendrőt, Perkupát…

– De hiszen itt alig élnek zsidók! Kik között hirdeti ezekben a falvakban a Krisztus-hívő zsidómozgalom célját?

– Kérem szépen, mi személyes érintkezés útján tűzzük napirendre azoknak a problémáknak a megbeszélését, amelyek a mindennapi életben fölmerülnek, felkeresem az embereket, puhatolózom, és ennek során megállapítom, van-e érdeklődés bennük a krisztusi tan iránt?

Így állapítottuk meg, hogy Budapesten kívül Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben, Békésen és Szegeden van talaja a zsidók között a Krisztus-hívő mozgalomnak, ezeken a helyeken a zsidóság komoly érdeklődéssel kíséri a mozgalmat, a keresztyénség pedig rokonszenvvel fogadja.

– Nem az egyházak számára toborzunk híveket, nem ki- és áttéréseket akarunk, hanem megtéréseket, lelki átváltozásokat, újjászületést, és ezt megbeszélések keretében igyekszünk elérni. Ugyanolyan módon, ahogy az apostolok tették, helyről helyre járva, öszszejövetelek útján munkálkodunk a mozgalom érdekében. Mindenki megmaradhat az egyháza körében. Én magam is zsidó vagyok. Mozgalmunk szabálya, írott törvénye a Szentírás, amely a mindennapi életre is nagyon fontos, megbízható életelvet ad. A Szentírás Isten sugallása, és Krisztus elsősorban a zsidóságnak hozta az üdvöt, csupán az akkori politikai félreértések miatt nem fogadta el a zsidóság, hogy Jézus a Messiás! Ő az, Akit a próféták megjövendöltek! De a zsidóság egy része kezdi fölismerni, hogy valami nagy hiány van a lelkületében, ezért fordulnak most nagy érdeklődéssel Jézus felé. Például Amerikában komoly mozgalom indult, hogy Krisztus és a zsidóság perét újra kell tárgyalni, és hogyha a zsidóság vétett Krisztus ellen, tartson most mély gyászt érte…

Most mintha szükségét érezte volna, szinte mentegetőzve folytatta az országot kerékpáron járó Krisztus-hívő prédikátor:

– Semmi egyéb érdek nem vezet bennünket, minthogy a világ problémáinak megoldásában segédkezzünk Krisztus által, mert minden szociális megoldás útja: Krisztus.

– Ön hogy jutott erre a meggyőződésre?

– Mint zsidónak, a próféciai jövendölések nyitották meg a szememet. Ezek vezettek el engem Krisztushoz és ahhoz, hogy akit megjövendöltek, az eljött! Kilenc év óta minden erőmmel igyekeztem Krisztus tanításai szerint élni.

– Milyen templomba jár? Hogyan imádkozik?

– Templomba nem járok. Mit imádkozom? Az ima nem egyéb, mint a szív megnyilatkozása. Isten, a mi mennyei Atyánk, és a gyermeknek nem kell az atyjához betanult szóvirágokkal fordulnia, hanem azt közli Vele, amit érez. A mi igehirdetésünk sem áll teológiai kérdések fejtegetéséből, hanem az emberi bűnösség megvilágosításából egyrészt, másrészt az abból kivezető út megjeIöléséből. Hisszük, hogy amit az ótestamentumi áldozatok közvetítettek, a bűnbocsánatot, a bűntől való megszabadítást és megtisztulást, azt Krisztus közvetítette.

– A szombat vagy a vasárnap a Krisztus-hívő zsidók ünnepe?

– Ezt a kérdést egyelőre nem akarjuk feszegetni. Lelkiismereti szabadságot engedünk mindenkinek. A mi számunkra csak az a fontos, hogy a Szentírás tanításai szerint éljen az, aki Krisztust elfogadja. Mindenki saját magától rá fog jönni olyan dolgokra, amik a zsidó vallásban ma már csak szimbólumok, mert betöltettek Krisztussal. Hiszen a Krisztus-hívő zsidómozgalom nem egyéb, mint egy nagy perújítási törekvés – fejezte be az ifjú prédikátor a mondanivalóit, és kerékpárján, mint egy modern apostol, elindult Nyíregyházára, hogy házról házra járva terjessze a Krisztus-hívő mozgalom eszméit. (CSEI)”2

Ungár Aladár tehát „erős oszlopa lett a Testvérgyülekezetnek, amely erőteljes és eredményes zsidómissziót folytatott. A 400 fős közösség egyharmada előkelő zsidó személyekből került ki.”3

A gyülekezetnek a zsidósággal kapcsolatos látásai is Istentől áldottak voltak: „A testvérek között volt egy a budapesti gyülekezetben, akit Andi nemcsak koránál fogva tartott atyai barátjának, hanem fiaként nézett föl rá részint tudása (teológiát végzett), részint nagy bibliaismerete miatt. Sokat küzdő, nagy családját hitben vállaló, és az Úrért mindenre kész ember volt. Ő mondta egyszer Andinak:

– Nehéz idő, sok szenvedés vár az Úr választott népére. A maradék azonban megtartatik, és… – nagy szeretettel nézett a nála majd húsz évvel fiatalabb testvérére, és úgy folytatta: – …nemrégen leestem a HÉV-ről, valami történhetett belül, egyre többször érzek légzési nehézségeket, kimerültséget… Földi életünk tartama Isten kezében van, és mind jó, amit Ő tesz. Csak azért mondom ezt neked, mert én már nem, de te valószínű megéred, hogy Isten összegyűjti az Ő választott népet a világ minden tájáról, és megadja nekik az országot, hogy amikor Ő visszajön, együtt legyenek…

Andi tudott arról, hogy a testvér a Jelenések könyvének magyarázatain dolgozik, és abban az Úr Jézus visszajövetelére irányítja a figyelmet. (Utólag összegezve, az akkor még kiadás előtt álló könyv is Isten figyelmeztetései közé tartozott a második világháborút megelőző időben.) A mondat azonban folytatódott:

– … igen, Isten összegyűjti az Ő választott népét, hogy amikor az Úr Jézus visszajön, a nép együtt legyen saját országában a Földközi-tenger partján, a mostani kicsi és sovány földön, amit majd ők tesznek virágzó állammá…

Úgy hangzott, mint valami prófécia. Aki mondta, a Szentírást mélységeiben kutatta, mint búvár a tengert… Adventre megjelent a könyv, és egy év múlva a szerző megkapta a behívót az Örökkévalóságba…”4

Ungár Aladár a Holokauszt borzalmait túlélte az Örökkévaló kegyelméből. A II. világháborút követő években egy ideig még itthon szolgált, de aztán a politikai nyomás miatt is Németországba költözött, ahol 1970-ben elhunyt.

1, 2, 4  Az idézetek Lukátsi Vilma: „Igen, Atyám” – Ungár Aladár dokumentum jellegű életrajzából (Evangéliumi Kiadó 31.o., 35-39o., 47-48 o.) származnak, melyek az Evangéliumi Kiadó engedélyével jelennek meg a honlapon.

© Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió

3 Tatai István: Az Egyház és Izrael, Korrelációs modellkeresés a posztholokauszt-teológiában (Harmat-Kálvin-KMTI, Budapest, 2010 197.o.) c. könyvében hivatkozza Frederick W. Metzger (Metzger Frigyes): Hungary, The Jews and the Gospel: 150 A.D. to 1950 A.D. Mishkan, 1, 1991, 23–25. pp.

Ungár Aladárról szóló írás olvasható az Evangéliumi Kiadónál megjelent ’Két igazi izráelita életútja – Lichtenstein Izsák rabbi és Ungár Aladár, egy Krisztusban hívő zsidó élete’ c. könyvben. Bővebben a honlapon a könyvajánló mappában.

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*